Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-29 / 151. szám
ß TOLNA MFC,VEI VPrÜ.TSAO 1965. június 29. A Siófoki Bányász a tavaszi első az NB III-ban A Tolna megyei csapatok közül csak a Dózsa győzött Harminc fokos kánikulában került sor az NB III. utolsó fordulójára és ezzel a fordulóval be is fejeződött a tavaszi bajnokság, mert egyetlen elmaradt mérkőzés sincsen az NB III-ban. A tavaszi elsőségért szinte kezdettől fogva a Pécsi Ércbányász és a Siófoki Bányász vívott ádáz küzdelmet. Az elmúlt vasárnap, amikor az Ércbányász legyőzte otthonában Siófokot, úgy látszott, hogy mégis csak az újonc pécsi csapat szerzi meg a tavaszi elsőséget. Az utolsó fordulóban azonban, amíg Siófok győzött Baja ellen, addig a Pécsi Ércbányász súlyos vereséget szenvedett Mohácson, és így egy pont előnnyel a siófokiak vannak a bajnoki táblázat élén. A Tolna megyei csapatok ismét mérsékelten szerepeltek. Különösen a dombóváriak. Egyedül a Szekszárdi Dózsa győzött az egyik vezető csapat, a Nagykanizsai VTE ellen. A nagykanizsaiak mindent megtettek a sikeres szereplésért. Már előző nap elindultak Szek- szárdra és az éjszakát Dombó- várott töltötték, és onnan csak vasárnap délelőtt jöttek át Szekszárdid. A két csapat színvonalas küzdelmet vívott egymással, a nagy melegben is. A hazai csariat szerezte meg a vezetést, de a vendégek gyorsan kiegyenlítettek. A második félidőben aztán a szerencse a hazaiak mellé pártolt, a nagykanizsai kapus kiejtett egy labdát és a szemfüles Nagy megszerezte a vezetést, majd pedig a remek napot kifogó Lizák újabb gólja végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. A nagymányokiak nagykanizsai veresége várható volt, az ottani Bányász ellen, de a dombóvári csapatoktól ezen a vasárnapon győzelmet reméltünk. Sajnos, csalatkoznunk kellett, mert a vasút lelkesedés nélkül, ener- váltan játszott és egy technikailag lényegesen képzetlenebb csapattól két gólos vereséget szenvedett. Még szomorúbb volt a Spartacus veresége otthonában, az egyik sereghajtóval, Lovászival szemben. Ezúttal a dombóvári támadósor megtette volna a magáét, hiszen nem kevesebb, mint három gólt rúgott, most viszont, akárcsak Keszthely ellen, a védelem mondta fel a szolgálatot. Az utolsó forduló részletes eredményei a következők: Dombóvári Spartacus—Lovászi Bányász 3:4 (3:3), Nagykanizsai Dózsa—Kaposvári Vasas MTE 2:0 (2:0). Mohácsi TE—Pécsi ÉrcTotóeredmények i. Magyarország—Ulaszo. 2:1 i 2. Budafok—Egyetértés 3:0 i 3. J ászb erény—Sz:' 11 ’tók 1:0 i 4. Bp. Spartacus—Eger 1:0 i S. Nagyb.—Szóin. MÁV 0:1 2 6. Szaln. MTE—Kis'erenye 1:0 1 7. Borsodi B.—Bp. Előre 1:0 1 8. Pénzügyőr—Kistcxt 0:0 X 9. Pécsi B.—Veszprém 2:0 1 10. Kaposvári H.—Pápa 3:1 1 11. Győri D.—Pécsi BTC 0:1 2 12. Z. Dózsa—Kap. Kinizsi 0:0 X 13. Ikarus—Budai Spart. 13+1 0:1 2 14. Magy aro.—Olaszorsz. 