Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-31 / 179. szám
T *ÖEW£ MEGYEI NfiPÜJSÄG 1965. július 31. EVOLÚCIÓ Tizenkét éve a szomszédék Zsuzsikája hal éves volt csupán, s délutánonként. amikor elindultam hazulról, szívesen csatlakozott hozzám, mert tudta, hogy ütünk végén jutalmul egy fagylalt várja. Abban az időben gyakran megtörtént, hogy a szomszéd bérházban lakó rakoncátlan fiúk nyelvüket öltötték Zsuzsikára, sőt arra is volt példa, hogy — felettébb lovagiatlan módon — kővel dobálták meg. A következő egy, két év nem hozott lényeges változást, Zsuzsika a fagylalt vagy a csokoládé reményében továbbra is szívesen megvárt, a fiúk egyelőre még szívesen csú- folódtak, s legfeljebb szókincsük bővülését lehetne dicsérni, a semmitmondó beee helyett ugyanis pontosabban és érzékletesebben fogalmazták meg ellenszenvüket. Az újabb változást csak lassan vettem észre: Zsuzsika egyszer csak elmaradt, egyszerűen nem tartott igényt bőkezűségemre, s ezzel együtt barátságomat is megvetette. Amikor újra feltűnt életemben, lófarkas frizurát viselt, a fiúkból pedig harsány kamaszok lettek, akik átordítottak neki a túlsó oldalról, „szia”, s bár ő még kezitcsókolommal köszönt nekem, én már illedelmesen magáztam. Eszmeileg vitathatatlanul fejlődhettem, mert ma már én köszönök Zsuzsikának kezitcsókolommal, amit ő oly negédesen viszonoz, hogy kedvem lenne visszaállítani hajdani barátságunkat. Sajnos azonban erre semmi remény, pedig a szomszéd bérházakban lakó egykori nyelvöltögetők viselkedése alapján ez nem is lenne elképzelhetetlen. De Zsuzsikával a fegyverszünet teljes és felhőtlen közöttük. Igaz, hogy most is átüvöltenek neki a másik oldalról, de mennyi szeretet van ebben az artikulátlan hangban, amikor azt ordítják, „szia”, s fültanúja voltam, amikor egy ifjonc azt mondta Zsuzsikának. „Klassz csaj vagy, szivi!”, egy másik pedig „haláli buliba” invitálta, amit Zsuzsika szemérmes mosollyal s egy „klassz” jelzővel el is fogadott. Szegény Zsuzsika lelki életében — így képzelem — világok harca dúlhat. A hajdani bácsi, akitől fagylaltot kapott, még ma is messze van az aggastyánkortól, s épp ezért. Isten és ember előtt joggal köszön kalaplengetve kezitcsókolommal Zsuzsikának. Ezt a jelenségei evolúciónak nevezhetnénk. Ámde milyen fejlődést írhatnánk az egykori nyelvöltögetők és kődobálók javára, akik előtt én is „haláli ürge” vagyok, egyszerűen azért, mert megőriztem az udvarias köszönés divatjamúlt szokását? Stempingi kalandok Régóta CSÁNYl LÁSZLÓ Pézsmatulkok a Vrangel-szigeten A sarkvidék zord klímájához Bzoikobt pézsmatulok ma már csak Alaszkában, Kanada legészakibb részén és Grönländern él. A szovjet és a kanadai szervek közt létrejött megállapodás szerint Kanada néhány pár pézsmatulkot szállít a Szovjetunió részére, hogy azokat a Vragel szigetre telepítsék. Mivel a Klimatikus viszonyok nagyjában azonosak Észak-Kanadában és a Vrangel szigeten, valószínűnek tartják, hogy a Kísérlet sikerrel jár majd. A szigeten — amely igen nagy kiterjedésű — egyetlen ragadozó fordul élő, a jegesmedve, ez azonban inkább a partokon él és elsősorban fókákkal táplálkozik, így nem valószínű, hogy a pézsma- tulkokra veszélyt jelentene. rYYYYYTYYYYTTYY»YYYYYYTTYYYYYYYYTYY 7YTTYYYYYYTYTYYYYYYYYYYYYYYYYYYTYÍ Pintér