Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
u TOLNA MEGYEI NfiPŰJSAO 1583. augusztus 20. Nagy botrány van Amerikában. Egy bélyeg miatt. A bélyegen angyal van, méghozzá Gábor arkangyal, és az angyalnak a felső testén keblek domborodnak. A teológusok úgy foglalnak állást: bár az angyalokat a legtöbb művész lágy, nőies vonásokkal ábrázolja, a legtöbb nyelven az angyal szó nyelvtanilag hímnemű. Kellett ezt hallania a feleségemnek. Amikor meghallotta ezt a kijelentést azonnal azt mondta: — János, ez csodálatos. Akkor te is angyal vagy — nyelvtanilag! Hát ami igaz, az igaz. Nekem ugyan hirdethetik már New Yorkban, hogy menjek nászúira a sarkvidékre. Igen, oda invitálják a nászutasokat. A New York Timesben olvastam a hirdetést a saját két szememmel. „Fiatal házasok! Töltsétek mézesheteiteket a sarkvidéken.'”. Miért a sarkvidéken? Erre is választ ad a hirdetés. „Ott hat hónapig tart az éjszaka.1”. Hát oda én nem mehetek. Mert nekem már ezek a rövid éjszakák is nagyon hosszúak. Ezért sok szemrehányást is kapok. Persze annyit nem, mint a mosodások. Mi történt például Nápolyban? A következő. Egy nápolyi háziasszony becsületsértésért feljelentett egy mosodatulajdonost. A mosodás ugyanis a háziasszonytól átvett négy paplanlepedő szállítójegyére ezt írta: „Két paplanlepedő és két darab rongy”. Hát ez már nem sértés, ez már merénylet. Mint ahogy merénylet az is, hogy a brit enciklopédia legújabb kiadásában tizenhárom oldalon foglalkoznak az atommal és mindössze három oldalon a szerelemmel. Az atom kiszorította a szerelmet. Harminc évvel ezelőtt még a szerelem szorította ki az atomot. Akkor ugyanis három oldalon volt szó az atomról és tizenegyen a szerelemről. Most csak három oldalt érdemel a szerelem? Pedig enélkül nem lenne atom se, meg enciklopédia-író sem, meg semmi sem. Ma talán nincs már szerelem? Dehogy nincs. Még halálos szerelem is van. Példa erre Robert Pecorari olasz fiatalember esete is. Ezt a szerencsétlen fiatalembert pontosan akkor ölte meg az elektromos gitárjában lévő áram, amikor szerenádot adott egy kislánynak. íme a példa: van még igazi halálos szerelem! Persze Maurice Chevalier már nem lehet ilyen halálosan szerelmes. Éppen a napokban találkoztam vele. Megkérdeztem a hetvenhat éves örökifjút: — Monsieur, mikor vette észre, hogy öregszik? — Tavaly! — felelte. — Egy rendkívül csinos szőke nőre rákacsintottam, mire odajött hozzám és résztvevő hangon megkérdezte: „Csak nem esett valami a bácsi szemébe?”. Gondolom, úgy pisloghatott ekkor Chevalier, mint a malmöi adóhivatal hivatalnoltai, amikor Gunnar Larsson malmöi fodrász adóbevallását olvasták. Írtak is egy levelet a fodrásznak, amit házassága másnapján meg is kapott. A levélben többek között ez volt: „Adóbevallásában hiányoljuk felesége vagyonát”. Larsson még aznap válaszolt: „Sajnos, én is hiányolom !”. És mindez a házasság másnapján. Képzelem, mi lesz még később! Ha elfogynak a mézeshetek is! A tvisztelésből viszont nem fogy ki a világ. Belgiumban láttam a következő esetet. Az egyik faluban javában tviszteltek a fiatalok, amikor, mintha az égből jött volna, közéjük esett egy tehén. A táncterem ugyanis egy pinhelyiségben, a tehénistálló alatt volt. Ügy látszik, a tehén a dzsessz hangjára ugrálni kezdett — lám-lám, még o marhát is ugrálásra i\gerli a dzsessz! —. mire a mennyezet beszakadt. Érdekes módon senki sem sérült meg, még a tehén is megúszta az esetet. Azt mondják: minden jó, ha a vége jó. Hát a javát én is a végére tartogattam. Kezdem először is azzal, hogy a Sörkertben