Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
A varázsdoboz A televízió térhódítása Magyar- országon gyorsnak mondható. Annak idején tizenöt évre volt szükség, míg a rádió népszerűsége eljutott az ötszázezredik előfizetőig. Ugyanez a tévének öt év alatt sikerült. Jelenleg már csaknem hétszázezer készülék veszd a műsort országszerte, s minthogy ezek egy-egy családot, sőt a köztulajdonban lévők egész közösségeket szórakoztatnak, elmondhatjuk, hogy a televízió műsora milliókhoz jut el. A lakosság felének mindennapi életében jelentős szerepet játszik: divat lett a televízió, s ez jó dolog, mert a szabad idő kellemes és hasznos eltöltését segíti. Egy nemrég tartott közvéleménykutatás megállapította, hogy a tévétulajdonosok- és nézők hetenként átlag tizenhárom órát 'töltenek a készülék előtt. Ezáltal a művelődésre fordított idő a tévévásárlást megelőző ' helyzethez képest legalább a másfélszeresére nőtt. Egyetlen adat is jól érzékelteti, hogy már ma. és a jövőben, a tévé további terjedése nyomán méginkább, a televízió juttatja el a legszélesebb közönséghez a hírszolgálat és a szórakoztatás különböző műfajait, válfajait. Nemzetközi tapasztalat szerint az érdeklődés a készülék bekapcsolása után két-három évvel, csökken, s a figyelem a továbbiakban jobban megoszlik a sajtó, a rádió és a televízió között. Arról tehát fölösleges beszélni, hogy a tévé vagy később majd a színes tévé háttérbe szorítja az újságokat és a rádiót. Kétségtelen viszont, hogy mindinkább a figyelem, az érdeklődés középpontjába kerül, közvéleményformáló szerepe növekszik, közművelődési tényezővé válik, az egész ország szórakoztatásában vállal jól vagy kevésbé jól ellátott feladatot. Jelentőségének okai közül hadd utaljunk a legismertebbre, arra ugyanis, hogy a láthatóvá tett él- 'mény ereje milyen nagy, mennyivel nagyobb, mint a hallás utáni. Egy amerikai pszichológus kísérleteket végzett, s kimutatta, hogy az úgynevezett audio-vízuális, tehát egyszerre látható és hallható közlés minden korábbinál jobban leköti a figyelmet, s jobb eredményt biztosít a megértés és rögzítés szempontjából. Meghatározott szöveget különféle módon továbbított kísérlete alanyaihoz, és megállapította a következőket: akik csak hallás után értesültek a közlésről, azonnali visszakérdezéskor 71 százalékban válaszoltak pontosan. Három nap múlva viszont a hallottaknak már csak 10 százalékára emlékeztek. Akik csak látták a szöveget, három nap múltán 20 százalékos választ tudtak adni. Aki viszont látta is, hallotta is. napok múltán is a szöveg 65 százalékára emlékezett. A televízió tehát nemcsak egyszerűen megtoldja a rádió lehetőségeit, hanem a szó és a kép egyesítésével újfajta hatást tesz lehetővé. A filmmel, az audio-vízuális hatások felhasználásának korábbi eszközével szemben megkülönböztető vonása és előnye, hogy az előfizetők lakószobájába viszi produkcióit, közlendőit. Behatol a családi otthonok világába, s mind a műsoridőt, mind pedig a felhasznált formákat s műfajokat tekintve, sokkal kiterjedtebb intenzívebb hatást képes elérni, mint a mozi. Ezek után talán nem is kell érveket sorakoztatni a tévé jelentőségének bizonyítására. Ezért fontos, hogy a közművelődésnek és a szórakozásnak ezt a mindennél hatékonyabb eszközét mindenki a legkellemesebben, legésszerűbben élvezze, hasznosítsa. Az első kérdés, amit ez az igény jelent: mit nézzünk meg a tévében, hogyan osszuk meg figyelmünket a különböző műsortípusok között? Induljunk ki a közelmúlt tapasztalatából, a közvéleménykutatás számokban rögzített eredményeiből. Egy tavalyi felmérés szerint száz néző közül 89 említi az, általa kedvelt műsorok között a színházi közvetítést. 