Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-18 / 194. szám
1965. augusztus 18. fOT.NA MEGYEI NÉPŰJS.ÍO 1 Mi újság a Paksi Konzervgyárban? Két hónappal ezelőtt — több, mint kéthetes késéssel — kezdődött meg az új gyártási idény a Paksi Konzervgyárban. Az induláskor nem voltak optimisták a konzervgyáriak, a késedelem rendszerint rossz előjel, ilyenkor ritkán sikerül a tervet teljesíteni. A borsószezon azonban — hála a korábban „rakoncátlankodó” időjárás jobbra fordulásának — a vártnál sakkal jobban sikerült, terven felül hetven vagon borsó- konzerv került a raktárakba. Júniusban még csak a borsó- vonal üzemelt. A borsót aztán követték a többi zöldség- és gyümölcsféleségek, mégpedig nem egymás után. hanem egymással párhuzamosan. Most már legalább féltucatnyi fajta termék, gyártmány „fut” a feldolgozóvonalakon. Késett a paradicsom is A paradicsomból az első szállítmányok a múlt héten érkeztek a gyárba. A helyzet hasonló, mint a borsó indulásakor volt, a múlt héten még nem tudták folyamatosan üzemeltetni a paradicsom feldolgozó berendezést. Pedig öszszesen hatszáz vagon paradicsomot irányoz elő a gyár idei terve, amelynek nagyobbik részéből üveges és dobozos paradicsom-sűrítmény lesz, a többiből lecsót készítenek. Ha az idő kedvező lesz a paradicsom fejlődésének, érésének, feldolgozzák a tervezett mennyiséget, sőt talán ennél többet is. A zöldbab-feldolgozással a napokban végeztek, itt sikerült a tervezett száztíz vagonnyit elkészíteni. Hatvan vagonnal több csemegeuborka Hatodik hete tart már a gyárban az uborkaszezon — ezúttal szószerinti értelemben. — Csupán csemegeuborkából a tavalyi 240 vagonnal szemben háromszáz vagonnyit irányoz elő az idei program. Ezen felül jelentős mennyiségű hordós uborkakonzervet és uborkasalátát is irányoztak elő. A tervezett mennyiségnek már mintegy felét elkészítették és a további kilátások is kedvezőek, hiszen az uborkaszezon a leghosszabb feldolgozási idénye a gyárnak, eltarthat októberig is. A tavalyihoz képest nagyobb mértékben „segít be” az uborka- feldolgozásba a gyár faddi telepe, ahol az idén helyezték üzembe az új. korszerűen felszerelt uborka- feldolgozó vonalat. Ennek idei termelését száz vagon uborkakon- zervben irányozták elő. Őszibarackbefőtt — terven felül Az őszdbarakcbefőitt nem szerepel a gyár ez évi termelési programjában. Azonban az Alsópéli Állami Gazdaság nagymennyiségű őszibarackot kínált fel a gyárnak, mivel termőre fordult a gazdaság új telepítésű őszibarackosa és nem tudja az egész termést értékesíteni. A konzervgyár vezetői örömmel fogadták az ajánlatot, hiszen más gyümölcsféleségekből —mint például a málnából — a ross?, termés miatt kiesés következett be és némileg ezt is pótolja az őszibarack. És szeretnék azt is,- ha más gazdaságok, szövetkezetek is telepítenének őszibarackot, ezzel bővíteni lehetne a gyár termékválasztékát. Szörnyű egy világ 1 Panaszok nyomában A legtöbb panaszlevél méltányosságot kér — Törvénysértő határozat csak ritkán fordul elő Minden állampolgárnak joga van az őt ért sérelem, vagy vélt sérelem ellen jogerős, végrehajtó államigazgatási határozatok, intézkedések ellen panasszal élni. A panasz előterjesztésének nemcsak törvénysértés esetén van helye, hanem akkor is, ha a határozat, vagy intézkedés az állampolgárok érdekeit sérti. A benyújtott panaszok számából mindig következtetni lehet arra, milyen az államigazgatási, ügyintézési munka színvonala, törvényessége, az emberek milyen véleményt alkotnak az egyedi ügyekben hozott határozatokról, intézkedésekről. A panaszok számszerű alakulása azt