Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-05 / 183. szám
1965. augusztus 3. TOLNA MEGYEI NCPŰJS.SQ 3 ieqlúhhuk között A fiatal, lezser tartású tsz” közgazdász Borbély Jánost nem ismeri. Különösebb figyelmet, vagy érdeklődést még akkor sem mutat, amikor mondom neki, hogy a legutóbbi megyei értékelés szerint Borbély János a megye legjobb gépállomási kombájnosa. Vállat von. Persze erre a közönyre még azt sem mondhatom, hogy a fiatal közgazdász kizárólagos sajátja. Nem. Hiszen néhány tsz-vezetót leszámítva, a falu népét általában nem foglalkoztatja Borbély János teljesítménye. Így van ez másutt is, nemcsak Pálfán. Esetleg tudnak a kombájnosok eredményéről, mert megírja az újság, ám ennyivel el is van intézve. Valamikor pedig a legjobb kaszásokat nemzedékek tartották számon; valóságos legendákat költöttek róluk csakhát az első kaszás teljesítményét a falu követni tudta és értékelni is, mert mindenki rendelkezett tapasztalattal, kiindulási alappal. A legtöbb férfi a legjobb kaszás teljesítményét, fizikai erejét nyomban össze tudta hasonlítani a sajátjáéval. Erre viszont most már egyáltalán nincs mód. Volt olyan nap, amikor Borbély János nagydorogi kombájnos váltótársával 58 tonna gabonát aratott és csépelt el. S ez nagyon sok, meghalad minden elképzelést. Akik valamikor kézzel arattak, utána cséplőgéphez jártak, azokat még fogva tartja a régi beidegzettség: az egy-másfél holdas teljesítmény varázsa és az, hogy húszvalahány embernek a cséplőgépnél nagyon kellett hajtania kora reggeltől késő estig, hogy meglegyen a 250 mázsa. Aztán itt most két ember képes napi 580 mázsás teljesítményre. Ez már annyira elképzelhetetlen, hogy a falu nem is hajlandó egyelőre nyomon követni. Nehezen lehet. És csak akkor lehetne, ha a férfiak mindegyike felülne a kombájnra és összehasonlíthatná a maga erejét a legjobbakéval. De ez megint csak nem megy. A közöny inkább abból származik, ami a számok világának sajátos törvénye. Abból, hogy az egymillió forint nagyon nagy pénz. Izgalmat és csodálatot kelt a milliomos lottónyertes. Az egy- milliárd forint még több pénz, de ez talán még olyan izgalmat, vagy csodálatot sem keltene, mint az egymillió, hiszen nehéz felfogni. Talán ez a példa megfelelő magyarázatot ad arra, ami tény, arra, hogy Borbély Jánost, a megye legjobb gépállomási kombájnosát jobban ismerik Szekszárdon, mint Pálfán. Már a teljesítményeket illetően. — Ott dolgoznak valahol a Szigetben. — Ezzel a főkönyvelői útbaigazítással indultunk el, megkeresni Borbély Jánost, és találkoztunk a megye még jobb kombájnvezetőjével, Plech Istvánnal. Erre persze nem számítottunk. A Sió jobbpartján lekanyarodva, a cigányfalu mellett, át kellett vágni egy legelőn és még vagy három kilométer hosszú kátyus, hepehupás utat megtéve, feltűntek a tempósan mozgó kombájnok. Furcsák ezek az augusztusi gabonatáblák: szalmájuk öreg és kopott színű. A gyom pedig kapaszkodik fel a kalászok felé. Napok óta a gyom a kombájnos legnagyobb ellensége, és vasárnap óta ismét az eső. Qtt álltunk meg, aholavon- tatók felsorakoztak a dű- lőút mellett, és a kombájnok új fogásba kezdtek. Ez mindig szokatlanul szép látvány, mert a szűz táblában, ahol még talpon áll a gabona, tényleg olyan érzés