Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-02 / 154. szám
TOLNA MEGYF! NF.PCJSAG ' 1D65. július 2, Alakul az élmezőny a csillagszerző versenyen tás után csel változatba átmenő Istvánná 0:1, dr. Boros György— játékban éles küzdelem alakult Kamarás Lajos 0:1, Maráczi Er- ki a két versenyző között. A nyi- nő—Sinka Brigitta 1/2:1 /2, táselméletben és az éles támadd- Schmieder Ferenc—Majnay Antal sok kialakításában bámulatosan 1:0, Vasvári Károly—ifj. Mechtl biztos mesterjelölt nem törhette Béla 0:1. át versenyzőnk védelmi vonalát s sziporkázó akciók és ellenakciók végül is döntetlen eredményt hozCsak az elmaradt mérkőzések lejátszása után dől el a tavaszi elsőség sorsa a megyei ifjúsági bajnokságban A csillagszerző verseny megrendezésével megyei élverseny- őinknek újra lehetőségük nyílt i fővárosi mester és mesterjelölekkel való találkozásra. Javában ólynak a „vérre menő” vérte- en csaták a TIT-klubházban a nagas hét és fél pontért. Ennyi :ell ugyanis a 11-es mezőnyben . csillag megszerzéséhez. Az V. forduló megyei szurkolóinak újabb örömet hozott. A még fjúkorban levő Mechtl Béla I. o. akkjátékosunk ismét az élre ke- ült. Ezt az eredményt Vasvári Károly ellen elért biztos győzel- nével és Székely Mihály főváro- :i mesterjelölt elleni remis játékával vívta ki. Francia megnyiA Tolna megyei Labdarúgó »zövetség szerdai ülésén készítet- e el az árvízkárosultak javára endezendő mérkőzések sorsolását. A mérkőzéseket július 25-én :ell lejátszani. A mérkőzések gyfordulósak. Visszavágóra nem cerül sor. A játékvezetők a mérkőzéseket ingyen vezetik le. Minién utazó csapat az utazással kapcsolatos költségeket maga viseli. A rendező csapatra viszont a -endezési költségek várnak. A .labdarúgó Szövetség hivatalos apja felhívja a sportköröket, rogy a mérkőzésekkel kapcsola- .os propagandáról gondoskodjanak. Mi ezt a felhívást azzal toldjuk meg, hogy a rendező sportkörök elővételben adják el a jegyeket, ne várják meg, hogy ki megy ki a mérkőzésekre. A mérkőzések teljes bevételét a 10 200- as számú csekkszámlára kell befizetni, a csekkszelvény hátlapján feltüntetve, hogy a bevétel melyik mérkőzésről származik. A megyei labdarúgó-szövetség reméli, hogy a sportkörök magukévá teszik a szövetség és a megyei TS elgondolását és minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a mérkőzéseknek kellő erkölcsi és anyagi sikere legyen. bak. Bilek Istvánná női mester szinte szárnyakat kapva vérbeli küzdő- szellemmel folytatja további jó szereplését. Ma Kunos Ferenc hajolt meg hosszú és heves küzdelem után mesteri játéka előtt. Eredmények: Ifj. Mechtl Béla—Székely Mihály l/2:l/2, Kunos Ferenc—Bilek Az alábbiakban közöljük a mérkőzések sorsolását és párosítását. Itt jegyezzük meg, hogy a sorsolás nem az NB III-as és megyei bajnokságbeli csapatokat állítja szembe a megyei bajnokság B csoportjában szereplő sportkörökkel. A szövetség tovább szélesítette a résztvevők körét és sok járási bajnokságban szereplő csapat is bekapcsolódik a küzdelmekbe. A párosítás a következő: (Elöl- állók a pályaválasztók.) Bikács— Paks, Németkér—Dunaföidvár, Madocsa—Dunaszentgyörgy, Nagy- szokoly—Iregszemcse, Ozora—Si- montornya, Diósberény—Szakály, Nak—Szakcs, Mucsi—Hőgyész, Fadd—Nagymányok, Majcs—Ci- kó, Bogyiszló—Szekszárdi Dózsa, Váralja—Bonyhád, öcsény—Bá- taszék, Mucsfa—Győré, Szárazd— Zomba. Pálfa—Nagydorog, Kaj- dacs—Kanacs, Bölcske—Gerjen, Belecska—Gyönk, Regöly—Tamási, Ujireg—Fomád, Döbrököz— Dombóvári VSE, Dilmand—Dombóvári Spartacus, Bonyhádi