Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-28 / 202. szám
4 föENS MEGYEI NßPÜJSÄG 1965. augusztus 28. Kirándulnak a tsx-tagok A termelőszövetkezeti gazdák utazási kedve nem csökkent ebben a hónapban sem. Az IBUSZ szekszárdi kirendeltségénél minden vasárnapra hol ez, hol az a termelőszövetkezet jelenti be, hogy Harkányba, a Balatonra, az Alföldre, a Dunakanyarba, vagy más kirándulóhelyre akarnak utazni tagjai. Augusztus 7-én az Állami Biztosító önsegélyező csoportja 86 tsz-taggal tekintette meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat, július 31-én és augusztus 15-én a sióagárdi tsz vitt 100—100 főt Szegedre, illetve - Harkányba. A pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet is 100 tagjával utazott alkotmány ünnepén Harkányba és 28—29-én ugyancsak 100 fővel egy alföldi túrát tervez. Ekkor utaznak a sárszentlőrinciek is a Dunakanyarhoz mintegy 50 taggal. Az IBUSZ-irodában gyakran egymás kezébe adják a kilincset, igénylik a gépkocsikat, állandóan az új utazási lehetőségek után érdeklődnek. De nemcsak a belföldi utazás népszerű nyáron az IBUSZ-nál, hanem a külföldi kirándulások is. Az MSZBT szervezésében 60 fővel két csoport utazik a Szovjetunióba szeptemberben és októberben. Akik októberben utaznak, megtekintik Moszkvában a november 7-i ünnepséget is. Az útvonal Kiev—Poltava— Harkov—Moszkva. A belföldi utazásoknál ebben az évben minden esetben szakképzett idegenvezetők tájékoztatják a kirándulókat. Nem kell külön szálloda után kutatni, nem kell étkezéshez megfelelő helyet keresni, mint az egyéni utazóknak, az IBUSZ mindenről gondoskodik. Ebben az évben Békéscsabáról két különvonatot indítottak a Szovjetunióba IBUSZ-utazásra, melyen körülbelül 1000 fő vett részt. A következő évben Tolna megyében is megszervezik az ehhez hasonló kirándulásokat. A Sió-csárda és az előkelőség Munkásemberek, köztük egy művezető főgépész, villanyszerelő, igyekeztek motorral Szekszárdira, amikor elhaladtak a Sió-csárda előtt, az egyiknek eszébe jutott, hogy itt ebédeljenek meg. Erre annál inkább is volt okuk, hogy hisz egyikük sokáig dolgozott az építkezésen. Bementek hát a csárdába, nagy meglepetésükre azonban a főpincér kilessékel- te őket, azzal az indoklással, hogy nincsenek illően felöltözve. Köztudott, hogy a munkásember, ha munkahelyéről igyekszik hazafelé, főleg ha motorral van, nem szokott frakkot ölteni. Lehet hogy a Sió-csárdában más a szokás, ám a kipenderített munkásemberek azt mondják, hogy ezt se nagyon értik. A pincéreknek talán szívükhöz közelebb áll a nyakkendős részeg, aki pezsgőt bontat, s ezek az idős szakmunkások mindössze ebédelni akartak. A Sió-csárda másodosztályú hely, a vendéglátói kategóriákban tehát nem az első helyen áll. A csárda név pedig egyébként sem arra vall, hogy a vendég számára kötelező a sötét ruha. S azt mondják ezek a munkásemberek, hogy ha már nem lehet másként, ezt is megértik. Azt azonban már semmiképp, hogy az őket kitessékelő főpincér álián háromnapos szakáll éktelenkedett. Az előkelőség hát csak a vendég ruháját illetően kötelező, a főpincér viszont nem tartozik annyi tisztelettel a vendég iránt, hogy legalább megborotválkozzék? (i) e* * Évszázadok kifeles tanúi Pintér István: GYILKOSSÁG NEW YORKBAN A Genthon-féle műemléklexikon képpel illusztrálja a simon- tornyai várat és ezt írja róla: ,,L alakú, déli részén manzárdtetős lakótorony, reneszánsz ablakkeretekkel. Déli ablakán felirat, 1508- as évszáxnmal. A csatlakozó épületrészen hajdani felvonóhidas kapu és szerényebb reneszánsz ablakkeretek. Építette Simon országbíró a XIII. század második felében. A Laczkffyaké, Ozorai Pipóé és a Garaiaké volt. 1508- ban Gergellaky Buzlay Mózes átépítette. A kuruc-labanc harcokban is szerepelt.” Tolna megye egyik legjelentősebb műemléke. A lexikon magyarázata sok is. kevés is róla. Sok, mert legtöbben a vidék lakói közül még ennyit sem tudnak róla, de egyben kevés is, mert mint legrégebbi váraink egyike, sokkal