Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-09 / 134. szám
1965. június 9. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG s A cinizmusról A cinizmus, hitvallóinak antik őseinél még valamilyen rendszerré állt össze. Bölcseleti irányzattá a sok egyéb között, amelyeket a gondolkodás szépségét és örömét megismerő athéni társadalom teremtett. A cinikusok, a peloponézoszi háború miatt tönkrement és kiábrándult demokratikus rétegek azt hirdették, hogy az ember hántson le magáról mindenfajta kötöttséget, térjen vissza a természetes állapotokhoz, így biztosíthatja belső függetlenségét, harmóniáját, márpedig csakis ebből fakadhat a legfőbb jó: az erény. Mindmáig emlegetett és szimbólummá kövesedett zászlóvivőjük, Diogenész, hordóba bújt, hogy bizarr életmódjával forduljon az uralkodó szokások és intézmények ellen. Későbbi századokban is nyomon követhetjük a cinikusok hatását, eszmei befolyását. Tanításaik a történelmi körülmények szabta újfajta szkepticizmus alapjait vetik meg, visszacsendülnek írók nyomasztó vallomásaiban, költők kiábrándító soraiban. Az is megfigyelhető, hogyan hull ki mindjobban ebből a gondolatkörből az erény igénye, a nemes társadalomjavító szándék, a változtatás lehetőségébe vetett bizalom, s marad az önmagába forduló kételkedés és semmibevevés, az eszménynélküliség, a sivárság és reménytelenség látszatra könnyed életfilozófiája. Ki tagadhatná azonban, hogy napjainkban, a mi világunkban is akadnak olyanok, akik elbújnak, elrejtőznek az élet eleven árama elől, és maguk csinálta magányban kesernyés, vagy cinikus bölcsességek szálait szövögetik. Egyszóval él, betolakszik ide-oda, hat a cinizmus életelve, a jelenségek megközelítésének ez a fanyar, szenvtelen, pangásra és megállásra ítélő módszere. Nem teremt ugyan iskolát, de teremt tendenciákat, sőt félreértéseket is, mintha még manapság is betölthetne építő, konstruktív hivatást. Holott a mai cinizmus csupán nevében és egy-két mozzanatában rokon a hellenizmus időszakában kibontakozó filozófiai törekvéssel. p1 rdemes foglalkozni a ciniz- mus mai arculatával és okaival, márcsak azért is, mert némelyek hajlamosak rá, hogy ifjúsásunk és a cinizmus „jegyes- sés?e” miatt siránkozzanak, mintha legalábbis az elvtelenség, az igaz emberi és társadalmi értékek megvetése valamilyen életkorhoz lenne kötve. Nem életkorhoz, hanem társadalmi jelenségekhez van kőivel „Megértem, hogy a kapitalizmusban mindennapos dolog a cinizmus — írták nemrégiben egyik folyóiratunknak. — A kizsákmányolás, a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése, a tőkés társadalom valósága és meghirdetett „magasztos'’ elvei közötti ellentmondás, a burzsoá társadalom farkaserkölcse, amelyet álszent tógába öltöztetnek, — mindez óhatatlanul szüli a kétségbeesést és a kiábrándultságot”. Nos, így igaz, ahogy a levélíró rátapintott. A kapitalista rend alapvető kibékíthetetlen ellentéte a munkásosztályt, az öntudatos tömegeket forradalmi harcra készteti, másokat viszont ez az ellentmondás a keserűség, a lemondás, a reménytelenség, a cinizmus felé taszítja. A mi társadalmunk végérvényesen száműzte a kizsákmányolást és az önkényt, amely tápot ad a cinizmusnak. Egész életünk arra a nagy hitre és igazságra épül, hogy képesek vagyunk kiformálni az újat, a tisztábbat, a gazdagabbat, a boldogabbat, társadalmi méretekben mindazt a jót és erényt, amit a szocializmus fogalmában foglalunk össze. De semmiképp se úgy, hogy útunkon mindenfajta ellentmondást ki tudnánk kerülni. Erről szó sincs! Nincs mindenki optimizmussal, harci elszántsággal felvértezve a hiúság, a talpnyalás, a rendetlenség, a bürokrácia, a fegyelmezetlenség, a felelőtlenség' jelenségeivel szemben. Ilyen és hasonló hibák, amelyek építómu nkúnkban, országunkban fellelhetők, — főleg ha ismétlődnek és egy-egy területen szívósnak bizonyulnak —, cinikussá tehetnek embereket. V7 ajon mindig olyan könnyű ” valakinek megtalálnia, kiverekednie a maga igazát? Lehet, hogy egy darabig bírja a küzdelmet, de aztán belefárad, megrendül bizalma és kiábrándul. Ezért is annyira sarkalatos elve pártunk politikájának az emberek, a dolgozók iránti őszinteség és bizalom. A személyi kultusz, a szektás torzítások egyesekben éppen ezt a bizalmat rombolták szét, ami nélkül forradalmi párt, forradalmi mozgalom nem tud lélegzeni; ez a természetes közege, amelyben kivirágzik az alkotókedv, az építő szándék, a célratörő összefogás, a holnap vállalása. A cinizmus vírusai ebben a levegőben elpusztulnak. Ahol szó és tett, ígéret és megvalósítás, terv és realizálás összhangban áll egymással, ott nagyon ritkán és sokkal nehezebben hódítanak tért a cinikus életbölcsességek. („Ugyan, minek törjem magam?! — Kaparj kurta, neked is jut! — Minden órának szakítsd le virágát! — Fütyülök a törvényekre, az emberi együttélés