István: GYILKOSSÁG NEW YORKBAN 1 gyanítom, PVH __ hogy b ajok vannak a kempingek körül. Többször olvastam ugyanis híradásokat korunk eme nagyszerű, s az ősi nomád múltat felidéző korszerű intézményéről. Csak a legutóbbi értesülésekből kettőt: Azt mondja az egyik: kihasználatlanul állnak nagyszerű édesvízű tavunk, a Balaton melletti kempingek. A másik szerint viszont felszámolják ugyancsak édesvizű tavunk mellett az elburjánzó vadkempingeket. Egyikről is, másikról is személyesen gyűjtöttem tapasztalatokat a közelmúltban: Nem akarok untatni senkit, de elmondom: tizenkét emlékezetes napot vad- kempingeztem és szelidkempin- geztem kies pátriánk két tava mellett, valamint a gyönyörű, ózondús levegőben, s könnyen összegyűjthető szárazfákban gazdag hegyvidékünkön, a Bükkben. Innen származnak azok a kalandjaim, amelyekre e kis írás címe is utal már. Kezdeném talán az elején, a kempingnél, annak szelíd, s hivatalosan is elismert változatánál, amelyiket a zamárdi parton létesítettek a víz mellett húzódó, s a Góbi sivataggal vetélkedő kopasz, kopár területen. Sehol egy fa, sehol árnyék — csak az árak vannak, s azok pedig busásan. Alaposan megcsappant táborozási kedvünk, amikor közölték: nyugodtan letáborozhatunk, nem is kerül sokba. Saját sátorral mindössze csak 44 forintot kell lefizetni egy éjszakai helyfoglalásért, de azt aztán előre, mert fő a bizalom. Mit tehet ilyenkor a pénzével gazdálkodni szerető utazó, pontosabban táborozó. Eszébejut, hogy van egy barátja, akinek viszont van egy telke a kies Za- márdiban. Felüti tehát a sátrát azon a portán, ahol ugyan vendégfogadó nincsen, hiányzik a szükséges egészségügyi adottság is, viszont közel a víz, hűvöst adó fa is található — hogy csak ennyi előnyt említsünk. Azt már toldásként tennénk hozzá, hogy egy éjszakára nem is kerül 44 forintba. Szombaton délután és vasárnap senki sem háborgatja köreinket. Munkaszüneti időszak, szünetel tehát az ellenőrzés is. Ám következik hétfő. Megjelenik a tanács üdülési előadója. Rövid üdvözlés, néhány gyanakvó kérdés, s aztán a válasz, a felvilágosítás: állítsunk ki egy kérvényűrlapot, ragasszunk arra 10 forintos illetékbélyeget, fizessünk be személyenként 2 forint üdülőfejlesztési hozzájárulást, s akikor rendben lesz a dolog. eltart egészen másnap Nyugalmunk estig. Akkor jön a rend éber őre, a körzeti megbízott. Idősebb, tapasztalt hivatalbéli, egy rossz szót sem mond, még a pillantásai sem megrovóak. Azt viszont lako- nikus rövidséggel közli, miszerint tilos helyen táborozunk, s ameny- nyiben nem állunk odább 500 forint büntetés is lehet jutalmunk. Mondjuk neki: intézik a helyfoglalási engedélyt. Kissé szárazán felnevet, s közli: nincs joga sem a tanácsnak, sem pedig az idegenforgalommal foglalkozó szervnek ilyen engedély kiadásához. Szóval röviden: szedjük a sátorfát, s távozzunk biztos távolba. Kétszer sem kell mondani, mert nem jó a törvénnyel összeütközésbe kerülni, felpakoltunk, s meg sem álltunk a Velencei tó partjáig. Agárdon minden ki- és beszögellés mellett tábla fogad. Rajta piros vonallal áthúzott sátor, ami a nemzetközi jelbeszéd szerint táborozási tilalmat jelent. Gyerünk tehát a helyi kempingbe. A taksa itt is hasonlít a za- márdihoz: egy éjszakiára két felnőtt, két gyerek és egy kocsi részére 40 