Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

„Látom a fényt..

Gárdos Mariska 80 éves

99

V

ézna kis proletárlányka kiáll a fáradt hajógyári munkások elé. A májusi szél összeborzolja sűrű, vékony szálú haját. Keskeny arcát betölti az Indulat. Ajkáról száll a költemény: „Akasszátok fel a királyokat*...”

Gárdos Mariskának hívják és nyolc éves. Szeméből lövell a gyűlölet a „királyok” ellen. Korán megtanulta a törvényt: kétféle ember van, szegény és gazdag. Szerette a szegényeket, és engesztelhetetlenül gyűlölte a gazdagokat.

Itt ülök most vele szemben. Elnézem apró termetét, sorstól barázdált, keményvonású arcát, szigorú ívelésű ajkát. Ö nem lát engem. Tizenöt évvel ezelőtt elvesztette a szemevilágát.

— Tizenöt éve nem látom a betűt, de látom a fényt, azt a fényt, amit életemben mindig kerestem.

S valóban látja a fényt, ha nem is a külső fényeket. Hisz lehet-e világtalan, akinek gazdag lelkében egy egész világ lakozik? A klasszikus irodalomtól Marxig. Akiben ott él a művészet képet teremtő ereje és belső zenéjével a világosságot teremtő eszme? Nem! Látó ő ma is. hisz alkotókedve egy pillanatra" sem fogyatkozott, sőt még dúsabb színekkel ábrázolja az embert.

Mennyi mindent írhatnék igazán eseménydús életéről! A piros karosszék melegében kényelmesen elhelyezkedve ő is napokig mesélhetne igaz, szép meséket a küzdelemről, a harcról. Ki merne hát vállalkozni egy szűkre szabott riport keretében a teljességre?!

Ma is ír elbeszéléseket, amik olykor kisregénnyé formálódnak. Miről ír?

Talán arról a csöpp somogy- országi lánykáról, aki 1885-ben megszületett? Akit a sors kegyetlensége kétéves korától ötéves koráig megfosztott a szemevilá- gától. Aki már akkor megtanulta, megérezte, felismerni a jót, a tisztaságot.

Vagy arról a családról, ahol az egyik évben megszületett a gyermek, csupán azért, hogy egy évre rá a kis koporsót kivihessék a temetőbe? Orvos, kórház, vágyálom volt akkor a proletárnak.

Serényen dolgozik. Előadásokat tart, nevel, tanít.

— Mindig tanítónő akartam lenni. Értettem az emberek nyel.

vén, éltem a szegények mindennapos gondjaiban, éreztem, a lelkűk minden rezdülését.

De következtek a nehéz, harcos esztendők, s felsőbb iskoláról még álmodnia sem lehetett, ő mégis tanítónő lett, aki a leikéből, eszéből szakította ki az igazságot, hogy az egyszerű embereknek fényt adjon az életébe. Híresek voltak a Gárdos szemináriumok. Sok ezer tanítványának lelkében ébresztette fel a marxizmus eszméinek igazságát. Tanítványai még ma is hálásak ezért!

Lépésről lépésre ismerte meg a munkásosztály vágyait, érdekeit. Először a közösség hatalmas erejét fogta fel. Azt, hogy egy fáradt proletár karját könnyű letörni, de álljanak csak össze ez- rivel, százezrivel. hatalmas forradalmi munkáshadsereggé, s akkor nincs senki, aki győzedelmeskedhet felettük.

Hirdette az eszmét. Úgy tudta mindig átadni érzelmeit, a nép igazságát hallgatóinak, hogy azok vele együtt lelkesedtek, hittek!

Vörös párttagsági könyvét őrzi. Benyúl az íróasztal fiókjába és enyhe mosollyal, ami mögött inkább pironkodás, mint büszkeség rejtőzik, megengedi, hogy megnézzem. Tagságának kezdete, — olvasom —, 1900! A 15 éves leány hatvanöt évvel ezelőtt, már tudta, hol a helye, ismerte célját. És az évek múlásával az ösztönös sejtésből tudatos felismerés lesz, a harcok kérlelhetetlen forradalmár asszonnyá edzik Gárdos Mariskát. Alig öt év múlva megírja első könyvét. Húsz éves ekkor és szerkesztője a Nőmunkás című lapnak, amelynek fejlécén — nem félve a bíróság szigorától — bátran írta: Szocialista politikai lap.