keríti hatalmába az embert, hogy a gépek mindent fölfalnak maguk előtt. Sovány arcú fiatalember a dűlőúton követte a kombájnokat. Amikor összetalálkoztunk vele, rövid ismerkedés után kiderült, hogy ez a sóvári v arcú fiatalember a még jobb. öt hívják Plech Istvánnak, foglalkozása szerelő, a pálfai Egyetértés Tsz-ben. Váltótársa, Vörös József szintén a tsz embere. Egy hónapja aratnak és augusztus 3-ig 750 tonna ment keresztül kombájnjukon. Valamikor egy fél emberöltő kellett ahhoz, amit ez a két ember egyetlen esős nyáron megcsinált. Plech István azt mondja, két napja már a teljesítményt nem számolják. A megyei, az országos versenybe nem neveztek be, és ezért nem számolják a teljesítményt. Ezt kissé lemondóan állapítja meg a fűben guggoló ember. Előadódhat tehát az a furcsa helyzet, hogy megyei szinten Plech István és váltótársa éri el a legnagyobb teljesítményt, de hivatalosan valaki más lesz a kombájnaratás idei megyei győztese. Egyébként, ha találnak területet, akkor el szeretnének menni ezer tonnáig. De terület csak akkor lesz, ha átmehetnek valamelyik tsz-nek segíteni Pálíán ugyanis szombatra végeznek. A községben egyaránt állítja öreg és fiatal, hogy ilyen gazdag termés ebben a határban gabonából még solyi nem volt. U em győztem eleget nézni Plech Istvánt. Sovány arcú, de nem látszik túlzottan fáradtnak. Ha végeznek, kivesz egy hét szabadságot, de nem utazik el sehová. A tsz tavaly is küldte. Mondták neki, menjen el Csehszlovákiába, vagy Németországba, nézzen körül, pihenjen, a gazdaság minden költséget fedez. Nem megy. Egyedül nem akar menni, mert mindene a család. Valamikor hozzá hasonlíthattak a legjobb kaszások. Annyi a mégiscsak igen nagy különbség, hogy ő és váltótársa géppel csinálja azt, amit egykor a legjobb kaszás kézzel csinált. De az erőkifejtés és a páratlan szorgalom egyforma. Ezzel kapcsolatban néhány gyakorlatias kérdés került szóba: — Ebben a szezonban mennyi volt az összes és a legnagyobb napi teljesítménye, Plech elvtárs? — A hetvenötödik vagonnál tartunk. A legnagyobb napi teljesítményem 540 mázsa. Akkor reggel kilenckor kezdtük, ám, ha korábban kezdünk, elérjük a 600 mázsát. Ez a nap izzasztó élmény a vontatósoknak is. Berki István, a fiatal vontatóvezető el is mondja, hogy aznap alig győzték hordani Plech István kombájnjától a szemtermést. — Hogyan csinálta, Plech elvtárs? — Nem tudom. Figyeltem előre, ment szépen a gép, a búza jól fizetett, az ellenőröm a karóráját nézte, és minden száz mázsánál kiabált, hogy megint egy százas. Az ellenőrünk velünk izgul végig. — Hátha nincs verseny, akkor miért az izgalom? — Ki mondta, hogy nincs verseny? Én csak azt mondtam, hogy elmaradt a benevezés. Nevetünk. — Aznap megéhezett nagyon, Plech elvtárs? — Éhes vagyok én mindennap. Mióta kombájnolok, ötször- hatszor eszem. — Melyik volt a legnehezebb napja? — Nem volt nehéz egyik sem. Reggel öt órakor, vagy még hamarabb, odamegyünk a kombájnhoz, lezsírozzuk, leápoljuk, megnézzük minden porcikáját, és utána megyünk. — Amikor az 540 mázsát megcsinálták, volt akkor annak a faluban híre, beszéltek róla az emberek? — Nem szólt senki semmit. U át igen. Szóval itt ez a ren’■ geteg gabona, benne hat kombájnvezetővel, három ellenőrrel és több