Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-24 / 198. szám
TOLNA MEGYEI m VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK i A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 198. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Kedd, 1965. augusztus 24. n Folytatja útját a Gemini—5 2. o. Beszélgetés a szekszárdi járási pártbizottság titkárával 3. o. Lr Universiade 1965 6. o. 1 ) A katonaság beavatkozásra készül Görögországban Athén (MTI). A görög politikai válság új eleme, hogy Ciri- mokosz új miniszterelnök négynapos kormánya katonai és rendőri erőket szándékozik igénybe venni a demokrácia védelmének jegyében tüntető tömegek megfékezésére. Minthogy azonban a katonaság bevetéséhez rendkívüli törvényhozás szükséges, a reakciós kormányzat felbérelt provokátorokkal akar zűrzavart kelteni, hogy „rendbontás” ürügyén elfogadtassa az antidemokratikus törvényeket. Provokátorok műve volt a véres szombati incidens is. i.Gorögortszág ezekben a napokban a rendkívüli törvényhozás bevezetésének árnyékában él” — írja Bragin, a Pravda athéni tudósítója. Különösen ag-" Sasaiénak minősíti azt a tényt, hogy az utóbbi 48 órában szokatlanul megélénkült a hadsereg és a biztonsági szolgálat vezetődnek tevékenysége. Több ízben tanácskoztak Ci- rimokosz miniszterelnökkel. Ezt politikai megfigyelők úgy értékeink, hogy a katonaság az új udvari kormánnyal akarja megvalósítani azt a legfontosabb célt, amelynek' érdekében Ciri- mokoszt bízták meg a kormány- alakítással. Ez pedig nem más, mint a demokratikus népi megmozdulások minden eszközzel való elfojtása, a parlamenti választások meghiúsítása, a népellenes kormány hatalmának megszilárdítása, vagy nyílt katonai diktatúra létrehozása. Méltán állapította meg az egységes demokratikus baloldali párt (EDA) legutóbbi nyilatkozata, hogy -„a Cirimokosz-kormány gyakorlatilag a királyi udvar, az újfasiszta jobboldali erők és az amerikai imperializmus provokátorának és engedelmes kiszolgálójának szerepében tevékenykedik”, A legfrissebb AP-jelentés szerint az athéni rendőrség is riadókészültségben vár, hogy „parancsra keményen és gyorsan lesújtson a Papandreut éltető tüntetőkre”. A törvénytelenül eltávolított Papandreu ismét hangot adott annak a véleményének, hogy a jobboldal által előidézett válságot csak egy ügyvezető kormány kinevezésével és általános választások megtartásával lehet megoldani. Mint mondotta, a véres görög- országi fejleményeket a nagy; kapitalisták csoportja és az ő személye ellen áskálódó sötét erők aknamunkája idézte elő. Az időközben félretett Novaszt, az udvar ügynökét árulónak, az utóbbi napokban előtérbe tóit Ci- rimokoszt pedig esküszegőnek nevezte. Betiltották az utcai tüntetéseket Cirimokosz görög miniszterelnök, egy nappal a kormányára nézve sorsdöntő parlamenti vita megkezdése előtt, hétfőn megbeszélést folytatott Szteliosz Alama- nisz közbiztonságügyi miniszterrel, aki a tanácskozás befejeztével a következő rövid közleményt hozta nyilvánosságra: „Az utcai tüntetéseiket azonnali hatállyal betiltom. Minden próbálkozást a rendelet előírásainak megszegésére a kellő eszközökkel verünk vissza”. Az emberi jogok görögországi bizottsága ugyanis hétfőn estére újabb nagygyűlést hívott össze az Athén belvárosában levő Gloria színházban, az alkotmány megvédésének jelszavával. A minisztériumi rendelet csak szabadtéri gyűléseket, felvonulásokat tilt be. a zárt területen megtartandó politikai megmozdulásokra nem vonatkozik, ezek betiltására csak rendkívüli állapot bevezetésével lenne alkotmányos lehetőség. Az Alamanisz által említett „kellő eszközök” a UPI tudósítója szerint nyilvánvalóan a pénteki események megismétlődésével, való fenyegetőzést jelentik, amikor is a kormány könnygázgránáttal, gumibottal, tűzoltófecskendővél verette szét Papandreu híveit, A Reuter arról tájékoztat, hogy a pénteki tömeges letartóztatás által érintett 126 személy változatlanul őrizetben van, a letartóztatottak zsúfolásig megtöltik a rendőrkapitányság folyosóit. Papandreu volt miniszterelnök hétfőn tért haza közép-görögországi