bonyolultabb tanulságosabb történettel rendelkezik annál, minthogy néhány sorban el lehetne intézni. Viszont az is igaz, hogy egy lexikonba nem fér el minden, s különben is, a várat most vallatják, most tárják fel tudományos tervszerűséggel; A vár egyik oldalához az idők folyamán, viskókat — nyomorlakásokat — ragasztottak. Ezek jól láthatók még a lexikonban közölt képen. A valóságban azonban már nincsenek, kiköltöztették belőlük a lakókat, s eltüntették a várhoz semmiképpen sem tartozó építményeket, hogy helyükön behatolhassanak a föld mélyébe. A vár másik oldalán nagy földhalom terpeszkedett, benőtte a gaz, a kutatókon kívül senki sem tulajdonított neki jelentőséget. Egy szép napon megjelentek a kutatók egy csomó segédmunkással. Ásni, lapátolni kezdtek, persze nagy óvatossággal, hogy a föld alatt rejtőző múzeális értékek meg ne sérüljenek. Elő is került egy csomó érték. A vár egyik termében erős faállványok sorakoznak: az oszlop- és díszítéstöredékek nagyon sokat mondanak a kutatónak. A rozsdamarta vasdarabok értékes történelmi dokumentumok. A várban használt szerszámok, fegyverek maradványai, s legtöbbjüknek pontosan meghatározható a kora. Cserépdarabok, a várban használt edények maradványai. Ágyúgolyók, amelyeket a falakból véstek ki. Megkövesedett őzagancs, és ki tudná felsorolni, mi minden. A földhalomból már előkerült a várfal maradványa, s a lovagterem. Ennek a padlózata viszonylag épen maradt. Most tá- volítják el róla a földréteget, gondos, aprólékos munkával, hogy aztán új tetőt kapjon, mégóvják a további pusztulástól. Pincerészlet. mélyedés. A vár alatt zegzugos pince, vezető nélkül köny- nyen el lehetne benne tévedni. A feltárást végző brigád vezetője Hegyi János kőműves, aki a sok új építkezés után néhány év óta a Műemlék-felügyelőségnél dolgozik, s részt vett már a Dunántúl számos műemlékénél végzett munkálatokban. Ő, mint kőművesmester hívja fel a figyelmet az egyik építési különlegességre. Ugyanúgy kiboltozták a pince fenekét is. mint a felső részét, de ami a legmeglepőbb, a boltív lefelé hajlik, így a pince óriás hordóhoz hasonlít. — Ennek is megvolt a maga oka — mondja, s az egyik be- omlásnál levő mélyedésre mutat. A mélyedésben víz áll; A Sió száz-százötven méterre folyik a vártól. Ahogyan emelkedik, vagy apad a víz a Sió medrében, aszerint alakul a vízszint itt a várpince alatti részen is. A régi időkben is lápos, vizes terület volt a vár környéke és ezzel a lefelé ívelő bolthajtással próbálták megakadályozni a víz feltörését. Nyilván nem is eredménytelenül, mert a vár átvészelte az évszázadokat, szilárdan állta az idő ostromát. Kis nyílás vezet egy vár alatti nagyobb üregbe. A külvilággal csak piciny, rácsos résen keresztül van kapcsolata, meg a bejáraton át. Nincs kapcsolatban a nagy kiterjedésű pincerendszerrel sem, öles fal választja el attól. A falból vastag vasgyűrűk állnak ki. Látszik, az egyiket valaki ki akarta vésni, de nem sikerült. még ma is szilárdan áll. Ez volt a várbörtön, ezekhez a gyűrűkhöz láncolták a rabokat, hogy még csak ne is gondolhassanak e nedves, penészes, sötét odúból való szabadulásra. A téglákat összetartó habarcs még ma' is olyan kemény, mint a kő. A szakemberek szerint utánozhatatlan a régen használt kötőanyag. De csodálatos az is. hogyan bírta ki az évszázadokat az egyik emelet fagerendás, fa- padlós mennyezete. Dacolt a vár az idő, s az ember ostromával, ma is szilárdan áll. De ma már mégsem egyéb, tanulságot nyújtó történelmi kuriózumnál: Boda Ferenc Balesetveszély A műszergyári építkezés vezetőinek és a szakszervezeti munka- védelmi felügyelőknek ajánljuk, figyelmébe ezt a felvételt. A derítő építkezésén készült, ahol egy meredek lejárón hordják a segédmunkások a habarcsot a kőműveseknek. Elég egy megcsúszás, egy hibás mozdulat, és kész a baj: láb-, vagy kartörés. Pedig elegendő lenne, ha korlátot szerelnének fel a lejáróra, amit egyébként a balesetelhárítási óvárendszabály elő is ín. A sok apróságból