Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-13 / 163. szám
í 4 TOLNA MEGYEI NfiPÜJSÄG 1965. július 13. »A katona apja“ a moszkvai filmfesztiválon Petőfi Borjádon A negyedik moszkvai filmfesztiválon elsőnek A katona apja című grúz filmet láthatta a közönség. A film főalakja Georgij, az egyszerű parasztember, aki elindul, hogy meglátogassa a kórházban sebesülten fekvő fiát. De nem találja ott, mert már gyógyultan visszament alakulatához. Az apa nem tér vissza falujába, hanem önkéntesen a fronton marad. Csak az ellenség földjén sikerül fiával találkoznia, egy házért vívott ütközetben, amikor is a fiú életét veszti. A megrázó filmalkotás (rendezte: Rezo Csheidze, a címszerepet alakítja Szergo Zakariadze), nagy sikert aratott a fesztivál közönsége körében. Az ellenséget kikergették a haza földjéről. Örömkönny szökik Geo. gij és a többiek szemébe, amikor a határhoz érkeznek. Képünkön: jelenet a határoszlopnál. (APN fotók.) Georgij sokáig bizonygatta a paiancsnoknak. hogy addig nem tud hazamenni, míg az ellenség ki nem takarodik az országból. A parancsnok végül meghajolt az érvek előtt és beosztja Georgijt a trénbe. Nem Pesten történt, amit hallotok )> Ott ily regényes dolgok, nem történnek A társaságnak úri tagjai Szekérre ültek és azon ménének.’A négyökrös szekér Uzdról ballagott át Borjúdra, rajta a vidám kedvű Petőfi Sándorral is, aki hányatott élete kevésszámú szép és kellemes hetét töltötte itt, a Sass család vendégeként, éppen százhúsz esztendeje. Akkoriban Pestről még csak kéthetente közlekedett hajó és ezzel a „menet- rendszerű” gőzössel érkezett a költő Paksra. Tartózkodásáról, itt töltött napjairól meglehetősen sokat tudunk, hiszen neve akkor már országosan ismert volt és társaságának őt jóval túlélt tagjai szinte minden lépését feljegyezték. Vidám hangulatban érkezett, Sassék négyesfogattal várták a hajónál. Borjúdra menet Petőfi és fiatal egyetemista barátja, Sass István időtöltésből káromkodási versenyt rendezett, amit a költő — obsitos katonai szókincsének teljes felhasználásával — fölényesen megnyert. A zsinóros, fekete, magyar ruhát és aranyrojtos nyakkendőt viselő fiatalembert a Sass házban nagy szeretettel fogadták. A Sass lányokkal — Zsófival, Jankával és később Erzsivel — hamar összebarátkozott, akik mint „idősebbet” eleinte komolykodóan „Sándor bácsinak” szólították. Reggelire meleg sonkával, borral kínálták, de ez utóbbit visszautasította: — Amikor dolgozni akarok, nem iszom! Sokat dolgozott. Szobájában hátrakulcsolt kézzel járkált fel- alá, aztán amikor fejében készen volt a költemény, leült és papírra vetette. Nagyokat sétált, fürdött a Sióban és Gyermecz János tanító, ugyancsak obsitos katona, társaságában többször felment az úgynevezett Púpos-hegyre, hogy a tájékban gyönyörködjön. Egy alkalommal átrándult Gyönkre és a véletlen összehozta aszódi iskolatársnőjével, Hittig Amáliával. Ebből a találkozásból született a „Gyermekkori barátném- hoz” című költemény. Borjádi tartózkodása során azonban írt emlékezetesebb verseket is. Sassék veje, Pesty János, Uz- don egy alkalommal halászbált adott a tiszteletére. A bál kifejezés ugyan enyhe túlzás volt, hiszen a szórakozást elsősorban némi cigányzene és a szabadban főzött halpaprikás jelentette, de Petőfinek kitűnő kedve volt. Nyakába akasztotta Pestyék tizennégy itcés csutoráját és a társaság nagy derültségére egész este azzal járt-kelt. A visszaem- lékezők feljegyezték azonban, hogy: — A jókedvet