vontatóssal. A vontatósok még fel tudják mérni a teljesítmények nagyságát, de a falu számára még ismeretlen ez a szputnyik-tempó. Van abban valami igazság, hogy a technika annyira előreszaladt, hogy szinte képtelenség a „kívülállónak” nyomon követni. Én még ma is találkozom olyan emberrel, aki nem hajlandó elhinni a mesterséges bolygók létezését. Ettől azért azok persze léteznek .. t A kombájnok közeledtek felénk, a dűlőút mentén vették be a kanyart. Borbély János helyet cserélt a váltótárssal és hozzánk lépett Mondom neki, be szeretném mutatni a Népújság olvasóinak a megye legjobb gépállomási kombájn vezetőjét. Ez az első szava: — Hol tartanak az utánam jövők? Vele is hosszabb ideig beszélgettünk. Nős, erős fizikumú fiatalember. Hetedik esztendeje arat a pálfai tsz-ben. Az idén új SZK—4-es kombájnt kapott, és augusztus 3-ig 73 vagonos eredményével listavezető. Ezen a nyáron volt olyan nap, amikor 580 mázsát teljesített. Az idén már nem lesz rá alkalma, de jövőre ki szeretne fogni egy príma gabonatáblát és megcélozza a 80 tonnát. Eddig Magyarországon az országos napi rekord 74 torma. Első ízben néhány nappal ezelőtt érte el egy dunántúli kombájnos ezt a páratlan teljesítményt. Borbély Jánosnak a 80 tonnára „fáj a foga”. Kell ehhez bármit is hozzátenni? Szekulity Péter Az ÉM Építőipari Főigazgatóság megyei vállalatai új, korszerű gabonatárolókat építettek A Csongrád megyei vállalat dolgozói még júniusban átadták a hódmezővásárhelyi 300 vagonos minőségi magtérolót. Most pedig a Bács, Baranya, Békés és Tolna megyei vállalatok összesen 2250 vagon gabonát befogadó tároló és raktár műszaki átadását kezdték meg. Kecskeméten és Orosházán teljesen gépesített 600—600 vagonos gabonatárolót építettek. Siklóson, Mohácson és Sarkadon két-két, Battonyán pedig egy 150 vagonos gabonaraktár műszaki átadását kezdték meg. Kiskunhalason, Szombathelyen és Körmenden már sor került a jövő évben átadandó 600 és 400 vagonos gabonatárolók munkálataira, s most megkezdték a következő évekre tervezett 1000 és 2000 var gonos gabonatárolók építésének műszaki előkészületeit is* — Ez az óra pontos... — Közöltük már lapunkban, hogy a Szekszárdi Vasipari Vállalatnál egy világszerte újdonságnak számító készüléket állítottak üzembe az órák hitelesítésére, illetve a hiba- felderítés meggyorsítására. Képünkön egy karóra vizsgálata közben. Adóm bácsi hőstette Leitschuk Ádám leperdi ju-i hásznak ez a napja is úgy kezdő-] dött, mint általában a többi nyári, nap. Etetés után visszaterelte ai juhokat a hodályba, aztán az épület végében álló lakásába bállá gott reggelizni. Ahogy csendben eszegetett, figyelte, hogy egyre] sötétebb lesz a kis konyha a sok, felhőtől, és kint pedig egyre hangosabb lesz a mennydörgés. Nagy, nehéz cseppekkel már az eső is] rákezdett. A villámlások sorozatai megvilágította a konyhát. Ádám] bácsi nyugodtan ült tovább. Többi ilyen vihart látott, élt át a szabadban. Két hatalmas villámlás-! ra és csattanásra mégis megmoz*, dúlt. Mintha bajt érzett volna,' kiszaladt a hodály elé. A lát-] vány szinte megdermesztette: a hodály középső ajtaja felett láng- oszlopot kavart a szél. Az első gondolata az volt, hogy mentse az unokákat a kis vagyonát. Aztán csak arra emlékszik. hogy