bizonyítja, hogy az állam- igazgatási munka színvonala az utóbbi években rendkívül sokat javult, mert a jogszabályokat ismerik, azokat helyesen alkalmazzák, törvénysértő határozatokat ritkán hoznak. A megyében a panaszok ma már mindössze az összes ügyiratforgalomnak csak két százalékát képezik. A Tolna megyei Tanács VB. hatáskörébe tartozó — a megyei osztályok, vagy a járási végrehajtó bizottság által második fokon hozott határozatok, intézkedések elleni — panaszok száma ugyancsak kevesebb. Az elmúlt évben már csak 170—180 esetben támadták meg panasszal a jogerős államigazgatási határozatokat. Törvénysértő határozat jóformán nem fordul elő a megyében. A beadott panaszok legnagyobb része érdeksérelem, amelyet a megyei tanács vb. méltányol. Sok olyan panaszlevél érkezik a megyei tanácsra, amelyben az illetők lakást kérnek, vagy sérelmezik, hogy nem kapnak gázpalackot, stb. Ezeket kiadják a megfelelő járási tanácsoknak és az elintézés módját figyelemmel kísérik. A másodfokú határozatok ellen, amely ugyan törvény, nagyon sokan fellebbeznek. Legtöbbször előforduló esetek közé tartozik a pénzbírság eltörlésének kérelme, az iparengedély megvonása, vagy meg nem adása ellen benyújtott kérelmek és nem utolsó sorban a gyámügyi panaszok. Dr. Binczky István, a megyei tanács főelőadója, aki a panaszok „atyja és orvoslója”, egy-két érdekes, jelenleg beadott panaszról tájékoztatott. Pálfai Attiláné budapesti lakos például gyámügyi panasszal fordult a másodfokú határozat ellen. Édesanyját szociális otthonban helyezték el és a felmerülő költségek fedezésére a három gyereknek havi 160—150 forintot kell fizetni. A tanács jelenleg vizsgálja a fellebbezés jogosságát, de valószínű, a másodfokú határozatot helybenhagyja, mivel a család anyagi körülményei nem gátolják a havi meghatározott ' összeg kifizetését. Az említett panaszon kívül még három hasonló ügyet vizsgálnak. A panaszlevelek egy másik fajtáját, a bortermés pontatlan bejelentése miatt kiszabott bírságok eltörlése érdekében írták az érintett szőlősgazdák. A szüret után nyolc nappal köteles bejelenteni minden szőlőtulajdonos saját mustkészletének mennyiségét, ezer liternél nem nagyobb eltéréssel. Így mondja ki a jogszabály, de ugyanakkor azt is előírja, hogy a mustmennyiségnél 20 százalékos eltérés lehetséges, de itt is érvényes az, hogy ezer liternél nagyobb eltérést nem engedélyeznek. Sajnos, a szekszárdi szőlősgazdák rosszul értelmezték a pénzügyi szabályt, és ezért 10— 12 főt 2—3000 forinttal megbírságoltak. A bírság elengedését kérő panaszokat a megyei tanács vb. elutasította, mivel a gazdák mindegyike 'régóta foglalkozik a borral, és 30—40 hektoliteres termésnél pontosabban meghatározhatták volna a bevallást. A családi házak építkezésénél többen manzardtetőt építettek, amelyre építési engedélyt nem kaptak. Á másodfokú határozat elrendelte, hogy a tetőt le kell bontani és helyette a hagyományos sátortetőt kell felépíteni. A határozat elleni panaszokat megvizsgálták és néhány esetben méltányosságból jóváhagyták a mánzardtető építését. A megyei tanácshoz havonta körülbelül 15—20 panasz érkezik. Ezeket a legrövidebb időn belül kivizsgálják és határozatot hoznak. Minden esetben figyelembe veszik az állampolgárok érdekeit is. Ezért a hozott határozatok a panaszosok részére megnyugtatóak és csak ritkán fordul elő, hogy ellene tovább keresnek jogorvoslást. (Fertői) A nem tudom milyen meggondolásból „sebesnek” nevezett vonat valami őrjítő lassúsággal igyekszik Pécsről Bátaszék felé. Vasárnap lévén, egyetlen üres helyet sem találni, sőt néhányon állva