Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-23 / 197. szám

2 tot mf&m nepüjsäg Tw«, iteswrtxs Országszerte köszöntötték az nagygyűléseken alkotmány ünnepét Magyar államférfiak üdvözlő távirata Románia felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) Ennek a határozatnak a szelle­mében kell tovább dolgozni. Vannak természetesen problé­mák, nehézségek, akadályok is, amelyek különböző emberekre kü­lönbözőképpen hatnak. A kishitű embert az akadály letöri, a bátor embert még nagyobb bátorságra serkenti. Akadály mindig volt, a fejünket mindig kellett tömünk és dolgozni mindig kellett. Az akadályokkal is bátran szembe kell nézni és harcunkkal, két ke­zünk munkájával, ésszel le'lehet őket küzdeni. Országosan most az aratási munkában vagyunk, ami az idén nagy és különösen nehéz. Pilla­natnyilag az egész országban 90 százalék felett van a learatott ga­bona részaránya. Jelenleg a dó­kor saját földjüket védik és ne­künk erkölcsi kötelességünk hogy segítsük őket. Segítjük és segíteni fogjuk őket a jövőben is. Mi azt valljuk, hogy a szocia­lizmus világügy, a béke az egész emberiség ügye és mind a szo­cializmus, mind a béke ügye oszt­hatatlan. Aki a szocializmus és a béke híve, annak mindig ott van a helye, ahol ki kell állni a szo­cializmusért, a nemzeti függet­lenségért és a békéért. A jelen­legi viszonyok közt az emberiségnek létérdeke fű­ződik ahhoz, hogy megakadá­lyozzuk egy új világháború kitörését és ezért ma a kom­munizmus minden őszinte hí­ve a békének is híve. a világos, határozott és meg­felelő pártvezetés elengedhe­tetlen feltétele az előrehala­dásnak, a jobb életnek. Ha ezt követjük, ha hívek ma­radunk marxista elveinkhez, ah­hoz, hogy a néptömegebkel, a munkásosztállyal, a parasztság­gal, az értelmiségiekkel nagyon szoros egységben dolgozzunk, ha a hibákat nem kenjük el, de az eredményeket sem becsüljük le, akkor, ahogyan az elmúlt évek­ben nagy sikereket és eredmé­nyeket értünk él, ugyanúgy a jövendő évek is a szocializmus új győzelmeit hozzák népünk számára. A párt a munkás- és paraszttö­megekre, az értelmiségi töme­gekre, a nép erejére épít és tá­maszkodik. Nemzetközi téren, ve­lünk van a Szovjetunió, a szocia­lista országok, és az imperializ­mus ellen küzdő minden nép. Szilárd meggyőződésünk, hogy a szocialista és minden más impe­rialistaellenes ország együttes ere­je nagyobb mint az imperializ­musé és az erő az emberiség éle­tét a haladás irányába fogja vin­ni: Ez az erő legyőzhetetlen — fe­jezte be nagy taps közepette sza­vait Kádár János. Az ország más részében is tar­tottak nagygyűléseket. Egerben a Felszabadulás téren több ezren vettek részt az alkotmány ünne­pe alkalmából rendezett nagy­gyűlésen és hallgatták meg Szir­mai István, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának ünnepi be­szédét. Mohácson Komócsin Zol­tán, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára mondott ünnepi beszédet. Miskolcon Péter János külügyminiszter és Szegeden Er­délyi Ferenc, a Hazafias Nép­front titkára emlékezett meg al­kotmányunk ünnepéről. (MTI) Nicolae Ceausescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága főtitkárának, Chivu Stoica elvtársnak, a Ro­mán Szocialista Köztársaság ál­lamtanácsa elnökének, Ion Ghe- orghe Maurer elvtársnak, a Ro­mán Szocialista Köztársaság mi­nisztertanácsa elnökének Bukarest, Kedves Elvtársak! A román nép nagy nemzeti ün­nepe, Románia felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány, népünk jókíván­ságait küldi Önöknek és Romá­nia népének. A Román Kommunista Pártnak a közelmúltban megtartott 9. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára, Kállai a magyar munkás-paraszt kongresszusa összegezte a román népnek a szocialista társadalom építésében elért sikereit, kijelöl­te a társadalom fejlődésének to­vábbi távlatait. A magyar nép őszintén örül az Önök eredmé­nyeinek; a Román Szocialista Köztársaság fejlődésének. Nagy nemzeti ünnepükön kí­vánunk Önöknek és népüknek újabb sikereket a Román Kom­munista Párt 9. kongresszusa ál­tal megjelölt feladatok végrehaj­tásában. Meggyőződésünk, hogy a mar­xizmus—Ieninizmus elvei alapján, a proletámemzetköziség szellemé­ben tovább erősödik a két szom­szédos szocialista ország népeinek testvéri barátsága és kölcsönösen hasznos, gyümölcsöző együttmű­ködése. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gyula, forradalmi kormány elnöke. Elfogadták az új A román nagy nemzetgyűlés egyhangúlag megszavazta az or­szág új alkotmányát. Ezzel az ország neve hivatalosan „Román Szocialista Köztársaság” lett. A képviselők ezt követően a nagy nemzetgyűlés irodájának két új alelnöki tisztére Kovács György marosvásárhelyi írót, valamint Maria Grozát, az 1957- ben elhúnyt nagy román állam­férfi lányát választották meg. Ezután Nicolae Ceausescu, a RKP Központi Bizottságának fő­titkára' javasolta, hogy az állam­tanács elnöke ismét Chivu Stod- ca legyen. Javasolta, továbbá, hogy a három alelnöki tisztre Constanta Cracium asszonyt, a művelődés- és művészetügyi ál­román alkotmányt lami bizottlság eddigi elnökét, Gere Mihályt, a Maros-Magyar Autonom Tartomány néptaná­csának elnökét, és Ilié Murgu- lescut, a Tudományos Akadémia elnökét válasszák. Egyben javas­latot tett az államtanács tizenöt tagjának megválasztására, A ja­vaslatokat egyhangúlag elfogad­ták. Ezután Nicolae Ceausescu ja­vasolta, hogy a minisztertanács elnökévé újra Ion Gheorghe Maurert válasszák. Ennek egy­hangú elfogadása után Maurer előterjesztette az új kormány névsorát. Javaslatait az ülés tit­kos szavazással egyhangúlag jó­váhagyta. Kádár János elvtárs beszél log úgy áll, hogy a gabonavesz­teség közel négy százalék — ennyi ment tönkre a belvizek, meg a kiöntések miatt — viszont a ga­bonatermés országosan — úgy lát­szik — valamivel a tervezett fe­lett lesz és valószínű, hogy ke­nyérgabona-tervünket mégis tel­jesítjük. Ami a kukoricát illeti, az is jól mutat és ha szép, napos őszünk lesz, akkor a kukoricater­més is rendben lesz. Ezért mon­dom hogy ha összefogva, meg­nyomjuk a munkát, akkor legyőz­zük a nehézségeket, viszont ha nem, akkor a nehézségek győz­nek le minket. Kádár János ezután politikai kérdésekkel foglalkozott. A nem­zetközi helyzet jelenleg bonyo­lult, nehéz és az utóbbi eszten­dőben bizonyos értelemben éle­sedett. A nemzetközi reakció tá­madásba kezdett és különöskép­pen a világreakció élén álló Egye­sült Államok különböző agresszív lépéseket foganatosított már a múlt esztendőben. Pártunk és kormányunk állás­pontja ebben a kérdésben vilá­gos. Mi a leghatározottabban, a legélesebben elítéljük az Egyesült Államok agresszív lépéseit. Mi szolidárisak vagyunk a vi­etnami néppel, a Dél-Vietnam bán élőkkel és az észak-vietnamiak­kal egyaránt. Ami bennünket, szocialista or­szágokat és más haladó országo­kat és népeket illet, egy a köte­lességünk: segítsük a vietnami nép harcát. Vietnami testvéreink a mi szabn ' ' -fűnkért és függet­lenségünkért is harcolnak, ami-1 a békéscsabai nagygyűlésen. (MTI-foto A szocializmus építésének érde­kei is megkövetelik, hogy béke legyen. Kötelességünk, hogy meg­akadályozzuk a világháború ki­törését — mondotta, majd beszé­dét így fejezte be: — A Központi Bizottság bizto­san kezében tartja az ügyek ve­A Gemini—5 még legalább 24 óráig folytatja útját Cape Kennedy (MTI). Chris- tolták meg: ha addig az elrorn- Az energiaszolgáltató rendszer - topher Kraft, a Gemini—5 uta- lőtt berendezést sikerül kijaví- ben támadt zavar miatt az űr­zásának földi parancsnoka szom- tani, az űrrepülés folytatódhat, hajóisoknak teljesen fel kellett baton, magyar idő szerint a késő esetleg az eredetileg tervezett adniok első űrrandevú-kísérletü- esti órákban elrendelte, hogy az időpontig, augusztus 29-ig, két. A Gemini—5-ről egy 34 ki­zetését, irányítását. Szüntelenül j amerikai űrpár folytassa útját A 8., 9. és 10. forduló alatt lós mesterséges holdat bocsátot- arra törekszünk, hogy a tömegek-! az energiaszolgáltató rendszerben Cooper és Conrad, a két űrhajós tak ki rakéta segítségével: a ter- kel együtt dolgozzunk. A tapasz- ! támadt zavar ellenére. Az utazást több kísérletet tett az elromlott vek szerint az űrhajónak előbb tálát bizonyítja, hogy I egyelőre 18 fordulóra hosszabb!