szónoki körútjáról, s máris utalt rá, hogy a parlamenti bizalmi szavazás után, tekintet nélkül annak kimenetelére, folytatja a vidéki körutat. A bizalmi vita egyébként öt napig is eltarthat. Katonai díszszemle és felvonulás Bukarestben9 Románia nemzeti ünnepén Bukarest (MTI). Bukarestben hétfőin délelőtt impozáns katonai díszszemle és felvonulás köszöntötte az augusztus 23-i nemzeti ünnepeit, Románia felszabadulásának 21. évfordulóját. A gazdagon dekorált Repülősök terén emelt főtribünről Nicolae Ceau- sescu, Chivu Stoica, Ion Gheorghe Maurer, valamint a román párt és állam többi vezetője üdvözölte a felvonulókat s a tér körül felállított emelvényekről több ezer meghívott vendég nézte végig az ünnepi eseményt. A főtribün fölé az ország új címerét, a Román Szocialista Köztársaság címerét függesztették ki. A főtribünnel szemben Marx, Engels és Lenin hatalmas méretű képe alatt ez a felírás állt: „Éljen a kommunista Az Egyesült Államok tovább növeli katonai erejét Vietnamban Washington (MTI). A hivatalos amerikai propaganda nagy erőfeszítéseiket tesz, hogy igazolja az Egyesült Államok katonai erőinek óriási méretű felduzzasztását Vietnamban. A saigoni amerikai parancsnokság az elmúlt napokban számos közleményt adott ki arról, hogy egy csaknem hatezer főből álló tengerészgyalogos alakulat állítólag „nagy győzelmet aratott” Van Tuorng város körzetében, a Chu Laá-i légitámaszpont közelében. A parancsnokság szemmel, láthatóan arra törekedett, hogy az amerikai közvéleményt megnyerje a katonai akciók ügyének és igazolja a kormányzat törekvését, amely a harcoló alakulatok létszámának. nagyfokú növelését írta élő. A katonai körök más területen is folytatják a háború kiszélesítését. Saigonban azt is bejelentették, hogy az USA légiereje támadásokat intézett a VDK erőművei ellen. Az erre vonatkozó terveket már hónapokkal ezelőtt elkészítették a Pentagonban, végrehajtásuk azonban mind ez ideig elmaradt. A katonai vezetéshez közelálló személyiségek kommentárja szerint a bombázásokat most azért rendelték el, hogy „Hanoi jobban megérezze a háború súlyát” — vagyis nyilvánvalóan azért, hogy növeljék a katonai erővel történő politikai zsarolást. Mindez arra mutat, hogy az Egyesült Államok továbbra is erőszakolni kívánja a „katonai győzelem” kivívását Vietnamban s mindinkább növelni akarja a vietnami háborút, A józanabb amerikai sajtó figyelmeztet arra, hogy ez a politika súlyos veszélyeket is magában foglal. A New York Times például vasárnap megállapítja, hogy rendkívül megnőttek az amerikaiak katonai veszteségei, elsősorban a halálozások és a sebesülések. A lap ugyanakkor megállapítja: hivatalos személyiségek tagadása ellenére Vietnamban az amerikai csapatok gyakorlatilag teljesen átvették a háború folytatását«. ___ _ A Pravda hétfőd számában Ju- rij Zsukov, a láp -szemléi rój a megállapítja: „Minden hónapban világosabbá válik, hogy az amerikaiak vietnami háborúja kilátástalan és a Pentagon számára csak egyre nagyobb veszteségeket és erkölcsi megalázást hoz”. — Nem meglepő, — folytatja Zsukov — , hogy Washingtonban már most gondolkodni kezdenek azon, mi lesz ennek a kihatása a legközelebbi elnökválasztáson. A dél-koreai és tajvani bábkormány hajlandó ugyan segítséget nyújtani az Egyesült Államok vietnami háborújához, mégis elmondhatjuk: bárhonnan érkezzék is az ágyútöltélék Vietnamba, ez nem segít McNama- rán és a szennyes háború más szervezőm, mindenképpen elkerülhetetlen kudarc vár rájuk — írja befejezésül Zsukov. és munkáspártok, a szocialista őrt szágok egysége.” Reggel pontban 8 órakor érkezett a térre Leontin Salajan had- seregtábomok. a fegyveres erők minisztere és megszemlélte a felsorakozott díszegységeket, majd fellépett a dísztribünre. A zene- har eljátszotta Románia nemzeti Himnuszát, miközben lövegek 21 össztüze dördült. Az ezután kö< vetkező díszszemlét a katonai akadémiák és iskolák növendékei nyitották meg, majd egymás utál vonultak el a gyalogság, a tüzérség, a műszaki alakulatok, a harckocsizok, páncélosok, a határőr« ség, a tengerészet és a