forint előre fizetve, mert itt is a bizalom a legfőbb... a tarifát, s elhangzik az Kifogásoljuk érv: ha az olasz tengerparton megér személyenként 1 dollárt a táborozás naponként, akkor ne sokalljuk személyenként a tízest mi sem. Nem sokalljuk, csak éppen szóvá tesszük, hogy azért az olasz tengerpart, a Balaton vagy a Velencei tó partja között található bizonyos különbség. Ez, amint a továbbiakban kiderült teljesen lényegtelen. A fontos, hogy előre fizessen az ember, mert ugye a bizalom az nagyon fontos dolog: S most fordítsuk komolyra a szót. Kérdezzük meg magunktól, avagy egymástól: miért nincsenek tele az osztályba sorolt kempingek, s mi az oka, hogy erélyes intézkedéseket kell foganatosítani azok ellen, akik vadkempingben próbálják eltölteni azt a bizonyos időt, amit néha szabadságnak, máskor üdülésnek, harmadszor pedig vakációnak szoktak nevezi ni? Sz. I. Egymillió font sterling — hamisítással Rendőrkésre került as évszázad legnagyobb nemzetközi gengssterbandája Az olasz rendőrség egy angol titkosrendőr segítségével nyomára jutott az évszázad legnagyobb nemzetközi gengszterbandájának. A gengszterek Rómában és Torinóban titkos nyomdákat és laboratóriumokat állítottak fel, s az ott készített hamis csekkekkel körülbelül egymillió font sterlinget vettek fel különböző angol, amerikai és dél-amerikai bankokból. A nemzetközi bandának ösz- szesen 38 tagja volt tizenkét államiban. A rendőrség szerint a csekkeket a banda egyik tagja, egy csinos, fekete hajú nő váltotta be a bankoknál. Ez a csinos nő öt éven át vezette orránál fogva az Interpol és három ország nyomozóit. Végül is Henry Stevens angol tit- kosrendömek sikerült a banda nyomára bukkannia. Az angol titkosrendőr bűnözőnek adta ki magát és így sikerült találkoznia a banda vezérével és még négy másik tagjával. A találkozóra Stevenst elkísérte egy olasz nyomozó is, miniatűr rádió-adóvevővel a zsebében. A két titkosrendőr a megbeszélt időpontban — éjfélkor — lépett be egy római kávéházija. Amikor helyet foglaltak az asztalnál, a gengszterek egy hamis csekkekkel telt bőröndöt mutattak Stevensnek. Stevens hajlandó volt megvásárolni ezt, s mivel időt akart nyerni, hogy a rendőrség megérkezzen, alkudozni kezdett velük. A gengszterek azonban megneszelhettek valamit mert megpróbáltak menekülni, de a kijáratnál a rendőrök karjaiba futattak. Amikor a banda egyik tagja beismerő vallomást tett, a rendőrség azonnal behatóit egy római magánlakásba. Többek között 180 hamisított angol, dán és dél-amerikai útlevelet, 6500 darab félmillió font sterlingre kiállított hamis csekket és több más, ösz- szesen 100 000 font sterling értékű hamisított bankjegyet talált. (Magyar Szó) — 31 — í Válaszul leheletfinom csókot nyomtam a bal fülére. Pillanatnyilag az esett hozzám a legközelebb. Gondoltam, a folytatással ráérek egy félóra múlva. Ittunk még egy kortyot, aztán karonfogva elindultunk. A négy férfi tisztes távolban, de folyvást jött utánunk. Rájuk se hederítettem. Ruth Fekete haját, kék szemét, karcsú nyakát csodáltam, s boldog voltam, hogy most már néhány pillanat múlva megláthatom a nyak lefelé való folytatáRuth határozott léptekkel vezetett a szálloda felé. Felrémlett bennem, hogy ez a biztonság előző látogatásokat feltételez, amelyek hasonló céllal, csak