Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-17 / 141. szám
4 fÖLWS MEGYEI NÉPÚJSÁG 10G5. június 17. Megújuló szőlővidék Lánctalpas traktorral lazítják a talajt A magyar föld régi kincse a szőlő. Legnagyobb híre persze a történelemben a tokaji bornak volt. De — Badacsony, Somló, Villány, Siklós, Szekszárd, vagy Eger borai is kivívták az európai szakértők elismerését. A bioi usok azt mondják: nyelvünkön ízlelőkelyhek vannak. Nos, ez a meghatározás bizonyára szimpatikus a borbarátoknak. De maradjunk csak a történelmi borvidékeknél. Az a nagy átalakulás, amely a magyar mezőgazdaságban az elmúlt húsz esztendőben végbement, nem hagyta érintetlenül a szőlővidékeket sem. A szőlőt, bármennyire az egyedi szeretet, a gondosság, a Colas Breug- non-i életművészet birodalma, — igazán termelékenyen és korszerűen csak nagyüzemben lehet megművelni. Legalábbis olyan gazda számára ez az igény, aki nagyban, ugyanakkor a történelmi borfajták kialakításával és megtartásával akar eredményt elérni. Az átmenet éveiben a felosztott szőlőterületeken károkat okozott a hozzánemértés, a hanyagság is, később pedig az a — sajnos, elterjedt — szemlélet, amely a szőlészetet és a borászatot más népgazdasági ágak mögött túlzottan háttérbe szorította. Persze, például a badacsonyi kéknyelű, vagy a szekszárdi kadarka sohasem akart versenyezni a hengerelt árukkal, vagy a feketeszénnel. De megvolt, főleg pedig megvan — és a mai eredmények alapján joggal bízik az ember: meglesz a helye a munka gyümölcsei között minden korban. Szekszárd... A városka — költők bölcsője és olyan boré, amelynek első tőkéit még a római légiók telepítették —, környékén, a saját földjének dombjain a szőlőtelepítésnek újfajta módjait kísérletezgeti nagy gonddal. 17 ezer holdon terül el az állami gazdaság, amelynek modern szőlővesszőhajtató üzeme és új módszerekkel telepített, százholdas táblái ennek a történelmi szőlővidéknek meghozhatják a régi hírnév új felragyogását. Nem mind’ a 17 ezer hold szőlő. Van itt kukorica és búza is — gyönyörű, csőkutas módszerrel öntözött földeken; és van állattenyésztő üzemegység, például borjúhízlalóval. De az igazi büszkeség mégis a szőlő. Végig a dombokon — a városkától délre és északra, de a város közepén magasodó Bartina- hegyen is, amelyen korok találkozásának jelképeként egy kis kálvária három keresztje és — egy televíziós reléállomás áll egymás szomszédságában —i szőlő, szőlő, szőlő. Régi módszerű, sűrűn ültetett. Római teraszos. Egymást sűrűn követő, kis lépcsőzetes, egy sor szőlőnek talajt adó teraszok. És — makroteraszok. Ez újítás. Mohácsi Károly, a gazdaság igazgatója, egész Európa szőlőtermesztőinek legjobb tapasztalatait egyesítette, de tovább is fejlesztette. Sokféle célt akart elérni: először a géppel-művelhe- tőséget és a magasabb hozamokat, másodszor — a drága termőtalaj védelmét az erózióktól. Mert ezek a nagy teraszok: széles hátukon megtartják az esővizet és földjüket sem képes magával hordani, mint a régi meredek hegyoldalak soraiét; már csak azért sem, mert a makróteraszok a lejtő irányára keresztbe húzódnak... Ezekre telepítenek szőlőt, kordo- nos műveléssel, a Lenz-Moser rendszer alkalmazásával. Ez a régi dézsmapincékben az olasz- rizling, a kadarka, a bikavér (amelyről a régi rigmus azt tartotta, hogy többet ér az orvosságnál) gyűlik az üvegbélésű cement- hordókban... Villány.. Közelebb Délhez — csaknem a jugoszláv határon — vulkáni eredetű hegylánc (vagy inkább domblánc, dehát a helyi büszkeség mindig heggyé avatja a dombokat): Villány a bar fejedelmi székhelye. Mélytüzű, csillogó vörös bor„.' (MTI-fotók — Fehérváry Ferenc felvételei.) ‘ A