Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-03 / 129. szám

TOLNA MEGYEI V0JV3 PSOtETAHmi EGYESÜLTETEK i NisrtlISAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 129. szám. ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1965. június 3. r Tájékoztató az ifjú szakemberek munkába állításáról ) Z. o. Bezárulnak az iskolakapuk 3. o. Túl a megyehatáron 5. o. a Brezsnyev üzenete szakszervezeti értekezlethez Moszkva (TASZSZ). Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára üzenetet intézett a harcoló vietnami nép­pel vállalt szolidaritás második nemzetközi szakszervezeti érte­kezletéhez. Az üzenet rámutat: a Szakszervezeti Világszövetség kezdeményezésére Hanoiba össze­hívott értekezlet fényesen bizo­nyítja a világ proletariátusának az amerikai intervenció ellen igaz­lió dollárt kért a kongresszustól a Dél-Vietnamnak, Thaiföldnek és Laosznak nyújtandó „gazdásá­gi segítség” kiterjesztésére. Az elnök sajtóértekezletén hangoztat­ta, hogy a jövőben további áldo­zatokat kér majd az amerikai néptől. Pham Van Dong nyilatkozata Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság mi­niszterelnöke kedden hangoztat­ta: „A vietnami nép a világ más népeihez hasonlóan nem fél az amerikai furkósbottól, hanem Szerdára virradó éjjel Saigon- döntése értelmében Dél-Vietnam- tói 64 kilométerrel északkeletre ba küldendő harci egységek első ££££. poHtitójuk során minél ságos harcot vívó vietnami nép­pel vállalt szolidaritását. Az SZKP Központi Bizottsága első titkárának üzenete aláhúzza: a szovjet emberek erélyesen el­ítélik az amerikai imperialisták vietnami rablóháborúját, állhata­tosan követelik a VDK elleni amerikai agresszió beszüntetését, az Egyesült Államok csapatainak kivonását, s azt, hogy a vietnami nép maga dönthessen saját ügyei­ben. Ausztráliai katonák érkeztek Dél-V ietnamba kisebb összecsapásra került sor csoportja, 111 katona. Az egysé- egy amerikai egység és dél-viet- get a Saigontól 19 kilométerre maSasabbra kúsznak fel az ame­nami szabadságharcosok között, lévő Bien Hoa-i légitámaszpont “bb i^^etómüük ^’marasból Pleiku tartományban^ Saigontól védelmére osztják be, amerikai J ® 350 kilométerrel északkeletre a parancsnokság alatt. További és annál nagyobbat zuhannak majd”. „Minél ádázabbul fokoz- amerikai imperialisták északkeletre a parancsnokság szabadságharcosok kedden tárna- ausztráliai egységeket hajóval dást intéztek a dél-vietnami kor- szállítanak Dél-Vietnamba és azok - háborúiukat és minél mánycsapatok egyik gépkocsi- beérkeztével az országban mint- köSk eí, annáTní oszlopa ellen. A tamadas során a egy 800 ausztráliai katona allo- b ]esz írántuk ^etnami é gepkocsioßzlophoz kirendelt ot masozik majd. amerikai „tanácsadó” közül kettő gyűlölete és annál nagyobb lesz ,, ... , .. , _ , A Csoszon Ilbo dél-koreai lap eltökéltsége, ho.,y keményen visz­a ™&ébe- bgy értesült, hogy a szöuli kor- szaüssön és folytassa a harcot kormanycsapatok veszte- mány mbg júniusban nagy lét- mindaddig, amíg egyetlen ameri- segeirol nincs jeientes. számú katonai erőket szándéko- kai agresszor sem marad Viet­Szerdán a saigoni repülőtérre zik Dél-Vietnamba küldeni. namban” — hangoztatta Pham érkezett az ausztráliai kormány Johnson elnök kedden 89 mii- Van Dong. Itt a negyedik árhullám — Félezer ember a gátakon Április 27-e óta tart az árvédel­mi készenlét a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségén. Alig vonul le az egyik árhullám, már jelzik a következőt. Ilyen sorozatos, hosszan tartó áradásra nem emlé­keznek a szakemberek. Még az emlékezetes 1954. évi nyári