Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-06 / 105. szám
1965. május 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Első napok egy új őzemben Eltűnt az utolsó „mohikán“, gép keveri a téglát Üj a gyár, újak a gépek új a pirostetős épület, ahol a gépek állnak. Újonnan rakták le a kanyargó sínpárokat, nem olyan régen hozták a téglaszállító kocsikat, az egyéb kellékeket. Csak az emberek régiek Tamásiban. Legtöbbjük tíz évnél régebben dolgozik az üzemben. Most újból kell tanulniok a szakmát. Eltűnt az ország utolsó gyára, ahol kézzel verték a téglát. Ök voltak az utolsó „mohikánok”. A régi üzemet csak a filmszálag és az emberek emlékezete őrzi. De az újat nehéz megszokni. Az irodában azt mondták, kérdezzük az embereket, nem fogják véka alá rejteni a véleményüket. Kicsit még elégedetlenek. A fizetésük kevesebb lesz a réginél, de a munkájuk könnyebb. És ők is nyolc órát dolgoznak majd, minit mindenütt, az országban. leütöttük. Megforgattuk, ha száradt és égetéshez készítettük. Nyugodtabban dolgoztunk, és tudtuk, hogy mennyi lesz a kereset. — Szép kis nyugalom volt, tűző napon, nehéz munkával egész nap, mert a keresetet nem adták ingyen. Azt meg most is tudjuk már körülbelül, hogy mennyit fogunk keresni. Ezer tégla lerakásáért 9,20 jár. — Húsz forinton alul nem vállalom! — mosolyog egy huncut, barna menyecske. Amikor hallja a nevetést, a tégla minőségét kezdi firtatni: — Szép sötét színe van, akár az én képemnek! Csak tudnám, hogy jót tesz-e az ilyen szín a minőségnek? Egy kis sárga földet nem kellene még hozzákeverni? Mert minden bosszúságuk dacára olyan gonddal figyelik az első gépi keverésű téglákat, A vágódrót ától kikerülő nyers téglát hármasával rakja kocsira Preisinger Imre és Keresztúri István. Percenként 120—130 téglát készít a gép, és ha teljes kapacitással működik az üzem, tavalyi napi termelésének kétszeresét gyártja. Az üzem homokszínű. Világos téglahalmok között színes csokor, egymásra borult bő- szoknyák. A szoknyák tulajdonosai ebédelnék. Az asszonyok Mérgelődnek. Az új munkát csepülik. — Most talán könnyebb? Annyit szaladgálok egész nap, meg hajlongok, hogy belefájdul a hátam! Régen legalább kényelmesen dolgoztunk! — Kényelmesén!? Hajnali négytől délután hatig. Számold ki, hány óra az? — kérdi egy piros fejkendős az előbbitől. De nem figyelnek rá, most „panasz-félóra” van. — Azt akarják, hogy lefogyjon az a karcsú derekam? — csipkelődik egy tűzrőlpattant, gömbölyű menyecske. — Miből állt a régi munka? Úgy emlékeznek vissza rá, mintha valami nagyon szép élményt idéznének, de a nehézségeket nem felejtették, mert tárgyilagosak: — Két-háromezer téglát öntöttünk formába, döngöltünk, két méter távolságra hordtuk, mintha minden darabért külön felelősek lennének. Felállnak, beindulnak a gépek. Ártatlan haraggal néznek a frissen vakolt gépház felé, egyikük nem is .állja meg szó nélkül: — Sivít már az a fránya masina! Csak ne hallanám a hangját! Amikor téglával megrakottan ideér a szállítókocsi, akkor ő a legfürgébb a leszedésénél. A férfiak Ismerkednek a gépekkel, mert hiába a 20 éves gyakorlat, most mindenki újonc. Egy napig volt itt két ember Hogy észről, megmutatni a gépek kezelését, működését. Amikor azt kérdem: nem kevés erre ez az idő, sértődötten válaszolnak: — Nem vagyunk mi olyan ügyetlenek! Csak furcsa lesz még egy darabig, amíg belejövünk. A téglaprés szájánál úgy áll két ember, mint aki alig várja, hogy rákerüljön a sor. Szigorúan egymás után vesznek el három téglát, de mozdulataik még kapkodok, nem ütemesek. A munkában azért nincs fennakadás, gyorsan megtelik a kiskocsi. Izmos lovak húzzák, kicsit rakoncátlan állatok. Az emberek védik őket. — Nem csoda, ha idegesek szegények! Tegnapelőtt megcsúszott hat megrakott kocsi, és neki a lábuknak. Persze, hogy most félnek, riadoznak. Néhány