Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-22 / 171. szám

1865. Július 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Jzabó János cér Előkészület a X. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításra Ha jól összeszámoljuk, Szabó János dombóvári szabómester két millió 657 ezer méter cérnát öi- tögetett el életében. Hetvenhá- rom éve „eszi” a cérnát, hetvem- három éve dolgozik a szakmá­ban. Amíg elfogyott ez az irdatlan mennyiség, természetesen nem­csak a divat változott meg, nem­csak szebbnél szebb öltönyök ké­szültek él, hanem sok egyéb is történt. Például átalakult a község ké­pe. Műhelyét, amelyet most is hasz­nál, még 1908-ban létesítette az állomás félé vezető úton. — Ebben az időben a falu szé­lén volt a műhelyem, mert raj- t; n túl, erre lefelé, jóformán nem is volt épület — mondja az ős® mester: miközben ismét cér­nát fűz a tűbe. Kétmillió 657 000 méter nem fix adat, állandóan nagyvárosban sem mindenütt ta­lálható ilyen. — A múltkoriban mondták, hogy olajtelepet létesítenék a tüskei erdőnél. Már ki is jelölték a helyét. — A faitélítő. meg a cement­üzem olyan mint a gyermek, min­den évben sokat nő. Az ember azt hinné, hogy az őse mester egyebet sem tesz, mint az utcákat rója és lesi. hogy hol mi történik, hallgatja a mándent- tudó hírharangokat. Pedig leg­feljebb vasárnap megy ei egyul- fcipartira. — De nem is kell nekem el­mennem az ipartelepire, vagy Üj- dombóvárra, hogy megtudjam mi történik, mit építenek ott. A kun­csaftjaimon keresztül nagyszerű­en le tudok mérni mindent. Sok volt köztük az új, ismeretlen arc. Amikor megkérdeztem, hol dől gyarapodik, hiszen a 85 éves a műhelytől épült fél, s ezzel to- goznak, majdnem mind azt mond- mester most is kora reggeltől ké- váibb tolódott a falu széle is Az- te> hogy a cemen tüzemben, és ső estig koptatja a gombolyagé- ^ita már a gimnázium is a köz- most került oda. Nem volt ne­kat. pontba került héz arra következtetnem, hogy a A műhely környéke most már — Erre nagyon jól emlékszem cementüzem gyorsan fejlődik, Dombóvár központi negyedének tnámcsak azért is, mert jómagam mind tóbb embert foglalkoztat, számít. Időközben annyira szét- részt vettem ’a deputációbam, Va& hogy egyebet ne mondjak, terpeszkedett a falu, hogy bizony amejly annak idején Pesten járt valamikor csak parasztemberek- eifárad az ember, míg innen ki- a gimnázium építését szorgalmaz- i"“<‘ “““ ér a határba. ni fjlrtó,kor.Jéte8ítette A míaflyé!t’ Hanem azt sohasem hitte vol 9000 körüli volt a falu lakosai- na gzabó János, hogy szeretett berek járnak hozzám, nak száma, most pedig mór majd heij^ge akkor változik meg iga- Ismét cérna kerül a tűbe. Fogy nem meg egyszer annyi. zán, amikor neki már fogytán a cérna, közben gyarapodik Dom­Nem csoda hát, hogy az üzlet ]esz a cérnája. Alig győzi sorolni bóvár, alakúi, változik, előtt nyuzsgo forgalmat ügyelhet az újdonság-kuriózumokat azide- meg az ember. Mire elfogyott a génnek, akj némi beszélgetésire sok Cérna, megszaporodott * la- hozzá. kOB9ag **• — Látta, hogy mlasoda nagy-' — A legnagyobb változást tér- szerű szálloda épül a főtéren? Az mészetesen az hozta magával, lesz ám a valami, hogy megépítették az új állomást. — Mit szál a szépen rendezett, Ez később maga után vonta az parkosított főterünkhöz? ipamegy ed kialakulását, meg a — Ha elsétál Újdombóvár felé gyorsütemű építkezésit láthatja hogyan épül az új kór­Szaibó János bácsi jól emlék- ház. Eddig nem volt Dombóvá- szák még a gimnázium építésére non kórház és azt mondják, ez is. Ez az intézmény nem messze olyan szép korszerű lesz, hogy nek dolgoztunk, mert más nem­igen lakott Dombóváron, most pe­dig szinte kizárólag munkáséra BODA FERENC I ' ífiíSii- , ■ - * í '' ' Pl • ^ Szeptember 18-án nyílik a X. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás. A napokban tartották a Műcsarnokban a kiállításra beérkezett mintegy 2 ezer festmény, grafika, valamint 520 szobor zsűrizését. A cél, hogy az utóbbi két év képzőművészeti alkotásaiból a leg­jobb, legjellegzetesebb műveket állítsák ki, g a mai magyar kép­zőművészet legfontosabb stílusait és irányzatait is bemutassák. Képünkön: munkában a zsűri. (MTI foto — Sziklás Mária fal vétele.) Pincehely és környéke szolgáltatásáréi «.Apróhirdetések 25« cm3 Jawa, három kerekű gép- Fényképes választ „Kellemes csaló­kocsi, 1# «00,— Ft-ért Doktor Sándor u. 40. eladó. Pécs, (126) dás' jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (128) 42 éves varrónő férjhez menne In­telligens, józan életű magas férfihoz 46 éves korig. Bérházi otthonom van. Alig használt mély gyermekkocsi matraccal, paplannal eladó. Szekszárd, Széchenyi u. 26. (145' A falvakban egyre jobban szé- erejéből tellett kielégítette, de az ezer forintos tervét az első fél- lesedik a szolgáltató hálózat. Né- összesen húsz fővel dolgozó kis évben teljesítette. Három lakás hány évvel ezelőtt még hagy szövetkezet a legjobb akarata építését kezdték meg, a. munká- problémát jelentett, ha valakinek mellett sem tudott eleget tenni latokat pedig az előjelek szerint elromlott a rádiója, vagy valami- feladatának. időben befejezik, lyen háztartási gépe. Sokszor a Tizennégy évvel a megalaku- A jövő évben kezdenek hoz- harmadik faluba kellett cipelni i£s után, azonban már teljesen a tervezett emeletes a készülékeket, majd onnan el- megváltozott a helyzet. Az évek társasház építéséhez, készülte után vissza. Pincehelyen folyamán a ktsz egyre erősödőt», Az idén felkészülnek az újszerű és környékén ugyanez volt a új részlegekkel bővült. Ebben az munkára, ehhez pedig habarcs­helyzet pár esztendővel ezelőtt, évben Pincehelyen kívül a kör- keverő, betonkeverő gépet, szállí- 1951-ben alakult a vegyesipari zetébe tartozó Ozora, Némedi, va- tószalagot és egy kis födémdarut ktsz. A lakosság igényeit, ahogy lám int Belecska községek lakói- vásárolnák. A másik legnagyobb Az ország legmodernebb fűtőerőművé nak szolgáltatását is ellátja. Az építőipari, asztalos, gumi­javító, cipész, rádió- és tv­szerelő, valamint motorszere­lő részlegek után, idén már három új javítórészleggel bővült a ktsz. Korszerű férfi csoport az asztalosrészleg, amely a lakosság szolgáltatásán kívül közületefanek is dolgozik. A Buda­pesti VASÉRT Vállalatnak meg­rendelésre fürdőszobaszekrénye­ket gyártanak. A különböző részlegeknél az át- „. , futási idő általában négy nap. Ha női fodraszüzlet anyaghiánnyal küszködik vala­A Kőbányai Erőmű kilenc nagy kőbányai üzem, valamint a József Attila lakótelep fűtését és me­legvízellátását biztosítja. Az erőműben a kazánok begyújtásától a működtetésig minden művele­tet automatizáltak. Egy műszak alatt összesen 25 ember gondoskodik a zavartalan üzemeltetésről. Képünkön: az erőmű. (MTI foto — Mező Sándor felvétele.) JÚLIUSI MOZI nyílt meg a községben, ahol az mely részleg, csak abban az eset egyik sarkot gyermekfodrászatta 5en fordulhat elő, hogy négy na- alakították át. A másik két új pgn túl készülnek el az egyes da- szolgáltató részleg, az órások és rabok javításai. Sajnos több eset a bádogosok is megkezdték mun- ben megtörténik, különösen a tv- kájukat készülékeknél, hogy valamilyen Az építőipari részleg évi 800 alkatrész hiányzik, de erről a K e. ktsz vezetosege nem tehet. Az OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO]1 nyagkészletük csak 60 százalé­kos a hiánycikkek miatt. Ennek ellenére a környék ellá­tottsága jónak mondható. Meg- ■Idódott a ktsz munkájával, meg- jalakult új részlegeivel a régi probléma. Ozorán például külön rádió- és tv-készülék-felvevő helyet rendeztek be, ahol a készü­lékek el- és visszaszállításá­ról a szövetkezet gondosko­dik. Némediben minden pén­teken női fodrász működik, hogy az asszonyok nehézsé­geit is enyhítsék. A tizennégy éve fennálló szö­vetkezet most már 60 dolgozóval ps 25 ipari tanulóval végzi napi munkáit, a lakosság közmegelége­désére. Éves tervük 3 millió 626 lezer forint és az első félévet si­keresen zárták. Most készül a [mérleg, de az előzetes számítások iszeriht túlteljesítették tervüket. A jövőben még egy új részleget, ,a női szabóságot szeretnék meg­musor BONYHAD: 23—25. A világ vé­géig (Francia—olasz film) 26—28. Egy olasz Varsóban (Lengyel] film). DOMBÓVÁR: 23—25. Sze-| met szemért (Olasz film), 26—28 Egy amerikai Párizsban (Ameri kai film). DUNAFÖLDVÁR: 23—i 25. Nem (Magyar film) 26—27] Muhtár, hozzám! (Szovjet film).| PAKS: 23—25. Muhtár, hozzám (Szovjet film), 26—28. Nem (Ma­gyar film). SZEKSZÁRD: 22—25.1 Max Linder társaságában (Fran-] cia film), 26—28. A sorsdönti fénykép (Jugoszláv film). SZEK­SZÁRD KERT: 22—28. Az éjsza­ka világa (Olasz film). TAMÄSLi 23—25. Egy amerikai Párizsban] (Amerikai film), 26—27 Szemet] szemért (Olasz film). TOLNA:1 23—25. Robbantsunk bankocí] (Francia film), 26—28. Max Lin-Qalakítani, amelyet a községekben der társaságában (Francia film).ömár régóta várnak. OQOOOOOOOOOÓbcXXXXXXA^>«>w» (Fertői)

Next

/
Thumbnails
Contents