Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-25 / 199. szám

*

4

«JENS MEGYÉT KÉPŰJSAG

.... " —

1

965. augusztus 25.

A leoivblMik kiválasztása

A% egyetemi és főiskolai felvételek tapasstalatairól

Általános tapasztalat, hogy a legjobb esetben is tévedésnek minősítik a döntést, akik nem' kerültek be a kívánt felsőoktatási intézménybe — ellenben a lehető legjobbnak, a legigazságosabbnak tartják mindazok, akik bejutottak. Ez emberileg érthető, de a tapasztalatok elemzőit mégis arra inti, hogy vigyázzanak, mert a felvételi vizsgáik megítélésében nagyon sok a szubjektív elem. Bírálni való azonban így is éppen elég akad, mind a pályaválasztásban, és a középiskolák munkájában, mind pedig a felvételi rendszerben. És a következtetéseket mindenekelőtt a tényekre nem pedig a benyomásokra kell alapozni.

Az idén a felsőoktatási intézmények nappali tagozatának 13 300 férőhelyére 33 400 fiatal pályázott — négyezerrel több mint tavaly.

’gy a felvételi lehetőségekhez mérten 251,3 százalékos volt a ielentkezők aránya — ez pedig azt jelenti, hogy országos átlagban öt pályázóból ketten juthattak be. Ám az egyes intézmények között igen nagy volt az eltérés. Aránytalanul sokan kérjék felvételüket a bölcsészettudományi és a jogi karokra. °. művészeti és a tanárképző főiskolákra, valamint egyes orvos- tudományi karokra, viiszont más intézmények — elsősorban néhány felsőfokú technikum — pótfelvételt kényszerült hirdetni; mert az első nekifutásban nem sikerült betölteniük a férőhelyeket.

Mindez a pályaválasztási propaganda fogyatékosságaira utal, többek között arra. hogy nem tudtak megszerettetni kellően néhány felsőoktatási intézményt,, s nem:' tudták megértetni *a; fiatalokkal, hogy más egyetemeken, pedig teljesen hiábavaló^ a„ pró;. bálkozás gyengébb, esetleg még jó rendű felkészültséggel is. Fokozza a pályaválasztási irányítás, tanácsadás hibáit, hogy a propaganda hatására elért eredmények sem mindig „ültek” a legjobb helyen. Néhány felsőoktatási intézmény ugyanis a fizikai munkások gyermekei közül viszonylag keveset tudott felvenni — mégpedig nem azért, mintha általában gyengébben szerepeltek volna a vizsgán, hanem azért, mert eleve kevesen jelentkeztek, kevesebben voltak „versenyben”. Ilyen helyzet adódott pálcául a tuüománye.-'vei'r.ieker a művészeti íőiskolákon és az orvosi egyetemen. A „tanácsadás” tehát éppen azok között nem fogant meg a legjobban, akikre — ha egyébként jól felkészültek — a legnagyobb szükség lett volna.

Ebben az „eredményben” persze közrejátiszott az is. hogy egyes középiskolák színvonala gyakran nem volt kielégítő. Mert mivel lehetne magyarázni hogy az , idei felvételek alkalmával például a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 100 pályázó közül 45 nem felelt meg? Az egyik műszaki egyetem; karon pedig 350 matematikai írásbeli dolgozat közül 110 volt 0 osztályzatú, s ugyanennyi a kettes. Ezért lehet üdvözölni, hogy egy új kísérlettel, a többi között azt is figyelemmel kísérik a jövőben, hogy miként alakul a középiskolai oktatás színvonala. Az idén először ugyanis minden vizsgázóról kérdőívet töLtöttek ki a bizottságok, s ezt lyukkártyás módszerrel feldolgozzák.

Arra számítanak az oktatásügy vezetői, hogy e kísérlet segítségével néhány év múlva azt is ki tudják mutatni, melyik iskolából, sőt melyik tanár osztályából kerülnek ki rendszeresen a meg nem felelők

Ez pedig hozzásegíti a tanügyi Szerveket a. középiskolai oktatás íjav’í’básáhok, a kirívó színvonalbeli különbségek felszámolásához,-.. ...... —„ .

