Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-15 / 192. szám
Alaposan, sablonok nélkül FALU TAMÁS: Szép szokássá vált már nálunk, hogy egy-egy szezon, vagy évkezdet előtt a gondos gazda körültekintésével előre felmérjük a tennivalókat. Terveket készítünk arról, mit, miként végzünk majd el, s bár kevesebb pontossággal, de a várható eredményeket 's előre körvonalazzuk. A falusi népművelés is hamarosan abba a szakaszba ér, amikor az őszi és téli évad tevékenysége formát ölt mint terv. A gyakorlat szerint egy-egy fő feladat köré csoportosulnak a helyi elképzelések. Ám ami igen jó: a központilag meghatározott feladat bő teret enged a helyi igények kielégítésének, az önálló, alkalomszerű kezdeményezésnek, ötleteknek. Több év tapasztalata áll már a népművelők mögött, sok hasznos ismeret van birtokukban. A módszerek változatossága széles körű. Mégis azt kell mondani, hogy a falvak művelődési tervei magukon viseltek bizonyos sablonjegyeket. Nem arról van itt szó, mintha a valahol már bevált módok elterjesztése ellen akarna valaki tiltakozni. Arról viszont feltétlenül említést kell tenni, hogy időnként mintha hullámokban vonulna végig egy-egy már eleve elvetélt kezdeményezés, s csak a végén jön rá valaki, hogy semmi sikert nem hozott. A másik hibája szokott lenni a terveknek az alapelvek félreértése, az arányok eltúlzása. Előfordult például, hogy a tervben csak a szórakozást tették meg központi feladatul. Bálok, egyéb vigalmak felsorolása töltötte ki a tervet, de nem kapott benne helyet a fontos művelődési tevékenységek közül nagyon sok. Más esetben viszont olyan egyoldalúság állt fenn, hogy beépítettek a programba minden tanfolyamot, előadássorozatot amelyik jól szolgálta volna a művelődési célkitűzéseket, de mert elmaradt mellőle a kellő előkészítés és szervezés, elmaradt az eredmény is. A tanfolyamok elsorvadtak, a részvétlenség a kezdés után hamarosan semmivé tette még a tervezés eredményét is. Mi legyen az irányadó a tervek készítésénél? A válasznál óvakodni kell ugyancsak a sablonoktól. Van azonban egy meglehetősen kerek elképzelés, amelyik körülbelül igaz, s elfogadható. A követelmény az lenne, hogy a terv alapján dolgozó művelődési otthon elégítse ki a falu minden rétegének érdeklődését, pótolja azokat a hézagokat amelyek még találhatók nem is kevés számban. Mire gondolunk ezekkel? Néhány kezdeményezés már eleve választ ad. Az ismétléseket szeretnénk elkerülni annyit azonban mégis elmondanánk: továbbra is sokat várhatunk a kluboktól. A művelődési otthonok mellett félig kötött más felében pedig szabad programmal működő intézmények nemcsak a társasági élet fellendítését szolgálják, hanem a művelődésre is alkalmat teremtenek. Azt persze megmondani: milyen műsort állítsanak össze majdnem lehetetlen. Az azonban igaz, hogy az érdeklődési körnek megfelelően kell ezeket csoportosítani. Tagadhatatlan tény az is, hogy főként az utóbbi három-négy évben falvainkban nagyot léptünk előre a felnőttek iskolai oktatásában. Néhány, korántsem megnyugtató formális jegyet azonban láthattunk ebben a munkában is. Úgy tűnt, mintha a felnőttek iskolai képzése csak az iskolákra hárult volna. Az előadáson kívül semmiféle vagy csak nagyon kevés segítséget kaptak a felnőtt hallgatók, gyakran magukra maradtak a felkészülésben. Művelődési otthonainkban pedig kínálkozna alkalom az általános iskolát, gimnáziumot vagy technikumot végzők segitésére, támogatására. Elképzelhető például üzemekben, de a községi otthonokban is konzultációs csoportok szervezése, vagy éppen egy-egy tananyaggal összefüggő ismeret- terjesztő előadás szervezése. A televízió, a rádió népművelő szerepét egyre kevesebben tagadják. Ennek ellenére azonban még mindig nincs kellőképpen kihasználva az említett technikai