Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-18 / 194. szám
f 1965. augusztus 18. TOLNA MEGYEI NEPtJJSAG r 3 ÍJj tervezés a szövetkezetekben Tájékoztató a Szekszárdi Járási Tanácsnál A termelőszövetkezetek fejlődésének, megszilárdulásának velejárója a növekvő gazdasági önállóság. A nagyobb önállóság most a tervezés új rendszerében nyilvánul meg. Erről az új rendszerről hangzott el kedden tájékoztató a szekszárdi járás termelőszövetkezeti vezetői, a községi tanácsok elnökei részére. Ott voltak a termelőszövetkezetekkel kapcsolatban álló vállalatok vezetői, képviselői is. Vincze József, a járási tanács elnökhelyettese ismertette az új tervezés lényegét. Eszerint a szövetkezetek maguk határozzák meg, az adott gazdasági évben mit termelnek. A tervkötelezettség ugyanakkor a kenyérgabonára továbbra is fennmarad, hiszen az ország kenyérellátását biztosítani kell. Az ipari és egyéb növények termelésére az illető vállalattal kötnek szerződést, mint eddig. Az új rendszer szerint elmarad az eddigi előtervezés, viszont a tervkészítéshez felhasználják a néhány évvel ezelőtt bevezetett előkalkulációs lapokat. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy azokban a szövetkezetekben, amelyek ezt az előkalkulációt a megfelelő súllyal vezették, a végleges tervben sem volt lényeges eltérés. Az új rendszer még fokozat tabban érvényre akarja juttatni a megfelelő költséggazdálkodást, az olcsóbb termelést — tehát az önköltségek csökkentését és a termésátlagok állandó növelését —, s ezzel párhuzamosan a tagság jövedelmének biztosítását. A jól gazdálkodó, megerősödött szövetkezetek példája igazolja ezt a gyakorlatot. Éppen ezért is hangzott el a tájékoztaKüföldiek, kocsik és kacsák tón az az elv, hogy a termeltető vállalatok először a gyengébb szövetkezetekkel kössék meg a szerződéseket. A fentiekkel kapcsolatban Vincze József ismertette a járás mezőgazdaságának lehetőségeit. Többek között azt, hogy több termelőszövetkezet — a bogyiszlói, a faddi, a tolnai, a mözsi —, már komoly, számottevő zöldségtermelő bázissá fejlődött, de még ezekben is ki lehet használni további lehetőségeket is, amelyeket a szinte korlátlan exportlehetőség és a konzervipar felvevőképessége jelent. A zöldségtermelést területben, de főleg hozamokban kell növelni, és egyre jobban áttérni a speciali- zálásra. Kihasználatlan lehetőségei vannak a baromfitenyésztésnek is, amelyet legcélszerűbben szakcsoportok alakításával lehetne gyümölcsöztetni. Bár a felvásárlási tervet teljesítik, a jóval nagyobb kereslet lehetőséget ad a nagyobb arányú fejlesztésre. Évről évre állandóan visszatérő gond, hogy hiába áll renc’%1- kezésre a kellő beruházási ösz- szeg, amikor az építésre nincs megfelelő kapacitás, illetve, ami van, az sincs kellően kihasználva. A tsz-építöbrigádok kihasználása csak 50—60 százalékos. Szeniezettebben, például több szövetkezet egyesített brigádja, jóval többet tudna építeni. A lehetőségek adottak, s az új tervezés módot ad arra, hogy a szövetkezetek az eddigieknél jobban kihasználják, több terményt, húst, állati terméket ad- I janak az országnak, sajátma- I guknak pedig nagyobb jövedel- i met biztosítsanak. Irány Görögország A dombóvári táncegyüttés és zenekar ma, szerdán indul Görögországba a Lefkasz szigetén megrendezésre kerülő nemzetközi táncfesztiválra. A híres együttes a sok hazai elismerés után tavaly nagy sikert aratott Olaszországban a San Remo-i dal- és tánc- fesztiválon és minden bizonnyal öregbíti majd hírnevét görögországi szereplésével is. Az együttes két hetet tölt Görögországban. HALLOM, HOGY JÁRT Tolna megyében az egyik üzem 56-os munkástanácsának az elnöke, aki jelenleg Svédországban él és egy nyugatnémet cég utazó ügynöke. Eredetileg Pécsre érkezett, s éjjel onnét ugrott haza körülnézni. Amikor az otthoniak, az ismerősök és a rokonok megnyugtatták, hogy nem kell tartania semmitől, úgy felbátorodott, hogy később még azt az üzemet is meglátogatta, ahol valamikor dolgozott. Én azon lepődtem meg legjobban, hogy beengedték. Fordított esetben annak ugyanis nagyon kicsi a valószínűsége, hogy innét tőlünk „csak úgy” bárkit is beengedjenek egy svéd, vagy egy nyugatnémet tőkés üzemébe. Mi azonban a jelek szerint időnként túlzásba visszük a szíves vendéglátást, sőt attól sem tartunk, hogy nálunk a dolgozókra esetleg túl nagy hatással lesz az ottani életforma. Ettől az utóbbitól tényleg nincs okunk félni, ám arról azért kár megfeledkezni, hogy a múltra fátyolt borítottunk ugyan, de ez még nem jelentheti a has- raesést, magyarán nincs arra semmi szükség, hogy az üzem k: tárt kapukkal és vendégszeretően várjon egy volt munkástanács- elnököt. Ezt a dolgozók mondják, utána lehet nézni. Ám végül is, ezzel a példával oda szeretnék kilyukadni, ahol a különféle túlzások mezsgyéjére ér az ember. Néhány év óta megyénkben az idegenforgalom fellendült, megnőtt. Még a legeldugottabb községekben is rengeteg a külföldi személygépkocsi. Jól tudjuk, hogy a Tolna megyei idegenforgalom a maga módján sajátos idegenforgalom, össze sem hasonlítható például a balatoni, vagy a budapesti idegenforgalommal. Azok az emberek érkeznek Murgára, Mucsfára, Tevelre, Ma- josra és még számos községbe, akik valamikor itt születtek és a kitelepítésig, vagy az ellenforradalom leveréséig itt éltek. Rokonlátogatóba jönnek és a téljes igazsághoz hozzátartozik, hogy általában rendesen viselkednek: józanok, mértéktartóak, tárgyilagosak és udvariasak. A döntő többség ilyen. Akad egy-kettő, aki elmegy megnézni a tőle rég elkobzott ház állagát, akad aki úgy tesz mintha elfelejtett volna magyarul, de hát ennek nincs semmiféle jelentősége. Szívesen látjuk őket — ez a lényeg. párt, az MSZMP működött és erősödött. Néhány hónappal korábban bontott zászlót. Tagjai túlnyomórészt baloldali szociáldemokraták voltak, s olyan forradalmárok, akik — mint Gőgös is — a pártban végzett látható és legális tevékenységükön kívül a KMP illegális sejtjeiben is tevékenykedtek. A Magyarországi Szocialista Munkáspártot a nép Vá- gi-pártnak nevezte. Vági István, a harcos szocialista munkás, ekkor már egészen közelállt a kommunistákhoz, azok pedig számítottak rá, bíztak benne. Az újjáalakuló kongresszusnak ilyenformán nemcsak a KMP politikai programját kellett meghatároznia, hanem rá hárult az a feladat is, hogy a kommunisták révén nagyobb következetességet vigyen az MSZMP munkájába, marxista-leninista elemzés alapján kijelölt teendőit. A bécsi tanácskozást gondosan előkészítették. A magyarországi viszonyokat már hónapokkal korábban behatóan tanulmányozta a Kommunista Intema- cionálé titkársága, az irányelveket pedig az az Organizációs Bizottság készítette elő, amely átmenetileg a Központi Bizottságot helyettesítette. i Hogyan tovább? A tanácskozáson több órán át tartó élénk és mélyreható vita folyt a közép- és nyugat-európai, valamint a távolkeleti helyzetről, a nemzetközi erőviszonyokról, a munkásmozgalom problémáiról. Ezt követően a hazai viszonyok alakulásából igyekeztek olyan következtetéseket levonni, amelyek reális alapot nyújthattak a tőkés elnyomás elleni harc folytatásához. Dönteniük kellett arról is, milyen taktikát alkalmazzanak a forradalmi erők a szociáldemokrata párt vezérkarával szemben, hogyan dolgozzék a baloldali ellenzék a szakszervezetekben, milyen álláspontot foglaljanak el a kommunisták a paraisztkérdésben. Magyarországon pénzügyi stabilizáció ment végbe, a Bethlen-kor- mány népszövetségi kölcsönnel útját állta az inflációnak, kibocsátotta az értékálló pengőt. A vad ellenforradalmi terrort az ellenforradalmi diktatúra követte, a finánctőke és a nagybirtokos osztály uralma megszilárdult. Ebben a helyzetben kellett dönteni a forradalmi erők további tevékenységéről ... A negyven évvel ezelőtt lezajlott bécsi illegális pártkongresz- szus megválasztotta a Központi Bizottságot, mélynek tagjai a kongresszust követően részben külföldön, részben illegálisan itthon, dacolva a rájuk leselkedő életveszéllyel, folytatták munkájukat. Az új forradalomért A kongresszus után vált ismertté Kun Béla „Lesz-e még forradalom Magyarországon” című írása, amely a bécsi ,,Uj Március” című folyóiratában látott napvilágot. Ez, és több más korabeli írás, magába foglalja azokat a nézeteket, melyek akkor a forradalmi munkásmozgalomban uralkodók voltak, s amelyek a kongresszus határozataiban testet öltve, hosiszabb időre megszabták a kommunisták és szövetségeseik teendőit Magyarországon. Gőgös, őri, Hámán Kató és a többiek csakúgy mint a kommunisták soraiba lépő Vági István a KMP első kongresszusának útmutatásai alapján folytatták áldozatos küzdelmüket osztályukért, a magyar dolgozó népért. A fiatal parasztember, aki néhány napja még a bécsi utcákat rótta, újra Pesten volt. Panyóká- ra vetett vászonzakóban, feltúrt ujju ingben, közömbös arccal, szenvtelen tekintettel járt a dolga után és kívülről nem látszott rajta, milyen tüzek fűtik, milyen szenvedélyesen, elszántan küzd egy igazabb. emberségesebb világért V. F. Politikai alapállásból nézve a dolgokat: a hozzánk érkező külföldiek világnézetét az égvilágon senki nem firtatja (ha csak a rokonok nem). Jönnek, mennek, keresztül-kasul járják a megyét, ott állnak meg ahol éppen akarnak, s ott pihennek, ahol nekik tetszik. Tolakodó kérdésekkel nem zaklatja őket senki, nem akarjuk, hogy rólunk szépeket mondjanak, eszünkbe sem jut közülük bárkit is kínos helyzetbe hozni. A nyugati lapok nincsenek ennyire mértéktartók. Dehát most nem az ottani, hanem az itteni túlzásokról van szó. Arról például, hogy sokan a rengeteg külföldi autó látványából messzemenő következtetéseket vonnak le és nagyon is vitatható értékű összehasonlításokat (esznek az itteni, valamint az ottani életnívó között. Ebből következik az egyik túlzás. Hellyel-közzel derék jószándékú emberek, azt hangoztatják, hogy célszerű lenne korlátozni a megyébe tömegesen érkező külföldiek számát, mert ezek autóikkal, még ha nem beszélnek, akkor is azt a látszatot keltik, hogy Nyugaton az élet fenékig tejfel. Nézzük. A korlátozásnak semmi értelme. Ilyesmire nincs szükség, sőt, továbbra is az a helyes, hogy az egymáshoz távol élő rokonok gyakran keressék lel egymást. Ha kétszer annyi autóval érkeznek a sem baj, mert hiszen az autó nem minden. Az viszont hiba, hogy megyénk sajátos helyzetét látva, valamiféle álszeméremből viszonylag keveset beszélünk arról, amit éppen ez a sajátságos idegenforgalom indokol. Sőt, még azokat a kacsákat sem cáfoljuk kellő eréllyel, amelyeket azok hoznak magukkal, akik odaát mindent bevesznek, s amikor hazajönnek, azt adják tovább tényként, amit soha nem láttak, csak hallottak. Néha a naívság elképesztő megnyilvánulásaival találkozunk. Nemrég hazaérkezett Nyugat-Németországból egy tanárnő. A jó lélek úton-útfélen meséli a következő esetet: Gépkocsival vitték valahová. A gépkocsi- vezető útközben vendéglőkben evett, ivott, és a számlákat minden alkalommal gondosan elrakta. A tanárnő megkérdezte tőle, miért őrzi a számlákat? Állítólag azért, mert év végén az évközben elfogyasztott enni- és innivaló árát valahol valaki, valamilyen társaság megtéríti. Megmosolyogni való ez a jelzőket elviselni sem tudó hiszékenység, de mivel egy tanárnő mond ilyeneket, hát vannak, akik hisznek neki. ESZEMBE JUT a következő gondolat: a nyugati vendégek egy része gépkocsival érkezik, de rengetegen soha még nem érkeztek ide hozzánk, mert nincs miből. Őket persze nem látjuk, velük nem találkozunk, róluk tehát nem beszélünk. Pedig ők is vannak. Mindegy, a vendégek egy része gépkocsival érkezik. El kell ismerni, az okokat most ne firtassuk, hogy odaát egy gépkocsi any- nyi, mint nálunk jelenleg egy motorkerékpár. Talán még annyi se. Ennek ellenére én csak akkor fogom elhinni, hogy az odaát Kánaán, ha majd a gépkocsin érkező vendég legalább annyi kolbászt, sonkát, szalonnát és szalámit hoz ide magával Nyugat-Németországból, mint amennyit innét visz oda Nyugat-Németországba a rokonok bőkezűségéből és a teli speizok jóvoltából. Van bennem egy olyan érzés, hogy ami az evést és az ivást illeti, arról a külföldinek az a véleménye, hogy Magyarország a Kánaán. Kisiparos ismerősömhöz Angliából érkeztek vendégek. Kocsin jöttek és hoztak magukkal finom skót wiskyt is. Az angol asszony azonban majdhogynem elájult a megdöbbenéstől, amikor vendéglátói feltálalták az ebédet. Mi volt? Tyúkhúsleves, főtt marhahús mártással, csirkepörkölt, bor, túrósrétes és fekete. A mi fogalmaink szerint ez egy jó kiadós ebéd, semmi több. Az angol asszony viszont falfehér arccal szabadkozott, hogy ők igazán nem akarják tönkre tenni ezt a szegény magyar családot. „Ezzel? Ugyan már!” — vigasztalta őket a házigazda. Hozzátehetjük, nem csupán udvariasságból. Szóval, mi magyarok nehezen tudjuk megérteni, hogy miként lehet valaki autótulajdonos, ám ugyanakkor miként lehet elintézni a reggelit egy vékony szelet vajas kenyérrel, vagy miként lehet letudni az ebédet egy tányér zsírtalan krumplival. A tőkéseket nem számítva, kevés ember járna autóval Nyugaton, ha azt fogyasztaná, amit mi. Eszembe jut a másik gondolat: A Nyugatról ideérkező külföldi meglepődve látja, hogy itt ugyan senkit sem kerget a tatár. Odaát viszont a nyolc órai munka az valóban termelőmunka az utolsó percig. Ezt egyébként mindenki tudja, ám mégis ritkán mondjuk. Pedig százat mernék tenni egy ellen: Ha itt mi tőkések nélkül úgy és annyit dolgoznánk, mint ahogy és amennyit dolgozik tőkéssel és hajcsárral a háta mögött a Nyugaton élő munkás, akkor néhány év leforgása alatt itt tényleg Kánaán lenne. A közelmúltban együtt voltam házassági tanú egy amerikai iskola hivatalsegédjével. Ez az ember aranyórát ajándékozott a vőlegénynek, de nekem később bevallotta, elvárták tőle, szinte lenézték a karjáról. Levette és odaadta. „Másrészt meg, nézze, úgy van ez, hogy az ember egyszer jön haza, legfeljebb kétszer. Ráznia kell a rongyot, még ha később meg is kopLaija.” Megjegyzem, nem akartam neki elhinni, amikor elmesélte, hogy a szekszárdi megyei tanácsnál háromszor nagyobb iskolaépületet mindössze ketten takarítanak a feleségével. Ő ezenkívül még a hivatalsegédi tennivalókat is ellátja. Van saját autója, nem irigylem tőle. Aki annyit dolgozik, mint amennyit nálunk négy ember csinál, annak legyen is autója. Nemrég — ez egy másik eset —: a bajai Béke-szálló halijában beszélgettem egy férfivel. Amerikában él, jól megy sora, mert van munkája. Elmondta, két hónapig most urat játszik, ám ezért a két hónapért négy hosszú esztendőt dolgozott végig, de olyan tempóban, amilyenről nekünk még csak fogalmaink sincsenek. Azt kérdeztem tőle: megérte? Azt válaszolta: Haza akartam jönni, tehát megérte. MA MÉG NÁLUNK sokak számára az autó elérhetetlen vágyálom. De amikor a külföldi gépkocsikat látjuk, nem árt arra sem gondolni, hogy legjobb úton haladunk mi is oda, ahol az álmok rendre, sorra megvalósulnak, S eközben nálunk nem korog senkinek a gyomra az éhségtől, s senkinek sem kell attól rettegnie, hogy mi lesz holnap. Az ötvenhatos munkástanács elnöke ma még ügynök, de amint nem bírja a versenyt, az iramot, abban a pillanatban félreállítják ... Nem kell ide más, csak praktikus észjárás, s az ember máris látja, hol, mi a különbség. Szekulity Péter