nem velem zajlottak le. Ezzel azonban nem törődtem, mert végtére is, nem Cuckeről volt szó, s ebben a pillanatban rajta kívül senkit sem tudtam utálni. A szállodás nem volt bürokrata: hamar átsegített a formalitásokon. Kért egy tízdollárost, s ideadott egy kulcsot. — Harmadik emelet balra... A liftesfiú nem volt több tízévesnél, de korán elkezdett szolgálata folytán aligha szorult rá az ifjúsági egyesületek felvilágosítására. Felvitt bennünket a harmadik emeletre. Balra fordultunk, bedugtam a kulcsot a zárba, megforgattam, majd belülről tettem ugyanezt. Aztán magamhoz szorítottam Ruthot, s megcsókoltam. Csók közben úgy éreztem, mintha időtlen idők óta tartanám karjaimban. Később, ami— 32 — kor a kábulatból felocsúdtam, már felmértem. hogy csak néhány másodpercig tartott az egész: mindössze két gombot tudtam kigombolni Ruth blúzán... — Kinyitni!!! — dörömböltek hirtelen az ajtón. Azt hittem, hogy talán hamis tízdollárossal fizettem a tulajnak. Becsaptak vele valahol, s a többi pénzem közé tettem. Ha nem tudja az ember, hogy melyik pénze hamis, könnyebben túladhat rajta. Átkozott pech, éppen most kellett ennek a bankónak is a kezembe akadnia! Persze, a szállodás is lehetett volna annyira tapintatos, hogy vár, amíg távozunk. Juszt se nyitom ki! Aki ilyen szállodának a tulajdonosa, tanulja meg, hogy ne zavarja a vendégeket. Ruth vetkőzni kezdett.. . Űjra dörömböltek az ajtón, most már többen is. — Kinyitni!!! — üvöltöttek. Az ajtó recsegett, a vállukkal akarták betörni, de ezt nem vártam meg, kinyitottam. A négy díjbirkózó külsejű rontott be. Kettő elkapta és hátracsavarta a karomat, kettő pedig az ablakhoz ugrott, nehogy kiléphessek rajta. — FBI! — mondta az egyik. — Parancsunk van, hogy letartóztassuk. Ruthnak ez már sok volt. Az idegei felmondták a szolgálatot, zokogni kezdett. Az FBI harcias tagjait ez egy cseppet sem zavarta. Bizonyosan nem Ruth volt az első nő, akit sírni láttak. — 33 ~ Az egyik detektív megmotozott. Mindenáron fegyvert meg mérget akart nálam találni, de az sem ejtette őket kétségbe, hogy kénytelenek voltak egy meglehetősen ócska zsebkéssel megelégedni. Igaz, elég sovány leletnek tarthatták, mert ráadásul elvették tőlem és gondosan eltették a Magyar Nemzetmentők Bajtársi Körének szombati teájára szóló belépőt is. Aztán átkutatták a szobát. Mindent felforgattak. Nekem nem az fájt, hogy rendetlenséget csinálnak, hanem az, hogy darabokra szedhetik a még teljesen érintetlen duplaágyat. Persze, ott sem találtak semmit. Egyikük aztán kijelentette, hogy Ruth elmehet, nekem viszont velük kell tartanom. — De miért, uraim? — Mert engedély nélkül tartózkodik az Egyesült Államok területén! Megmutattam ideiglenes tartózkodási engedélyemet, amelyet a Bevándorlási Hivatal állított ki, három évre. Csak a három/év eltelte után folyamodhattam volna végleges letelepedési engedélyért. Az egyik FBI-os erre elővett egy papírt, amelyet szintén a Bevándorlási Hivatal állított ki, s amelyen az állt, hogy az 1934-ben, Márianádasdon született Kása Bertalan hontalan személy, többé nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, mert azt visszavonták. — Most mi lesz velem? — kérdeztem el- ámulva. — Velünk jön az Emigration Service vizsgálati fogdájába. A többit majd ott megtudja...