sosem vitte túlzásba. Estére Pesty befogatta az ökreit és a társaság tempós, négyökrös szekérrel tért haza. Petőfi Sass Erzsiké mellett ült és ekkor történt, hogy: ;,S választottunk magunknak csillagot. Az országúton végig a szekérrel A négy ökör lassacskán ballagott.” özvegy Török Józsefné, Sass Erzsi még késő öregségében, hetvennégy éves korában is emlékezett erre az estére és arra. hogy mire hazaértek, Petőfi csillaga eltűnt. Akkori szokás szerint megkérték Petőfit, hogy írjon valamit a Sass lányok emlékkönyvébe. A két vers: „S. K. emlékkönyvébe” és „S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe”. Petőfi két hétig vendégeskedett Sasséknál, aztán haza készült, de tartózkodása váratlanul megnyúlt. Ahhoz, hogy valaki Tolna megyéből a fővárosba jusson, a legkényelmesebb közlekedési eszköz a már említett, ritkán járó, gőzhajó volt. A visszainduló járatot Petőfi lekéste és bár szeretett volna mihamarabb Pesten lenni, ahol a Honderű c. lap épp akkoriban írt goromba kritikát róla, amire válaszolni akart; a késedelem mégsem bosszanthatta különösképpen. Virágokkal tűzdelte körül a kalapját és így felvirágozva tért vissza Sassékhoz. A virágokból mindegyik Sass lány kapott, Erzsi még nagyanya korában is őrizte a magáét. Visszatértekor újabb vendéget talált a házban. Kiss Lajos volt az, a simontornyai járás főszolgabírója, szűklátókörű. csökönyös és durva ember, aki a költővel nemsokára parázs vitába keveredett. Kiss a közigazgatás fontos eszközének tekintette a botot és a derest, ekörül folyt a vita. Petőfi nemsokára faképnél hagyta a vármegyei rend oszlopát és apostolát, bement szobájába és megírta gyilkos gúnyú: A magyar nemes című költeményét: „Munkátlanság csak az élet. Van életem, mert henyélek. A paraszté a dolog. Én magyar nemes vagyok!” Az ősök véres kardja, csakugyan fogason függött. A Sassok családi fegyvere, egy régi buzogány társaságában Petőfi lakószobájának falát díszítette. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi ideig maradt még a költő Borjádon. Az említetteken kívül itt írta meg a Szerelem átka című hosszabb, százhúsz soros költeményét a vitéz Barangóról és A költő s a szőlővessző című versét is. Ordas Iván BAICZER ELEME'R: — Jöjjön be! — mondta szigorúan. Emi visszahőkölt. A fickó megragadta a karját. S bependerítette. A szobában ijesztő rendetlenség volt. Az ablak mellett a dívány felhasogatva. A két olcsó olajnyomat kitépve a keretből, a matracok az ágy mellett szétdobálva hevertek. Eminek még a lélegzete is elállt. Mi van itt!? Bent egy másik, idősebb egyenruhás férfi ült az asztal mellett. Fullasztó meleg volt. A kályha oldala vörösen izzott. A sublód oldalán a barna festék összeráncolódott a melegtől, s kellemetlen, égett festékszag terjengett a levegőben. Az idősebb futó pillantást vetett rá. — Na, bejött a madárka. Mondjon el szépen mindent. Miért kereste Hajdúi? Ki maga? — Baráth Istvánná vagyok. A férjem kint van a fronton. Repü. lős főhadnagy ... — Bogárkám, ez nagyon szépen hangzott. S ha még azt is elárulná, hogy mivel foglalkozik, igazán nagyon meghatódnánk. Emi arca lángvörös lett a gúnyos hangra. Ezek őt „afféle” nőnek nézik ... — A Gép- és Fémipari Művekben dolgoztam. Hargittay vezér- igazgatónak voltam a titkárnője... A két fegyveres összenézett. Az idősebb csettintett a nyelvével. — Ejha. Szép kis vircsaft! Egy fontos hadiüzem vezérigazgatójának a titkárnője, aki ráadásul egy fronton levő repülőfőhadnagy felesége... mit