85 a Ki mit tud vetélkedőt, 79 a híradót. 75 a játékfilmeket, 64 a tévéjátékokat, 62 a sportközvetítéseket és 50 az ismeretterjesztő műsorokat. Ebben a sorrendben próbáljuk meg néhány szembeötlő vonással jellemezni a tévé legnépszerűbb látnivalóit. Célunk ezúttal is az, hogy kedvet csináljunk az olvasónak az igényesebb válogatáshoz, segítsük az adások erényeinek és gyengeségeinek jobb felismerését. A színházi közvetítések kedvességének sok oka van. A néző otthonában, külön kiadás és hozzákészülődés nélkül ismerkedhet meg színházi produkciókkal, amelyek jelentős részével a tévé nélkül soha nem is találkozna. A közvetítések többsége művészileg jelentős, értékét pedig növeli, hogy a kamera kiemeli a jó vonásokat, közelebb hozza, láthatóbbá teszi az arcjátékot, a színészi alakítás lényegét. Nem ritka, hogy a tévé- közvetítés azoknak is jobban tetszik akik látták már a közvetített színdarabot. Az élő színpad varázsa persze mégis olyan többlet, amiért mindig is érdemes lasz elmenni a színházba. Az emberek szeretnek játszva tanulni. Ezért kedvelik a vetélkedőket, amelyek egyszerre izgalmasak és tanulságosak. A művészi vetélkedők pedig a szórakozás mellett feszültséget is keltenek, választ kémek <s várnak a kérdésre: ki volt a legjobb, melyik produkció tetszett leginkább. A tévé-híradó megelevenedő képes újság. Lehetővé teszi, hogy a néző a világesemények szemtanújának érezze magát. A kommentárok és a különböző világpolitikai kérdéseket, vagy egy-egy országot ismertető összeállítálsok a a földrajzi, a történelmi, a köz- gazdasági és a politikai műveltséget egyaránt fejlesztik. A televízió filmműsora több feladatnak kíván megfelelni. A filmtörténet klasszikusainak bemutatásával és a róluk szóló előadásokkal az általános műveltség részévé vált filmismereteket fejleszti. A vígjátékokkal és a kalandfilmekkel szórakoztat, a fajsúlyosabb, témában is igényesebb filmdrámákkal gondolkodásra is késztet, asiszol- ja az érzelmi és látáskultúrát. Fontos helyük van a tévé-műsorban a dokumentum- és kisfil- meknek. Nincs olyan ismeretterület, amelynek anyagát, a népszerű tudományos felvilágosító filmek ne tudnák hatásosan közel vinni a laikusokhoz is. A stúdióból sugárzott tudományos ismeretterjesztő műsorok is rendkívül hasznosak. A csillagászattól az elektronikáig, az űrrepülés problémáitól az ipar és a mezőgazdaság kemi- zálásáig sokrétű problémkört ölelnek fel, érdekesek, aktuálisak. Ugyanez elmondható a nem napi eseményekhez kapcsolódó politikai, társadalmi műsorokról is. Ezek a közérdekű társadalmi kérdéseket vetik fel, vitafórumot teremtenek, megszólaltatják a közvélemény nézeteit. Fontos szerep jut végül a tévéműsor gazdagításában a televíziós játék műfajának. Ez egyesíti magában a színház és játékfilm vonásait, lehetővé teszi a drámai összecsapások sűrített, érzékletes ábrázolását, a gondolati elemek hangsúlyozását, a lélekrajz elmélyítését. Dramaturgiáját, mint a többi televíziós műfajét is, ezután kell még kidolgozni, hiszen a tévé művészete fiatal, elmélete együtt fejlődik a nézők igényeivel. ízlésével, a világszerte tért hódító televíziókul- túrával. DERSI TAMÁS flz írók Erhard ellen A bonni kormány és az értelmiség viszálya Erhard nyugatnémet kancellár nemrégi beszédében hevesen támadta bírálóit, a nyugatnémet értelmiségieket. Szokatlanul sértő kifejezéseket használt, s ez nagy vihart keltett a nyugatnémet közvéleményben. Erről ír a L’Unitá és a Times. Huszonöt nyugatnémet