kénytelenek végigzötyögni az utat. Csend van, unalmas, bóbiskoló hangulat. Nem sokáig. Véméndnél sovány, borostás arcú atyafi nyomakodik fel a kocsiba, jókora kartondobozt cipelve magával. Rekedt hangja betölti a kupét: Apróhirdetések Jó állapotban lévő 603. tip. TÁTRA személygépkocsinkat köny vj óváírással elcserélnénk VQLGA személygépkocsira. Hajtómű- * és Felvonógyát Törzsgyáregység, szállítási osztály; Budapest, XI., Fehérvári út 98. (89> 1000-es Skoda-kiutalást átvennék. Cím a szekszárdi hirdetőben. (120) Eladó Szekszárdon, Északi Kertvárosban 3 szobás új családi ház azonnal beköltözhető. Ugyanott megbízásból 230 öles telek eladó. Érdeklődni: Széchenyi 59. (121) Alsónyéken, Árpád u. 30. szám alatt 2 család részére is megfelelő ház beköltözhetően eladó. (124) Elveszett egy fényképezőgép. Zom- bai é$ harci úton* egy német turistáé. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében értesítse: Hableib János, Bonyhád, Árpád u. 45. (132) A Bonyhádi Körzeti Sütőipari Vállalat felvételre keres sülőipari tanulónak jelentkezőt. Érdeklődni lehet Bonyhádon a vállalat köz- | pontjában. (95) | — Vigyázat kérem, törékeny van benne, egy kis helyet kérek... Egészen addig, míg helyet nem szorítanak neki. Akkor leül a „törékeny” kartondobozra és kis idő múlva a mellette álló férfihez fordul. — Szörnyű egy világ ez uram. Nézzen rám, én egy megtört ember vagyok. Harminc évig színész, voltam, uram. És aztán meg kellett fognom a kocsi. vagyis az eke szarvát. Túrni a földet nekem, akire talán százezrek várnak! Az illető utas, akit kitüntetett bizalmával, idegesen kapkodta a fejét a beszéléből áradó borszag- tól. De az egy percre sem zavartatta magát: — Kérem uram, hát élet ez így neke.m, aki annyi tapsot kaptam? De nem baj! Majd visszatérek én még a színészethez! Mert csak annak tudok élni! Meghatottan letöröl egy könnycseppet, keresi az együttérző pillantásokat. Semmi. Egykedvűen bámulnak ki az ablakon, kelten- hárman olvasnak, a többi alszik. Az atyafi, látva, hogy senki sem, hatódik meg kegyetlen életútján, rczignáltan megszólal: — Similabdát parancsol valaki kérem? Kitűnő similabdák két forintért! (kánya) A Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat azonnali belépésre keres 2 lakatost és 1 villanyszerelőt. Jelentkezés: a karbamtató üzem irodájában, Szekszárd, Jókai utca 2. (125) É. M. Budapesti Betonáru- gyár, Bp. XXI. (Csepel) Rákóczi Ferenc u. 281. azonnali belépéssel alkalmaz rakodáshoz és kőőrléshez férfi segédmunkásokat, valamint betonelem és mozaiklap-gyár- táshoz férfi- és női segédmunkásokat. Felvételhez munkakönyv, előző munkahelyről MIL-lap, SZTK-kis- könyv és tanácsigazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. (65) Felveszünk a téglagyári munkában jártas férfi munkaerőket Jelentkezés a Palánki Téglagyár vezetőjénél. Bérezés teljesítmény szerint. (123) Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat felvételre keres sütőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat Dunaföldvár, Paks és Bo- gyiszló telephelyeire. Jelentkezés: Szekszárd. Rákóczi u. 10. (111) ! A Palánki Tégla- gyárhoz felveszünk több éves gyakorlattal a bér- elszámolásban is jártas irodavezetőt meghatározott időre. Jelentkezés a téglagyár irodájában. Telefon: 29—08. (122) Azonnali belépésre felveszünk kubikosokat! Étkezés, szállás biztosítva. Kereset teljesítmény szerint. É. H. Fejér megyei Építőipari Vállalat, Székesfehérvár, Ady Endre u. 13 sz. 012) HÉVÍZ elektomos forróvíztároló 50 vagy 100 literes A modern otthon egyik legfontosabb tartozéka! OTP-hitelakcióban is kapható! (110)