eszközök által nyújtott sokoldalú lehetőség. Tavaly csupán elvétve találkoztunk olyan klubokkal ahol nemcsak televíziónézés szerepelt a programban, hanem a látottak megvitatása, felhasználása is Ami volt az inkább a szakmunkásképző tanfolyamok esetében fordult elő. A lehetőségek pedig sokkal bőségesebbek. Mód nyflna például arra, hogy a televízió gyakran rövidre szabott ismeref- terjesztő filmjeit felhasználva egy-egy témát alaposabban kibővítve, részletesen ismertessék szakképzett előadók az azzal kapcsolatos kérdéseket, s egyben választ is adjanak azokra a nyitva maradt problémákra amelyekre a film csak utalásokat adott. Ezek után persze jogos az a kérdés: ha óvunk mindenkit a sablonoktól, s egyszerre mégis annyi feladatot próbálunk elsorolni amennyit már eddig elmondtunk, hol marad hely az öntevékeny művészeti csoportok számára? Elöljáróban annyit: továbbra is hasznosnak tartjuk ha a művelődési otthon mellett irodalmi színpad, színjátszó csoport vagy ezekhez hasonló működik. Szükség van rájuk, de nem szabad összekeverni, vagy éppen összetéveszteni a népművelést az öntevékeny művészeti csoportok fenntartásával. Ez csak az egész része, olyan rész, amelyik kiegé szíti, de nem teszi teljessé a mű velődési otthon tevékenységét. A nagyobb és a nehezebb feladat mind a tervezésnél, mind pedig a gyakorlatnál az általános művelődési tennivalók megoldása. Tervkészítés előtt állnak a községek. A népművelők pedig készülődnek az évadra, az őszre, télre. A feladatok részben mái ismertek, többségük azonban csak ezután kerül felszínre, akkor, amikor a nevelőtestületek, a művelődési otthonok választott vezetősége, a művelődési állandó bizottság elkészítik a falvak helyzetét és a tennivalókat részletesen elemző tervet. Nem lesz könnyű munka, mert tapasztalatokban nemcsak az irányítók, hanem a művelődés alanyai, a községek lakói is gazdagodtak. S ez ha lehet még megerősíti azt amit az elején mondtunk: óvakodjunk a sablonoktól, s a terv olyan legyen, hogy találkozzék a mai falu minden rétegének érdeklődésével, kívánságával. Vagyis: ne csak Ígérjen, hanem adjon is valamit. Sz. I. A hajó Csodás sziget Norvégiában, Erre vitt egyszer világhonvágyam. Hajónk hatalmas, nagy hajó volt. Előtte a sziget is hódolt, Miként egy szörnyű hadiflotta, A lelkét kettéhasította, Vágy támadt benne messzire, S reszketett a sziget szíve. A parton állt az egész város, A doktor és a gyógyszertáros. A lelkész és a bolti szolga. Jött a tömeg, szaladt loholva. Nézték a sok idegen arcot. Szemükben feldúlt tó viharzott: Szigethez szegzett életük. Mely csodát nem tesz már velük. S a hajó nem érintett partot. Hosszan kürtőit és tovább tartott. Hasztalanul hipphip phurráztak, Kalapot, kart hiába ráztak. És hazament az egész város* A doktor és a gyógyszertáros. A lelkész és a bolti szolga, Ment férfi és nő lehangolva* Mert tudták, hogy csak fél év múlva ürülhet hajónak újra. Becsukódott a sok-sok ablak. Most már megint maguk maradtak Az álmokkal és sóhajokkal. A hétköznapi bús bajokkal, A hosszú-hosszú éjjelekkel. A vízre sikló fényjelekkel. Sirályokkal, halak szagával. És mindenki maga-magával, Kit már a lelkűk rég megúnt, Hajónk füttyén szívük sikoltott. Aznap nem volt ott senki boldog. S mögöttünk maradt Aalesund. 