Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-22 / 119. szám

TOLNA MEGYEI VEPŰJSÁG

1965. május 22.

99A statisztikát javítsuk, vagy a tv A nézzük?"

(Hozzászólás)

Egyiket .sem. A művelődésügy nem ilyen egyszerű. Statisztikát javítani szükségtelen, de a tévé sem old meg mindent. Napjaink emberének érdeklődését a többoldalúság jellemzi. Igaz, a tévé igyekszik változatos műsort összeállítani, de az emberek sokoldalú igényét, ezzel nem oldhatja meg.

Új életiszemlélet van kialakulóban. Ezt a kialakulást szolgálják műv3lőd/sünk s’.közei. intézményei. A művelődésügyi intézményekben végzendő munkát szinte naponta kell alakítanunk, változtatnunk az igényeknek megfelelően. Kis községünk ben 25 tévé-készülék van (ebből 5 köztulajdonban), mégsem tudnak fiataljaink sok' esetben mit kezdeni szabod idejükkel.

Sok beszélgetés, érdeklődés, próbálkozás után a mi községünkben talán sikerült megtalálnunk a jó módszerek egyikét. Művelődési otthonunk munkanapokon este hét órától kilenc —tíz óráig, munkaszüneti napokon pedig egész nap nyitva tart. (Nyitási, zárási felelősökkel oldottuk meg.) Abból indultunk ki, hogy kell valahol olyan helyiségnek lenni, ahova szabad Időben minden megkötés nélkül mehetnek az emberek. A fog lalikoz,tatásra még nem alakultak ki határozottabb eljárások, hiszen a foglalkoztatóknak is most kell a jó foglalkoztatást megtanulni ok, de az biztos, hogy

a hagyományos módszereket (pl. előadások tartása) szűkíteni kell.

Egy-egy alkalommal két-há- rom féle elfoglaltságot is találhatunk a művelődési otthonban. A klubszobában televízió, a kis olvasóban folyóiratok, társasjá j tékák állnak rendelkezésre, sőt 1 hangszeren játszó ifjaink néha I cv?v-két: órás talp alá valóval I kedveskednek társaiknak. Nálunk italmérés nincs. Kétségte- 1 len, a tévé adja a fő programot ezt rendszeresen nézzük. De a i tévé, a tánc, a különböző játé- , kok használata nem elég. Az í egészséges testmozgás szintén követelő kívánság — rendbe is j hozzuk a pályát és újat is épí- ! tünk. A szereplési vágy szintén ! él az emberekben, szívesen lép- | nek fel műkedvelőkként. (Itt az | összefogás új módjainak megta- I lálása a legnagyobb óhajunk.)

f'ssz'»* o ?1»Iá skén t ezt r-^zí tönern : társas lények vagyunk. Az

I ePYí’H j ^ ~ f1 sa önmagunktól függ. A műve- i lődési otthonok hellyel a benne lévő eszközök, berendezések programmal szolgáljanak! Napijainkban a tévé a legkorszerűbb művelődési eszközünk, szolgáljon jó programmal bennünket, de emellett az ev'’éb "■'ó'—'kozá- si, művelődési lehetőségeket is keressük és alkalmazzuk, hogy sokoldalú érdeklődésünk, igényünk kielégítőit nyerhessen.

BAKA ISTVÁN _________________igazgató, Pári

G

T PEfl

IRTA: WORST. CZERNY KLAUS SCHEEL

W V

21.

Fura történetek

Vándorút

Nevezzük csak így: Pista bácsi. Vele történt meg az alábbi eset, még az 50-es évek elején. Tudni kel) ró)a, hogy szereti az itókát, de csak a jót. Nem akar ez célzás lenni, de foglalkozására nézve nyugdíjas vasutas.