író és értelmiségi, polgári és választói jogával élve, támadást indított a kormány ellen és nyíltan követelte a kormány leváltását, mert az tehetetlen, nem képes megoldani az előtte álló feladatokat. A nyugatnémet értelmiségiek különösen akkor támadták hevesen Erhard kormányát, amikor maga a kancel lár bírálta Rolf Hochut cikkét, amely a nyugatnémet társadalmi osztályok helyzetével foglalkozik. Günther Grass, ismert író nemrég választási körútra indult, abból a célból, hogy minél több szavazatot szerezzen a szociáldemokratáknak. Természetesen ez sem volt ínyére a bonni kormánynak. A Frankfurter Rundschau című szociáldemokrata lap azonban a nyugatnémet értelmiségiek védelmére kelt. Egész cikksorozatot közölt a legismertebb német értelmiségiek tollából. Többek között Uwe Johnson és Hans Werner Richter, az ismert 47-es csoport vezetője is írt cikket a lapba. A Frankfurter Rundschau többek között megállapította, hogy Erhard eszméi a fasizmus felé vezetnek. Erhard különösen Düsseldorfban és Kölnben tartott beszédében támadta hevesen bírálóit. „Egy ideje divattá vált, hogy a költőik politikusokká, a társadalom bírálóivá válnak. Természetesen erre megvan a demokratikus joguk. De ha így cselekszenek, akkor bele kell törődniük, hogy annak tartjuk őket, akik, vagyis tudatlanoknak, nem illetékeseknek... A kis pártfunkcionáriusok legalacsonyabb szintjére ereszkednek, mégis azt szeretnék, hogy komolyan vegyék őket költői rangjukkal...” Erhard beszédében hangzott el ez a mondat is: „Létezik egyfajta intellektualiz- mus, amely idiotizmussá változik... Erélyesen szembeszállók az értelmiségi sznobokkal, akik megpróbálják gúny tárgyává tenni a Német Szövetségi Köztársaságban uralkodó jólétet...” Erhard szerint Hochutnak fogalma sincs a gazdasági problémákról. A Frankfurter Rundschau ezzel kapcsolatban gúnyosan megjegyzi: „Ha Erhard azt tanácsolja Hochutnak, hogy inkább a maga dolgával törődjön, mert semmit sem ért a gazdasághoz, akkor a kancellárnak: is emlékezni kell arra, hogy Komrad Adenauer több ízben kijelentette: „Ludwig Erhard egyáltalán nem ért a politikához”. Erhard beszédei sok írót arra késztettek, hogy véleményt nyilvánítson az ügyről. Johnson, Martin Walser, Heinrich Böll és Emst Bloch megdöbbenését fejezte ki, Hans Werner Richter pedig szörnyűnek mondta azt a tényt, hogy Erhard már korábban is olyan kifejezéseket használt, mint például „a degenerált művészet”, amelyek a nácik szótárához tartoztak. A Frankfurter Rundschau július 14-i számában még egyszer foglalkozott ezzel az esettel: „Ez a hangnem ismert előttünk. Utoljára Joseph Göbbels, a III. Birodalom propagandaminisztere beszélt így”. (L’Unitá. Times) Pataki Pál ÁPRILY LAJOS: Éjjeli zene Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajában küldte előre szilaj, hűst lehellő követét. Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig s csattogtatta tüzes mennyei ostorait. Alvó kis falukat vert fel riadó robajával, ablakon át láttam: lángol a szénakazal, ott a sötétség félkaraját beragyogja világa, rémképpé magasít egy lobogó jegenyét. Am a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz s a kialudt tűznek égy ura lett: a sötét. Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától, India fellege ont ily zuhanással esőt. Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek szikkasztó heteink gyilkos aszálya után, szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korhely. akinek ínye soká várta a drága italt. Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon, élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig, s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe: Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar! (Vaiámafi dHelúit ~W~7~andi sugárkéve settenkedett be az alBá bérleti szoba ablakán. Lassan végigB^L osont a kopott bútorokon, végigsimította az alvó lányt, rácsókolt a keskeny, dacosan összezárt szájra, megcsiklandozta fitos orrát, végül megült két lezárt szemén. A lány megrezzent, fordult volna az oldalára, de élesen reccsent az ágy — felébredt, az ablakhoz szaladt, kétkézzel kapott a sárgaréz kilincs után, szélesre tárta a két üvegszárnyat és félig kihajolva tekintett körül odalenn az utcán. — Csao Éva! Jössz már? Csak a kezével intett vissza: várj! Végigosont az előszobán, berobbant a fürdőszoba ajtaján, s magára zárta. Leengedte a két vékony pántot, s derékig a csap alá hajolt. A hideg víz szinte égette a testét, aprókat sikongatott, majd erősen ledörzsölte víztől csillogó bőrét a durva lenvászonnal. Perc, s már a fekete blúzt kapta magára, hozzá a rövid, libbenő szoknyát. Gyorsan fé- sülködött — sikertelen kísérlet, hogy valamiféle frizurát formáljon rövid, bozontos fürtjeiből —, lecsapta a fésűt és megrázta a fejét. Ez csodálatos módon használt. A rakoncátlan tincsek elrendeződtek. A címkés sporttáskát már este elkészítette... Megtorpant. Mosolygó ajka lebiggyedt, zöldeskék szeme összeszűkült. A táska alatt a félig nyitott levél... Péter még nem tudja. — Csakhogy! — szaladt ki az elégedetlenség a fiú száján, köszönés helyett. Duzzogva tekintett rá, majd hirtelen elfordította a fejét. — Na — karolt bele Péter. — Ezt csak úgy mondtam. Az egész női nemnek címezve. — Gyere, itt a busz! — riasztotta a fiú sürgető hangja. A fiú gondtalanul fecsegett. Mindenről, ami éppen az eszébe jutott. Elgondolkozó arccal hallgatta. Időnként intett a fejével, jelezve, hogy figyel a beszédre, de valójában egészen másutt jártak gondolatai. Jobb lett volna el sem jönni. Elválni búcsú nélkül. Ügy talán könnyebb felejteni. Felejteni, de miért? Miért éppen őt nem? A busz csikorogva fékezett. — Gyere már! — sürgette Péter, s most először értetlen arccal tekintett rá. Pénteken — amikor utoljára találkoztak, mert tegnap délutános volt a fiú —, pontosan megbeszélték a kirándulás tervét. Az időt, a helyet. Mindent. Most meg úgy tesz. mintha semmiről sem tudna. Zavartan mentegetődzötL — Elgondolkoztam... — Jól van, Kócos — karolt bele Péter és gyengéden megszorította kezét. — Nekivágunk? — bökött fejével a hegynek. — Mehetünk... Fújtatva kapaszkodtak egyre feljebb. Jó volt. Ilyenkor nincs beszéd, nem kell figyelni a szóra. Csak a meredek útra és a kövekre, amelyek imbolyognak a talpuk alatt. Miért is jött el? A vonat már félúton járna vele. Pénteken még minden olyan szép volt. A holnap, a vasárnap ígérete. Egész élete. És most? Mi maradt belőle? Mindennek a levél az oka. Tizenöt kemény, hivatalos szó. Ha csak holnap érkezett volna. .., ma még boldog lenne. Már túljutottak a csúcson, körülöttük har- sogóan zöld volt a fű, a levegő meleg, illata az érett gyümölcsök szagára emlékeztette. Régi ismerős ízeket érzett a szájában, ilyen illata van a határnak odahaza. — Itt leülhetnénk — szólt a fiú, s válaszra sem várva letelepedett, csak aztán húzta maga mellé. — Mi van veled? — nézett rá kérdőn a fiú, amikor végre lehuppant melléje. — Semmi... — rázta a fejét, de a sírás már a torkát kaparta. — Valami bánt! — erősködött Péter és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Hagyjál! — s elfordult. — Ide figyelj, Kócos! — dühösködött a fiú.