drágább a sör, mint másutt bárhol az országban. Ezt magam is tapasztaltam. Egy pohár sör, plusz egy forint. Mert ugye a sör valóban folyékony kenyér. Sőt, nemcsak folyékony kenyér, de nagyon nyugtalan is. Hamar megúnja az embert. Gyorsan el akar belőle távozni. És mit csinál ilyenkor az ember? Azt, amit bármelyik vendéglátó üzemben ingyen csinálhat, sőt akadnak olyan helyek is, mint például a japán WC-k, ahol még teát is kap az ember, csak ne menjen a konkurenciához. Szóval a Sörkertben bemegy az ember erre a bizonyos helyre, hogy megszabaduljon a csintalan sörtől és mi történik? A megszabadulás emlékére fizethet egy forintot. Nem kötelező, á, dehogy is kötelező, csak éppen fizet, mert nem akarja, hogy utána menjen az illemhelykezelő és kiselőadást tartson arról, hogy ezt a helyet ö kezeli, ő tisztítja, a vendégek csak bemocskolják, mert ahhoz értenek, semmi máshoz... Szóval igy drágább a sör a Sörkertben. De meddig? Addig, amíg meg nem ismétlődik Szekszár- don is annak a bizonyos filmnek a jelenete, amikor a városka lakói fellázadtak és nem vették igénybe az illemhelyét! És ekkor csodálatos módon megismétlődik a film jelenete. Csakhogy a címe ez lesz: „Botrány Szekszárdon!”. Ez lesz ám csak csuda jó dolog! Zárom soraimat, a botrány elmaradása reményében. Tisztelettel: 20 év bűnügyi krónikájából Hogyan fogták el „Hekus Donéit” A fiatal rendőrtisztet keresem, akiről annak idején annyit írtak a lapok, mert 1947. novemberében elfogta Mészáros Istvánt, az ügyészségről megszökött veszedelmes bűnözőt, a hírhedt „Hekus Döncit”. Azt mondták, Lányi Mihály most a tatai városi tanács ipari és műszaki osztályán dolgozik. Egyik kollégája azonban ilyen felvilágosítást ad: — Miska bácsi nincs itt: Hévizén kúrálja a fájós térdét, meg a derekát... Hát igen, a fiatal rendőrtisztből, akit ügyességéért és bátorságáért az egész sajtó - ünnepelt: ötvenéves, Ízületeit fájlaló ember lett. A régi dicsőség fénye mégsem kopott meg. — Ugye, azért keresik, mert ő tartóztatta le annak idején Hekus Döncit? — találják ki látogatásom okát a tanácsnál a munkatársak. | — Emlékszem én kérem a nevezetes esetre. Ügyes volt az a Miska. Én is ott voltam azon a vonaton — teszi hozzá egy véletlenül ott tartózkodó idősebb férfi. — Akár el is mondhatom, hogyan történt, hiszen annyiszor beszélgettünk róla. I De a szájhagyománynál pontosabban őrzik a régi ügyet az egykori iratok. Az az aktacsomó, amely Mészáros István nevét viseli a fedőlapján. Vértócsában fekszik a lány 1947-ben még nem igen volt tanácsos sötétedés után az utcán járni. Az áruházak is korán, délután öt órakor zártak. A Párizsi Áruház (ma Divatcsarnok) gépésze lement az alagsorba, hogy megnyomja a zárórát jelző villanycsengőt. A pincehelyiség felé tartva, középtermetű, pufók arcú fiatalemberrel találkozott. Ballonkabátja véres volt. A fiatalember azt dadogta, hogy az illemhelyét keresi. Felsietett a lépcsőn, s eltűnt. Néhány pillanat múlva a gépész a pincében egy I vérében fekvő nőt vett észre. A I meztelen alsótestű lány, a 16 éves Hardicsai Erzsébet háztartási alkalmazott, a hozzáintézett kérdésekre már nem tudott válaszolni. A_ gépész segítségért kiáltva, üldözőbe vette az áruházzal szomszédos ház kapuján beszaladt férfit, a házfelügyelővel lezáratta a kaput, majd a kihívott rendőrök i megkezdték a ház átkutatását, j De a gyilkost (a lány ugyanis a ! műtőasztalon meghalt) nem találták meg. A harmadik emeleti lakás lakója, egy idős asszony elmondta, néhány perccel előbb „nyomozószázados” csengetett be hozzá. Közölte, hogy