Itucok mcnszouil — Itt laksz? — Igen. Két bútorozott szoba, fürdőszobával. Egyelőre két hétre vettem bérbe, de azt hiszem meg kell majd hosszabbítanom a bérleti szerződést. Két hét alatt nem lesz meg a gyilkos Felértek az első emeletre. Her- wegh kizárta a lakás ajtaját, s betessékelte a vendéget. Faber az ablakhoz ment. Kissé kellemetlenül érezte magát. Barátja ezt menten észrevette. — Ne izgulj, ne félj, nem hozlak kellemetlen helyzetbe. Nem az a szándékom, hogy hírforrásul használjalak fel.;. Más hírforrásaim vannak ..: Csak az a kívánságom, hogy néha találkozzunk, és felhajtsunk valamit találkozásunk örömére. — Szíves örömest — válaszolta Faber. — Akkor parancsolj beljebb fáradni. Rögtön megisszuk az első pohárral. Faber benyitott a másik szobába, s szinte tátva maradt a szája a meglepetéstől. Titkos menyasszonya, Olga ült az egyik karosszékben. — Huncut kópé vagy! — mond. ta barátjához fordulva. — Te viszont egy udvariatlan rendőrtisztviselő vagy! — korholta Olga mosolyogva. — Elpanaszoltam Axelnak, hogy már napok óta nem láttalak, mire 6 megszervezte ezt a találkozást. Faber néhány perc múlva távozni készült. Papendellebe kellett utaznia, szolgálati ügyben. — Már mész? — kérdezte Olga. — Sajnos, nem maradhatok tovább. De ... Egy ideig küszködött magával. — Végeredményben senki sem tilthatja meg, hogy leendő feleségem ne kísérjen el szolgálati utamra. Ha kedved van, velem jöhetsz j,. így történt, hogy Faber nem vonaton, hanem Olga kis Hanomag kocsiján, Olgával együtt utazott Papendellebe, ahol a gyilkos — a helyszínrajz szerint — az erdő szélén eltemette egyik áldozatát * Otto Hardke, az összenőtt szemöldökű, majomképű, alacsony homlokú betörő már három hete mindennap kihallgatásra jelentkezett a Köln melletti klingel- pützi fogházban. Kérte, hogy a fogházból szállítsák kihallgatásra Düsseldorfba, mert fontos adatokkal tud szolgálni, sőt a gyilkos nevét is tudja. Az igazgató csak a harmadik héten engedett a kérésnek, mert — őszintén szólva — nem hitt a többszörösen büntetett előéletű bűnözőnek. Azt hitte, Hardke csak azért állítja, hogy tudja, ki a düsseldorfi rém, hogy így eljusson szülővárosába, Düsseldorfba és az utazással megszakítsa börtönéveinek egyhangúságát. Végül mégis csak teljesítette a kérést, miután előzőleg érintkezésbe lépett a düsseldorfi rendőrséggel és onnan azt a választ kapta, hogy egyetlen adatot sem szabad lenyomozatlanul hagyni. Egy reggel, rabruhában, megbilincselt kézzel, fegyveres kísérettel megérkezett Hardke a düsseldorfi rendőrfőnökségre. Brenner detektív régi ismerősként üdvözölte. — No mj az Ottó, elúntad magad Klingelpützben? Hazai levegőt akarsz szívni? — Az igazat megvallva, elég unalmas az élet abban a vidéki fogházban. De nem a honvágy hozott haza. Azért jöttem, mert azt hiszem, hogy segítségükre lehetek ... Ismerem azt, akit keresnek — Honnan ismered? — kérdezte Brenner mérsékelt érdeklődéssel. — A cityből. Együtt ültem vele — válaszolta a fegyenc és vágyakozó pillantást vetett a detektív kezében füstölgő cigarettára. Brenner kiolvasta tekintetéből, hogy nagyon szeretne rágyújtani. Megkínálta. — Szóval együtt ültél valakivel, aki azt mondta, hogy ha majd kiszabadul, ő lesz a düsseldorfi rém — jegyezte meg gúnyosan. — Nem egészen így volt — válaszolta Hardtke. — Mindany- nyiunknak az idegeire ment az az ocsmány alak ... Éjjel-nappal csak disznóságokat mesélt, nőket emlegetett, akiket majd megfojt s felmetszi a hasukat. — Hogy hívják? — Pillanatnyilag elfelejtettem a nevét, de talán majd eszembe jut... Előbb azt szeretném tudni, mi hasznom belőle, ha beköpöm? — Küldünk egy vörös rózsacsokrot a celládba, örök