Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-29 / 203. szám

1353. augusztus 29. ÍÓLNA MEGYEI NÉPÜJSAO 9 N' A bátaszéki boldog ember [émelyik ember leitta ma­gát a sárga földig. Nagy volt itt, kedves elvtárs, a fölfordulás. Pontosan még senki nem tudta, hogyan lesz, miként alakul. Úgy éreztem én is, hogy kiszaladt a lábam alól a föld, s ezentúl nem lesz, hol megkapaszkodnom, nincs hová állnom. Kifelé nem mutattam, mert nem akartam elárulni, hogy mit érzek, nem szerettem volna haladó gondolkodású lé­temre a csüggedőket még job­ban elijeszteni. Ácsorogtunk, csoportokba verődtünk és valaki ismét kitalálta a csajka-mesét. Azt állította, hogy vasutasoktól tudja, befutott Szekszárdra egy szerelvény, két vagon csajkával: Ezt azért 1959-ben már nem hitték el az emberek: Úgy ma­gam előtt látom az egészet, mintha tegnap történt volna. Zűrzavar, rendetlenség és fejet­lenség volt mindenütt. Itt — gondoltam — nem lesz. többé soha rend. Egyik reggel megérkezett néhány fiatalem­ber. Mit akarnak? Az irodából hamar kiszivárgott, hogy ezek a fiatalemberek csinálják majd az őszibarackost, őszibarac­kost? Hiszen még egyetlen em­ber sincs a helyén. Először ta­lán az embereket kellene eliga­zítani. Mindezt én csupán ma­gamban gondoltam végig, de hangos szóval nem mondtam semmit, mert sima tag voltam akkor is és sima tag vagyok most is. Pontosan visszaemlék- szem rá, hogy a fiatalemberek nem sokra mentek: Ekkor ne­kem jutott eszembe, hogy kár megengedni, hogy ezek a fiatal­emberek kínlódjanak, hiszen csak üzenni kell Wemer Mi­hálynak, majd érti ő — hát persze, ha akarja érteni; Fu­tottak hozzá ki a szőlőbe és azt mondták neki: — Te Miska, az Orbán-hegyen ki kell jelölni a gyümölcsfák helyét. Miska szó nélkül fogta magát és indult; Azóta is ott van: Majd megis­meri maga is, kedves elvtárs. Szép, egészséges, piros arcú erm bér. Feltétlenül ott találja, mert legszívesebben ott aludna a fák mellett. Egyszer, már jó­val az átszervezés után, itt járt nálunk Bátaszéken az öreg Je­szenszky, aki mint tudvalévő, szakkönyveket ír. Ankétot tar­tott és utána megnézte a barac­kost. Keveset beszélt, inkább nézelődött. Egyszer aztán oda­ment ehhez a Werner Miská­hoz, megölelte úgy, mintha ne­ki a Miska édesgyermeke lenne és így szólt hozzá: Csak így to­vább, drága fiam! N ekünk jó emberünk a Miska bácsi. Mindent tő­le tanulunk. Eleinte nem értettünk a gyümölcsfához. Szépen megmagyarázta és meg­mutatta, hogyan kell metszeni, permetezni, gyümölcsöt szedni; Van hozzá türelme. Annyira a szívéhez nőtt ez a gyümölcsös, hogy ha lehetne, éjjel-nappal itt tartózkodna. Rengeteg a fa, de ismeri mindegyiket, ahogyan a juhász is külön-külön ismeri a birkáit. A nyár elején valami kétszáz fa megbetegedett. Mis­ka bácsi kedvetlenül járkált és figyelte a beteg fákon a sár­guló leveleket Egymás között mi asszonyok, arról beszélget­tünk, hogy még ő is belebeteg­szik a gondba. Egyik reggel lát­juk ám, hogy kezdi kiásni itt a ház mögött az egyik beteg fát. Megkérdeztük tőle, hogy mit csinál? Vidáman válaszolt: — Orvosoljuk a beteget, meglát­ják, asszonyok — mondta —, hogy ezek a sárga levelek még az idén szépen visszazöldülnek. A gyökérig ásott A gyökér- nyak-injekció tényleg használt. Még mi is megtanultuk tőle az injekciózást. A beteg fák gyó­gyulni kezdtek. Érdekes, hogy a sárga levelek felülről lefelé haladva, ismét egészséges, zöld színt kaptak. Kétszáz fát men­tettünk meg kedves elvtárs. N gyón szívesen. Mondja meg, mire kíváncsi, és megmutatok mindent. — Szeretném, Werner elv- társ, ha beszélgetnénk és köz­ben sétálnánk itt a gyümölcsös­ben; — Nézzük meg az asszonyo­kat! — Már beszélgettem velük, azzal