S e történetben a jó bor és a foglalkozás szerencsésen összetalálkozott. Ö így beszél róla:

— Tudják, abban az időben rettentő nehéz volt a jó bort szerető embernek. A kocsmákban vagy csak sört lehetett kapni — világéletemben utáltam —, vagy csak lőrét. Emlékszem a „Szérüskertek királynéjára”, meg az almaborra. Brrr...

— Egyszer nagyon megáhítottám egy kis igazi bort, de nem találtam a faluban. Eh — gondoltam magamban — majd keresek én. Nyugdíjas vasutas volnék, hát ingyen utazás jár. Fel is ültem az első vonatra, s mentem. Merre, hová? Nem érdekelt, csak egy kis igazi, jó bort találjak.

— De csak harmadnak sikerült Cegléden a jó fajta nyomára akadni. Hoztam is haza egy kis tartalékot. Azt meg a komák el- kunyerálták. Újra indultam „vándorútra”.

Vaklárma

így tavasz táján, amikor a természet ébredez, felvillanyozódnak a szívek is. A már enyhe estéken fiatalok egyenként, párosával, vagy csoportosan sétálgatnak. Ee- 6zélgetnek, „világrengető” dolgokról, s nem egyszer ártatlan és nem ártatlan tréfákkal bosszantják a pihenő idősebbeket.

Egy ilyen csoport fiatalember az egyik helységben a haranglábhoz érvén megállt. Beszélgettek, élvezték az enyhe tavaszi este zsongító csendjét. Eszébe jutott az egyiknek valami. S az elgondolást tett követte, s a társaság szétoszlott.

Nem telt bele egy-két óra, élesen vágott bele a kutyaugatáson kívül csendes estébe a kis harang hangja. De olyan összevissza, szinte kétségbeesetten, mintha legalábbis a fél határ égne, vagy jönne az árvíz.

Megvilágosodtak az ablakok. Ruházatukat futás közben magukra kapkodó népek futottak a

harangláb közelébe, mivel első látásra nem észlelték a „vöröskakast”.

Csak amikor odaértek, hökkentek meg: Voltak, akik „imádkoztak”, voltak, akik titokzatosan mosolyogva kereketoldottak, világért sem szólva az újonnan érkezőknek, mi vár rájuk.

Mit eszeltek ki a tréfacsinálók? A harang kötelének a végére kötöttek egy macskát. A kóbor kutyák ezt észre vették, odagyűltek, s a macska után kapkodva kész volt a vaklárma: félreverték a harangot.

Fejre állt a borért

Nagyivó hírében állt az öreg mester. Nem egyszer büszkén mondta: Ügy nézzetek meg engem, hogy amióta emlékszem, én a vizet csak mosdásra használom. Pedig már az ötvenediket taposom. Legutóbbi kétes értékű dicsősége azonban még ezt is felülmúlta. Akik látták, nem egyhamar felejtik el.

Az öreg az egyik nap délutánján, hóna alatt egy csomag patronnal, meg az autoszifonnal, betért a poharazóba. Nem lévén a szekszárdi kadarból kimérve, csak 7 decis üveggel, hát úgy vette. És nyakalta, egyiket a másik után, mígnem elérkezett az öreg az áldott szekszárdi hegy levének tizedik 7 decis üvegének végére is. A csapos jónak látta a 11. üveg bor kiadásának megtagadását. No, erre aztán méregbe gurult a mester.

— Én vagyok részeg? Nem vagyok én berúgva. — Vitatkozott jobbra-balra. — Mit tegyek, hogy elhiggyék? — tette hozzá. — Fogadjunk egy üveg kadarka kiadásában, hogy szabályosan megcsinálom a fejenállást. Ha nem csinálom meg, nem kell az üveg bor, de ha meg... — s ezzel már húzta is le a kabátot, s a közben helyet csinálok közt olyan fejenállást csinált, hogy csak na...

A jutalom, a 11. üveg természetesen kijárt neki. De a többiek, úgy gondolom, először láttak olyat, hogy valaki nem a bortól, hanem a borért állt fejre;

Persze a fáma nem szól róla, hogy a 11. után nem attól is.