év múlva már fel sem veszik. A téglaprés mellett az egyik embert Preisinger Imrének hívják. Kérdés nélkül is mondja: — Aki látta a régi munkánkat, annak természetes, hogy most feleannyit sem dolgozunk. A tempót kell megszoknunk. A felesége, ott az asszonyok közt, mintha más véleményen volna! Úgy tudom, régen együtt dolgoztak? — Otthon nem panaszkodott. Megszokja, ügyes asszony ő, nem kell féltenem. A földkitermelők munkahelye magasan van. Tőlük jól látszik az egész üzem. Talán egyedül nekik nem kell újat tanulni. Régen is szükség volt alapanyagra, csak akkor előre kibányásztak a szükséges mennyiséget, hogy a téli csapadék porhanyóssá tegye a földet« — Nyáron mi is izzadtunk a kézi veréssel — mondja Höff- ler György, az egyik munkás. Cserepekkel védik az esőtől a száradó téglát. Négyszeresével rakják le a hosszú sorokba a kiskocsiról, egy-egy ilyen sorba 320 darabot. A szárítóterület között kanyargó vágány hálózat 1700 méter hosszú. hogy vajon az új keverési eljárás ugyanolyan jó téglát ad-e? Ezek a gondolatok természetes velejárói a változásnak. Kiss László, különösen egy dolog miatt örül: — Végre jut időm a családdal is foglalkozni! — ötven éves korunkra ezt is megértük — mosolyog Tóth János. Gerussi Alfréd, az üzemvezető mindenütt ott van, ahol szükség van rá. Útbaigazít, bátorít, utasításokat ad. Közben jut arra is ideje, hogy néhány szóval összegezze az eddigi tapasztalatokat, — Két óra alatt 6700 nyerstéglát gyártottunk, a próba- üzemelésnél. Régen egész napi termelésünk 28—30 ezer körül járt. Ha teljes sebességgel megy az üzem, napi 60—70 ezer lesz a legyártott tégla. Az asszonyok munkája talán egyhangúbb, de nem lesz fárasztóbb a réginél. Az első napokban természetesen úgy érzik. A nyolc és tizenhat óra közti különbséget is hamar megtanulják majd. Ók, akiket most egy brigádba állítottam, a legügyesebb munkásaim közé tartoznak. Akármelyiket említem: Kiss Ferencné, Fálffy Gergelyné, Lajkó Mihályné, KÖM Istvánná, vagy Mészáros Jánosné. mind egyformán megállja majd a helyét. Rosszul nem keresnek majd, ha igyekeznek, csak valamivel kevesebbet a réginél. Viszont tovább maradnak fiatalok — mosolyodik el, amikor rájuk néz. Moldován Ibolya Teljes erővel folyik a helyreállítás Vas megyében Vas megye árvízsújtotta térti- ház ment tönkre. A megye egyéb létén teljes erővel megkezdték a helységeiben is több ház károso- _. OTUl._v „ tórok helyreállítását és felmé- dott vagy összeomlott, pontos Kormos József töpreng! rését- Répcelakon 72, Bükön 33 számuk azonban még ismeretlen. mert a talaj süllyedése es a lassú száradás során több súlyosan sérült ház állaga tovább romlik. A megyében szerdáig három fahidat ismét használhatóvá tettek és kijavítottak több kimosott útszakaszt. Az elsodort négy vasbetonhíd helyére egyelőre ideiglenes hidakat készítenek. A megrongálódott, illetve elpusztult 51 híd helyébe — ahol indokolt — erősebb, vasbetonhidat építenek. A községek, termelőszövetkezetek felajánlották segítségüket az útépítéshez. Megkezdődött a legjobban sérült középület, a sárvári járási kórház helyreállítása is. A tanácsi építőipari vállalat dolgozói szeretnék augusztus 20-ra átadni rendeltetésének a 130 személyes járási gyógyintézményt. Szolnok és Zala megyéből, Budapestről szivattyúk érkeztek 'a megyébe. így most már csaknem 100 szivattyú emeli ki a vizet a kutakból, a pincékből és a laposan fekvő helyekről. Nehezíti a munkát a magas talajvízszint és a szerdai újabb esőzés. A mintegy 150, otthonába visz- sza nem költöztethető család ellátásáról gondoskodtak. Egyelőre még kézzel bányásszák a földet, a gyártás nyersanyagát. Billenő csiHék továbbítják a szállítószalaghoz, ahol megfelelő mennyiségű finom porszént kevernek hozzá. Ha kézi bányászassa! előkészítették a partot, üzembe helyezhetik majd a kotráséi**-
