Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-25 / 174. szám

1965. július 23. •

TOLWA MTX5TE1 ffEFÜJSÄG

3

A nagy dunai árvíz

Irta: Karászi Kálmán vízügyi igazgató

A rendkívüli magasságú, s minden eddigit meghaladó tartósságú, 1965. évi nyári árvíz a gyakori, pusztító erejű dunai árvizek történetében páratlanul áll.

Nagy örömmel és a sikeres munka jóleső érzésével jelenthetjük Tolna megye dolgozó népének, hogy a nagy árviz elleni küzdelem eredménnyel zárult. Bár a töltéseken még íolyik a munka, hisz össze kell gyűjtenünk azt a sok védanyagot, melyet a védekezés során alkalmaztunk és helyre kell állítanunk a megrongálódott műveket, mégis a védekezésnek az a része, mely az árvíz áttörését volt hivatva megakadályozni. véget ért. Jóval több mint U»0 napig tartott az a minden túlzás nélkül hősinek nevezhető küzdelem, melyet a Duna és mellékfolyói Tolna megyei szakaszán is folytatni kellett.

A veszedelem nehéz napjaiban az egész ország figyelme kísérte a vízállásjelentéseket, amelyek

egyébként máskor csak a szakemberek érdeklődésére tartanak számot. Ezek a jelentések egyre nehezebb helyzetnek vetették előre árnyékát, s először az is szinte hihetetlennek hangzott, hogy az árvíz magassága el fogja érni az eddigi legmagasabb. 1954. évi nyári árvíz szintjét. Később az a döbbenetes helyzet alakult ki, hogy az árvíz magassága megközelíti az eddigi legmagasabb jeges árvíz szintjét is. Végül is a bajai mércén június 19-én 976 centiméteres vízállás mellett következett be a tetőzés és ez azt jelentette, hogy 64 centiméterrel voltunk vízmagasságban fölötte az eddig észlelt maximális 1954 évi vízállásnak. Az igen magas vízállás tartósságára jellemző, hogy a rendkívüli veszélyt jelentő 900 centiméteres, vagy az)t meghaladó magasságú vízszint tartóssága 24 nap volt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 1954-ben mindössze 3 napig tartott a 900 centiméter feletti vízmagasság, képet alkothatunk az 1965. évi árvíz méreteiről. Nem hiába nevezi a köznyelv már most ezt „a nagy dunai árvíz” néven, úgy véljük, hosszú ideig fog ez az árvizek történetében rekordot jelenteni.

Hogy milyen veszélyt hordozott ez a magas vízállás magában, arra talán legjellemzőbb az a körülmény, hogy már június 12-én, 900 centiméteres vízállás mellett, a tetőzés időpontja előtt egy héttel, bekövetkezett Báta felett a 2650-es töltésszelvényben az a sokáig emlékezetes jelenség mely tál aj töréssel és töltésszakadással fenyegetett, s melyet csak a legnagyobb erőfeszítéssel, igazi rohammunkával lehetett elhárítani. S ekkor még egy hétig emelkedett a víz, s csak 24 nap múlva apadt le arra a szintre, amelyik mellett ez a veszélyes helyzet előállt!

A június 12-i talajtöréses tünet volt mintegy nyitánya az egyre- másra fellépő és közvetlen katasztrófával fenyegető jelenségsorozatnak.

Az 500-as szelvény környezetében jelentkező nagymértékű átfolyások és szivárgások, a 2100-as szelvényben fellépő és alis-alig megfékezhető buzgár, a 8100-as szelvényben bekövetkezett töltésmegcsúszás. a 12 000-es szelvényben fellépett nagymértékű és a töltés nagv felületéi teljesen el- tágvító átázás, a lankóci őrjárás padka nélküli töltéseinek hosszú szakaszon jelentkező elcsúszási tendenciája, a lankóci szivattyútelep veszélyes 'buzgárjai, a kutya-tanyai zsilin utócsatornájának nagy buzgárja, - a Nádor és Sió igen gyenge állapotban lévő, iszapos altalajra telepített töltéseinek meg-meeújuló megcsúszásai, a mentett oldalon egvre-más ra tövestől kidőlő nagv fák által okozott üregek, s végül, de nem utolsó sorban az a megszámlálhatatlan. kisebb-nagyobb buzgár melyeken keresztül a töltés alatt

Mi van űz étlapon ?