$—«)

Truman hivatalba lépése után, április 15-én, az amerikai kül- i ügyminisztériumban érdekes ta- A" I nácskozásra kerül sor. Clayton államtitkár-helyettes fogadja Van- j denberg és John Foster Dulies I szenátorokat, a General Motors gépkocsikonszem elnökhelyettesét, továbbá a hadügyminisztérium két magasrangú tisztviselőjét.

Az urak törik a fejüket, hogyan lehetne a Szovjetuniónak a nemzetközi eseményekre gyakorolt befolyását csökkenteni. „... mivel Oroszország alternatívája Németország, határozatot kell hozni Németország újjáépítésére és újrafelfegyverzésére. Németország legyen védőbástya Oroszországgal szemben” —

! hangzik a találkozóról szóló mértékadó beszámoló.

Az ott hozott határozat különösen Churchill-nél talál tetszésre. Az angol miniszterelnök azonnali megvalósítását sürgeti. A következő utasítást adja Ismay tábornoknak, az angol légierő vezérkari főnökének: „Az angol kézbe került és még bevethető német repülőgépeket és pótalkatrészeket a jövőben nem szabad megsemmisíteni. Még szükségünk lehet rájuk.”

i Az Európában állomásozó angol csapatok főparancsnokának, Montgomerynak kijelenti: „Ha tovább tart a szovjet előretörés, a német katonákkal együtt vonulunk Oroszország ellen.” Levelet intéz Eisenhower tábornokhoz, amelyben ez esetre intézkedéseket kér.

Mindez a Szovjetunió háta mögött zajlik, méghozzá olyan időpontban, amikor a Vörös Had- | sereg és a nyugati szövetséges ! csapna tok .súlyos csapásokat mér- I nek a fasisztákra és sok a halottjuk, sebesültjük. Az amerikai külügyminisztériumban tervezett árulás a németországi antifasiszta ellenállási harcosok ellen is irányul;

A „Freies Deutschland” nemzeti bizottság ezekben az eseményekben gazdag napokban élénk tevékenységet fejt ki Lipcsében.

O. Werner elvtárs, az NKFD lip- csed alkörzetének akkori vezetője, így számol be az eseményekről: „Amikor az amerikai csapatok egyre közelebb kerültek Lipcséhez, igyekeztünk kihasználni a katonák nagy részének rossz hangulatát. Rábeszéltük őket, hogy tegyék le a fegyvert és menjenek haza. Már torkig voltak a háborúval és eleget tettek felhívásunknak. Gondoskodtunk számukra civil ruháról, élelmiszerekről és szállásról, ahol nyugodtan bevárhatták a háború végét. A város keleti része már az amerikaiak bevonulása előtt tele volt fehér zászlókkal. Mi hívtuk fel a lakosság figyelmét, hogy íly- módon mentse életét.”

Az ellenállási harcosok a Leipzig—Schönefeld városnegyedben is komoly eredményeket értek el, számtalan német katona életét mentették meg.

Miközben az amerikai csapatok még a külső kerületekben harcoltak, az antifasiszta ellenállási- harcosok nyíltan léptek fel a város vezető nácijai ellen. Sokat fogtak el közülük. Az első amerikai páncélosok április 18-án érkeztek a városba, erős gyalogos egységektől követve. Komoly ellenállásra sehol sem találtak már. A „Freies Deutschland” nemzeti bizottság ereiétől telhetőén járult hozzá, a Hitler-klikk hatalmának megtöréséhez, a lip- csei polgárok életének és a nagy város sok anyagi értékének megmentéséhez.

