Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-29 / 177. szám
4 TÖLtfÄ WfWGYFI NEPÜJSAG 1965. július 29. A dombori KlSZ-táborban Szép az idő, fürödnek a tábor fiatal lakói. Az új panelházak előtt szkréper gyalulja, egyengeti a talajt. »TTTTT» Pintér Istvánt HETEN, a hét munkanapon GYILKOSSÁG NEW YORKBAN Ha tréfásan mondjuk, heten vannak, mint a gonoszok! Csakhogy nem gonoszok ők, nem, közülük egyetlen egy sem az, inkább nagyon is rendes, becsületes, szorgalmas emberek. Heten vannak. — egy brigádban már három éve. Többszörös szocialisták — Amióta ők itt vannak, azóta van rend a „házunk”, azaz a hivatalunk táján, úgy igazán. — Főnöktől, és postafőnöktől szebb dicséreteit igazán nem lehet elvárni, mint amilyent itt a dombóvári 2-es postán mondtak az ifjúsági brigádról. Röviden úgy foglalja össze a postafőnök, hogy a brigádban jó a kollektív szellem, sokat javult a közel három év alatt a munkájuk, és mindig és mindenben lehet rájuk számítani. Átlagos életkoruk nem haladja meg a 26 évet, s máris többszörös szocialisták. Munkatermükben díszeleg bekeretezve a szocialista brigádoknak kijáró oklevél és celofánpapírba burkolva a kétszeres szocialista címet igazoló zászló. Jelvényeiket mindannyian otthon őrzik, nagy-nagy becsben tartva. — Rólunk írni? Messze esünk mi a közönségtől — mondják, ök a róva tolók. Földrajzi élőkalendáriumok Rovatoliás? — Mit is tesz ez a szó magyarul, „posta nyelvről” lefordítva? Valahogy talán any- nyit: irányítják, továbbítják, nyilvántartásba veszik az értékküldeményeket, azaz az ajánlott és expressz leveleket, a szállítóleveleket, csomagokat, utalványokét Felelősségért nem kell a szomszédba menniük, — nehezedik a vállukra éppen elég. Kapásból ismerik, vagy 3 ezer község, város, tanya hollétét. Földrajzi élőkalendárium mindegyikük. Nem népszerűek, nem ismeri őket a levelező közönség de a címzettek sem. Ök, mind a he- Tn ten, ott ülnek hátul a kis szo- íbában, amelynek ajtaján az „Ide- 3 geneknek belépni tilos!” tábla 3 díszeleg, és végzik a dolgukat. 3 Végzik felváltva, három műszak■ bán és a hét minden egyes, ■ mind a hét napján. Az ő nap- • tárukban nincsenek piros betűk. < Ünnepnap sincs, mikor kire ke- 3 rül a sor, az megy, és végzi a 3 dolgát. Elkészíti a zárlatot. 3 Zárlat? Zsákokba, ládákba rakják a különböző küldeményeket és azokat a menetrendszerűen előírt vonatokkal és autóbuszokkal továbbítják. Két éve már, hogy nem fordult elő egyetlen késés sem. két éve, hogy minden egyes levél, vagy csomag időben jutott tovább a kezük alól. Pedig naponta ötven fölé emelkedik a zárlatok száma. Hiába, a posta egyik legfontosabb posztján dolgoznak. Átrovatoló hivatal a dombóvári 2-es posta. Átrovatoló, ami annyit tesz, hogy elosztóhely. Mozgóposták indulnak és érkeznek innen és ide. Messzi, hasonló elosztó körzetekbe továbbítják a feladott dolgokat és egyenesen — a levélhordó postások segítségével — a címzetthez a kisebb közeli, a körzetükbe eső falvakba, a községekbe. Stabil a törzsgárda A munkában megállják a helyüket. Nemcsak a főnöki vélemény hangzik így, de ezt bizonyítja a két szocialista cím is, no meg az is, hogy Nagy Lajos, Lugosi Gyula és Darai Dezső már a kiváló dolgozó jelvényt is megszerezte közülük. A Szakma Ifjú Mestere-i is ők. A mozgalomban hatan részt vettek, s arany-, ezüst-, vagy bronz- jelvényt, oklevelet szereztek hatan. Amióta