1919-ben, 34 éves korában a Vörös Újság egyetlen női munkatársa. A munkásegyetem előadó tanára. Az ötszázak tanácsának tagja. Azután ..,

— Emlékszem, ültünk az új városháza nagytermében. Kun iBéla bejelentette a Tanácsköztársaság bukását. Borzasztó volt. Mintha kést szúrtak volna szívembe, dőlt a könny a szememből: úgy éreztem a legközelebbi hozzátartozómat vesztettem el.

S aztán a szörnyű fehér terror! Az emigráns évek Bécsben. Az egész élete örökös, szüntelen harc. Keserű hónapok a Markóban, a toloncban.

— Szinte kibírhatatlan volt. Piszok, féreg éhezés. Otthon beteg férjem és 10 éves kisleányom várt.

Keményen összehúzódik a szája, ha a fasizmusról szól. Mozgása energikus, emlékei lebilin- cselőek. A börtönben regényt fordított. Az Októberi Forradalom

20. évfordulójára megjelentette börtönben készült műfordításában Ilja Ehren bürg regényét.

Mennyi küzdeni akarás. Milyen óriási kitartás. Vajon hol rejtőzött az ereje ennek a törékeny asszonynak, hogy félt tőle minden uralkodó rend. Ady Endre így ír róla 1904-ben. egyik nagyváradi újságcikkében: „...A szocializmus keblén igaz, piros szekfű Gárdos Mariska, féket nem ismerő igaz agitátortehetség! ... Példátlan bátorsággal izgat a fennálló társadalom kiváltságos osztályai ellen ... Ezen az arcon láthatni milliók szenvedését, egyéni gond, egyéni bánat nem teheti ily markánssá a vonásokat ...” S végül így jövendöl a költő: „Hátha megvagyon írva számára, hogy ott lehet, ha majd egyszer megérik a kalász...”

És ott volt. Sírva, nevetve, de elsők között a hatvanéves, viharokban edzett asszony. Részt kért az új életből, a nehéz feladatokból. Irt. Szervezte az MNDSZ-t, mindenhol fölbukkant fáradhatatlan kis alakja.

S aztán bekövetkezett a tragédia, a megfáradt szem bezáródott, a petróleumlámpa pislákoló fényénél átolvasott éjszakák megviselték a látóidegeket. Ennek ma 15 esztendeje. Azóta diktál, nem tört meg. Nemrég jelent meg élete regénye „Szállj gondolat ...” és a „Kukoricán térdepelve”. Egy harcokban eltöltött élet naplója igaz átéléssel, teremtő művészi erővel

A minap valaki megkérdezte tőle, nem fáradt-e már?

— Én egész életemben elégedetlen voltam eredményeimmel, ezért mindig új célokat állítottam magam elé. Ezekért, persze, sokat kellett dolgoznom. Úgy vélem, a legtökéletesebb életelixír a munka. Igv nem jutott soha időm a fáradtságra!

Május 1. a munka, a tavasz ünnepe, s az ő születése napja. A sok-sok gratuláló levél és távirat mellé küldiük mi is jókívánságainkat, további hosszú életet kívánva, erőben, egészségben!

Regős István

JOHANNES R. BECHER:

Összhang

Akkor sikerül legjobban a versein.

Ha testi munka kíséri.

Eredményesebb a szellem,

Ha testemet is foglalkoztatom.

Burgonyahámozás közben Felötlenek bennem strófák.

Dalolva takarítom A szobát.

Egy kis gyomlálás Egyensúlyban tartja versem.

Kapálás a kertben jót tesz Képeknek, hasonlatoknak.

Távolugrás elől menekül a séma És a súlytalan fél a Súlyemeléstől meg a súlylökéstől.

Úszás után

Az íróasztalhoz kívánkozom,

Hogy írás közben pihenjek.

Ha megpihent a testem Uj mozgásra vágyom és a Kötélugrásban gyakorolom magain.

Rímeken töprengek a gyalogtúrán.

Ritmusok születnek ha vitorlázom, így váltom valóra Kiteljesedő életem.

Egymásból merít pihentető Erőt test és szellem, ízlelve

Eljövendő nemzedékek

Emberi

Tökélyét.

Boldog Balázs fordítása.

DEMÉNY OTTÖ:

Ott kezdődött

Szürke kő. barna drót, poros fák, Majd egyre beljebb, ahol máló élettelen é!et, rideg fény. vakolaté vén házak álltak.

