Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-25 / 148. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. június 23. A kereskedelmi bolthálózat bővítéséről tárgyalt a megyei tanács ülése Tegnap délelőtt tartotta a Tol­na megyei Tanács ülését, a régi megyeháza nagytermében. A ta­nácsülést Szabópál Antal, a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke nyitotta meg, majd az elnökség megválasztása után került sor az ülés első két napi­rendi pontjának megbeszélésére, amelyek előadója Szabópál Antal volt. Jelentésben számolt be a lejárt határidejű tanácshatároza­tok végrehajtásáról és a megyei tanács végrehajtó bizottságának munkájáról. A harmadik napirendi pontban a tanácsülés megvitatta a Tolna megyei kereskedelmi központok bolthálózatainak jelenlegi helyze­tét, fejlesztésének szükségszerű­ségét és lehetőségét. A téma elő­adója dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb-elnökhelyettese volt. Tolna megye kereskedelmi szempontból az ország fejletle­nebb megyéi közé tartozik. A felszabadulás óta elért je­lentős eredmények ellenére még ma sem rendelkezik olyan boltegységekkel, ame­lyekben az itt élő lakosság igényeit megfelelő színvona­lon lehetne kielégíteni. A jelenlegi bolthálózat jellemzői: a kis alapterületű, egy-két sze­mélyes boltok. Ez egyrészt adó­dik a megye sajátos helyzetéből, mivel települései rendkívül elap­rózottak. Annak ellenére, hogy nagyobb hiányosságok nem mu­tatkoznak az élelmiszerbolt-háló­zat kiépítésében és az áruellátás­ban, mésis egyes helyeken nem megfelelő a szakbolthálózat ará­nya. A boltok szűk eladói és rak_ tártérrel rendelkeznek, s ennek következtében sok helyen állan­dó a zsúfoltság. A népgazdaság egyéb területein napjainkban végbemenő koncent­rációs folyamat a kereskedelem területén is szükségessé teszi a nagyobb kereskedelmi központok és al­központok kialakítását, ahol a vásárlók minden, a keres­kedelem által forgalomba ho­zott árut megtalálnak. Ezeknek a kialakítása már meg­kezdődött, az 1963-as évben vég­zett vevőszámlálások alapján: Bátaszéken, Bonyhádon, Dombó­váron, Dunaföldváron, Gyönkön, Hőgyészen, Nagydorogon, Pakson, Simontornyán, Tamásiban, Tolnán és Szekszárdon. A tanácsülés helyeselte az el­készült távlati hálózatfejlesztési tervet. Többek között, hogy Dombóváron jelenleg egy ven- déklátóipari komplexum épül, napirenden van a lakberendezési áruház, a vasbolt bővítése, elké­szültek egy ÁBC élelmiszerbolt tervei. Tamásiba egy vendéglátó- ipari kombinátot terveznek. Si- montomyán élelmiszerbolt, üdí­tőital-üzem létesül, s most készül egy modem presszósvendéglő ter­ve. Dunaföldváron ruházati áru­házát, ÁBC élelmiszerboltot, Nagydorogon presszós kisvendég­lő építésének terveit készítik; A tanácsülés megállapította, hogy Szekszárd kereskedelmi bolthálózata túlterhelt, s megfelelő bővítéséről mi­előbb gondoskodni kell. Az idén befejeződik a Garay Szálloda felújítása, — bár ez nem oldja meg a város szállodaellá- tását teljes mértékben. A város növekvő idegenforgalma és a szomszédságában levő gém énei vadrezervátum világhíre indo­kolttá teszi egy nagyobb szálloda­kombinát építését. A tanácsülés negyedik napi­rendi pontjában megvitatta a dombóvári járási tanács mező- gazdasági irányító munkáját, a mezőgazdasági állandó bizottsá­gok tevékenységét, tapasztalatait és