hálánk jeléül. — Azt nem kívánom, de szólhatnának egy jó szót az érdekemben, hogy ha majd letöltöttem a szükséges időt, feltételesen bocsássanak szabadon. — Ennyit azt hiszem megtehetünk. De most bökd ki már a nevét. — Kürten. Peter Kürten a neve — válaszolt a fegyenc. * Mertens nem sok értelmét látta. mégis elhatározta, hogy a leg- tüzetesebben utánajár a dolognak, habár már egészen félretaposta a sarkát a hetek óta tartó céltalan járás-kelésben. A déli óráikat választotta, mert remélte, hogy akkor otthon találja a Mettmanner Strasse 71. számú ház lakóit, akinél lakótársuk, bizonyos Peter Kürten felől kell érdeklődnie. Tíz lakója volt a keskeny négy- emeletes háznak, s egyik-másik lakó albérlőt is tartott. A savanyú káposzta szagú lépcsőházba érve becsöngetett a bal. oldali földszinti lakás ajtaján. Wagner — olvasta az ajtón a lakó — voltaképpen a háziúr — nevét. Szerencséje volt, az egész család az asztalnál ült, s ebédelt. — Bűnügyi rendőrség — mondta az ajtót nyitó Wagnemak. — Kérem ne zavartassák magukat. — Tartson velünk — invitálta Wagner a látogatót. — Szabad érdeklődnöm, mi járatban van? — Néhány bizalmas felvilágosításra van szükségem. — Tőlem? Miért? Kiről? — A manzardlakás bérlőjéről, Peter Kürtenről. Jól ismeri? — — Annyira, amennyire az ember a lakóját ismerheti. — Nem észlelt rajta valami feltűnőt? — Nem. De mit akarnak tőle voltaképpen? — Adatokra van szükségünk róla. — Úgy látszik sok a náérő idejük — jegyezte meg Wagner kissé bosszúsan. — Inkább a tömeg, gyilkosnak járnának a nyomára. — Tessék csak ránk bízni... De most Kürtenről van szó. Iszik az az ember? Wagner felállt az asztal mellől, megtörülte a száját, körülményesen rágyújtott egy rövid szivarra, csak azután válaszolt. — Még sohasem láttam ittasan. Nem tudom, mi bajuk vele, de annyit mondhatok, hogy ha ennek a háznak minden lakója olyan csendes és tisztességes volna, mint Kürten és a felesé e, akkor én lennék a legboldogabb háziúr. Jobb lakót nem is kívánhatok. (Folytatjuk) Itt is ezernégyszáz holdon húzódik már a nagy állami gazdaság szőlőterülete. A régi művelési módot itt hasonlóképpen az új váltotta fel, lépésről lépésre, néha pedig sokszáz holdas ugrásokkal. A gazdaság elcserélte a szövetkezetek szőlőit és gazdák háztájiét: így alakított ki nagy táblákat. Traktor jár bennük. Nyugatnémet és csehszlovák típusok. (A szekszárdiaknak, hatvan kilométerrel északabbra kis Fiatjaik is vannak.) És még egy 1400-as szám... Méterben a pince hossza. Micsoda pince ez? Az ősök a török hódoltság idején rakták az első bolthajtásokat — 1600 táján... És az öreg bolthajtást ma új szakaszok követik, de a régi és új pincében egyaránt ragyogó a tisztaság fénycső világít; és a borok... 6. Beszéljünk a boraikról A kis társaság, amely egy-egy kóstoláson összegyűlik áhítattal ízleli végig a pincemesterek szigorú regulája szerint érkező, — üveglopóban áttetszőén, mélyvörösen vagy aranysárgán, vagy zöldesen — csillogó borfajtákat. Bemutatják őket. Egyenként, ahogy rangos személyeket illik: a pécsi vidék jellegzetes, zöldesaranyszínű, mély virágillatú cirfandliját... az aranysárga olasz- rizlinget... a sajátos aromájú muskotályt... Az ötödik-hatodik fajta után (jó fej kell a sorrend érzékeléséhez) új pince és a vörös borok következnek. Kristálytiszta rubinszínek: siller.... Mélyebb tűz; oportói, szinte lilába játszó tónussal. Aztán egy kis domboldali tanyában ülünk: hárfamuzsika peng az estében. Az akkordok lágyak. És köztük tervekről beszélnek a vidék és a gazdaság vezetői. Arról, hogy a kedves domblánc oldalában kis csárdák sora várja majd a vendéget, belföldről, külföldről... Baktai Ferenc