ők heten itt vannak, azóta stabil a hivatal törzsgárdája is. Addig egymásnak adták a kilincset a fiatal postásjelöltek. Ök heten azután megmutatták, hogy egyhelyben jobb, úgy állhat meg igazán az ember a lábán. Sütő József sikeresen végezte a jogi egyetem első évét. Ha segíteni nem is tudott neki a brigád, a drukkolásból részt vállaltak valamennyien. Bodó László és Horváth Lajos pedig a marxista esti egyetemre kérték felvételüket az új tanévre. Ismerik egymást, körülményeiket, gondjaikat és örömeiket. Az ország különböző tájait bejárták már együtt, családostól, jókedvből, szórakozásból. Fonyód, Bala- tonboglár, Almádi, Siófok, Baja, A bal igét. Komló, — egy-egy turisztika jellegű kirándulás, városnézés, postástalálkozó színhelye. Mind megannyi kedves, szívet derítő élmény, emlék. Heten vannak egy brigádban, hét napot dolgoznak egy hétből és többszörös szocialisták. — Szép munka ez! Ha újból választanék, megint csak itt kezdeném — mondja a brigád hetedik tagja, Potó Béla. S ha így mondja, hihetünk neki, hiszen ő vallhatja magáénak társai között a legrégebben ezt a hivatást, ő már tíz éve postai alkalmazott. M. É. Földes Mihály: Veszélyes élet A Tanácsköztársaság bukása után a vöröskatomák nem is kis számban, — ha más eszközökkel is — tovább folytatták a harcot a munkásság forradalmáért. A kitűnő József Attüa-díjas író ennek a harcnak néhány hősét mutatja be megkapó drámai erővel, élményszerű érzékletességgel. A regény egy darab történelem: néhány jellegzetes színfolt arról a szégyenletes időről, amikor Peidl rövid életű „szakszervezeti kormányát" előbb Friedrich önkény- uralma, majd Horthy „rendcsinálása” váltotta fel, és különítményes tisztek, rendőrpribékek, valamint terroristák „avatott” közreműködésével dúlt az ellenforradalom. De hiába vetette börtönbe, internálta, kínozta és gyilkolta a munkásság legjobbjait a törvényesített fehérterror, a „veszélyes élet" nem rettentette meg azokat, akik életük kockáztatásával terjesztették az ellenállásra biztató röpiratokat. és külföldi összeköttetéseik útján tájékoztatták a világ közvéleményéi az itt művelt gyalázatosságokról. Annak a kis csoportnak tagjai közül, akikről Földes Mihály megemlékezik, csak kevesen élték túl az ellenük intézményesített embertelenségeket. Akik mártíriu- mot szenvedtek, a forradalom jövőjébe vetett tántoríthatatlan hittel mentek a halálba. Akik pedig életben maradtak, azok most már miattuk és helyettük is folytatták a harcot, s ez a harc a könyv utolsó lapjain még nem ér véget. A „Veszélyes élet” nemcsak hiteles krónikája névtelen hősök dicsőségének, hanem ízig- vérig írói eszközökkel megírt, izgalmas mű, méltán számíthat az olvasók széles rétegeinek érdeklődésére. A szöveghű illusztrációkat Simonyi Emőke készítette. (Kossuth Könyvkiadó, 1965.) K. B. — 25 — 'y'. . Ruth a cikk közepén díszelgő fényképre mutatott. Ott állt a vezérezredes, igaz civil, de kifogástalan öltözékben. ' — Ti, magyarok, mind ilyen szép emberek lesztek, ha megöregedtek? Eddig nem szenteltem különösebb figyelmet a fényképnek. De most nem mulaszthattam el megmondani Ruthnak, hogy Csánkót én is szép embernek tartom. Csak kissé öregnek. Még retusálva is van vagy hetvenéves. Aztán felhívtam a figyelmét a fénykép hátterében álldogáló férfiak közül Nánássyra: — Az ki? — kérdezte Ruth. — Egy ezredes. — És honnan ismered? — Egy