- berendezések mesrjavítására. A 82 kilométernyire el kellett vol­Gemini—5 fedélzeti berendezései- na távolodnia a mesterséges Virágözönnel fogadták a görögök az országjáró Papandreut Athén (MTI) Papandreu volt görög miniszterelnök, a Centrum Unió vezetője vasárnap folytat­ta országjáró útját. A görög politikust híveinek ötszáz kocsi­ból álló autókaravánja kísérte, vele tartott 75 parlamenti kép­viselő is. Mint a Reuter elmond­fal vakban egyaránt virágözön­nel fogadja a lakosság. Nyolcszáz kilométeres útjá­nak soron következő állomása Larisza Városa volt, ahol tömeg- gvűlésen mondott beszédet. Cirimokosz kijelölt görög mi­niszterelnök magabiztosan kije­lentette, hogy a parlamentben ja, Papandreut városokban és I kormánya megkapja a bizalmat. A rendőrség provokálta az athéni utcai incidenseket Athén (TASZSZ) A görög köz­vélemény nagy felháborodással ítéli el a szombati népi tünteté­sek idején alkalmazott rendőr­terrort. Sok száz tiltakozó levél érkezik a kormány, a parlament, a politikai pártok és a napilapok címére. Mint az újságok közük, alapos gyanú merült fel arra vo­natkozóan, hogy az athéni utcá­kon lejátszódott véres össze­csapásokat a rendőrség és a re­akciós pártok ügynökei provo­kálták ki. Az egységes demokratikus bal­oldali párt (EDA) nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat rámutat, hogy a véres eseményeket a tüntetők soraiban megbúvó rend­őrügynökök provokálták. A re­akció ugyanis „zűrzavar és rend­bontás” ürügyén rendkívüli tör­vényhozást akar elfogadtatni éc elő kívánja készíteni a talajt a nek üzemeltetéséhez szükséges holdtól, majd bonyolult manőve- elektromos energiát az üzem- rek után hat méterre meg kellett anyag-elemrendszer szolgáltatja, volna közelítenie. Az áramforrás Ez két üzemanyagot, oxigént és zavara miatt erről a kísérletről hidrogént használ. A két elem végül js lemondtak, mivel a mes- vegyi reakciója során megható- terséges hold radarberendezése rozott körülmények között elekt- csupán hat órán át működött, ronok szabadulnak fel, ezeket A Gemini—5. űrhajó energia­felfogják és áramként vezetik ki. • szolgáltatásába beállott zavarok Melléktermékként víz keletke- ellenére Gordon Cooper és zik A szükséges oxigént és híd- Charles Conrad vasárnap dél- rogént a Gemini—5. folyékony után parancsot kapott, hogy halmazállapotban rendkívül ala- újabb 24 órával hosszabbítsa cisony hőmérsékletre hűtve viszi meg űrutazását. A houstoni tá- magával:..a. hidrogén hőmérsékle- maiszpomton elhangzott bejelen­te —252 fok, az oxigéné —182. tés szerint az űrhajó így még Az áramot szolgáltató vegyi fo- legalább 33 fordulatot tesz a lyarnat megindításához az oxi- Föld körül, és leszállásának leg- gént és. a hidrogént gázosítani korábbi időpontja hétfő, magyar kell —1 ezért fel kell melegíteni, idő szerint 18,08 óra. A bejelen- A bonyolult rendszerben a mele- tés időpontjában a Gemini—5. gítő berendezés mondott csődöt, már hozzákezdett a 17. föld kö- Ennek következtében az oxigén rüü fordulathoz, nyomása a szükséges 63 atmosz- Minthogy az éjszaka folyamán féráról ' a repülés kezdete után a vegyielektromos elemben az négy és. fél órával öt atmoszfé- oxigén nyomása a nagyfokú rára csökkent a vegvielektro- csökkenés után állandósult, majd mos elemben. Ezen a szinten a lassan emelkedni kezdett, a leg1- nyomás stabilizálódott, majd az újabb jelentések szerint a szak­éjszakái órákban valamelyest értők megint abban reményked- emel.kedétt: a hajnali órákban nek, hogy az energiaszolgáltató elérte az 5,63 atmoszférát. Ez rendszer megjavul, és a Gemi- .ismét némi reményt keltett a ni—5. képes lesz az eredeti terv: rendkívüli állapot es a diktatúra [ Gemini—5 programjának földi a nyolc napos űrutazás megva­bevezetésére. vezérkarában. lósítására.

Next

/
Thumbnails
Contents