gyilkost üldöz, ezért ruhát kért, mert dulakodás közben véres lett a saját ruhája. Az asszony teljesítette a kérést, a fiatalember ugyanis pisztolyt tartott a kezében. A fiatalember megint eltűnt. Megállapították, hogy boszorkányos ügyességgel felmászott a háztetőre, s úgy nyert egérutat. Az első emelet egyik raktár- helyiségében megtalálták a véres ballonkabátot, továbbá a gyilkos kalapját és aktatáskáját. A nyomozás szempontjából fontos tárgyakat a Párizsi Áruház ruhatárában helyezték el. Másnap a gyilkos elment értük a ruhatárba, Horváth Ödön rendőrnyomozó irataival igazolta magát és az őrzésre kirendelt kezdő detektív mint „kollégának” átadta a bűnjeleket. H6sl halott próbarendór Pedig ekkor már rendőrgyilkosságért körözték azt az embert, akinek Horváth Ödön rendőrnyomozó hadnagy a Kommantinger Sándor szakács iratai voltak a birtokában. Három héttel az áru- ! házi gyilkosság előtti hajnalon ugyanis — 1947. március 10-én — a Városmajor utca és Csaba utca sarkán holtan találták Horváth 18. Lajos próbarendőrt. Kis kaliberű pisztoly lövése oltotta ki életét. A hősi halált halt rendőr jegyzőkönyvecskéjében Kommantinger Sándor neve szerepelt. S mivel a gyilkosság színhelyétől néhány méternyire lévő gyógyszertárban azon az éjszakán betörő tolvaj járt, kézenfekvő volt a feltételezés: Horváth próbarendőr igazoltatott valakit, s bizonyára a betörőt, aki Kommantinger Sándor iratait átnyújtva, igazoltatás közben megölte a rendőrt. Megállapították azt is, hogy Kommantinger Sándor iratait még 1945. szeptember 9-én ellopták az Üllői úti sporttelep öltözőjéből. Ugyanakkor tűnt él innen Horváth Ödön nyomozóhadnagy rendőrigazolványa is. Feltételezték: a tettes ugyanaz a személy. A rendőrség szakemberei arra a következtetésre jutottak, hogy az 1945. október 30-án a Bartók Béla út 35. szám alatti drogériában végrehajtott betörés tettese, majd a Csaba utcai rendőrgyilkosság után -két nappal az Üllői út 7. szám alatti műszerészüzletben járt betörő, s a Párizsi Áruházban elkövetett emberölés tettese azonos. Nagy apparátussal kutattak tehát az ellopott műszerek, mikroszkópok után. Találtak is egy orvosi műszerkereskedőt, aki elmondta: egy hete mikroszkópot vett bizonyos Kommantinger Sándortól. Ez a mikroszkóp valóban az Üllői úti betörésből származott, a vásárló által adott személyleírás pedig egyezett az áruházi gyilkoséval. Még csak any- nyit sikerült megállapítani, hogy az álnéven bujkálót az alvilágban Hekus Donéiként ismerik, igazi nevét senki sem tudja... „Igyekszem szóval tartani" Több, mint fél év elteltével az értékesítési vonal szorgalmas ellenőrzése és felderítése meghozta az eredményt. Egy Király utcai kereskedő telefonon jelentette: a keresett személy nála van. — Horváth Ödön nyomozó nevére kiállított igazolvánnyal igazolta magát — mondta. — Még alkudozunk, igyekszem szóval tartani. Siessenek! öt percen belül kattant a bilincs Mészáros István csuklóján. Kiderült, hogy a 27 éves volt makói borbélysegéd azért nem használta a saját nevét, mert azon a debreceni politikai rendőrség köröztette mint nyilas párttagot, aki a debreceni kémelhárító besúgójaként sok embert juttatott a börtönbe. 1945-ben el is fogták, de a robogó vonatból kiugrott. Budapestre utazott, s a sporttelep öltözőjéből igazolványokat lopott. „Hekus Dönci” mindent bevallott, csak a Csaba utcai rendőrgyilkosságot tagadta következetesen. Azt állította, hogy a rendőrt betörőtérsa, Szepesi József lőtte le az ő fegyverével. A helyszíni szemle adatai azonban megcáfolták védekezését. Ezt vallotta egyébként a néhány nap múlva elfogott Szepesi is. Háromnapos vizsgálat után, november 7-én Mészárost és ügyét a rendőrség átadta az ügyészségnek, hogy a gyilkos mielőbb bírál elé állhasson. És Hekus Dönci ismét megszökött! A vizsgálóbíró szobájából, összebilincselt kézzel kirohant a folyosóra, egérutat nyert, kibújt a lánc-bilincsekből, s leugrott az emeletről. Igaz, szökését az ügyészség és a fogházparancsnokság számos mulasztása tette lehetővé. Országos hajsza indult meg Mészáros után. A bulvárlapok első oldalon tálalták ügyét, de ez a szenzációhajhászás ezúttal kapóra jött: megnehezítette a gyilkos menekülését. Hamarosan megállapították, hogy az ugrás alkalmával eltört a lába. Két nap múlva került kézre Vértesszöllősön (Tatabánya és Tata között) ahol a szökése utáni második éjszakát töltötte. Itt felszállt a vonatra, s felismerte Lányi Mihály, a tatai államvédelmi nyomozókirendeltség egyik fiatal hadnagya. — Férjem a demokratikus hadseregből került a rendőrséghez — mondja Lányi felesége. — Annak idején mint munkaszolgálatos. átszökött a szovjetekhez, s Moszkva környékén egy önkéntes antifasiszta iskola hallgatója lett. Partizánkiképzés után a magyar demokratikus hadsereg harcosaként tért haza. Aztán újabb feladat következett: harc a politikai bűnözők: a nyilasok, horthysta háborús bűnösök, fasiszta ösz- szeesküvők ellen. — Hogyan fogta él Hekus Döncit? — Ezt csak a férjem mondhatja el. Nem szeretném, ha akaratlanul is nem pontosan ismertetném... De nézzen csak körül, a férjemen kívül akadtak ott mások is... így tehát a Komárom megyei rendőr-főkapitányság vezetőjénél, Németh Nándor rendőr alezredesnél érdeklődöm, tud-e valakiről, aki ott volt a nevezetes esetnél. Nevet: — Akkori próbarendőr jó lesz? — Hogyne. Neve? Most hol található? — Németh Nándor rendőr alezredes. Én vagyok az a bizonyos próbarendőr. Tatán kattan a bilincs Kiderült, hogy akkoriban a tatai kirendeltségen teljesített szolgálatot, többedmagával ellenőrizte a Budapestről Tata felé tartó vonatokat. Azon a napon is, ha jól emlékszik, Felsőgallán kezdték a szerelvény végén az igazoltatást. Mivel sok utas volt, már csaknem Tatára ért a vonat, amikor eljutottak a mozdony utáni második kocsihoz. Ott ült a parancsnok, Lányi hadnagy és egy bekötött lábú fiatalemberrel beszélgetett. Az éppen magyarázta, hogy Győrbe utazik rokonokhoz. A nyomozótiszt is elmondta, szintén Győrbe tart, egy gyárban dolgozik. De intett a szemével a rendőröknek, maradjanak a közelben. Amint a vonat Tatára ért, a nyomozótiszt megkezdte a veszedelmes bűnöző ártalmatlanná tételét. Némethék természetesen segítségére siettek, s másodpercek múlva bilincs szorult a gyilkos kezén. A kirendeltség szobájában őrizték, míg megérkeztek Budapestről a nyomozókollégák. — Velük ment Budapestre Lányi Mihály is — mondja Németh Nándor rendőr alezredes. — Főkapitányi dicséret és pénzjutalom várta. Minden lap megírta az esetet. Némelyik másképpen, mint ahogyan történt: kalandosabban, izgalmasabban. Két év múlva Lányi Mihály leszerelt, visszatért a civil életbe. Most a tanácsnál járdák, utak állapotára felügyel. Tizenhat éves fia bányagépipari és villamossági technikumba jár. S ha édesapja néha elmeséli: hogyan harcolták annak idején a közbiztonság megteremtéséért, a bűnözők ellen, nagy érdeklődéssel hallgatja a történteket. Mégis félő: úgy gondolhatja, talán a megszépítő idő távlatából színezik ki ezeket az idősebbek, az akkori idők tanúi, résztvevői... Pintér István Jövő vasárnap: Vigyázat! Álarcos rablók!