légierő díszegységei. A legnagyobb sikert idén is a légvédelmi és taktikai rakéták aratták. A háromnegyedórás katonai .díszszemle után az úttörők nyitották meg a főváros dolgozóinak színpompás felvonulását. Csaknem négy órán át vonultak át a téren a bukarestiek menetoszlopai. A termelésben elért eredményeket hirdető táblák mellett a Román Kommunista Párt IX. kongresszusának határozatait és az új alkotmányt éltető feliratokat vittek a felvonulók. A hiunkás« mozgalom megalapítóinak arcképei mellett a Román Kommunista Párt Végrehajtó Bizottsága 15 tagjának arcképeit lehetett látni a menetben és sokszor feltűnt a román párt és állam már« ciusban elhunyt vezetőjének* Gheorghiu-Dejnek az arcképe is. A bukaresti dolgozók ünnepi demonstrációja a déli órákig tartott és a sportolók hagyományos felvonulása után az Intemacioná- lé hangjaival ért véget. A nyári vásár mérlege 120 exer méter karton és selyem — 8 exer férfiing — 30 exer pár cipő Véget ért a nyári vásár, a ruházati cikkeket árusító üzletek eladóinak megcsappant a dolga. A pultok előtt ládák, kosarak — megérkeztek az új szállítmányok. A polcok üresek, vagy félig vannak áruval. Az eladók rendezgetik, újrarakják, számok, nagyságrendek szerint a különböző cikkeket. Véget ért a nyári vásár, alig akad vevő. A Népbolt Vállalat Tolna megyei üzleteiben összesen 3 millió 800 ezer forintos leértékelt, azaz — a leszállítás előtti ár szerint — 6,5 millió forint értékű forgalmat bonyolítottak le. így az említett vállalat üzleteiben a vásárlók összesen 2,7 millió forintot takarítottak meg azzal, hogy a nyári vásár alatt szerezték be szükséges ruházati cikkeiket. A Népbolt Vállalat üzletei előtt is hosszú sorok álltak a nyári vásár egész időtartama alatt. A méteráruüzletekben a ruhakarton- és selyemáru volt a favorit, összesen 120 ezer métert adtak el ezekből a cikkekből. Ez a mennyiség hozzávetőlegesen 48 ezer ruha elkészítéséhez elegendő. Természetesen nem mindenki. varrat ruhát magának a megvásárolt méterárukból. Sokain vit« tok haza 30—50 méter kartont, selymet is, — amelyeket térítők, ágynemük készítésére használnak fel. A konfekció-szaküzletekben felső készruhákból fogyott a legtöbb. Női kartonruhákból hatezer talált gazdára, de a leányka- és a bakfls-kartonruhákból is megvásároltak ötezer darabot. A blúzokból rendelkezésre álló árumennyiség szinte az első napokban teljesen elfogyott. Női blúzokból 1200-at vásároltak meg a Tolna megyei Népbolt Vállalat üzleteiből, de háromszor ennyit is eladtak volna, ha győzték volna a nagykereskedelmi raktárak. A lányka és bakfisblúzokat is hamar elkapkodták. A körülbelül háromezres készletből semmi sem maradt. A férfi vászonöltönyökből is elfogyott 300, vászonnadrágokból 800, shortokból 400 darab. A fiú rövidnadrágokból 3000 talált gazdára. A divatáruboltokban is nagy volt a forgalom. Valószínűleg az időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy gyermekiürdőnadrágból közel 1500, női fürdőruhából 2500, férfifürdónadrágból 600, fecskéből pedig ezer darab fogyott el. A fiúk, férfiak sok új inget kaptak az elmúlt hetek alatt Áttört csipke, rövidujjas, garbó- és pólóingekből a fiúk részére 3500, a férfiak részére pedig közel 8 ezer darabot vásároltak meg. Gyerekszandálokat, női utcai pa* pucsokat, férfi plasztik papucsokat értékeltek le főként. Ezekből a cikkekből 30 ezer pár talált gazdára a nyári kiárusítás alatt, a Népbolt Vállalat üzleteiben. Általában elmondható, hogy a leárazott cikkek szinte teljesen elfogytak. Néhány kartonruha, férfiöltöny, fürdőruha maradt a vásár végén a polcokon, ezek is elsősorban azért, mert különleges, extraméretűek voltak. A le- árazott cikkek egy része továbbra is kapható a szaküzletekben, de jelentős mennyiségű árut szállítottak át a leértékelt holtakba. A kiárusítás elérte célját. Sikerült a kereskedelemnek „megszabadulnia” sok teljesen hibátlan, de felhalmozódott árutól. S hogy a vásárlóközönség sem járt rosszul, azt bizonyítja az üzletek nagy forgalma, meg az a 2,7 millió forint, amennyivel olcsóbban jutottak a megvásárolt cikkekhez.