6, így vagy te és így van ö is. És így vagyok örökre én, Árbocokat lesünk a ködben, A valóság vad szigetén, Ó, hányszor futunk partig s vissza. Hangunk harsány, majd elhaló. Könnyünket a föveny fölissza. És sohasem köt ki a hajó. TÉNAGY SÁNDOR: SZÉL Testvérem, egyre nyugtalanabbul kergeted önmagad, söpörve a város könnyű szemetjét, a keresztutcákba is bejutottál, zsalukat csapkodsz, ablakok titkolózó tenyerét, a kapualjakból, mint olajoshordót, kigörgeted a megrekedt konyhaszagot, meglengeted hétköznapjaink neorcalista zászlait: hálóingek, s overálok simulnak karjaidba, te mindent-ölelő — ha szelid vagy, játszol, lányok combjára tapasztod a szoknyát és tekintetemet. felkínálod őket, kirajzolod testük térképeit, aztán elszaladsz, nyugalom és unalom marad utánad, mozdulatlan sajnálkozás, és holtan fekvő villamosjegy a járdán — szél, testvérem, sajnálom, hogy gyakran ki kell lépnem belőled. eszpresszók és műhelyek ajtói zárnak haszontalan és hasznos elfoglaltságok közé, pedig én veled mennék legszívesebben utcákon, villamosok sárga suhanása mellett, vasúti töltéseken, pipacsok piros öklei között, ellenedre vagy véled egy-irányban, mert egyre nyugtalanabb vagyok én is. Bárány Tamás: Válás előtt Jt z asszony már az elö- szobában látta, hogy m mférje otthon van: vékony fénycsík szivárgott ki az ajtaja alól. Megállt egy pillanatra, fülelt Némaság. EsryediU van! Halkan benyitott a maga szobájába, villanyt gyújtott, s leült az asztalhoz. Táskájából kivette a hamadikosok dolgozat- füzeteit, odakészílette a piros tintát, s új tollhegyet keresett, mert a régit félig elmarta a rozsda; a piros tinta gyilkolja a tollat. Az új hegyet aztán megnedvesítette, s bemártatta a tintába. Ekkor ütötte meg fülét az első hang odaátról. Női hang. Mond valamit, de innét nem érteni. Jó isten, mit csináltak ezek eddig?! Aztán azt hallja, hogy Zoltán végigmegy a szobán, a kályha ajtaja csikordul, fahasábok koppannak majd dobbannak tompán odabent a tűztérben, js megint esetten a kályhaajtó kallantyúja. Zoltán vasalt sarka most újra végigkopog a parkettán. Cipőben van. Csókölóz- tak... „Jó lesz?” kérdi Zoltán, az ő mélyebb hangja tisztán érthető. Női nevetés. Feláll, odaóvakodik az ajtóhoz. Utál hallgatózm; de most egyszerűen nem tud a helyén maradni. A nő hangja, a nevetés múltával: „Eleget fázom otthoni!” No. nem nagyon jöttél tűzbe a csókolózástól, aranyonl)í De ilyenek ezek a fiatal lányok. Egy jó teniszpartit többre tartanak a legkiadósabb csókolózásnál .., Kell is ezeknek még a szerelem! Huszonnyolc előtt egy nő se tudja igazán, mi a szerelem. „Itthon van a feleséged? — kérdi a női hang. „Nem tudom. Nem hallottam hazajönni.” „Mit szólt?” „Már mondtam.” „Meséld el mlég egyszer. Azért valahogy félek tőle...” .,Tudomásul vette. Roppant okosan viselkedett?’. Az asszony elmosolyodik, de a torkát úgy szorongatja valami. A párbeszéd folytatódik. „Még mindig nem hiszel nekem?” „Kezdek hinni.” „Láttad, az ajtónk is le van zárva. Már kétszer fent voltál nálam. Harmadszor vagy itt. Nem elég bizonyítéknak?” „Azért női szolidaritás is van bennem, értsd meg. Nem olyan egyszerű ez. Egy kicsit úgy érzem magam, mint a tolvaj.” A férfi, türelmetlenül: „Hát mit akarsz? Ajándékozzanak neked, nyilvános ünnepség keretében? Nem vagyok én Kossuth-dij!” A lány megint nevet, kicsit idegesen. „Jó, jó, de vándordíjként se kellesz!” „Nem értem” „Hát úgy. hogy kézről kézre járj. Tegnap nála, ma nálam, holnap másnál...” „Bolond vagy! Tíz éve élek jó házasságban. Ismerhetsz”. „És ez nem nyomaszt engem azt hiszed? Lelkiismeret is van a világon.” Zoltán, most már ingerülten: „Ezt gondoltad volna meg előbb! Most már késő”. „A leVkiismeretfurdalásra éppen az jellemző, hogy a tett után ébred fel, ezt te is tudod”. „Lélektan: jeles!” — Zoltán most már nagyon dühös; ezt a hangját ismeri. A fejebúbjáig vörös ilyenkor. Kis szünet. S aztán: — „Kérsz még teát?”. „Ha van még”. „Van, de kihűlt már.” „Akkor nem kérek.” „Azért felteszem. Egy perc és kész.” „Ne tedd fel.” „De felteszem.” Eszter szobájában most elhalványodik a lámpa; odaát bekapcsolták a gyorsforraiét. Aztán a leány hangja: „Hagyj most!” „Mi bajod?” „Mégis, ha meggondolom, hogy itt, az ő lakásában ...” „Lezártuk az ajtót, mondtam mái! Ez az én lakásomlZ