Talán nem is helyi probléma. A vendéglőkben étkezők jogos és sokszor elhangzott panasza: Minden időben és mindig és mindenütt az étlapokon ugyanaz a választék kínálja magát, hasonló ételt szolgálnak fel, függetlenül az évszakoktól, a piacon megtalálható áruktól.

Rántott és süli hús burgonyával, rizzsel, pörkölt, esetleg tarhonyával, galuskával. A mindig és mindenütt megtalálható

ételek. Valóban kell is valamennyi, hiszen a legtöbb ember azt vallja: ezeket kérem, e ezeket nem lehet elrcmtni. És nem is az a baj, hogy ezek az ételek mindenütt kaphatók általában. Hanem ami még található, illetve nem található az étlapokon.

Elég sok ember él távol a családjától. Munkájuk más tájhoz városba, vidékhez köti őket. így egyre többen kénytelenek és kényszerülnek a vendéglőkben, éttermekben étkezni.

Nem is azokról az emberekről van szó, akik néhanapján, hé- be-korba elfogyasztanak egy-egy ebédet, vagy vacsorát. Nem ők, a futóvendégek panaszkodnak az étlapra, az étrendre, hanem éppen azok akik álUmídóan és rendszeresen látogatják a vendéglátóipari vállalatok egységeit.

Hol maradnak a

zöldfőzelékek? Naponta egy-egy, legfeljebb kettő, ha felbukkan egy vendéglő étlapján, de abból már csak rendelni lehet, mert nagyon hamar, félóra, egy óra alatt elfogy. De hiszen éppen ez az elgondolkoztató az egészben. Miért nem készítenek belőlük többet?

Szárazbableves,

meg gulyásleves télen is kapható és készíthető. Miért kell állandóan ezzel szolgálni tavasszal, s nyáron is? Rizs, tarhonya, burgonya, galuska — télen is nagyszerűen készíthető gamirungok. De tavasszal jobban esne a főzelék. Kívánja a szervezet. Azok, akik vendéglőben étkeznek rendszeresen, már félnek a választástól. Minden megszokott. Több zöldf özeléket, gyümölcsleveseket, salátákat — szezonjellegű ételeket kívánna a közönség. S tisztelet a kivételnek, van, ahol ezt meg is kapja. Hát éppen a példájuk igazolja, hogy nem jogtalan, s nem is megoldhatatlan, végrehajthatatlan az a kérés. Kicsit igyekezzenek a vendéglátóipari vállalatok étrendjüket idényjellegűén összeállítani.

lévő altalajból állandóan jött a hordalék, nap, mint nap újabb izgalmat, újabb súlyos aggodalmat

keltettek.

T ehetetlen itt felsorolni azt

^ a sok kritikus helyet, ahol beavatkozásra volt szükség. A szó szoros értelmében kötetnyi a terjedelme a jelenségeket rögzítő nyilvántartásoknak. Minden egyes ilyen hely egy-egy veszély forrása volt és megfontolt, szervezett védekezés nélkül kritikussá fejlődhetett volna.

Amikor a védekezési tevékenységet értékeljük, elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a védmű- vek tulajdonképpen ilyen magasságú és tartósságú árviz elhárítására nem voltak méretezve.

Annak ellenére, hogy a Tolna megyei védművekre, illetve folyószakaszra az utóbbi 10 évben több száz millió forintos ráfordítás történt, töltéseink nem voltak teljesen megfelelő műszaki állapotban. Ennek elsődleges oka. hogy az árvédelmi gátak az utóbbi 100—150 évben fokozatosan, többszöri magasítással és erősítéssel épültek, sok esetben nem kellően feltárt, váltakozó tulajdonságú talajokon, különböző víz- áteresztő képességű föld anyagból Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi 10 év tervszerű, tudományosan is megalapozott és nagy anyagi áldozattal végrehajtott munkái nélkül a legjobban szervezett védekezéssel sem háríthattuk volna el a gátszakadást.