valamit bekiáltott a szobába és ő szinte magánkívül, sorra nyitogatni kezdte a hodály aj tajatt. Az utolsóhoz érve, mérges keseredéssel kezdte ütni, rugdalni a birkákat. A kutya is hajtotta őket, de azok kergén összebújva, nem akartak kimenni a viharba. A tetőn a tűz viharos gyorsasággal ette a nádat. Már kisebb zsarátnokok potyogtak a birkák közé, azokat még jobban megvadítva. Ádám bácsi látta, hogy nem tudja kihajtani őket, de nem adta fel a küzdelmet. Vonszolni, húzni kezdte egyenként a konok állatokat, az egyre melegebb, füstszagú hodályból. A Tegnap délelőtt 9 órakor a Szekszárdi Állami Gazdaság központjá- j bán ünnepélyes keretek között fo- ' gadták Leitschuk Adám juhászt. Nagy János, a Tolna megyei Állami | Gazdaságok igazgatója ismertette az ; FM. Állami Gazdaságok főigazgatójának, Lada Lajosnak levelét, amelyben köszönetét mondott Leitschuk Ádámnak a hősies magatartásáért. Értesítette az idős juhászt, hogy 1000 forint jutalomban részesíti és ezen túlmenően 7 bárányt is juttat neki személyi kárainak enyhítésére. Mohácsi Károly, a Szekszárdi Állami Gazdaság igazgatója ugyancsak 1000 forint jutalomban részesítette a juhászt. Eddigi jó munkája elismeréseként ugyanakkor közölték vele azt is, hogy a gazdaság egy másik pusztáján rábízzák a nyáj gondozását. ÍJXOOQOOCOOOOOOOC i kutyája mellette mérgeskedett, kétségbeesetten marta, ugatta a máskor engedelmeskedő nyájat. Végül a szamarat látta meg és arra vetette magát oly düh vei, hogy Ádám bácsi is felfigyelt. Erre ő is a szamarat kezdte vonszolni kifelé. Az nehezen, de engedelmeskedett, és megindult, szinte magával ragadva egy csorda juhot. Ádám bácsi megint visszarohant a már erősen füstös hodályba. Testére rátapadt az ing, kormos lett az arca, hátára parázs és pernye hullott. Ő nem törődött vele, csak a birkákat űzte, vonszolta kifelé. Már a középső ajtóig sikerült elérnie, amikor a tetőgerenda lángcsóvát húzva. nagy robajjal leszakadt. Mintha ]az adott volna jelt a pakol elszabadulására. Egymás után zuhantak le a szarufák, recsegett-ropo- gott a tető és a juhok egyre jobban összehúzódva, konokul összebújtak. Ádám bácsi érezte, hogy nem bírja. Még egy birkát a gyapjá- nál fogva kivonszolt, s mire az ajtóig ért, az egész tetőszerkezet ]egyetlen nagy roppanással bedült. Egyszerre nagy gyengeséget érzett. Hangokat hallott, alakokat látott, akik a lakásából mentik a menthetőt, az unokáit látta, akik az esőben dideregtek. Nagyon fáradtnak érezte magát, bár ez az [érzés nem is fáradtság volt, ha- 'nem inkább elkeseredés. Hátra sem nézve, remegő belsővel terelte el a megpörkölődött hátú állatokat és szinte lerogyott a nagy écetfa alá. Ott találtak rá az oltásra siető pusztaiak, amint maga elé meredve könnyezett. Ottjártunkkor megkérdeztük tőle, félt-e, gondolt-e arra, hogy neki is baja lehet? Csendesen csak annyit válaszolt: — Féltem, de csak arra gondoltam, hogy egyedül vagyok, és a birkákat meg kell mentsem. Nem tudtam többet csinálni — hajtogatja minduntalan. Sajnálja, hogy 52 éves korában, 15 évi juhászkodás után, nem tudta mind a 770 birkát megmenteni az égő épületből „csak” 369-et. Ádám bácsi becsülettel helytállt, a maga posztján hőstettet vitt végbe. Csak köszönettel tartozunk neki. Márton Pál