és mázsányi kődarabból szépen kirajzolódik, összeáll a Kapós-völgy e jelentős erődítményének élete. — 100 — — Nos, ezt a hibát a CIA valóban elkövette. De miért? Mert Csánkó és cinkosai félrevezették őket! De most nem erről van szó, hanem arról, hogy bizonyítékaim vannak: Csánkó és bandája az egész merényletet egyszerűen kiagyalta. így akarták fontosabb színben feltüntetni magukat. És azzal sem törődtek, hogy hazugságaikkal bajba juttatnak egy száműzött magyar fiatalt, egy igazi szabadságharcost, aki egyenesen a barikádokról jött el hozzánk, a szabad világba, hogy innen harcoljon tovább szent céljaink* győzelméért. Soha semmiféle barikádon nem harcoltam. Mindezt Terner találta ki, hogy szebb legyen a menyasszony, kövérebb a malac. Elég izgalmat is keltett. Most már zúgott a terem, mindenki ott tolongott Csánkó és Temer körül. — De nagyon szívén viseli egy vörös ügynök sorsát! — üvöltötte Csánkó. — Maga tudja legjobban, hogy a fiatalember ártatlan. De elhoztam magammal. Ott áll, bárki bármilyen kérdést feltehet neki. Tessék, uraim, győződjenek meg róla, hogy szó' sincs semmiféle merényletről, Csánkó ellen küldött ügynökről... Közönséges szélhámosság az egész! Temer, mint valami csonka szárnyú angyal, kinyújtott jobb karjával felém mutatott. Ha lehet, még kellemetlenebből éreztem magam, mint eddig. Mindenki felém fordult. És hirtelen csönd lett. — Nos, Csánkó úr? — halkította le a hangját Temer. — Állja a próbát? — 101 — — Ez az alak a maga cinkosa! — üvöltötte Csánkó. — Összebeszéltek! Azonnal takarodjanak, ne zavarják a nemzeti érzelmű magyarság összejövetelét! Temer, mintha csak egy cirkuszi produkciót fejezett volna be, szertartásosan meghajtotta magát. Szívére tette a kézé: — Nos uraim, látta, akinek szeme van, hallotta, akinek füle van: Csánkó András nem hajlandó megvívni a csatát. Fél az igazságtól. De hát így is jó! Azt hiszem, most már önök előtt is világos, hogy egy közönséges szélhámos szeretné a magyarságot és a világot az orránál fogva vezetni... Nem kellett érzékeny fül hozzá, hogy a terem morajlásából megállapítsam: Terner terve sikerült, Csánkó vesztedként maradt a porondon. Hívei így kiáltoztak: — Csaló! — Vissza az öt dollárunkat! — Börtönbe kéne csukni az ilyet! — Ilyen szégyent, egy volt magyar tábornok! És akkor dördült el a lövés. A nagy kavarodásban nem is tudtam megállapítani, mi történt. Mindenki Csánkó és Terner köré gyűlt. Én is közelebb furakodtam. Temer a földön hevert, véres, átlőtt fejjel. Ketten is guggoltak mellette, nézték a pulzusát, a szívműködését, s intettek, hogy meghalt. A két FBI-os, aki ide is elkísért, már kicsavarta Csánkó kezéből a fegyvert. Vasmarokkal tartották a gyil— 102 — kost, úgyhogy moccanni sem tudott. Aztán bilincset kattintottak a csuklóira. Nem vártam tovább. Lerohantam a lépcsőkön, ki a szabadba. Most nem jöttek utánam a kísérőim: mással voltak elfoglalva. Több mint egy hét után teljesen szabadon, őrizet nélkül maradtam. Abba a vendéglőbe rohantam, ahol Ruthtal volt randevúm. A lány még nem volt ott. Leroskadtam egy asztal mellé. — Múló rosszullét — feleltem a pincérnek, aki hogylétem felől érdeklődött. Hozzon egy dupla whiskyt... az talán jót tesz! Mohón ittam. És újra rendeltem. Idegeim kissé megnyugodtak, de becsíptem. Egyébként sem szoktam az iváshoz, és most rajtam is beigazolódott, hogy a felzaklatott embernek könnyebben megárt a szesz. Végre megérkezett Ruth. Akadozva meséltem el neki a történteket. — Majd velem megnyugszol, drágám — mondta olyan odaadóan, hogy muszáj volt megcsókolnom. És ami ezután történt, még ma is álomnak tűnik fel számomra. Szép álomnak. És bocsássa meg az olvasó, hogy nem beszélek róla, mert diszkréció is van a világon. Csak azt mondom el, ami szorosan az ügyhöz tartozik. Szóval... Hajnali háromkor, amikor épp hogy elszuny- nyadtam Ruth oldalán, zörögtek az ajtón. Ezúttal azonban nem a rendőrség volt, — LevMs vagyok! — hangzott a válasz Ruth félénk kérdésére. — Ki?