Gyakran emlegetett dolog, hogy hiba van a felvételi rendszerben is. Minden vizsga tulajdonképpen válogatás, a fő kérdés tehát az, hogy milyen alapon történik. A jelenlegi rendszerben. fele-fele arányban ion számításba a középiskola; eredr*TTTTTTTTTTTTT»TTTTTTTTTTVTTTTTm

Pintér István:

GYILKOSSÁG

NEW YORKBAN

mény és a felvételi vizsgán mutatott tudós. És a tehetség': — kérdezik sokan. Ez csak annyiban, amennyiben a kettőben jelen van. És ezt még sok vizsgáztató is hibának tartja. Bizonyítékként ilyenkor elsősorban a nevelői és az orvosi pályára szoktak hivatkozni, mert — s ebben igazaik is van — egyiknél sem elegendő a tárgyi tudás vizsgálata, mindegyik pályánál szükség lenne a rátermettség, a hivatástudat a tehetség elemzésére is.

E bírálat, s egyben 'avaslat gyengéje abban rejlik, hogy szinte senki sem tud megnyugtató válatszt adni, miként lehet sok-sok felvételi bizottságban egységesen mérni, elbírálni a tehetséget és a rátermettséget. Talán a tesztek, vagy a hosszabb, esetleg néhány napos beszélgetések, felvételi vizsgák segítségével? A tesz-rendszer sok mindenre választ ad, de legalább ugyanannyi vonatkozásban homályban felejt egyéb összefüggéseket. Am.; pedig a hosszabb ideig tartó, alaposabb vizsgákat illeti; lehetséges, hogy a tehetséget, a rátermettséget jobban meg lehet így ismerni, de két jelentős ellenvetés még így is megmarad.

Egyrészt, hogy ez nagyobb lehetőségei kínál a szubjektív megítélésre, másrészt pedig egyáltalán nem csökkentené a panaszok számát, hiszen ekkor nyilvánvalóan azok elégedetlenkednének — s nem is teljesen alaptalanul — akik jó iskolai bizonyítványnyal. kielégítő tárgyi tudással rendelkeznek, de a tehetség-rátermettség vizsgálatában alul maradtak

Éppen az idei vizsgák mutatták meg, hogy a felvételi rendszer további finomításra szorul, például, egyik-másik szakra csak A budapesti bölcsészeti karon például egyik-másik szakra csak a maximális 20 pontosok juthattak be s már a 19 és fél pontosok iis kimaradtak. Fél pont differencia pedig — főleg, ha 20, valamint 19 és félről van szó, — igazán nem dönthet emberek 5 sorsáról, hiszen a fél pont különbség a vizsgán előforduló 3 pillanatnyi „rövidzárlatból” is 3 adódhat.

3 összegezve: a jelenlegi felvé- 3 teli rendszer általában a legjob- 3bak kiválogatására törekszik, s 3 ha van is hibája, erre nem hivat- 3 kozhat minden fel nem vett pá- 3 lyázó.

2 TÓTH LÁSZLÓ

Mari néni jellemez és megfejti az álmot

Mari npni telies nevén öz~

MdI 1 Ildii, vegy ge,,.;; Im_

réné, szakcsi öregasszony igen vidám természetű. Szeretik a szövetkezetben, mert gyakran tréfálkozik, mesél, de megfejti az álmokat is, ha kell.

Sőt, amikor ott jártam, kiderüli róla, hogy még jellemezni is tud: mindenkiről megmondja, milyen az alaptermészete, mi jellemző rá legjobban. Tömör, rövid, de nagyon határozott és őszinte képet ad az emberről — annak alapján, hogy melyik hónapban született. Valamikor lánykorában kezébe akadt egy különleges könyv, amiben varázslatos dolgokról lehetett olvasni. Mari néni elmélyülten tanulmányozta, aztán élete során sok tapasztalatot szerzett és kiegészítette ismereteit.