a fiatalasszonnyal is, aki Kiskunhalasra ment férjhez és újból visszajött ide a tsz-be;. Werner elvtárs, elnézem ezeket a fákat: a koronaalakítás nem is mesteri, hanem művészi munka; A katlan olyan, mintha szakkönyvből kopírozták volna ide, büszkék lehetnek erre a pompás őszibarackosra. — 1959-ben kezdtük, akkor tizenkét holdon végeztük el a telepítést és később minden év­ben néhány holdon. Jelenleg 61 hold a kész. Ehhez őszre hozzá­jön még 51 hold és ezzel a ket­rec bezárul. Törpefák. Én nem vagyok híve, hogy a gyümölcsös harminc évig éljen. Éljen csak húsz évig, de húsz év alatt te­remjen annyit, amennyit har­minc év alatt teremhetne. Néz­ze ott fenn a domboldalban a termőfelületet — Maga szakember? — Még a Horthy-rendszerben végeztem el Baján a szakisko­lát Lengyelben újból elvégez­tem és ismét kitűnő bizonyít­vánnyal; — A tsz előtt mivel foglal­kozott? — Édesapámnak hat hold föld és két hold szőlő volt a vagyona. Ezzel foglalkoztam. A szőlőt teleültettem gyümölcs­fákkal; — Nem fájt megválni a szülői vagyontól? — Bánom, hogy nem léptem be hamarább; — Ketten vagyunk, őszintén is beszélhetünk. Komolyan mondja, amit az előbb állított? — Szívből mondom. Megfor­dultam Nyugat-Németország- ban ott is ezt mondtam. — Maga párttag? — Nem vagyok párttag, de szövetkezeti tag vagyok; — Ez hitvallás a szocializmus mellett. És ha másként alakul­na? — Miket beszél maga? Én ilyen szavakra nem vagyok kí­váncsi. Tessék, végezze a dol­gát, mert ha így társalog, ak­kor jobban teszi, hogyha el­megy innét. Csodálom, hogy a növényvédő állomásról ilyen embereket küldenek. — Ne tüzeljen, Werner elv­társ, ne bántsa szegény növény­védő állomást. Én nem onnét jöttem, újságíró vagyok. Nem mondták? — Akkor is. Én a szocializ­must pártolom, mert ebben a rendszerben csak szépet csiná­lunk. — Mindig? — Minden mindig az embe­reken múlik. — Wemer elvtárs, maga hat évvel ezelőtt még egyéni gaz­da volt. Annak idején örömét lelte a két hold szőlőben, és ab­ban, ami keze nyomán kivirult. De ez a gyümölcsös nem csak a magáé, hanem a tsz-ben min­denkié. Itt minek örül? — Jobban örülök, mint ak­kor. Ismerek minden fát és boldog vagyok, amikor valami sikerül. Ez az igazi boldogság, amit most csinálhatok. Megvan hozzá minden, ami kell. Ahol most járunk, ez a terület vala­mikor semmit nem termett. És ma, nézzen körül. Mindent mi csináltunk. A miénk, büszkék vagyunk rá. Ha nem hiszi el, beszéljen az asszonyokkal, ők majd megválaszolnak magának. Úgy szoktuk csinálni egyébként, hogy gyümölcséréskor a szántó­földi brigádokból is hívunk se­gítséget, lássák a többi terüle­ten dolgozó tagok is a gyümöl­csösüket. Látják és büszkék rá. •— Hány éves maga, Wemer elvtárs? — 1922-ben születtem, fiam Szekszárdon borász. tizenöt éves lányom Baján jár a ker­tészeti technikumba. — Amikor tsz-tag lett, nyom­ban ezt a beosztást kapta? — Néhány hétig a szőlőben dolgoztam. Utána kerültem ide. A harmadik évben már termő­re fordult a gyümölcsös. Tavaly a 12 holdas első telepítésről 337 mázsa őszibarackot szedtünk le. Féregmenteset, első osztályút. Ugyanakkor Várdombon a 27 hold három vödör termést adott. — Hát ml kell ahhoz, ami itt van? — Szív. — Más nem? — De igen: szív. W arner Mihály máris igazi szövetkezeti gazda. Ma­gával hozta és tovább­fejlesztette a tsz-ben a föld- szerető parasztember kiváló tu­lajdonságait. Járt Nyugat-Né- metországban. Pártonkívüli, de állítom, hogy ott kint, a magyar szövetkezeti mozgalom pártos szószólója volt. Én mint a tsz elnöke, sokra becsülöm. Minden lehetőséget megadunk neki. A közelmúltban az új vezető ag- ronómus az ismerkedés során megnézte a gyümölcsöst is. Wemer Mlhálytól így búcsú­zott: Cselekedjen továbbra is a belátása szerint, Wemer elv­társ. Megjegyzem, Werner Mi­hály, a bátaszéki Búzakalász Tsz-ben „csak” egy a sok kö­zül. * seQOqQ Kedves Olvasónk! A „Négyszemközt az orvossal” rovatunk minden hoz­záérkezett levélre és kérdésre válaszol. Ha válaszunk késik, annak oka, a befutott kérdések nagy száma, ezért szíves türelmüket kérjük. A feltett kérdés sürgős, aktuális, vagy szezonális volta (például járvány) a soron kí­vüli megjelenést lehetővé teszi. A hibás testtartásból Iatba vétel el6tt a szerek mérgezé,!i ^ , r veszélyét és a védekezési módot CS GgyoluQlU megtérne- mindenkinek meg kell ismerni! Is­lésből származó ártalmak mereUen szerrel dolgozni, vagy dől­goztatni másokat, szigorúan tilos! Megfelelő előírás hiányában a felet­tes szervhez, a szakértőkhöz kell fordulni. Régi szabály az, hogy min­den ismeretlen növényvédő szert A dolgozók munkájukat állva, ül­ve, járkálva, néha térdelve végzik. A legtöbb ipari munkánál a test tar­tása, az izmok és általában a moz­gás! szervek működése arányban áll m<iregként kel1 kezelni 1 A mérgező- a végzendő munkafeladattal Más a szereket' a beszerzéstől a felhaszná- helyzet a test állandó, aránytalan és ‘á* _végezetélg- raktárban, Illetőleg egyoldalú megterhelése esetén. Az éveken át folytatott egyoldalú mun­ka fáradtsági jelenségekhez, a test eltorzulásához, a túlterhelt szerv gyulladásához, működésbeli zava­felügyelet alatt kell tartani! A mé­reg jelzésű szerek felügyeletét hígí­tásaikra; hulladékaikra, kiürült tar­tályaikra is ki kell terjeszteni. Mindvégig külön gondot kell fordí- raihoz vezethet. Ilyen elváltozások tani a gyermekek, az avatatlan fel­különösen lentkeznek a fiatalkorúak között je- nagyobb mértékben. A nőttek és a hasznos állatok mérge­zési veszélyeinek elhárítására. Mér­legismertebb és leggyakoribb ilyen gezö szert kölcsönkérni, vagy köl­természetű károsodás abból szárma­zik, hogy a dolgozó állandóan állva végzi munkáját. A tartós állással összekötött foglalkozásoknál a láb­boltozat ellapulása, bokasüllyedés, lúdtalp (pincér, fogorvos) fejlődik ki. Az állómunka következményei a visszeres csomók is. A megterhelt végtagokban a vér visszafolyása meg­nehezített, emiatt a gyűjtőerekben vérpangás jön létre, az erek kitá­gulnak. Célszerű (magasszárú fűzős cipő, laza haris­nyatartó), testedzéssel, kezdődő pa­naszok esetében lúdtalpbetéttel ez s betegség még hajiamos egyéneknél csönadni nem szabad! A sérült cso­magolású mérgező szert azonos jel­zésű, üres, kifogástalan tartályba kell áttölteni. A mérgező növényvé­dő szerrel kezelt terület határszélé­re, mérgezési veszélyre figyelmeztető táblákat kell elhelyezni, amelyeket a lejárati idő után azonnal el kell távolítani. A növényvédőszeres munkát végezzük tisztán, szennyező­dés nélkül! Akadályozzuk meg élei­munkaöltözékkel mlMerek' takarmányok, kutak, és élővizek szennyeződését. A védőfel­szerelést, (ruha, kalap, kötény, csiz­ma, kesztyű, szemüveg, légzésvédő; stb.) vegyük igénybe, mert mérgezés is megelőzhető. Káros lehet az egész- eIlen blztos védelmet nyúit- A ní>­W emer elvtárs, valamit én az előbb rosszul értet­tem. Legyen szíves meg­ismételni, hogy ami itt van, ah­hoz mi kell? — Szív. — Más nem? — De igen: szív. Szekulity Péter ség re a folytonos ülés is, amely a hasi szervek összenyomása folytán ugyancsak visszeres pangáshoz, a bélmüködés. zavgráho* vezethet. A megelőzés szempontjából helyes, ha vényvédelmi munka közben nem sza­bad étkezni, dohányozni. Gyakran mossunk kezet! Munka végeztével alapos, melegvizes tussolás után vált­sunk ruházatot. A hulladékot, a vé­a munkafolyamat megengedi, hogy a dűszermaradványt, a használatlan dolgozó munkáját váltakozva, ülve csomagolást, az előírt elásással, el­és állva végezze. Hibás testhelyzet- égetéssel semmisítsük meg. A csává- ből eredő károsodáshoz vezethetnek zást szabadban, lakott területtől, is- az úgynevezett kényszerhelyzetben téllóktól, kutaktól távol, vagy pedig Végzett munkák. Ilyen munkák so- kiadósán szellőztetett helyiségekben rán a dolgozó csontrendszerében el- végezzük. A kezelt magvakat fel- torzulásokkal járó csontelváltozások használásáig címkézve, elkülönítve következnek be: például görnyedt és zérva tároljuk. A felesleget élel­ülés következtében az úgynevezett mezésre. takarmányozásra felhasz- cipészmellkas. A cipész a sámfát és nálni tilos! A felhasznált zsákokat a cipőtalpat melléhez szorítva, előre- csak forróvizes öblítés után szabad hajlott helyzetben dolgozik. Ennek ,. .. . .. „ . . .. .. , . ,,, egyéb célra felhasználni. Mérgezés következménye, hogy a mellkascsont­ja besüpped, gerincoszlopa meggör- esetén elsősegélyt kell nyújtani és bül. A gerincoszlop elferdülését lát- azonnal orvosi ellátásról kell gon- hatjuk bányászoknál is. Az egyolda- doskodni. Amennyiben az óvintézke- lú megterhelés és erőfeszítés követ- . . . . . . , . dések ellenére, vagy annak elmu­kezményei nemcsak a csontokban, hanem az izmokban is jelentkezhet- Osztása miatt a növényvédőmérge-* nek. Túlzott igénybevétel folytán zés mégis létrejött volna, akkor a gyakran igen fájdalmas izületi nyál- mérgezett, munkáját haladéktalanul katömlő-gyulladás léphet fel például . . . . . . , . _ , „ hagyja abba. A helyszínen elsőöe­kőtorőknél, cserepezoknel, utköve­zőknél... stb. A nehéz munkák gé- g«yben kell részesíteni, majd kése- pesítésével, megfelelő egyéni védő- delem nélkül, kellően tájékozott kí- eszközök használatával (például térd- sérővel, a szer címkéjével és mintá-* és csuklóvédő) megelőzhetjük ezeket a megbetegedéseket. A növényvédő szerek mérgezési veszélyének elhárítása Kaptuk az alábbi sorokat: „Ked­ves Négyszemközti** Nem tudom kérdésemre kapok-e választ? Olyan sokféle problémával foglalkoznak, ezért remélem, hogy nekem is sze­rencsém lesz, s megkapom a felvi­lágosítást. A növényvédő szerek mérgezésének elkerülés! módjait sze­retném megismerni, szakértői for­rásból. Kérésem teljesítése reményé­ben maradtam hálás köszönettel: Egy hűséges olvasójuk.” jóval az orvoshoz kell szállítani. A szakszerű és gyors orvosi beavatko­zás még súlyos esetben is életmentő lehet! A napszemüveg használatáról Egy olvasónk a napszemüvegnek a szemre gyakorolt védőhatásával sze­retne megismerkedni. E témakörrel többször is foglal­koztunk rovatunkban. Most röviden a lényeget ismertetjük. Legfontosabb érzékszervünk a szem. Különleges gondozást nem kíván. Tisztán tartá­sáról maga a természet gondoskodik, A korszerű gazdaságban, a termés amikor a könnymirigyek váladékával mennyiségi és minőségi növelésével állandóan mossa. Óvni kell sze- egyre újabb és mind több növény- meinket bizonyos ártalmaktól. Az védő szert használnak. A növényvédő erős sugárzástól, portól, füsttől. Nap­szerek hasznos állatokat, és az em- fürdőzés, kvarcolás, napfogyatko- bert is veszélybe dönthetik, ha szak- zás szemlélése, hóról visszaverődő értelem nélkül, helytelenül használ- napsugár, sokszor okoz szemártal- ják. Nem egyszer fordultak elő ha- mát a kőtőhártyán, sőt az ideghár- lálos mérgezések is! A méreg a sze- tyán is. Ilyen ártalmak ellen tehát mén, bőrön, a légzőutakon át a gyo- a szemet feltétlenül zöld, sárga, bar- I morbélcsatornában érintkezés útján na (kék nem megfelelő) sötét színű ! szívódik fel a szervezetbe. A haszná- szemüveggel kell megvédeni.

Next

/
Thumbnails
Contents