Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-08 / 159. szám
s TÖtNA HEGYET NÉPÚJSÁG 1965. július 8. /ILAC PHOtETAHWO. EGYESÜUCTE» TOLNA MBGYtijp m m NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSAQA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPfA Olaj tört fel Tápén Szeged magasabb házairól jól látható a várossal határos Tápé község új nevezetessége, az olaj, amely több mint 30 méter magasságba tör fel, egy termálkút- nak tervezett forrásból. A kutat az ottani Tiszatáj Termelőszövetkezet furattá 500 holdas konyhakertészete számára. Azt tervezték, hogy a termálvízzel valóságos kombinátot, hatalmas üvegházakat, süldőszállásokat, istállókat, műhelyeket és egyéb épületeket fű- tenek majd. A kútfúrók már le is hatoltak a tervezett 2200 méter mélységig, ahonnan 90 fokos vízfeltörésre számítottak. Az úgynevezett belövésre szerdán reggel került sor, a termálvíz helyett azonban a várakozók legnagyobb meglepetésére, fekete olaj tört fel, nagy nyomással és robajjal. Elszakította a víz fogadására tervezett elzárószerkezeteket, s — a szakértők becslése szerint — percenként mintegy 3000 liter jó minőségű olaj lövell a magasba. Az olaj pillanatok alatt elárasztotta a kút környékét, majd gyorsan megtalálta az utat az úgynevezett tápéi érhez, amely a Tisza szabályozásakor keletkezett. Most ezen a 16 holdas területen lassan fekete olajtó alakul ki. A rendkívüli esemény híre gyorsan szétfutott a faluban, majd Szegeden is, és nagy tömeg gyűlt össze a környéken. A kivonult rendőrséggel és tűzoltósággal együtt sokan nyújtottak segítséget a Tiszatáj Termelőszövetkezet tagjainak, állatállományuk megmentéséhez. A levegőből esőként zuhogó, s a föld felszínén is ömlő olajáradat ugyanis elöntéssel fenyegeti a tsz majorját, ahol a kombájnszínek, gépszínek mellett az istállókban mintegy 2000 sertés, sok száz ló és szarvasmarha került veszélybe. Az állatok egy részét a falu gazdáinál helyezték biztonságba, más részüknek, a szarvas- marháknak közeli pusztán készítenek szükségszállást. Az olajfeltörés nemcsak a köz ségbelieket, hanem az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Üllés- ről és Szolnokról odaérkezett szakértőit is meglepte. A megfelelő felszerelésekkel hamarosan megérkezett olajbányászokkal együtt megkísérlik az olaj útjának elzárását. (MTI) Megnyílt a paksi művcsztelep Pakson megnyílt a Tolna megyei képzőművészek egy hónapig tartó nyári művésztelepe. A megyei tanács művelődési osztályának támogatásával az idén hatodszor nyitották meg a festőművészek alkotótelepét. Legelőször Faddon, háromszor Dunaföldvá- ron tartották, tavaly és az idén pedig Pakson. Lázár Pál festőművész, a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége déldunántúli területi szervezetének megyei megbízottja elmondotta, hogy most irányítást kívánnak adni a meghívott képzőművészeti szaikkörvezetők gyakorlati munkájához. Meghívtak máshonnan is neves művészvendégeket: Gábor Jenő budapesti, Bizse János, Kelle Sándor, Soltra Elemér pécsi, B. Mikly Ferenc, bajai és Palkó József kecskeméti festőművészt. Az elsején megnyüt telepen egyelőre heten vannak, a résztvevők többsége a hónap második felében érkezik meg. Lázár Pál véleménye szerint Pakson is megtalálták mindazt, amit Dunaföldváron. Ott a Duna, vannak üzemek és dombok, adva van a téma. — Az idén a járási tanácsot felkértük, hogy modelleket szerezzen számunkra, mert a tájfestő munka mellett alakrajz és csendélet-festésre is lehetőségünk lesz. Erre külön műterem áll rendelkezésünkre a volt gimnáziumi épületben, ahol a szálláshelyünk van. A paksi művésztelep egyben üdülésre is alkalmas, mozi, eszpresszó, fürdő van a községben. Nem hiányzik a festői környezet sem. Remélhetőleg az időjárás is kegyesebb lesz a továbbiakban. (B. L.) Köszönjük a felvilágosítást! „A Népújság 1965. június hó 13-i számában közzétett „Törzs- gárdatagok — törzsgárda nélkül” című cikkére értesítem, hogy a postán a törzsgárdajelvény adományozása nincs rendszeresítve.” így szól a levél, amelynek feladója a Pécsi Postaigazgatóság, s amelyet a napokban kézbesített a posta a Népújság szerkesztőségének. Ha valamely cikkre válasz érkezik, az mindig jelent valamelyes figyelmet, legalábbis annyit, hogy foglalkoznak az illetékesek a