ára­dás is sokkal rövidebb idő alatt ért véget. Az április vége óta a harmadik árhullám egy hete tető­zött a Duna Tolna megyei szaka­szán, azóta alig apadt a víz fél métert és máris itt a következő áradás. Szerdán este 6 órakor már két centiméternyi áradást jelen­tettek Paksról, Palánkon ekkor még két centit apadt. Az előzetes számítások szerint ez az árhullám is olyan magas lesz, mint „elődje”. Hogyan védekeznek az árvíz ellen, mire kell számítani az ár­vízveszély által érintett Duna- menti községek lakóinak, ez iránt érdeklődtünk az igazgatóság szek­szárdi szakaszmérnökségén. A sza­kaszmérnökség vezetői közölték — és ezt megerősítette Karászi Kál­mán, az igazgatóság vezetője is —, hogy aggodalomra semmi ok. Bár a hosszan tartó áradások kö­vetkeztében a gátakon már több helyen lehet észlelni átázást, a rendelkezésre álló eszközökkel, munkaerővel mindenütt meg tudják akadá­lyozni, hogy ez veszedelmes méretűvé váljon. Eddig sikerült még a nyári gá­tak által védett területeket ils megmenteni az elöntéstől. A bölcs­kei szigetnél megerősítették a nyári gátat, így a szigetre nem tört be a víz. Sajnos, itt az el­múlt években elszántották az öt- vennégyes árvíz alkalmával emelt gát egy részét, azt most kellett helyreállítani. Sikerült megvédeni — a gát megerősítésével — a faj- szi tsz Dombori fölött lévő terü­letét. Eredményesen folynak je­lenleg is a megerősítési munkála­tok a gemenci vadgazdaság rezéti körgátján. Itt a Kaposmenti Víz­gazdálkodási Társulás kubikos­brigádja végzett az elmúlt napok­ban eredményes munkát, jelenleg honvédek segítenek a gát megerő­sítésén. A fővédvonal nagy részén csak figyelőszolgálat van. Itt óránként járják be az őrök a gátat és ahol hibát észlelnek, szivárgást figyel­nek meg, ezt azonnal jelentik az oszlopokra kihelyezett telefonokon keresztül és máris indulhat az árvízvédelmi osztag, teljes fel­szereléssel a helyszínre. A fővédvonal gátja általában másfél méternyi vizet tart jelenleg, Bátánál azonban he­lyenként több, mint két méter víz nyomja a gátat. Éppen ezért itt fokozottabb mun­kára van szükség. Ahol szivárgást észlelnek a mentett oldalon homok zsákokkal támasztják meg a gá­tat, megakadályozzák a rézsűk el­csúszását. Rendelkezésre áll azon­ban minden egyéb eszköz is — többek közt acél szádpallók — az esetleges fenyegető áttörés meg­akadályozására. Az 1954-es nyári árvíz idején több ezer ember dolgozott a Tol­na megyei gátakon. Ma — az ak­korihoz hasonló, de időtartamát tekintve hosszabb áradás alkal­mával — mintegy félezer ember, lényegében az igazgatóság appa­rátusa őrködik, áll készenlétben a gátakon. Ennek ellenére ma na­gyobb a biztonság, mivel az utób­bi tíz esztendőben jelentős mér­tékben megerősítették a gátakat, elkészült többek közt az új Sió­gát, a tolnai holt Duna-ág elzá­rása Kutyatanyánál. Emellett lét­rehozták az árvízvédelem új szer­vezetét. Nincs tehát ok aggoda­lomra a Duna mentén. <J) Kubai delegáció érkezett Budapestre Carlos Rafael Rodriguez minisz­ter, a Kubai Szocialista Forradal­mi Egységpárt országos vezetősé­gének tagja négytagú delegáció élén június 2-án néhány napos magyarországi tartózkodásra Szó­fiából Budapestre érkezett. A kül­döttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Nyers Re­zső, az MSZPM Politikai Bizott­ságának póttagja, a Központi Bi­zottság titkára, Baczoni Jenő kül­kereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető munkatársai. Jelen volt Juan Fuxa Sanz, budapesti kubai nagykövet és a nagykövetség tag­jai. (MTI) Tito elnök Prágába érkezett Prága (MTI). Tito elnök és fe­lesége szerdán egyhetes hivatalos látogatásra Csehszlovákiába érke­zett. A jugoszláv vendégeket a prágai repülőtéren ünnepélyesen fogadták. Antonin Novotny köz­társasági elnök, a CSKP KB első titkára mondott üdvözlő beszédet, amelyre Tito elnök válaszolt. Novotny rövid beszédében han­goztatta: „Meggyőződésünk, hogy e látogatás alkalmával folytatandó eszmecserék mind országaink együttműködésének bővítéséről, mind a jelenlegi nemzetközi problémákról, hasznosak lesznek. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az Önök látogatása tovább erősíti a nemzeteink közötti barátságot és együttműködést és hozzájárul a szocialista országok egységének és a világ békéjének megszilár­dításához” — mondotta a többi között Novotny, akinek szavaira Tito elnök válaszolt, Tito válaszában hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia és Csehszlovákia Tito. népei között a hagyományos ba­rátság alapja a szocializmus esz­méinek azonossága és a békés nemzetközi együttműködés. A nemzetközi helyzetről szólva hangsúlyozta; rendkívül fontos, hogy minden ország és nép, amely érdekének tartja a nemzetközi helyzet javulását, a béke és az igazságos, egyenjogú nemzetközi kapcsolatok biztosítását, síkra- szálljon a jelenleg mutatkozó ve­szélyes fejleményekkel szemben, á tartós béke megőrzéséért és minden nép szabad fejlődésének biztosításáért, — Ezekben az erőfeszítésekben természetesen fontos szerep vár a szocialista országokra, a nemzet­közi munkásmozgalomra, valamint a haladó erőkre a világ minden részében; Ezeknek az erőknek építőjellegű megmozdulásaikkal meg kell hiúsítaniok a reakciós erők próbálkozását — mondotta Megkezdődtek a csehszlovák—• jugoszláv tanácskozások Prága (MTI). Szerdán a prágai várban megkezdődtek a jugoszláv —csehszlovák hivatalos tárgyalá­sok. Ezen a csehszlovák küldött­séget Antonin Novotny köztársa­sági elnök, a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, a jugoszláv de­legációt Joszip Broz Tito elnök, a Jugoszláv Kommunisták Szövet­ségének főtitkára vezeti. A ta­nácskozásokon megvitatják a je­lenlegi nemzetközi helyzet leg­fontosabb problémáit, valamint a két ország közötti kapcsolatok bővítésének lehetőségeit; A látogatás első napjának be­fejező aktusaként szerdán este a prágai várban Novotny elnök nagyszabású fogadást adott a ju­goszláv vendégek tiszteletére. Havazás, esőzések, napsütés Szeszélyes tavasz Európában Párizs (AFP). A jelentések sze­rint kedden újabb havazás vasta- gította meg az olasz—svájci ha­tár hegyvonulatainak néhQl amúgy is több méter vastag hó­takaróját. Havazott az észak-olasz­országi Dolomit hegységben is. | A Svájc északi részében fekvő • Schwyz kanton legöregebb embe­rei sem emlékeznek az ideihez . hasonló „havas tavaszra’’. Havar zik a berm felföldön és a szom­szédos Alpokban, ahol az egyik országutat lavinaomlás zárta el, — egy 24 tagú kiránduló társa­ság a hegyekben rekedt. Nyugat-Németország déli részé­ben alacsony hőmérséklet mellett ömlik az eső. Passau város déli részének utcái nagyrészt víz alatt állnak. Finnország északi és középső részén esik az eső, északkeleti csücskének hegyvidékén olyan ala­csony a hőmérséklet, hogy újra üzembe állították az épületek köz­ponti fűtését. Ugyanakkor nap­sugárban fürdő Riviera fogadja a dél felé utazót, a francia ten­gerparton kedden délután 19—22 Celsius meleg volt leolvasható a hőmérőkön. Hasonlóképpen veröfényes volt az időjárás Spanyolországban a Madridtól északra fekvő hegy­vidék kivételével, amelynek egyes pontjain kedden este a hőmér­séklet plusz 3 fokra süllyedt.

Next

/
Thumbnails
Contents