Férfiakról és nőkről külön- külön passzusok rendelkeznek. A januárban született férfi például jó ember, a februári kemény eszű, okos. A nő, hogyha februárban születik, szép, mégpedig any- nyira, hogy lebilincseli a férfiak akaratát. Jómagam februárban jöttem a világra, így rám nézve fölöttébb hízelgő Mari néni jellemzése, tudniillik, hogy nem vagyok tökkel ütött, éppen ellenkezőleg. Viszont azt hiszerti, velem kapcsolatban nem mindegyik kitétel érvényes, mert a szép nő rám mindig lebilincselő hatással van, akkor is, ha nem februárban született, hanem éppenséggel áprilisban, vagy novemberben, a legesősebb, legrondább napok .valamelyikén. Sőt, a március is vonatkozik énrám, noha mint említettem, februári születésű vagyok. A kedves Mari néni sze rint a márciusi ember zenekedvelő. Állítom, ha valaki szereti a zenét, hót én azok közé tartozom. Olyannyira, hogy nemcsak a szép gitárszámoknak hódolok, hanem például egy Bach preludium és fugát is a legnagyobb gyönyörűséggel hallgatok végig.

Csöppet sem akarom csorbítani Mari néni érdemeit. Tulajdonképpen ő is könyvből szerezte eme jellemzés vázát és bizony változnak az idők, változnak az emberek: könyv is akad, amelyik

idővel veszít értékéből. Na, de hallgassuk csak tovább ezt az érdekfeszítő elemzést. Az áprilisi nő jobban szerelmes, mint a többi, ellenben a májusi az büszke természetű. A júniusi születésűre meg az áll, hogy nem szeret erős munkát végezni, inkább ülőmunkát szeret. Lehetséges, hogv ez valóban csak a júniusi hölgy? Nekem mindenesetre azt javasolta Rab Imréné, aki sok más társával együtt zsákot varrt a szakcsi szövetkezet központi majorjának udvarán, Mari néni szomszédságában, amikor ezekről a dolgokról elmélkedtünk: „olyan lányt vegyen el, aki hosszú nyakú, mert akinek rövid a nyaka, abban hamar fölfut a méreg. Elgondolkoztam ezen a kitételen, lehet benne valami.

Persze aztán bevallotta Mari néni is, hogy nem szabad és nem is lehet kategorikusan venni, amit a szabályok előírnak, ilyen emberi dolgokban, mert ugyebár azt mondja a passzus, hogy az októberi férfi szereti az italt. Mari néni erre mellékesen megjegyezte; „Meg amennyi eszem van, én is.” Meg lehet értem szegény öregasszonyt, hiszen egyetlen foga sincs, a folyadékot könnyebben magához veszi. Éppen azon tanakodik, új fogsort kellene csináltatni. Nem tudni, mikor kerül erre sor, de az már biztos, hogy a nyári munkák után elviszik Mari nénit sok más idős asszonynyal együtt Igalba, a gyógyfürdőbe. Megígérte a tsz-élnök.

RAlim,| ia|ai mutatkoznak,

neuma jeiei három

évvel ezelőtt még kazalt is rakott Mari néni, és mivel a létra három méterrel rövidebb volt a kazaltetőnél, az elevátor oldalán mászott le, az akkor 69 éves asz- szony. Azt mondja, kazalrakásra már nem vállalkozik, de fogsort feltétlenül kell szerezni, mert így, ilyen beesett arccal kicsit idősnek látszik. Igaza van, miért ne fiatalodjon, ha egyszer megvan rá a lehetőség.

(gemenczi)

— 91 —

— Egy itteni festőnek ültem — mondta büszkén Terner. — Igaz, nem tökéletes, de művészileg hiteles. Sajnos, az egyenruhát kissé pontatlanul ábrázolta, de hát nem tudtam mintával szolgálni neki. Az ényémet ugyanis kénytelen voltam elásni, amikor fogságba estem, és a haza érdekében átöltöztem bakaruhába.

Szóval, Temer is azok közé a horthysta tábornokok közé tartozott, akik a vereség után igyekeztek elvegyülni a közemberek között. Igv olcsóbban úszhattak meg a dolgot. Lám, Terner is megúszta. Láttam, hogy gyáva fráter; legszívesebben felmondtam volna a vele kötött egyezséget, de most már végig kellett vinnem a játszmát.