Mi volt a védekezés sikerének fő forrósa?

Alapvető volt az a körülmény, hogy jól szervezett, megfelelő műszaki felkészültségű, kellő anyagiműszaki eszközökkel- ellátott "védelem állt a gáton. Az árvízvédelem bonyolult, sokoldalú műszaki, szállítási, ellátási, feladatainak egységes irányítása a vízügyi szervezet kezében összpontosult. A Területi Árvízvédelmi Bizottság, a megyei tanács elnökének irányításával biztosította a polgári lakosság mozgósítását és részvét telét a védekezésben, intézte a .veszélyeztetett területek lakosságának áttelepítését, élelmezését A védekezés első időszakában a vízügyi szolgálat csak saiát eszközeivel és szervezetével védekezett.

A veszély fokozódásával sorakozott fel a gátak védelmére a közerő, majd a honvédség. A hadsereg és a karhatalom alakulatai jól szervezett, fegyelmezett munka iukkal. kiemelkedő, hősies helytállásukkal a vízügyi szervezettel együtt az árvíz elleni védekezés legfontosabb, legütőképesebb ereiét alkották.

Az érintett terület lakossága, a párt és tanácsi szervek, s honvédség, a BM szervei, a különleges állapotnak megfelelő isnzi feev- verbarátsággal. rendkívüli fegyelmezettséggel. odaadással és lelkesedéssel vettek részt a védekezésben. A szakvezetés útmutatását mindenkor tiszteletben tartották. s ísv alakulhatott ki az a szervezett munka, melyben mindenki ellátta a maga feladatát. Ez esvben a védekezés egyik legfontosabb jellemzője volt és egyúttal sikerének alapja is lett.

Amikor június 11-e körül a veszélyes helyzet válságosra fordult, megindult az árvíz elleni küzdelem legnehezebb, de egyben a nagymúltú magyar árvízvédekezés történetében műszaki, szervezeti, igazgatási szempontból és a tömegeket közös összefogásra, nagyszerű helytállásra mozgósító erejénél fogva, egyaránt kimagasló, befejező ütközete.

Ebben a végső küzdelemben domborodott ki elsősorban a szervezettségnek és összefogásnak az ereje, itt tűrrt ki, hogy milyen

BAJAI VÍZÁLLÁSOK

i

n

f

N

>

SCO

800

730

70U

20

1926 VI ZO 1934. V« (6

30

O

..I. I

___L

S

O

30

C-L ■ .U.

eo so

■ 4 I

I960 V.» f ? . % , ?

SO 30

_J___I___lJS

H

árom dunai árvíz vízállásgörbéi e. A vastag vonal az idei nagy dunai árvizet ábrázolja, a szaggatott vonal az 1926-ost, a pontozott vonal az 1954-est. Jól látható a különbség. Az 1954-es egészen rövid — és alacsonyabb is — volt, az 1926-os már olyan hosszú, mint az idei, azonban jóval alacsonyabb és volt közben egy erőteljesebb apadás is.

határtalan erőfeszítésre képes az ember, ha a nagy veszély idején közös erővel lép fel a természet félelmetes erőivel szemben. Ki tudná felsorolni a sok névtelen harcosát ennek a nagy küzdelemnek, ki mérhetné fel a fáradság nagyságát, az álmatlan éjszakákat, az idegtépő izgalmakat? Hisz a legnagyobb vész idején jóval több mint 4000 ember dolgozott a Tolna megyei gátakon, közöttük több mint 1000 honvéd. Közel 600 000 homokzsák, több ezer tonna kő, két kilométernyi acél-, pátrialemez-fal elhelyezése, mozgatása hallatlan erőfeszítést követelt a gátakon dolgozóktól. És erre az erőfeszítésre nem kellett senkit buzdítani, tette mindenki jószívvel és lelkesedéssel, amit tenni parancsolt a közös érdek, az otthon, a haza szeretete. Frázis nélkül lehet elmondani, hogy hősökké nőttek itt az egyszerű emberek