cikkben felvetett problémákMELEGSZIK AZ IDŐ Várható időjárás ma estig: nappali gomolyfelhő-képződés. A helyenként még élénk szél mérséklődik. A nappali felmelegedés tovább fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között, kai. Ez pedig részünkről minden esetben köszönetét érdemel. De nézzük talán, mire válaszolt a Pécsi Postaigazgatóság? Néhány sor a cikkből: „A postán nem osztanak törzs- gárdajedvényt...” Talán ez a néhány szó is elég volna annak igazolására, hogy mit állít a cikk, de idézhetjük Horváth Mihálynak, a megyei szakszervezeti bizottság egyik tagjának szavait is, hogy az is vüágosabb legyen, milyen problémát sürget, vet fel. „írtam már levelet szakszervezetünk központjába, Budapestre. Nekünk is jólesne az az erkölcsi megbecsülés, a törzsgárdajelvények kiosztása, ami az üzemek, vállalatok dolgozóit megilleti...” így azután a Pécsi Igazgatóság levele csak megerősítette a cikk megállapítását, azt, hogy a postások nem kapnak törzsgárdajel- vényt. De a problémára, a sürgetésre, hogy miért nem kapnak, nem adott választ, pedig éppen ez az, amin változtatni kellene. Mindenesetre, azért köszönjük a megkésett felvilágosítást! Méry Éva 4 Duna vízszintje már az egész magyar szakaszon kisebb az 1954. évi maximumnál A dunántúli esőzésektől megduzzadt Rába a szerdára virradó éjjel Körmendnél tetőzött 376 centiméteres vízszinttel, amely 129 centiméterrel maradt el az áprilisi maximumtól. A Mura 382 centiméterre emelkedett, ezért elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Zalaapátinál elsőfokú készültség őrzi a Zala folyó torkolati szakaszát. A Dráva magyar szakaszán nincs lényeges változás. A Duna vízszintje az utóbbi 24 órában 7—12 centiméterrel csökkent, s szerda reggel végre már az egész magyar szakaszon kisebb volt a jelenlegi vízállás az 1954. évi maximumnál. Ez a különbség Dunaremeténél 172, Budapestnél 107, Bajánál 23, de Mohácsnál csak 7 centiméter. Ezért a déli szakaszokon, Szekszárd, Baja és Mohács térségében továbbra is nagy erővel őrzik, védik és erősítik a gátakat; Gombosnál továbbra is válságos a helyzet Újvidék (MTI); A nagy esőzések után továbbra is Gombosnál a legválságosabb a helyzet. A gom! bosi Duna-híd mögötti vasútvonal mellett kedden átszakadt egy gát, s másodpercenkénti két-három köbméter víz ömlik a szondi rétre. A gát védői a legnagyobb erőfeszítéssel dolgoznak az áttört gát betömésén. Begecsnél a Duna vízállása apadt. Az újvidéki kikötőbe megérkezett a Szovjetunióból az egymillió homokzsák első szállítmánya; A kereskedelem is felkészült a befőzési szezonra. Gondoskodtak elegendő üvegről. Az idén a, tavalyi mennyiség kétszerese, 17 millió befőttes üveg várja a háziasszonyokat. Megfelelő a méretválaszték is, a 3 decistől az 5 literes uborkásüvegig minden típus megtalálható a boltokbain. Az üzletek meglevő készletein kívül a nagykereskedelem raktáraiban már most 400 000 félliteres paradicsomos üveget tárolnak. A rendelkezésre álló mennyiség mindenképpen elegiendő lesz, hiszen a paradiesomfőzést. már a legitöbb háziasszony a konzerviparra bízza. A tapasztalatok szerint évente mintegy ezer vagon cukor fogy csak a befőzéshez, az idén szükség esetén ennél jóval többet tud adni a kereskedelem. A házi savanyításhoz tervezett 133 000 hektoliter ecet biztos, hogy elegendő lesz, hiszen tavaly ennek alig a fele fogyott el. A legfontosabb tartósítót, a szalicilt már az üzletekbe szállították, s a tavalyi 560 mázlsával szemben 990 mázsa áll ..................................... T OLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telelőn: 29—01. 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Indexszám: 30 063 A legújabb hivatalos adatok szerint a Vajdaságban eddig mintegy 50 000 hektárnyi földterület áll víz alatt, s legalább ilyen terjedelmű erdőséget is elöntött a víz. Az összesen víz alatt levő több mint 4000 lakóház közül eddig már 800 összedőlt, a veszélyeztetett árvízterületekről pedig, több mint 25 000 személyt költöztettek 'el. A Mura áttörte a gátat Varazsd (Tanjug) A Mura szerdán. Muraszerdahelynél áttörte a gátat és árasztani kezdte a környező területet, A helyi lakosság. — 1750 négyzetméter járdaépítés szerepel a nagydorogiak idei községfejlesztési tervében. A házilagos építésre 100 