feladatait. Tito Bratszkba érkezett Bratszk (TASZSZ) Csütörtökön a reggeli órákban különrepülő- gépen Irkutszkból Bratszkba ér­kezett Joszip Broz Tito, a JKSZ főtitkára, köztársasági elnök. A vendéget Bratszkba elkísérte Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, va­lamint több párt- és állami vezető személyiség. Bratszkban a jugoszláv állam­elnök megtekinti a híres vízi­erőművet, majd visszatér Ir- kutszkba. Sajtóértekezlet Algírban Titokzatosságba burkolóznak az új nemzeti forradalmi tanács tagjai Magyar pártküldöttség Finnországban Helsinki (MTI). A Gáspár Sán­dor vezetésével Finnországban tartózkodó magyar pártküldöttség találkozott és beszélgetést folyta­tott Vilié Pessi-vel, a Finn Kom munista Párt főtitkárával és a Finn Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjaival. Ezt köve­tően a magyar küldöttség a Finn Népi Demokratikus Unió központ­jában tett látogatást. Június 23-án Gáspár Sándor előadást tartott a Finn Kommunista Párt központ­jában „A szocializmus építésének kérdéseiről” címmel. Az előadáson részt vett a Finn KP. Politikai Bizottságának és Központi Bizott­ságának, valamint a Finn Népi Demokratikus Unió vezetőségének több tagja. Az algíri rádió nagy stúdiójá­ban tartotta meg az új nemzeti forradalmi tanács első sajtóérte­kezletét. A szóvivő bejelentette: _ forradalmi tanács válaszolni kíván az ellenséges propaganda­kampányra. Az újságírók első kérdése így szólt a szóvivőhöz: kicsoda ön? — Nem, a név a fontos — vá­laszolt a szóvivő. Nevünket meg­felelő időben közöljük majd. Ezután a nemzeti forradalmi tanács egyik tagja tett nyilatko­zatot. Ö sem közölte nevét. Pe­dig közismert személyiségről van szó. Kaid Ahmedről, aki Slimane őrnagy néven vált ismeretessé. Változatos politikai pályafutása során a Ben Bella-kormánynak is tagja volt. (Meg nem erősített algíri értesülések szerint ő tar­tóztatta le a volt elnököt.) A továbbiakban az őrnagy rend­kívül élesen bírálta Ben Bella személyét. Mint mondotta, népi kifejezést használ, amikor kije­lenti, hogy Ben Bella mindenkit felfalt maga körül. Fokozatosan eltávolította azoikat, akik koráb­ban vele együtt a forradalomért harcoltak. Egyeduralomra tört. Az alkotmányos intézményeket jégszekrénybe tette. A parlament, az FLN, az igazságügyi szervek fölé emelte magát. Népárulónak minősítette a volt elnököt, aki — mint mondta — csak opportunista tapsolókat tűrt meg maga mellett, és azt akarta, hogy az egész nép térdeljen előt­te. Az őrnagy szerint a zsarnok megdöntése a nép érdeke volt és a kormány most készülő Fehér könyve mindezt bizonyítja is majd. Jugoszláv vendégek a szekszárdi dolgozók békegyűlésén Az Országos Béketanács ven- A vendégeket a megye veze- dégeként a jugoszláv békemoz- tői és a népfrontbizottság kép- galom két képviselője, Rabotni viselői fogadták, a Hazafias Gyurgyev és dr. Szlavko Zare Népfront Tolna megyei bizott­látogatott hazánkba, a magyar fága helyiségében. A békegyű- ... , , . , lesre délután négy orakor került bekemozgalom tanulmanyozasa- SOr, a megyei tanács zsúfolásig ra. Útjuk során csütörtökön el- megtelt dísztermében, jöttek Szekszárdra, a város dől- ^ Részt vettek a békegyűlésen gozóinak békegyűlésére. Szombatra halasztották az afro-ázsiai külügyminiszteri értekezletet Algir (MTI) A rádió ismertet-1 amint azt Algéria és számos más te