bukméker irodából. — Mit keres egy ezredes egy bukméker irodában? — Pénzt. Ruth nem értette a dolgot. Meg kellett neki magyaráznom, hogy mostanság kétféle magyar ezredes létezik. Az egyiknek van ezrede, de nem tartja magát úrnak. A másik úrnak tartja magát, de nem minden tekintetben megalapozott hitén kívül vajmi kevés dologgal rendelkezik. Legkevésbé ezreddel. — Hogyan lehet valaki ezredes, ezred nélkül ? — csodálkozott Ruth, aki — érthetően — alig foglalkozott még a közelmúlt magyar történetével. Mi több: tudása rendkívül felületes volt. Amikor elmagyaráztam neki, hogy Prága Csehszlovákiában van, Budapest viszont nem — 26 — Ausztriában, műveletlenséggel vádolt. Az egy hónap alatt azonban, amelyet együtt töltöttünk, sikerült elérnem, hogy nemcsak rólam, hanem odahagyott hazámról is valami fogalmat alkosson. Az ezred nélküli ezredes azonban még így is felülmúlta fantáziáját. — Hát lehet, hogy elvesztette az ezredét, vagy az ezrede őt. Sőt, női ruhába is öltözhetett, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy bármi köze is lehet az ezredéhez.. . Ruth nehezen fogta fel a dolgot, de láthatólag lehűlt Csánkó iránti rajongása, amikor elmagyaráztam neki, hogy ezek a vezérezredesek és ezredesek miként futottak a Don-kanyartól, néha — mint ez az eset is mutatja —, egészen Amerikáig. Magam is csodálkoztam ékesszólásomon, hiszen amikor ezek az események történtek, én még kisgyerek voltam, s a háborúban legfeljebb úgy vettem részt, hogy amíg anyám sorbaállt a lóhússzék előtt, én a péknél vártam, hogy beváltsák a kenyérjegyeinket. Átfutott az agyamon, hogy mindezeket katonáskodásom alatt tudtam meg, a kötelező politikai foglalkozásokon, amelyek azonban, úgy látszik, nem használtak nekem túlságosan, hiszen mégiscsak átkeltem a határon. Ez a beszélgetés valahogy kiverte a fejemből, hogy eredetileg más terveim voltak Ruthtal, s eszembe sem volt, hogy a legújabbkori magyar történelem néhány kellemetlen epizódjával trak- táljam. És a lány kék szemében is kialudt lassan az érdeklődés. Neki ennyi bőségesen elég. — 27 — Végtére is ő pincérlány, nem történész. Alighanem el sem olvassa a Csánkóékról szóló tudósítást, ha történetesen nem egy magyarral hozza össze a sors. Az egész ügyben őt csak az érdekelte, nehogy nekem valami bajom essen. Ezért aztán, még vagy háromszor megígértette velem, hogy szombat délután varietébe megyünk, s nem a Rithmus Hallba, Csánkóékkal teázni. Készséggel bele is egyeztem, hiszen bármennyire szomjas voltam is a magyar szóra, fegyverszóra igazán nem vágytam. Ezek után nem volt más hátra: ismét emlékeztettem Ruthot az ígéretére, hogy nem hagy tovább gyötrődni. Barátnőm ismét megnyugtatott és nem kételkedtem szándéka őszinteségében, már csak azért sem, mert kifakadá- sából arra következtettem, hogy most már nemcsak, hogy nem bánja, hanem kifejezetten akarja is a dolgot. — A fene egye meg őket! — bökött a két szomszéd asztalnál ülő alakok felé. — Ha már ezt a szakmát választották, inkább azt a merénylőt hajszolnák... Én a magam részéről hozzátettem, hogy a jelen pillanatban szívből utálom Cucke urat, de tüstént megváltozna róla a véleményem, ha puszta jótékonykodásból felajánlaná magán- detektívjeit Csánkó védelmére. Végtére is az a szegény öregember sokkal inkább rászorul, hogy megóvják az életét fenyegető lövéstől, semmint Ruth, hogy megóvják tőlem.