1. félidő 1:0 1 bányász 4:0 (1:0). A pécsi játékosok idegei felmondták a szolgálatot és a második félidőben közülük három játékos a kiállítás sorsára került. Keszthelyi Haladás—Pécsi EAC 0:4 (0:1), Szekszárdi Dózsa—Nagy- kanizsai VTE 3:1 (1:1), Nagykanizsai Bányász—Nagymányóki Brikett SK 2:0 (2:0), Sárbogárdi Petőfi—Dombóvári VSE 3:1 (1:0), Siófoki Bányász—Bajai MTE 3:1 (3:0). A bajnoki táblázaton a Dombóvári Vasút az 5. a Szekszárdi Dózsa a 9., a Nagymányóki Brikett SK a 11. és a Dombóvári Spartacus a 16. helyen végzett. A tavaszi bajnokság ménye a következő: végered1. Siófok 15 10 2 3 27:14 22 2. Pécsi Ércb. 15 10 1 4 32:14 21 3. Nagyk. VTE 15 8 4 3 22:15 20 4. Nagyk Dózsa 15 8 2 5 25:15 18 5. Dombóvári VSE 15 8 1 6 28:22 17 6. Bajai MTE 15 8 1 6 22:21 17 7. Pécsi EAC 15 5 6 4 26:17 16 8. Nagyk. Bányász 15 6 4 5 29:21 16 9. Sz. Dózsa 15 6 3 6 21:18 15 10. Mohács 15 6 3 6 15:14 15 11. Nagymányok 15 5 2 8 22:29 12 12. Sárbogárd 15 5 2 8 22:36 12 13. Lovászi 15 5 1 9 20:33 11 14. Kaposv. Vasas 15 4 2 9 16:26 10 15. Keszthely 15 4 2 9 20:39 10 16. Domb. Spart. 15 2 4 9 12:25 8 Sz. Dózsa—Nagykanizsai VTE 3:1 (1:1) Szekszárd, 150 néző. Vezette: Sabácz. Szekszárdi Dózsa: Ben- cze — Tamási, Tárnok, Szalay — Herczig, Szűcs — Kormos, Majnay, Ungi, Lizák, Nagy. Nagykanizsai VTE: Németh I. — Jakabfi, Bolla, Kovács II. — Ná- dasi, Németh II. — Szentes, Varga, Németh IV., Kovács III., Kovács I. A vendegek az éjszakát Dombóvárott töltötték, mégis alig valamivel 11 előtt érkeztek Szeszárdra és így pár perces késéssel, 30 fokos hőségben, vasárnap délelőtt került sorra a két csapat találkozója. Kezdés után a Dózsának voltak helyzetei, de sem Kormos, sem Maj- nay nem tudta azokat értékesíteni. A 15. percben Lizák kapott jó labdát, nem zavarta senki sem, és jól eltalált labdája 25 méterről, fej magasságban vágódott a jobb sarokba. 1:0. Nem sokáig örülhetett azonban a Dózsa a vezetésnek, mert a 25. percben Nagy rossz leadásával a vendégek indítottak támadást. Kovács I. a balszélen elfutott, átvágta a labdát a jobboldalra és a pontosan érkező Szentes közelről bevágta. 1:1. A nagy melegben is élvezetes, sportszerű, szép volt a játék, mind a két kapu többször is veszélybe került, de az eredmény nem változott. Szünet után majdnem a vendégek szereztek vezetést, mert Szentes labdája a kapufán csúszott végig. A 12. percben a Dózsa lőtt gólt. Majnay jó labdát tálalt Kormos elé, akinek lövését Németh I. kiejtette és a szemfüles Nagy közelről a hálóba vágta a labdát. 2:1. A 25. percben Szűcs lövése suhant el a bal kapufa mellett. A vasutascsapat nem adta fel. Dolgát megkönnyítette, hogy könnyelműsködni kezdett a Dózsa-védelem. Két alkalommal is csak Bencze bátor kifutása mentette meg a Dózsa kapuját a góltól. A 40. percben dőlt csak el véglegesen a mérkőzés sorsa. Majnay pompás labdát tálalt Lizák elé, aki a kapust is elfektette és az üres kapuba pofozta a labdát. 3:1. A Dózsa jól hajrázott. Az utolsó 3 mérkőzésén a dombóvári és nagykanizsai vasutascsapat személyében két vezető csapatot győzött le és Nagymányok- ról is ponttal tért haza. Nem kétséges, hogy ha év közben is ilyen teljesítményt nyújtott volna, most ott lehetne a vezetők között. Különösen, ha minimálisra lehet csökkenteni a mérsékelt teljesítményt nyújtók számát. Ezúttal a belügyi csapatban Bencze, Tamási, Szűcs és Lizák teljesítménye emelkedett az átlag fölé. Sárbogárdi Petőfi— Dombóvári VSE 3:1 (1:0) Sárbogárd, 500 néző. Vezette: Buzsáki. Sárbogárd: Hernádi — Németh II., Bayer, Ondók — Németh I., Sirteleki — Varga, Porkoláb, Szeip, Hosszú, Marton. Dombóvári VSE: Kovács — G. Kiss, Egyed, Potó — Beke, Kor- pádi — Szőcs, Kőműves, Tapaszti, Varga, Sonkoly. Göröngyös talajú pályán, magas fűben játszott a két csapat. Dombóvár kezdett és enyhe mezőnyfölényt harcolt ki. A vasút Varga lövésével veszélyeztetett, a túlsó oldalon viszont Hosszú és Szeip próbálkozott a góllövés9el, egyelőre sikertelenül. A 12. percben a sárbogárdi védők Tapasztit a 16-oson belül gólhelyzetben fellökték, de a játékvezetői síp néma maradt. Nem sokkal később Vargát az ötösön vágták fel, ugyancsak gólhelyzetben, de a 11-es ezúttal is elmaradt. A 22. percben Kőműves elől az utolsó percben szedte fel a labdát Hernádi. A 26. percben Kőműves kitört, tisztára játszotta magát, de ebből az akcióból sem lett gól, mert a sárbogárdi kapuvédő megfogta Kőműves mindkét lábát. Az utolsó negyedórában Sonkolynak és Kőművesnek volt gólhelyzete, mégis a hazaiak lőttek gólt a befejezés előtt egy perccel. Szeip kicselezte a dombóvári védelmet és a kifutó kapus mellett a bal felső sarokba vágta a labdát. 1:0. Szünet után dombóvári góllal folytatódott a játék. Sonkoly— Varga—Tapaszti volt a labda útja és Tapaszti közelről nem hibázott. 1:1. A 26. percben újabb gólt ért el a hazai csapat Hosz- szú révén. 2:1. Ezután a saját 16-osához szegezte Dombóvár a hazaiakat, de a helyzeteket a csatárok nem tudták értékesíteni. Egy ellentámadás során viszont Hosszú újabb gólt ért el és ezzel beállította a végeredményt. 3:1. A 40. percben sérülés miatt Szőcs elhagyta a játékteret. Alacsony színvonalú mérkőzésen, a technikailag képzetlenebb csapat szerezte meg a győzelmet. A dombóvári csapat sokat körül- ményeskedett, önzőén, lélek nélkül játszottak. A játékvezetői hármas legalább két jogos 11-es- től fosztotta meg a vasutat. Kitűntek: Szeip és Hosszú, illetve a dombóvári csapatból senkit sem lehet kiemelni. Halmai Megkezdődött a csillagszerző verseny Neves fővárosi mesterjelöltek részvételével a TIT-klub helyiségében szombaton kezdődött még a verseny. Id. Mechtl Béla, a sakkszövetség megyei elnöke közvetlen szavakkal üdvözölte a verseny résztvevőit, s a nemes vetélkedéshez sok sikert kívánva nyitotta meg a versenyt. Az első eredményt ifj. Mechtl Béla érte el. ötletes játékban nyert vezércsel-nyitásával. Székely Mihály, Maráczi Ernő, Vasvári Károly mesterjelöltek, illetőleg I. osztályú játékosok kivételes képességeiket csillogtatták és biztosan győztek. Részletes eredmények: Székely Mihály—Kamarás Lajos 1:0, Vas- • vári Károly—Sinka Brigitta 1:0,! ifj. Mechtl Béla—Majnay Antal 1:0, Kunos Ferenc—Schmieder Ferenc 1:0, dr. Boros György—Maráczi Ernő 0:1. (Ezen a napon Bi- lek Istvánné szabad volt.) Vasárnap reggel fél 9 órakor kezdődött a verseny. A versenyzők újból pontosan megjelentek. Az első naphoz hasonlóan változatos megnyitásokat alkalmaztak, s valamennyien igyekeztek túltenni egymáson a csel vetésekben. Eredmények: Schmieder Ferenc —dr. Boros György 0:1, Majnay Antal—Kunos Ferenc 1:0, Sinka Brigitta—ifj. Mechtl Béla 0:1, Kamarás Lajos—Vasvári Károly 0:1. • Bilek Istvánné—Székely Mihály ! 0:1, Maráczi Ernő szabadnapos, Máza-Szászyár a tavaszi első a megyei bajnokságban 2. Sz. Petőfi 3. Bonyhád Vasárnap, a néhány elmaradt mérkőzést nem számítva, befejeződött az a versenyfutás, amely a 4 ponttal megugrott Szekszárdi Petőfi és az őt üldöző Máza- Szászvár és Bonyhád között folyt. Kánikulai hőség köszöntött be a héten és a nagy meleg egyáltalán nem használt a mérkőzések iramának és színvonalának. Az utolsó bajnoki fordulóban annak ellenére, hogy három találkozón is a vendégcsapat szerezte meg a győzelmet, mégis a hazaiak óriási előnyben játszottak, mivel a vendégcsapat hőségben megtett 2—3 órás út után léphetett csak pályára. A szurkolók szinte teljesen elfordulnak Tolna megyében a labdarúgástól. Hiszen alig 1500 nézője volt a 7 mérkőzésnek. Csonka fordulóra került sor az árvíz miatt ezúttal is, mivel a Dunaföldvár—Szekszárdi Honvéd összecsapást későbbi időpontra halasztották. A legnagyobb figyelem ebben a fordulóban is a tavaszi elsőségre esélyes három csapat küzdelmét kísérte. Közülük Máza-Szász- vár volt a legkedvezőbb helyzetben, hiszen otthonában léphetet. a pályára a Szekszárdi Gépjavító együttese ellen. Az első félidőben a szekszárdi csapat nagyszerűen védekezett és a hazaiak az első félidőben nem találták meg ennek a tömör védekezésnek az ellenszerét. Szünet után aztán megindult a gólözön és a jó védelméről híres szekszárdi csapat hálója nem kevesebbszer, mint hétszer rezdült meg, a magára talált mázai csatárok lövése nyomán. Ezzel a győzelemmel Máza- Szászvár csapata lett a tavaszi első. A Szekszárdi Petőfi Bátaszékeo szerepelt. Bátaszék a kiállítások ellenére alaposan felkészült a mérkőzésre, mégis csak időnként tudta kétségessé tenni a szekszárdiak győzelmét akik különösen az I. félidőben játszottak jól. (4:1). Szünet után aztán már egyik csapat sem igyekezett. Bonyhád sem simán szerezte meg a győzelmet Fomádon, ahol 2:2-es első félidő után még a 75. percben is 2:2 volt az eredmény. Az utolsó negyedórában aztán összeroppantak a hazaiak. Tolnán Tamási