Algéria párizsi nagykövetének , ország kívánja, vagy pedig sike- a tüntetések külföldi sajtóvissz- rónék biztosítása érdekében nem hangjával is foglalkozó nyilatko­zatát. A nagykövet azt állította, hogy a fiatalok által rendezett algíri kormányellenes tüntetések hátterében olyan kalandorok áll­nak, akik nem vésők figyelembe ' Algéria realitásait. A külügyminisztérium közle­ményben sorolta fel azokat az af­ro-ázsiai küldötteket, akik részt vesznek a szombaton megnyíló külügyminiszteri értekezleten és már megérkeztek Algírba. Ezek: Afganisztán, Szaud-Arábia. Ka­merun, Kína, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság, Etiópia, India, Indonézia, Irak, Japán, Jor­dánia, Kuwait. Libanon, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Mon­gólia, Nepál, Pakisztán, a Fülöp- szigetek, az Egyesült Arab Köz­társaság, Szomáli, Szudán. Szíria; Thaiföld, Tunézia, Törökország, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság és Jemen képviselői. Csütörtökön újabb delegációk ér­keztek. A külügyminiszterek döntenek arról, hogy az államfői értekez­lenne-e kívánatosabb elhalaszta­ni, amint ezt ugyancsak több ázsiai és afrikai ország javasolta. A kairói látogatásáról vissza­tért Buteflika külügyminiszter hangoztatta, Nasszer elnök és Csou El-laj kínai kormányfő egyetértett vele, hogy feltétlenül meg kell rendezni a találkozót a tervezett időpontban, tehát jú­nius 29-i kezdettel. Algíri kormánykörökben öröm­mel fogadták azt a hírt, hogy Csou En-laj, Nasszer és Sukamo felhívja Ajub Khan pakisztáni el­nököt, utazzon Algírba. Mint is­meretes, a pakisztáni elnök Saszt- ri indiai miniszterelnökkel egyet­értve az értekezlet elhalasztása mellett nyilatkozott. Több afrikai ország, ígv Nigéria és Tanzania is az értekezlet elnapolását javasol­ja. »A nemzeti forradalmi tanács lapja vezető helyen közli, hogy a kínai miniszterelnök újabb nyi­latkozatban foglalt állást a kon­ferencia megtartása mellett, hangsúlyozva, hogy az algériai változást szigorúan bel ügynek letet most keli-e megtartani, kell tekinteni. Csajbók Kálmán, a párt megyei Péter Siegfried, a párt városi bizottságának képviselői, dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese, Császár József, a városi tanács elnöke, Kaszás Imre országgyűlési képviselő, valamint Gyerő András, és Mó- nus István, a népfront megyei elnökségének képviselői. Kaposi István, a Hazafias Népfront városi bizottsága el­nökének megnyitó szavai után Kaszás Imre, országgyűlési kép­viselő tartott ünnepi beszédet ismertette a jelenlegi nemzet­közi helyzetet, részletesen fog­lalkozott az amerikaiak dél­vietnami agressziójával, majd a világméretű békeharc fontossá­gáról, szükségességéről beszélt. Kaszás Imre ünnepi beszéde után Rábolt Oszkárné szavalatát hallhatták a gyűlés résztvevői, majd dr. Szlavko Zare, a Szlo­vén Szocialista Szövetségi Köz­társaság ENSZ-társaságának el­nöke kért szót. Elmondta: nagyon kellemesen lepte meg őket az a szilárd békeharc, amit Magyar- országon tapasztaltak. Hangsú­lyozta, hogy a jugoszláv dolgo­zók ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy éreznek, mint magyar társaik, és Jugoszlávia népe is a háború ellen, a béke megvédé­séért küzd. A beszédek után javaslat hangzott el, hogy a város dolgo­zói nevében aláírásokkal hitele­sített tiltakozó levelet küldjenek az