Petőfi—Kisdorog, Kakasd—Szekszárdi Gépjavító, Tengelic—Tolna, Szedres—Szekszárdi Petőfi, Decs— Szekszárdi Honvéd és Udvari— Tevel. A mezőny mai állása: 1. Ifj. Mechtl Béla (Sz. Spartacus) 4 pont, 2. Székely Mihálv (BEAC) 3 1/2 pont, 3. Bilek Ist- vánné (Vörös Meteor) 3 pont, 4. Maráczi Ernő (FTC) 2 1/2 pont, 5. Kamarás Lajos (Pécsi Ércb.) 2 1/2 pont, 6. dr. Boros György (Tolnai Vörös Lobogó) 2 1/2 pont, 7. Vasvári Károly (Pénzverő) 2 pont, 8. Majnay Antal (Sz. Petőfi) 2 pont, 9. Kunos Ferenc (Sz. Petőfi) 2 pont, 10. Sinka Brigitta ) (Vörös Meteor) 1 pont, 11. Schmieder Ferenc (Sz. Petőfi) 1 pont. A KISZ és az MTS együttes ülése A KISZ és az MTS apparátusa az elmúlt kedden együttes ülést tartott Szekszárdon. Az ülésen I együttesen tárgyalták meg a KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságának a KISZ sport és turisztikai tevékenységével kapcsolatban hozott határozatát. Király Ernő szervező titkár nyitotta meg az ülést, amelyen Varga István, a KISZ VB nevelési osztályvezetője, a megyei TS elnökhelyettese értékelte és ismertette a KISZ sporttevékenységét és a határozatból adódó feladatokat. Varga István előadását Lépő László, a megyei TS elnöke egészítette ki, majd pedig javaslatokat tett az előttünk álló feladatok megoldásának módozataira. Ezután hozzászólásokra került sor. A hozzászólások során Fátrai Jakab a bonyhádi, Kunfalvi János a paksi járási TS elnöke, Szentirmai Ferenc és Lep ija Béla az MTS előadói mondták el véleményüket. Részt vett és fel is szólalt az ülésen Verbai Lajos elvtárs is, a KISZ Központi Bizottsága nevelési osztályának vezetője is. Az ülés végén Király Ernő foglalta össze az együttes ülés tapasztalatait. Úgy látszik, hogy a kánikulai meleg használ a góllövőtudománynak. Ezt a következtetést kell levonnunk abból a tényből, hogy a megyei bajnokságban is, de még a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban is a csapatok csak úgy ontották a gólokat. Általában az szokott lenni a helyzet, hogy az ifik gólképesebbek. Az elmúlt vasárnap azonban sok minden rácáfolt a papírformára és addig, amíg az ifjúságiak 7 mérkőzésén 43, addig a felnőttek 7 mérkőzésén 44 gól esett. Az ifjúsági bajnokságban ezúttal csak a Szekszárdi Gépjavító, a Tamási és Bogyiszló maradt gólképtelen. Ezzel szemben Máza-Szászvár 6, Tolna pedig 11 gólt lőtt ellenfele hálójába. A vezető csapatok ezúttal is folytatták jó szereplésüket. Bonyhád a sereghajtó fornádiaktól is elhozta a bajnoki pontokat, Kisdorog a jó képességű faddi csapatot győzte le imponáló arányban, Tolna pedig Tamási ellen aratott kétszámjegyű győzelmet. A vezetők közül nem játszott a Szekszárdi Dózsa, amely vesztett pontok tekintetében az összes csapat közül a legjobban áll. Nem játszott, éspedig azért, mert a Du- naföldvár—Szekszárdi Honvéd mérkőzést az árvíz miatt későbbi időpontra halasztották. A tavaszi elsőség sorsa emiatt az utolsó forduló után sem tisztázódott. Ha a Szekszárdi Dózsa megnyeri a Dunaföld- vár elleni (Dunaföldvárott lejátszásra kerülő), valamint a Cikó elleni szekszárdi mérkőzését, az esetben a szekszárdi csapat végezne a bajnokság élén. Ellenkező esetben minden attól függ, hogy a hátralévő két mérkőzésen milyen eredmény születik, és mivel a szekszárdiaknak jelenleg jobb a gólaránya, mint Bo-nyhádé, még azt is megengedheti magának a szekszárdi csapat a tavaszi győzelem kivívásához hogy pontot veszítsen az egyik mérkőzésen. Fadd Kisdorogon nem tudta folytatni jó szereplését és bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az első két helyezett, ha utolsó mérkőzését meg is nyeri 20 pontjával már nem tud beleszólni az elsőségért vívott harcba.’ amelyre a jelenlegiek szerint a Szekszárdi Dózsa és Bonyhád pályázik már csak egyenlő eséllyel. A hátralévő két mérkőzésen már csak Simontornyának Bo- gyiszló felett aratott győzelméről kell beszámolnunk és azt kell megemlítenünk, hogy a Szekszárdi Petőfi ifjúsági csapata is hazahozott egy bajnoki pontot a Bá- taszék elleni találkozóról. Részletes eredmények a következők: Máza-Szászvár—Szekszárdi Gépjavító 5:0 (4:0), Tolna—Tamási 11:0 (3:0), Cikó—Paks 2:2 (0:2), Dunaföidvár—Szekszárdi Honvéd elmaradt, Kisdorog—Fadd 5:2 (3:1), Fórnád—Bcnyhád 1:5 (0:1), Simontomya—Bogyiszló 2:0 (0:0), Bátaszék—Szekszárdi Petőfi 3:3 (0:1). A bajnokságban jelenleg Bonyhád, Kisdorog, Tolna, Szekszárdi Dózsa, Fadd a sorrend, de arra lehet számítani, hogy mégiscsak a szekszárdi belügyi csapat végez majd az első helyen az elmaradt mérkőzések lejátszása után. Négy csapatnak is az idén kellett ifjúsági együttest szerveznie. A volt NB III-as Máza szerepeit közülük a legjobban. A csapat jelenleg a hatodik. A Petőfi a 15 mérkőzésen 13 pontot szerzett és jelenleg a 11. helyen áll. Az újonc Bogyiszló és Fomád foglalja el a két utolsó helyet. A bajnokság állása az elmaradt mérkőzések nélkül a következő: 1. Bonyhád 15 10 3 2 53:18 23 2. Kisdorog 15 10 2 3 46:15 22 3. Tolna 15 10 2 3 40:15 22 4. Sz. Dózsa 13 10 — 3 36:12 20 5. Fadd 14 9 — 5 36:23 18 6. Máza-Szászvár 15 8 — 7 38:23 16 7. Sz. Gépjavító 15 5 6 4 20:25 16 8. Paks 15 7 1 7 28:36 15 9. Simontomya 15 6 2 7 28:19 14 10. Dunaföidvár 13 6 1 6 20:20 13 11. Sz. Petőfi 15 5 3 7 19:35 13 12. Cikó 13 4 3 6 17:32 11 13. Tamási 15 4 2 9 19:34 10 14. Bátaszék 15 3 3 9 24:51 9 15. Bosviszló 15 3 1 11 20:47 7 16. Fornád 14 1 1 12 13:42 3 Érdekes mérkőzések az árvízkárosultak javára A dombóvári férfi és a cikói női csapat jutott tovább a röplabda Népköztársasági Kupában A Tolna megyei Röplabda Szövetség kiírása szerint két fordulóban kellett lebonyolítani az idei röplabda Népköztársasági Kupát. Azonban az elmúlt vasárnapi mérkőzések után különböző akadályoztatások miatt a férfimérkőzésekre nem került sor, így a férficsapatok közül az elmúlt vasárnapi körmérkőzés alapján a Dombóvári Tsz SK férfiasa pata jutott tovább a Népköztársasági Kupában. A női csapatok a több, mint 30 fokos melegben azonban megismételték az elmúlt vasárnapi körmérkőzést. Ezúttal a hőgyészi női csapat távol maradt a küzdelmektől. részt vett viszont a tornán a sióagárdi együttes. A szövetség döntése szerint, a nagy melegre tekintettel időre játszottak a csapatok. A 2x15 perces játékidőben alakultak ki az eredmények, amelyeket nem lehet összesíteni az elmúlt vasárnapi eredményekkel, mivel más rendszer szerint kerültek lebonyolításra A lényeg az, hogy ezt a tornát is veretlenül küzdötte végig a cikói női együttes és minthogy mind a két alkalommal veretlen maradt a cikói női csapat, biztosan jutott tovább a Népköz- társasági Kupában. Az elmúlt alkalommal a hőgyészi, most a sió- agárd; együttes végzett a második helyen. Cikó Bogyiszló ellen játék nélkül érte el nagyarányú győzelmét, biztosan nyertek a cikói.lányok Kakasd ellenében is. Az első hely soriját eldöntő Cikó—Sió- agárd találkozón a cikói csapat a nagy melegben is jobban összpontosított és nagy küzdelem után két pont különbséggel győzött, amely a torna megnyerését is jelentette. Sióagárd másik két ellenfelét valamivel kisebb arányban mint