Az, hogy a magyar Duna-szaka- szon az árvíz nem szakította át a töltéseket, a népgazdaság anyagi, műszaki erőforrásainak nagyarányú mozgósításán kívül, a rendkívüli veszéllyel szembeszálló, nagyszabású szervezet szakmailag megalapozott védekezésén, de mindenekelőtt a vízügyi dolgozók, a párt- és tanácsi apparátus, a katonák, a karhatalm isták, munkásőrök, a lakosság, a munkások ezreinek emberi helytállásán, szívós áldozatos munkáján múlott.

A védekezés nem járhatott volna sikerrel, ha kormányzatunk nem bocsátotta volna a legnagyobb gyorsasággal és korlátozás nélkül rendelkezésünkre mindazokat az anyagi eszközöket és felszereléseket, melyeket a védekezéshez igényeltünk. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy nem volt a védelem vezetésének olyan kívánsága, melyet azonnal és maradék nélkül ki nem elégítettek volna a felsőbb szervek.

Öriási segítséget és egyben azt a nagy „erkölcsi kényszert” jelentette ez a védelem vezetői számára, hogy ilyen ellátottság mellet a töltéseket meg kell, és meg kell tudni védeni. Egy országot éreztünk magunk mögött és olyan Vezetést, amely szellemi és anyagi erejének teljességét nyújtotta a védelem segítségére.

Bár a dunai fő védvonalak

megvédése sikerrel járt, ennek ellenére az árvíz jelentős károkat is okozott. Az áteresztő altalajon felfakadó vizek nagy mezőgazdasági és helyenként lakott területeket borítottak el vízzel. A hullámtérbe települt létesítmények túlnyomó többsége víz alá került és épületekben, állatállományban, kultúrnövényekben és egyéb objektumokban számottevő kár keletkezett.

Jelentősek azok a károsodások is, melyek a védőművekben következtek be. Mindezeknek helyrehozatala a ránk következő időszak egyik legfontosabb feladata. Arra gondolva, milyen felmérhetetlen károk keletkeztek volna töltésszakadás esetén, joggal állapíthatjuk meg, hogy a nagy költségek ellenére, érdemes volt ilyen erőfeszítésit tennünk, mert megmentettük veszélyeztetett községeinket, az ottani lakosságot és értékeit, mezőgazdasági terményeinket, kommunális, ipari és közlekedési létesítményeinket, amelyeknek helyreállítása felbecsülhetetlen nagyságú lett volna*

Az utóbbi időben meglehetősen sűrűn jelentkező és rendkívüli méretű árvizek felhívják a figyelmet arra, hogy a védművek fejlesztését fokoznunk és ezzel együtt az árvízvédelmi biztonságot növelnünk kell.

Természetesen a népgazdaság teherviselő képessége mellett nem remélhető, hogy a fejlesztés rö- vid idő alatt végrehajtható legyen, hisz országosan több mint 5 milliárd forintos beruházás volna ehhez szükséges. Elsősorban azokat a töltésszakaszokat erősítjük meg, ahol az árvíz során megmutatkoztak a legsebezhetőbb pontok. A Tolna megyei szakaszon még ez évben közel 30 millió forintot fordítunk a leggyengébb szakaszok megerősítésére.

Ez az árvíz megmutatta, hogy amikor nagy veszéllyel kell szembeszállni, a dolgozó nép az ösz- szefogtás erejével, kimagasló tettekre képes. A népgazdaság erőforrásainak, a társadalom erőinek mozgósítása és az emberfeletti erőfeszítés állt ellen a pusztító árnak. Szóljon a köszönet mindazoknak, áld lenek részük volt a sikerben és akiknek tevékenységét olyan nagy bizalommal figyelte az egész megye, az. egész ország.