Országos Béketanácsnak, az amerikaiak vietnami agressziója ellen, és fejezzék ki szolidaritá­sukat a vietnami néppel. A ja- I vaslatot a békegyűlés egyhan- j gúlag elfogadta. í Algír: Fiatalok tüntetnek Ben Bella mellett a főváros utcáin. (Rádió-telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) Slimane őrnagy kijelentette, hogy Algéria új lapot nyitott tör. ténelmében; hogy a nép számít­hat a forradalmi tanácsra, amint a forradalmi tanács is számít a népre; hogy az igazság, a demok­rácia és az emberi méltóság győ­zött és hogy a hatalomátvétel ki­zárólagosan algériai belügy. — Semmi sem változott Algé­riában — folytatta. — Sem Algé­ria választott útjának elvei, sem baráti kapcsolatai, sem vállalt kötelezettségei. Semmilyen forra­dalmi célunk nem változott. Egy ember és csoportja tűnt el a po­litikai porondról, de Algéria nem ez az ember és nem ez a csoport. Az őrnagy ezután azt állította, hogy a hatalomátvétel nem volt meglepő az algériai nép számára, hiszen várta. Elutasította az olyan „díszítő” jelzőket, mint „milita­risták, puccsisták”. Felszólította az újságírókat, ne járjanak ha­mis úton az algériai helyzet meg­ítélésében. „A hatalom Algériá­ban most nem a militaristák, hanem a militánsok kezében van” — mondta az őrnagy. A nemzeti forradalmi tanács­nak a szocializmusról vallott fel­fogását illető kérdésekre válaszol­va Slimane kijelentette, hoffv a forradalmi tanács elveti a rosszul megemésztett baloldaliaskodó frá­zisokat és visszaállítja az eredeti algériai forradalmi célokat. „Igent mondunk a szocializmusnak, de a mi módszereink, a mi hagyomá­nyaink, a mi filozófiánk szerint’1 — mondta — ezekről a sajátossá­gokról azonban csak annyit jegy­zett meg, hogy azok az algériai nép leikéből fakadnak. Slimane őrnagy kitérő választ adott, vagy nem felelt az újság­írók következő kérdéseire: van-e jelenleg Algériának államelnöke és ki az? Az afro-ázsiai államfői konferencián ki lesz Algéria kép­viselője? Kik a nemzeti forra­dalmi tanács tagjai? Folyik-e a forradalmi tanács kiszélesítése? Lesz-e Ben Bella-per? Ezekre a kérdésekre csak annyit válaszolt, hogy a forradalmi tanács a meg­felelő időben megvilágítja a fel­vetődött kérdéseket és felfedi majd tagjainak kilétét is. Szolnok megyébe látogatott a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége A Vietnami Demokratikus Köz­társaság hazánkban tartózkodó kormányküldöttsége Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettesnek, a Vietnami Dolgozók Pártja Poli­tikai Bizottsága tagjának vezeté­sével csütörtökön Szolnok me­gyébe látogatott. A küldöttséget elkísérte dr. Szalai Béla külkeres­kedelmi miniszterhelyettes és Pa­taki Sándor a Külügyminisztérium megbízott főosztályvezetője. A lá­togatáson részt vett Hoang Bao Són. a VDK budapesti nagykö­vete. A vendégeket Szolnokon a megyei tanács székházában Csáki István, a megyei pártbizottság el­ső titkára. Oláh György, a me­gyei tanács vb elnöke, valamint a megye és a város több más ve­zető személyisége fogadta. A kül­döttséget rövid baráti eszmecse­rén tájékoztatták a Tisza-menti megye politikai, gazdasági és kul­turális életéről. A küldöttség rö­vid szolnoki tartózkodás után Tiszaföldvárra utazott, ahol meg­tekintette az országos hírű Lenin Termelőszövetkezet gazdaságát. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents