Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-28 / 124. szám
1065. május 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG ilyenek mai fiatalok ! Ilyenek a mai fiatalok! — mondja valaki és mint aki nem tehet semmit ez ellen, a mondatot ©gy széttárt kar és egy lekicsinylő a j kbiggy esztéasel kíséri. — Bezze. az én időmben! — toldja még hozzá a beszélő, — ment hogy e két mondat mindig együtt jár. De milyenek is voltak a „bezzeg az én időmben” azok. a fia falok? S milyen, az az „ilyenek” ifjúság, akiket oly sokat hallunk emlegetni? — Év vége előtt a mostani fiatalok is éppen úgy számolják a még hátralévő napokat és éppen úgy várják a szünidőt, mint a harminc év előtti iskolások. Ebben, nagyon megegyeznek! Dr. Antal Ilona tanárnő már több mint harminc esztendeje kíséri figyelemmel a • felnövő generációkat. Hallgatja feleletüket, véleményüket, válaszol kérdéseikre, irányítja ízlésűiket, tanúja gondolatviláguk, életszemléletük alakulásának, látja magatartásukat, tapasztalja érzelmi életük hullámzását. — Nagy különbség azonban az, hogy a vákáció most munkával telik. Sokan jelentkeznek társadalmi munkára, nyári építőtáborokba. s egyre többen helyezkednek él egyéb helyeken, az építőiparban, a mezőgazdasági munkáknál, hogy segítsenek a szülőknek. A nyáron keresett pénzt magukra költiilr. A mai diák, többet kap a társadalomtól. Teljes tandíjmentesség, egyetemeken társadalmi ösztöndíjak, s egyéb szociális juttatások'. — Milyen hatással vau ez a ma diákjaira? — Ök mér megszabták ezeket a körülményeket, s éppen ezért nem értékelhetik azt teljes súlyának megfelelően. Az ami könnyen jön, hozza magával az árnyékot is. Az igények nagyon fel fokozottak. Igén, a mai fiatalság Sokkal igényesebb az élet valamennyi megnyilatkozásával szemben, mint a húsz-huszonöt év előtti diákság. Igényesebb: többet kíván a jóból, elegánsabb ruhára vágyik, elérhető álmokat sző gondolataiban és ezekért harcol is. Határozottak, célratörők, ezek a gyerekek. Baj, hogy igényesek? — Egyáltalán nem, csupán akkor, ha igényeik túlnőnek a lehetőségek határán. Ha például egy osztályból tizen akarnak orvosnak menni. De hát szélsőséges esetek mindig voltak. — Rosszabb, fegyelmezetlenebb vagy neveletlenebb ez a mai generáció? Hiszen annyit hallani egyes emberek kifakadását, viselkedésük ellen. — A gimnazisták nem. Egy-két mondat elég ahhoz, hogy letompítsuk túlzott energiájukat. Nem nehezebb velük bánni, mint a húsz év előtti diákkal. Megszokott apró csínyek, gyerekes rakoncátlankodás, — ezek a diákélet velejárói. Súlyosabb fegyelmi esetekre ritkán kerül sor. Inkább az első kamaszkori, a tíz- tizennégv évesek között akad egy-két vásott gyerek. Külsőségekről nem lehet ítélni. „Fiatalság bolondság” tartja a közmondás. Meggondolatlan csínyek kamaszos esetlenségek, hangosan a magasba futó jókedv, — láncolata ebben a korban az élet. — De komolyak a gyerekek ott ahol a munka komolyságot kíván. Hogy akad a felelőtlenebbjéből is szép számmal? Ezt egy kicsit a könnyebb élet hozza magával Általánosítva, a ma fiatalságának rovására azonban felelőtlenségről beszélni nem lehet. — Mi érdekli ma a tanulókat? — Minden. Érdeklődési körük kiszélesedett. Bár egy kicsit — fiúknál lányoknál egyaránt — eltolódott a természettudományos tárgyak irányába. Fizika és technika ... Az autóvezető-szakkör hallgatói közül a fele lány. Két évtized alatt elmosódtak a határok. A lányoknak joguk van megismerkedni például az atommag hasadásával és élnek is e jogukkal. Elmúlt az idő, amikor még a kézimunkához, meg a főzőkanálhoz kötötte őket az élet rendje. Sőt!.Már-már ott tartunk, hogy a háztartásban még a lányok sem segítenek valami sokat. — A gyerek ösztönösen tiltakozik. Egy rókáról két bőrt nem lehet lehúpni. Márpedig a mai ifjúság szabad idejét is lényegesen igénybe veszi az iskola. Fejlődik minden tudomány, bővül a tananyag, kénytelen a tanár nagyobb porciót feladni, s ezzel kell megbirkóznia a diáknak Sok a délutánt elfoglaltság is. Szakkörök, KlSZ-foglalkozás, hangverseny, meg színházi áto- gatás. Az az idő kevés, amit a diák a maga ízlése, egyéni elképzelése szerint tökhetne el. — S mégis, többet olvas a ma gyereke. Tájékozottabbak, ízlésük kifinomult, sokat fejlődött. Szóki mondók, s általában a többségnek mindig, s mindenről van véleménye. S ha ez nem is mindig egyéni, de vélemény, amely mellett kitart és amelyet meggyőződésből igyekszik megvédeni. — Itt a Garay Gimnáziumban is vannak koedukált osztályok. Milyen a fiúk és a lányok kapcsolata ma? — Egészségesebb, mint harminc esztendővel ezelőtt. Pajtások, jó- barátok. Fesztelenebbek, a fiúk is, a lányok is, de nem elítélhető módon. Egy-egy kollektíván, osztályközösségen belül szexuális háttere nincs ennek a barátságnak. Természetesebbek lettek a gyerekek. Eltűnt a piruló® kislány, és ezzel az álszemérem, már nincs ezer gátlásokkal küzdő, feszélyezett magatartásé fiatalember. Érdeklődők. Technikai beállítottságúak. Komolyak. Határozottak. Célratörők. Egészségesen fesztelenek. Természetesek. Szóval „bezzeg a mi időnkben” — „ilyenek a mai fiatalok”. ^öujnőJőJ apjóságők A forgalmi rendőr füttyszóval megállítja az autót. — Nem gyújtotta meg a stoplámpát, kénytelen vagyok kihágás! jegyzőkönyvet felvenni. — Kérem szépen — tiltakozik a sofőr, — van két lámpám, csak kialudt. Mire a forgalmi rendőr: — Jobb lenne, ha nem lenne egy sem, de az legalább égne. * — Vádlott, magának kötelessége lett volna a pénzzel teli erszényt, mihelyt megtalálta, átadni a rendőrségnek. — így is cselekedtem, bíró úr, de a rendőrségen nem találtam senkit. — No és másnap? — Másnap az erszény már üres volt. * A hegyekben egy festői tó eartján az idegenvezető magyarázza az üdülőknek: — Ha az a túlsó part látható, -z azt jelenti, hogy másnap esni <T — És ha nem látható? — Azt jelenti, hogy máris esik. Munkavédelmi újdonságok a SZOT-pavilonban Szerényen húzódik meg a BNV gépipari pavilonja mögött a SZOT munkavédelmi kiállítása. Nem csillogó autókat, hatalmas építőgépeket, korszerű elektronikus műszereket mutatnak itt be, azonban az itteni látnivalók nem kisebb jelentőségűek, mint a hazai és külföldi nagyipar terméked. Aki figyelmesen végignézd az ügyes kis készülékeket, egyenesen kedvet kap használatukra, sőt, ha szakmabeli, egyik-másik elkészítésére is. A bemutatott tárgyak főleg a belső anyaígmozgiatás megkönnyítését, biztonságosabbá tételét szolgálják. Az üzemi balesetek tekintélyes része ugyanis anyagmozgatás, szállítás közben következik be. Egy részüket már gyártja az ipar, de többségüket még nem és akad köztük nem egy, amelyik „házilag” is elkészíthető. Nincs a termelésnek olyan területe, ahol a pavilonban látható mintegy nyolcvan gépe. készüléke, védőberendezése közül egyik- másik nem lenne alkalmazható. íme, négy anyagmozgató száHttteszküz a nyolcvanból. Forgács, salak, hűtővíz, fiá- radtolaj, vagy bármilyen más, ömlesztett anyag szállítására alkalmas ez a dömper-szerű kiskocsi, ami megkönnyíti, biztonságosabbá teszi az ember munkáját. Lemezből, csőből hegesztették — bárhol, ahol la- katosmühety van, el lehet készíteni — gumiabroncs-kerekekkel van ellátva. A dönthető tartályt billenős edlen biztosító zár védd. A ’ Kismotor és Gépgyár dolgozójának. Kostyár Károlyinak az újítása. Bizonyára megyénk textilüzemeiben is érdeklődéire tarthat számot ez a lánchenger- szállitó és beemelő kiskocsi. A KISTEXT újítói készítették és náluk nagyszerűen bevált. A szövőüzemekben egyike a legnehezebb — és legveszélyesebb — munkáknak a lánchengerek szállítása ás a szövőgépre való beemelése. Ézzel a szerkezettel, amelynek mozgatása, vele a henger beemelése jelentéktelen fizikai erőkifejtést igényel, amellett biztonságos is. A kiskocsira feltett henger nem csúszhat meg, nem gurulhat le, mivel zárszerkezet tartja a helyén. Kétféle változatban használható ez az elektrohidraulikus rakodó. Görgősoros kivitelben — mint az a képien látható — darabos, ládázott és dobozolt áruk gépkocsira való fel- és lerakását köpnyíti meg. Ha leszedik a görgősort, — két ember rövid idő alatt elvégezheti az átalakítást — akkor hordóknak gépkocsira való feles leemelésére használható. Szükségtelenné teszi a veszélyes hordókorcsolyák használatát, kiválóan helyettesíti a hordórakodó rámpákat. Maximális rakodómagassága 3350 milliméter. Ezt a kisgépet már gyártják, a MÜÁRT hozza forgalomba. Ezt a hidraulikus emelőkocsit a Ganz Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárának újítói készítették. Kiválóan alkalmas — 250 kilogramm súlyig — különböző alkatrészek, munkadarabok felemelésére es leeresztésére. Hidraulikusan működik, — egy kar mozgatásával, könnyűszerrel lehet működésbe hozni. Emelőlapja 360 fokban elfordítható és csavarral stabilizálható. Ha a tárgyat le akarják ereszteni vele, egy pedál benyomásával még a leengedés sebessége is szabályozható. Jó szolgálatokat lehet olyan üzemekben. ahol gyakran kell súlyosabb, kézzel nehezen megfogható és emelhető tárgyakat mozgatni.