ezer forint készpénzt és 70 ezer formt értékű társadalmi munkát használnak fél. — Bölcske s Madocsa térségében a tűzoltóság megkezdte az árvízsújtotta épületek, kutak víztelenítését. Két 800 1/p-s szivaty- tyúval dolgoznak a tűzoltók, majd utánuk a KÖJÁL dolgozói végzik a fertőtlenítési munkálatokat. — A faddi Lenin Tsz 6-os út menti 70 holdas tábláján learatták az őszi árpát. Az őszi árpa jól fizetett: 17 és fél mázsás termést adott holdanként. belőle a háziasszonyok rendelkezésére. Bors, szegfűszeg, mustármag, koriander igény szerint kapható, s a tavalyi hiánycikkből, a babérlevélből is van elegendő. Az üvegek lezárása sem okoz gondot, mert a tavalyihoz képest 150 tonnával több pergamen, 1,2 —1,2 millió tasak celofán és giu- migyűrű kerül forgalomba. (MTI) Ülést tartott a vasutasszakszervezet megyei bizottsága Tegnap Dombóváirott a vasutas művelődési otthonban tartotta a vasutasok szakszervezetének Tolna megyei bizottsága ülését Martinika István titkár számolt be a SZOT 1963. december 20-i határozatának — a szakszervezeti jogkörök bővítése, — végrehajtásáról. A vasutas-szakszervezet megyebizottisági ülésén részt vett és felszólalt Schrottner Károlyra Szekszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Legfrissebb sporthírünk A Népköztársasági Kupa szerdai fordulójában a Bonyhádi Vasas az NB Il-es Pécsi BTC-t, a Gyönki MEDOSZ az NB III-as Sárbogárdot, a Máza-Szászvár az NB III-as Dombóvári VSE-t verte ki a kupából. A Tolna megyei csapatok eredményei: Máza-Szász- vári Bányász—Dombóvári VSE 7:1 (2:0), Pécsi Bányász—Nagy- mányoki Brikett 4:2 (0:0), Gyönki MEDOSZ—Sárbogárdi Petőfi 2:0 (1:0), Komlói Bányász—Dombóvári Spartacus 4:0 (2:0), Tolnai V. L.—Szekszárdi Dózsa 2:3 (2:2), Pécsi BTC—Bonyhádi Vasas 0:0, a hadsereg és a milicia egységei nagy nehézségek 'árán homokzsákokkal eltorlaszolták ugyan a nyílást, de a folyó továbbra is kiöntéssel fenyeget, mert vízállása állandóan növekszik. Kotoriba mellett gyors ütemben dolgoznak a gát elkészítésén. Ez a gát védelmezi Kotoribát az elöntéstől. A kritikus pontig mindösze 14 centiméterrel emelkedik. Ezért most a Muraköz minden folyómenti helységében a gátak erősítésére rendelték ki az embereket. A varazsdi járás területén a Dráva tovább apad. — Tíz kaszás segíti az aratást a Dunagyöngye Tsz-ben a Duna- földvári Gumi-, Bőr-, Műanyag Védőlábbeli Ktsz-bőL — Zöldbab feldolgozására állították át tegnap a három borsóvonal egyikét a Paksi Konzervgyárban. A borsóidóny ugyanis már befejezéshez közeledik és megérkezett az első zöldbab- szállítmány a gyárba. •— Talált tárgyak. Találtak egy férfikerékpárt, jogos tulajdonosa átveheti a városi és járási rendőrkapitányságon, Szekszárd, Várhoz 4. alatt. nyilvános pártnap A dombóvári vasútállomáson Tegpaap délelőtt a dombóvári vasútállomás nagy oktatótermében nyilvános pártnapot tartottak. A szabadnapos dolgozók valamennyien részt vettek a nagy érdeiklődéssel várt párltnapon, Az általános politikai helyzetről, és a párt múlt év márciusi határozata végrehajtásának tapasztalatairól tartott tájékoztatót Tóth Ferenc, az állomás MSZMP-szer- vezetének titkára. A TELEVÍZIÓ MŰSORA; 9.58: UttörSolimpia 1965. M.15: Mr. Potts kémkedik. — Magyarul beszélő angol film (ism.) 11.30: Szomjas világ. Magyar kisfilm. 18.08: Hírek. 18.15: A nyári közlekedés aktuális problé-» mái. 18.25: A jövő hét műsora. 18.35: Orosháza peremén. 18,55; Telesport-. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó* 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: A gycw mai Kner nyomda. 20.15: Koszorú — Csehszlovák rajzfilm. 20.25: Bűnügyi múzeum. — Magyarul beszélő nyu-f gatnémet filmsorozat. 21.25: Moulin Rouge — Varietéfilm. 22.15: Tv-híradó. 'PUtfUdí 1965. július 8., csütörtök. Erzsébet napja. A Nap kél 3,55, nyugszik 19,43 órakor. A Hold kél 15,00, nyugszik 0,23 órakor. * 100 éve^ 1865. július 8-án halt meg Bugát Pál orvos, a reformkorszak tudósnemzedékének, egyik legrokon* szenvesebb egyénisége. Nagy érdeme+ két szerzett a természettudományok népszerűsítésében azzal, hogy meg* alakította a Természettudományi Tár* sulatot és megszervezte a magyar or* vosok és természetvizsgálók, évről évre más városban megrendezett ván* dorgyűléseiU A kereskedelem felkészült a befőzési idényre