vendégszerepeit. Érdekes, hogy a tamási csapat, amely jó rajtot vett (a negyedik fordulóig még gólt sem kapott), milyen gyengén szerepelt a bajnokság hajrájában. A tolnai csapat is fél tucat góllal terhelte meg a tamásiak hálóját a vasárnapi mérkőzésen. Jól szerepelt vasárnap az újjászervezett cikói csapat is. A j5 védelemmel rendelkező Paks vereséggel volt kénytelen levonulni a cikói játéktérről, annak ellenére. hogy az első gólt a paksi csapat érte el a cikói találkozón.. A paksi gólra azonban a lelkes hazaiak nem kevesebb, mint három góllal válaszoltak és a hajrában már csak szépíteni tudott Paks. Simontomyán a vasárnap délelőtti kánikulában játszott mérkőzésen mind a két csapat csak közepes iramot tudott diktálni. A vendégcsapat lelkesen védekezett és bár a simontomyai csapat szinte végigtámadta a mérkőzést, mégis csak a befejezés előtt néhány perccel rúgták a simantor- nyaiak góljaikat, amely azonban a bajnoki pontok otthon tartását jelentette. Mivel a Dunaföldvár—Szekszárdi Honvéd találkozót későbbi időpontra halasztották, a forduló utolsó mérkőzésére Kisdorogon ke • rült sor. Itt a kisdorogiak ellenfele Fadd együttese volt. A két csapat nagy küzdelmet vívott egymással. Amikor azonban a kisdorogi helyzetek kimaradtak és Fadd megszerezte a vezetést, a kisdorogi csapat teljesen feladta a mérkőzést. A bajnoki táblázat eleien nem változott a helyzet a vasárnapi forduló eredményei alapján. A Máza-Szászvár jobb gólarányáva! az élen maradt. A Szekszárdi Petőfit pedig mindössze egyetlen pont lemaradással Bonyhád követi. A negyedik helyet Simon- tomya, az ötödiket Tolna biztosította be magának vasárnapi győzelmével. Ugyancsak nem változott a sorrend a bajnoki táblázat második felében sem. Mindössze a táblázat közepén került sor néhány helycserére. Részletes eredmények: MázaSzászvár—Szekszárdi Gépjavító 7:0 (0:0), Tolna—Tamási 6:0 (1:0), Cikó—Paks 3:2 (1:1), Dunaföld vár—Szekszárdi Honvéd elmaradt, Kisdorog—Fadd 0:6 (0:3), Fomád—Bonyhád 2:6 (2:2), Simon tornya—Bogyiszló 2:0 (0:0), Bátaszék—Szekszárdi Petőfi 2:5 (1:4). A nagy meleg úgy látszik jól hatott a góllövőkedvre, mert ezúttal a 7 mérkőzésen több, mint 40 gól esett. A bajnokság állása az elmaradt mérkőzések nélkül a következő: 1. Máza-Szászvár 15 12 1 2 73:11 25 2. Sz. Petőfi 15 11 3 1 42:12 25 3. Bonyhád 15 12 — 3 52:9 24 4. Simontornya 15 9 2 4 30:19 20 5. Tolna 15 S 1 5 32:17 19 6. Paks 15 G 3 6 23:25 15 7. Bogyiszló 15 6 3 6 19:35 15 8. Fadd 14 6 2 6 35:32 14 9. Sz. Gépjavító 15 5 4 6 17:25 14 10. Kisdorog 15 5 4 6 14:35 14 11. Fomád 14 3 4 7 22:38 10 12. Tamási 15 3 3 9 13:28 9 13. Bátaszék 15 4 1 10 24:54 9 14. Dunaföldvár 13 2 3 8 18:39 7 15. Sz. Honvéd 13 2 2 9 11:22 6 16. Cikó 13 2 2 9 13:38 6 Elmaradt mérkőzések: Július 3- án: Cikó—Dunaföldvár, Fadd— I Fomád. Július 10-én: Szekszárdi I Honvéd—Cikó. Július t7-én: Dunaföldvár—Szekszárdi Honvéd.