Alig három napja tartózkodtak az amerikaiak Lipcsében, amikor különös dolgok történtek. .Senki sem hitte volna, hogy így (lesz. Churchill és Truman vetése (kezdett kikelni. Az amerikai városparancsnokság elrendelte az

antifasiszták által lefogott náci vezetők szabadon bocsátását. A megszálló hatalom nem sokkal később betiltotta a „Freies Deutschland” nemzeti bizottság lipcsei ágának működését. Az antifasiszta ellenállási harcosokat, akik közül sokan hosszú éveket töltöttek börtönben, a „felszabadítók” most súlyos büntetéssel fenyegették meg, ha továbbra is politikai tevékenységet folytatnak!

Az erről és hasonló eseményekről szóló hírek természetesen eljutottak a „hősök bunkerében” tartózkodó Hitlerhez is és megerősítették a fasiszták „csodába” vetett reménységét. A csoda számukra a Hitler-ellenes koalíció összeomlása lett volna. E reménység azonban csalókának bizonyult, csak félresikerült spekuláció maradt.

A fasiszta „csodavárás” után a Vörös Hadsereg tett pontot. Megkezdte Berlin bekerítését, azután teljes erővel csapott le. A fasiszták megérték a „csodát”, természetesen másfajtát, mint amiben reménykedtek.

AZ UTOLSÓ CSATA

1945. április 15-ről 16-ra virradó éjszaka riadókészültségbe helyezték a 8. gárdahadsereget. Fő- parancsnoka, Vaszilij Ivanovics Csukov tábornok elnyomta cigarettáját és így szólt: „Kínosan

vánszorognak az órák”. A tisztek idegei pattanásig feszültek; nagy esemény küszöbén állnak.

0.30 óra: a fő támadó vonalról jelentés érkezik, hogy a katonák rohamra készen állnak. Nem sokkal később megjelenik Zsukov mgrsall, az 1. Bjelorusz Front fő- parancsnoka. Felülvizsgálják a legutolsó jelentéseket.

Hajnali 3 óra, A .másodpercmutató az utolsó kört rója. Pillanatokkal később megmozdul az egész Odera völgye. 40 ezer ágyú nyit tüzet. A harci és bombázó repülőgépiek csapásaival megerősített tüzérségi támadás háromnegyed órán át tart. A gyalogosok és páncélosok, kettős tűzhen- ger védelme alatt, támadásba lendülnek. Több száz nagyerejű fényszóró világítja meg a támadók előtti területet. Megkezdődött Berlin ostroma.

193 szovjet hadosztály, tehát több mint kétmillió katona és tiszt indult rohamra a hitleri birodalom fővárosa ellen. A szovjet fölény hihetetlen: egy kilométernyi frontszélességre átlag 266 ágyú és 40 páncélos jut.

Négy nappal később a fasiszta hadvezetóség idegei jóformán teljesen felmondják a szolgálatot. Nagy erőfeszítések árán 87 hadosztályt sikerült bevetni a 193 szovjet hadosztállyal szemben, de a német hadosztályok felszerelése rendkívül hiányos, nincsen elegendő lőszerük és tekintettel a hiábavaló áldozatra, a csapatok erkölcsileg teljesen felőrlődtek. A szovjet támadás negyedik napján már Berlin peremkerületeiben folynak a harcok.

Weidling tábornok, az LVI. páncélos hadtest parancsnoka, majdnem valamennyi páncélosát elveszítette. Berlin kapunál elkanyarodik kocsijával. Hoppegarten előváros közelében, egy tanyán húzódik meg. Aludni szeretne, de nem sikerül. Alig helyezi kényelembe magát, amikor kiáltás hangzik: „orosz páncélosok!”

Weidling és felriasztott vezérkara továbbmenekül.

Ezekben a napokban sok fasiszta vezérkari tiszt vélte azt, hogy a főváros védelme teljesen céltalan. Óráról órára várták, hogy a Führer hasonló értelmű parancsot adjon.

Április 20-án a hajnali órákban a szovjet ágyutűz rázkódtat- ja meg a fasiszta birodalom fővárosát. A Führer 56. születésnapját ünnepli, de ilyen „üdvözletre” nem volt elkészülve. Alig négy napja fennhéjázóan jelentette be: „Visszaverjük az orosz támadást!”