Cikó, de legyőzte. Az utolsó hely sorsát eldöntő Kakasd—Bogyiszló találkozót Kakasd nyerte meg. Részletes eredmények a következők: Cikó—Kakasd 54:14, Sióagárd—Bogyiszló 49:8. Sióagárd—Kakasd 37:12. Cikó—Bogyiszló 45:0 játék nélkül, Cikó—Sióagárd 25:23, Kakasd— Bogyiszló 37:21 1. Cikó 3 3 — 124:37 6 2. Sióagárd 3 2 1 109:45 5 3. Kakasd 3 1 2 63:112 4 4. Bogyiszló 3 — 3 29:131 3 SPORTHÍREK meg a járási spartakiád döntőjét. A versenyekre 170 résztvevőt várnak. Iregszemcse a megye egyik legszebb fekvésű sporttelepével rendelkezik a község parkjában. Eddig az intenzívebb sportéletet a községben befolyásolta, hogy a szép fekvésű pályán nem volt öltöző. Most a községi tanács öltöző és szertár építését vette tervbe. Az ezzel kapcsolatos első tárgyalást június 30-án tartották meg I regszemcsén. * Az elmúlt héten ismerősök, barátok, sporttársak nagy részvéte mellett helyezték örök nyugalomra Albert Nándort, aki az első világháború után tevékenyen részt vett Szckszárd sportéletének a fejlesztésében. A Szekszárdi Törekvés labdarúgócsapatának a jobbfedezete volt és ezenkívül anyagilag is segítette a sportkör munkáját. Több, mint egy évtizedig volt jellegzetes alakja a szekszárdi és a környék sportpályáinak. Alacsony termete nem gátolta őt a játékban. Lelkesedése, megbízhatósága közismert volt. Viszonylag fiatalon ragadta el a halál. * A szekszárdi gimnázium bitumenes pályája nagy lendületet adott a város kosárlabdasportja fejlődésének. Eddig azonban a pálya nem megfelelő világítása miatt nem lehetett esti mérkőzéseket rendezni és a megfelelő világítás hiánya az edzések munkájában is zavart okozott. A közeljövőben a TOTÉV elkészíti majd a pálya új világító berendezését, amely minden igényt kielégít, és — ha sikerülnek a tervek — augusztusban ismét külföldi csapatot üdvözölhetünk Szekszárdon. * A Szekszárdi Petőfi NB I-es csapatokkal folytat tárgyalásokat. Amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, még a nyár folyamán NB I-es csapatot üdvözölhetnénk Szekszárdon. » Az úttörőolimpia döntőjébe Béla Pál személyében, aki a szekszárdi III. számú ált. iskola tornásza, Tolna megyei versenyző is bekerült. A döntőt még a nyár folyamán rendezik meg Budapesten. * És még egy tornászljír. Dési Éva, a, szekszárdi, gimnázium tornásza július 12-től a hó végéig háromhetes táborozáson vesz részt Tatán, ahol a legjobb szakemberek irányításával ismerkedhet meg á női torna rejtelmeivel. * A paksi járás vasárnap délelőtt 3 órai kezdettel Bölcskén rendezi * A Bonyhádi Vasas a KISZ- szervezettel és a szakszervezettel karöltve sikeres természetjáró túrát rendezett Mecseknádasd környékére. A túrán nagy számban vettek részt a dolgozók. * Július 5-től kezdődően kéthetes időtartammal Szekszárdon rendezi meg a megyei TS a megyei serdülő tábort. A táborozáson atléták, kézilabdázók, ‘ kosárlabdázók, tornászok vesznek részt. A legnagyobb létszámmal a tornászok képviseltetik magukat (34 fő). Az atléták létszáma 32, a kosárlabdázóké 31 és a kézilabdázóké 2S lesz. összesen tehát 12C résztvevőt várnak a táborba. * Kedden a megyei TS Szekszárdon járási TS-elnöki értekezletet tartott, amelyen az elkövetkező időszak feladatait tárgyalták meg. * Az Ozorai Tsz. SK vasárnap tsz-spartakiádot rendez " Ozorán. Az ozoraiaknak az a tervük, hogy a spartakiád bevételét az árvíz- károsultaknak ajánlják fel. * Elmaradt mérkőzést játszottak a megyei női kézilabda-bajnoksá_ gért, amelynek során Nagydorog II. csapata 17:3 arányban győzött a máj ősi női csapat ellen.