Megvártam, amíg Terner átöltözik. Szmokingot vett fel. Úgy nézett ki, mint egy hollywood’ statiszta az „Öregember nem vénember” című, kétmillió dolláros film zárójelenetében, amikor hetven éven felüli szmokingos urak tizenhét éven aluli, hiányos öltözetű lányokkal táncolnak a holdvilágos tengerparton... Kopott szürke ruhám bizony még rútabbul festett e szmokingköltemény mellett.

— Sajnos, az én ruhám nemigen illik az alkalomhoz — mentegetőztem.

— Ne törődj vele, fiam! — Doberdónál még rongyosabbak voltak a huszárjaim...

Nem fejezte be a mondatot, mert közben az órájára nézett.

— 92 —

— Gyerünk, sietnünk kell. Nem szeretném elszalasztani Csánkó szónoklatát. A végén lesz a megfelelő pillanat...

Javasoltam, hogy hívjunk taxit, de Temer a mellékutcában parkírozó saját kocsijához vezetett. Az ócska Ford félóra alatt a Rithmus Hallba vitt bennünket.

Már többször láttam kívülről az impozáns épületet, de még soha nem volt rá pénzem, hogy belülről is megnézzem. Elvis Presley egyik hangversenyén, amelyet itt tartottak, tizenkét dollár volt a legolcsóbb jegy, a profi nehézsúlyú ökölvívó döntőn pedig húsz. Az újságokból tudtam, hogy a Rithmus Hallba negyvenezer ember fér be, a nagytermet azonban, most sem láthattam meg, mert a portás az egyik harmadik emeleti mellékterembe utasított bennünket.

Az is éppen elég nagy helyiség. Akkora lehet, mint a pesti Sportcsarnok fele. Az egyik oldalon, hosszú büfépult mögött, fehér kötényes kiszolgálólányok álltak. A meghívó egyik szelvényére adtak egy csésze teát meg egy pár, a mi debreceninkhez hasonló főtt kolbászt. Örömmel láttam, hogy nem édes szószt, hanem jófajta tormát adtak hozzá ízesítőül. Eszembe jutott, hogy reggel óta nem ettem. Én is ki akartam váltani az adagomat, Temer azonban nem engedte.

— Nem enni jöttünk ide! — morogta. — Egyék meg a vacak lókolbászukat!

Vagy négyszázan lehettek a teremben. Terriert néhányan köszöntötték, de senki sem fogott

— 93 —

vele kezet. Mások, jóllehet látszott, hogy ismerik az exaltábornagyot, köszönés nélkül mentek el mellette. A szemük villámlott. Temert azonban mindez nem izgatta. Az egyik sarokban álldogáló csoport felé mutatott:

— Ott az a gazember! És még van pofája hordani a kitüntetéseket!

Azonnal kitaláltam, hogy a gazember csak Csánkó lehet. A Nyugat-Németországból érkezett vezérelnök frakkot viselt, és a bal melle telis-tele volt különböző plecsnikkel.

— Azért sok kitüntetése van — jegyeztem meg.

— Pár márkáért vette őket — legyintett Terner.

És elmondta, hogy Nyugat-Németországban, Münchenben él egy élelmes özvegyasszony. Huszártiszt volt a férje, de 1946-ban megszökött tőle és kivándorolt Argentínába, ahol később meg is halt. A feleségét ott hagyta egyedül, árván, minden jövedelem nélkül. Az asszonyt úrilánynak nevelték, egyetlen dologhoz értett, semmi máshoz. Abból a dologból azonban abban az időben Németország nyugatiak által megszállt részén a nála fiatalabbak és szebbek is nehezen élhettek meg, olyan nagy volt a konkurrencia. Az özvegy azonban mégsem halt éhen, mert remek ötlete támadt. Észrevette, hogy a kintmaradt tisztek felvágnak az annak idején, a ttorthy-időkben kapott kitüntetéseikkel, de egyikük se hordja őket. A visszavonulás idején eldobálták az érdemrendeket, s mikor ismét szükség lett volna rájuk, nem tudták pótolni őket.