Születésnapja inkább temetési ceremóniához hasonlított.

Az utcák üresek, az emberek a pincékben keresnek védelmet a tüzérségi gránátok elől. Berlinben csak piáncélosok láthatók az utcákon. A lakosság ennivaló, ivóvíz és gyógyszer nélkül.

Hitler azonban születésnapját ünnepli és a legmagasabb rangú fasiszta méltóságok gratulációra járulnak elé. Korábban erre a célra a birodalmi kancellária főbejáratát használták, de most a piszkos és vízzel elárasztott lépcsőkön kellett leereszkedniük a föld alá, hogy urukat és paran- csolójukat üdvözölhessék.

Hitler szobájában már együtt volt Gőring, Keitel, Bormann, Goebbels, Himmler és Ribbentrop. Az ágyuzajtól kísért szerencse- kívánatok rövidek és kínosak voltak. Siettek, hogy minél hamarabb elhagyhassák ezt a kriptát.

Hitler alig hasonlított már élő emberhez. Csak egyszer emelte fel a fejét, akkor, amikor Ax- mann, „birodalmi ifjúsági vezető” születésnapi ajándékával előrukkolt: „Mein Führer, áz 1929-ben született Hitler-ifjak leghőbb kívánsága, hogy önként beléphessenek az SS-be.”

Utána helyzetmegbeszélés következett. A katonák Berlin kiürítését javasolták. Megígérték Hitlernek, hogy élve kijuttatják a városból. A Führer azonban másképp határozott. Parancsot adott, hogy a berlini „erődítést” az utolsó emberig és az utolsó töltényig védeni kell. Néhány órával később a birodalmi kancellária környéke már a szovjet tüzérség ágyútüze alatt állt.

Berlin lakossága megdöbbenve értesült, hogy milyen sorsot szánták Városuknak. Sokan beletörődtek és leszámoltak életükkel. A Volkssturm emberei és a katonák, titokban elhagyták egységeiket, civil ruhákat szereztek és abban reménykedtek, hogy valahol bujkálva átvészelhetik az ostrom végét. Sok katonának, gyakran aktív antifasisztáktól támogatva, sikerült is a szökés, de nagyon sokat fogtak el és rögtönbíráskodá9 alapján agyonlőtték, v-agy felakasztották őket.

Az erősödő terror azonban az antifasiszta ellenállási harcosok tevékenységét is fokozta. Miközben a szovjet katonák elkeseredetten harcoltak minden utcáért, a kommunisták a „hátországban” mindent megtettek a bűnös „védelmi harc” mielőbbi befejezése érdekében,

Johannisthalban megakadályozták a vízművek tervbe vett fel- robbantását. A fasiszták Klingen- bergben is előkészítették az erőmű elpusztítását. Tervük nem sikerült, mert egy antifasiszta ellenálló csoport megmentette. A berlini Friedrichshain kerület egyik ellenálló csoportja a keleti kikötőben harcoló fasiszta katonákat fegyverzett le. Mindenütt hasonló akciókra került sor.

A Babelsberg felé vezető úton a Volkssturm páncélzárat létesített, őrzését egy fél századra bízták. A babelsbergi ellenállási csoportnak sikerült nyolc szovjet hadifoglyot kiszabadítani az egyik táborból. Velük együtt támadták meg és fegyverezték le az őrszemeket. Április 24-én éjszaka jelentek meg az első szovjet páncélosok;

*

Április 24-én Weidling tábornokot nevezték ki a berlini „erődítés” katonai főparancsnokává. Hogy új „emberanyaghoz” jusson, szabályos hajtóvadászatot indított harcképes berliniek után. Az is előfordult, hogy 12 esztendős gyerekek kezébe nyomtak páncélöklöket. A berlini ifjúság egy részét kíméletlenül feláldozták. A Vörös Hadsereg eközben egyre mélyebben nyomult a városba.

(Folytatjuk)