Ott kezdődött a város valahol a kanyargó vaspályák mentén.

Ahol bádogtetők suhogtak a kerítés nélküli telken, és korom hullt rájuk az égből, amit a szél és eső elkent.

Ablakaikon repedt függöny, homlokukra írva — alázat.

Nem törli le róluk azt többé az idő — s bennem él örökkön. Itt kellett élnem s egy maréknyi igaz örömért könyörögnöm

s kivágnom magam a fényre! lm, az utódok szerencséje; majd mosolyognak szavainkon: ki érti. aki át nem élte?

Sxentiványi Kálmán:

A szép Burányirté

» kapitány rosszkedvűen LI sürgetőzött, a rakodó matrózok loholtak a kosarakkal. ládákkal. Amint hátrált a hajó, meglökte a vizen lebegő állomást. Valaki kurjan. tött: „Felébred a szép Burá- nyiné!” S ki is nézett a szétpattanó zsalugáter résén a fiatal barna asszony, sebtében felkapott pongyolában, s az ablakot szegélyező piros petúniák feketének látszottak a híg sötétben. Nehézkes madárként röppent az asszony felé egy kö- teg virág. Elkapta s azonnal hajította visszafelé, a hajót már nem érte el, a vízbe szóródott, eltűnt a habos kavargásban a hajó nyomában. — Burányi, a stéges, tisztelgésre emelte ökölbe ránduló kezét és bámulta a piros tatlámpát. Egy szál virág megakadt a rácson, lerúgta azt is. Úgy látszik, Csorba — a szomszéd állomás vezetője, jóképű nőtlen fickó — még mindig okoskodik az asz- szonnyal, a matrózoktól küld majdnem mindennap virágot.

Burányi kétméteres óriás, ilyent nemigen látni a hajósok között. Széles, boltozatos mellén feszült a kék zubbony, a fehér sapkát idegesen csapta le s kicsit rágta a dühe nagy- ját, mielőtt benyitott az aszszonyhoz. — A Dunán lebegő faházikó csöpp szobájában meleg volt. a zsalugáter résén áradt be a folyam hűvössége. Zümmögtek a távolodó hajó gépei, az elülő hullámzás locsogott a töltés alján, verte a köveket,

Az asszony dús hajfonatát rendezgette éjszakára — mint koszorú keretezte pirosló arcát — s szemében csintalan fények villóztaík.

— Mi bajod megint? te ember? — simogatott a szava.

Burányi olyant nyújtózott, megnőtt, feje majdnem elérte a lámpát.

— Megöllek mind a kettőtöket, ha ... nem tűröm tovább!

Az asszony felcsattant:

— Ne olyan magasan, hé! Ha nem lennél ilyen gügye, megmondtad volna már a drá- galátos bánatodnak, ne adja hajósok szájára a feleségedet! De te?! Ha idejön, sört iszol vele!

Burányi mérgesen vetkőzött. Amint sötét lett. az asszony az ágy belső felére fészkelődött, szinte személytelenné vált, eltűnt .-..

Burányi reggel kirakta a horgokat, ténfergett a parton. Nemsokára hozzák megint a gyümölcsöt,

Néha az asszonyra sandított; Imént mosott még, áttetsző piros ruhában hajlongott a vén fűzfák derekánál. Most teregette a lepedőket. Amint felnézett, villant a szeme — s Burányi is meglátta a töltésen közelgő kerékpárost.

A küllők aprították a szelíd fényt. Csorba jött, a felső állomás vezetője, aki virágot küldött tegnap — meg azelőtt, annyiszor. Úgy áll a vékony fiún a hajós egyenruha, mintha operettben szerepelne, csinosan vasalva.

Burányiban feszült az indulat, de jólelkűen mosolyog, int az asszonynak, húzza fel a Dunában hűsölő sört.

Tisztelgéssel köszöntik egymást. A kis házikóban bogár- dongásos csend lappang. Hideg pára csapódik le a vastag söröspoharakon. Burányiné betölti a konyhát, kilibben, du- dorászik.

Kihörbölik az első pohárral A házigazda illemtudóan vár. Csorba megoldja a nyakkendőjét. Kék nadrágja hajtókájából körülményesen kiveszi a csiptetőket. A menyecske du- dolása beszivárog hozzájuk, önkénytelenül figyelik. S ko- morabb lesz a házigazda, Csíz-