keres egy veszedelmes kommunista lakásában? Mi a véleményed, Karesz? A suhanc elvigyorodott: — Úgy látszik, hamukázik a kicsike ... pedig olyan ártatlan képe van, mint egy Madonnának ... A másik elismerően bólintott: — Asszonyom, ön nagyon szép. Mivel a szép nők általában veszedelmesek is ... mit csinálhat két védtelen férfi? Na, Karesz? A suhanc pattanásos arcán mohó vágy ült ki. — Megkérjük a szépasszonyt, hogy tartson velünk egy kis sétára ... Az idősebbik felállt. Hatalmas termetű, széles vállú férfi volt. Megigazította a derékszíján levő pisztolytáskát. — Asszonyom! Velünk kel: jönnie! Emi kétségbeesetten hátrált. — Hova akarnak vinni?! —- A rendőrségre! Minden csepp vér kiszaladt az arcából.. Hitetlenül, dermedten meredt a két fegyveres alakra. » Kiroskov professzor a bundáját gombolgatta, amikor kivágódott az ajtó. — Apa, láttad már a lezuhant pilótát? — Nem! Elhivattak Leonytev vezérezredeshez. Mennem kell. Az autó itt áll a kapu előtt. Te hogy kerültél ide? Végignézett a lányon. Bőr kezeslábas pilótaruházatában, fejéhez simuló, bőrsapkában állt előtte a lány. — A német gépet lelőttem. Itt esett le a folyóparton. A pilóta még élt. Csúnya tévedés volt... A fiú nekünk dolgozott. Hetek óta olyan bombákat szórt, amik robbanóanyag helyett tervrajzokat és pontosan berajzolt térképeket tartalmaztak. Érted? Nekünk dolgozott! Most itt fekszik összeroncsolt testtel. Zaharov azt mondja, le kell vágni vállból a karját. Nem akarom, hogy nyomorék legyen miattam! Nem is német a fiú. Magyar. — Mennem kell... — Apa! Mentsd meg a fiút... — Odasimult a magas, erős férfihez. — A vezérezredes ráér egy kicsit. Csak addig, amíg összefoltozod ezt a szerencsétlent... A professzor összehúzott szemöldökkel nézte a lányát. — Szonja! Mióta szólunk bele egymás dolgába?! Eddig úgy volt: te megtetted a kötelességed a levegőben. El kell ismerni — elég sikeresen. Én pedig itt tettem meg, ami tőlem telt. Nahát! De hogy idejössz, így ahogy a gépből kiszálltál és utasításokat adsz nekem, az nem megy! A meleg kesztyűért nyúlt. S indulni készült. A lány elszánt makacssággal az ajtó elé állt. — Tudom, apa! Többet nem is fordul majd elő. De most az egyszer..: hallgass rám! Tedd meg nekem. A lelkiismeretemet terhelné a fiú élete. Elvégre nem vagyok gyilkos! A magyar nekünk dolgozott, nem ellenség! — Barna, szép arca kipirult. Fekete szemei csillogtak. A professzor letette a kesztyűjét az íróasztalra. — Te boszorkány! Vagy inkább Loreley? — ahogy a németek neveznek. — Derűs, kék szeme mosolygott. — Na és mi lesz a vezérezredessel? — kérdezte és rákacsintott oldalról a lányra, Szonja felnevetett. — A vezérezredesnek biztosan csak hascsikarása van ... A bunda gyorsan a fogasra került. Szonja felsegítette a fehér köpenyt. Együtt léptek ki a folyosóra. Éppen akkor tolták Istvánt a műtőbe. Szonja látta a halottfehér arcot, a lágy vonalú szájat. Nem lehet rossz ember — gondolta. — Csak szerencsétlen. Mint a többi tíz- és százezer, akiket belehajszoltak a háborúba. A professzor a röntgenfelvételt nézte, ami a sebesültről készült, — Nem kell levágni a karját — szólalt meg végül. — Azt hiszem, rendbe tudjuk hozni ... Az operációhoz minden elő volt készítve. István a műtőasztalon feküdt. Az éterkosár a szá- án volt. Váratlanul megszólalt. Lázálmában félrebeszélt. — Emi! Drágám ... Ne félj ..: Minden rendben van... Feri? Kiszedted a robbanófejeket? . .. A Loreley... Jön!... Vigyázz! A Loreley ... (Folytatjuk)