szabályaira, a családi és társadalmi kötelékekre, úgy élek, ahogy akarok, kinek mi köze hozzá, — egyébként is meghalunk”). Mindebből alighanem világos, hogy nálunk is léteznek olyan hibák, amelyek a múltból átörökölt, vagy a kapitalista társadalomból érkező hatásokkal együtt termelik és újraszülik a cinizmust. Szerepet játszhat még ebben a tetszei- gés, a feltűnési viszketegség, a sznobság is, elvégre tisztességtelen téveszmék megfogalmazása alkalmasint eredetibbnek tűnhet, és hamarabb kiváltja a társaság tapsát, mint a tisztességes „közhelyek” ismétlése. Persze, társasága válogatja. . , Az életünk fonákságait kipellengérező, ostorozó kritika, amely a gúny fegyverét hívja segítségül, természetesen nem cinizmus, hiszen javító szándék, egészséges türelmetlenség, változtatni akaras feszül benne. A határokat mindig meg lehet húzni. Az alapállás dönti el a kérdést, a cinizmus életelv, amelynek elemei a nihil, a kishitűség, a távlattalanság, minden erőfeszítés és igaz emberi szándék, öncélú kikezdése és megtagadása. p1 gy hasonlattal élnék. Ha a’ legcsodálatosabb táncot nagyon messziről szemlélem, és nem hallom a formákat megértető és a tánctól elválaszthatatlan zenét. — komikusnak, fonáknak, esetleg torznak hatnak a mozdulatok, az cAz (ilj ő Barna haját elől csikóra vágták. A kérdésre elmosolyodik, apró tejjoga elővillan. — Hány éves vagy? — Hét leszek. — Akkor, te csaltál? — Nem. Szeptember után születtem, — És jó volt ez az egy év halasztás? A vállát rándítja. — Szeretsz iskolába menni? Gondolkodik, a szája szélét nyálazza. — Hát... Azt még nem tudom. — Voltál már ae iskolában ? — Igen, az óvó nénivel. — És mit láttál ott? Emlékei között kutat. — Szépen fel volt díszítve az iskola. — És? Ujját enyhén a szájába veszi. — És olvastak a gyerekek. intííl'fÚ. tanulni kell. Nem sajnálod a játékot? Az óvónőre pillant. Tőle vár segítséget. — Lesz majd nyári szünet. — mondja. — Van már táskád ? — Még nincs. De lesz majd. — És milyen? — Háti! — és mosolyog. — És mi lesz a táskában? — Könyv, meg füzet, meg színes, meg ceruza. — És mit szerelnél először leírni? — A nevemet. — Miért? — Csak ■.. Editke új életet kezd. Megveszik neki a táskát, beíratják az iskolába és szeptemberben elindul háti táskájával az iskolába birkózni valami ismeretlennel. Elindul a mesék birodalmába, először botladozva. segítséggel aztán egyedül. (Sz.) egész látvány. A cinikusoknak talán épp ez a legfőbb bajuk. Nem hallják a zenét, nem zsong bennük az élet muzsikája, az élet és az alkotás tisztelete. Alapjában véve meghasonlott emberek. Az okos szó és a tények erejével harcolni kell nézeteik ellen — és értük. Sárközi Andor Kirándulócsoportok Szekszárdon Az elmúlt hetekben tíz belföld-' di főleg diákokból álló kirándulócsoport látogatott el Szekszárdra. A vendégek megtekintették a vá- : ros nevezetességeit, a múzeumot. | Sokan keresték fel a megyei ide- ! genforgalmi hivatalt, prospektusokért, kisebb megyei jellegű em- j léktárgyakért. Amíg a szállás és étkezési problémát nem tudjuk megoldani, a i jövőben is főleg átutazó, nagyrészt hazai csoportokra számíthatunk. A városba , érkező vendégeket a közelmúltban tanfolyamot végzett idegenvezetők kalauzolják majd Szekszárdon. — Mit? — Mesét. — Szereted a mesét? — Igen. Van meséskönyvem is. — Ki mesélt belőle? — Az anyukám. De már én is tudom az egész könyvet. Kívülről megtanultam. — Szeretnél olvasni? — Igen. A gyerekek minden szavára figyelnek. Hisz a faddi óvodában nem ő, Editke az egyedüli, aki most megy első osztályba. Viszont ő az egyedüli, aki mint óvodás interjút ad. Élete első interjúját. Zavarban van, hisz ilyen komoly dologról a nagy nyilvánosság előtt szólni nem kis dolog, Különösen, ha ilyen kérdéseket kap: — Eddig játszottál. Az iskolában pedig Ezt láttuk a szállodában Kívülről már új színt öltött az épület, s az újonnan jelszereit neonfeliratokból már azt is sejtem lehet: hol mit találunk majd meg az új Garay szállóban. Legtöbb helyiségben már elkészült a festés. Az eszpresszóban a pultok is állnak, egyelőre még papírral letakarva. Az ott dolgozók véleménye szerint még néhány apró szerelési munka van hátra, aztán akár be is lehet rendezni. Hogy mikor? Jóslásokba azért nem bocsátkoznak. Világosak, modernek, ízlésesek a szobák. Már a berendezés is megvan és csak arra vár, hogy az utolsó szakember is letegye a szerszámot. Friss fehérre festve száradnak az ajtók, lassan mindegyik a helyére kerül. Az asztalosok azt mondják: „Rajtunk nem múlik...” Dolgoznak a fűtésszerelők is, sok helyiségben már ott húzódik a barna fűtőtest, amit aztán a festők vesznek birtokuk'»?.. Szépen kialakult már a Garay-szálló belső képe, látni, milyen is lesz az az épület, amelyet hamarosan átadnak rendeltetésének. Hamarosan? Nem, ennyire bátrak azért mi sem vagyunk... Túri — Kónya
