Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

1665. április 13. TOLNA WEGTEI NÉPÚJSÁG 3 A túlzásokról és az együttműködésről A mikor Tolnán, a zárszámadó " közgyűlésen az elnök a termelésben elért eredményekről beszélt, első helyen a tagok és a vezetők jó együttműködését emlí­tette a sikerek magyarázataként. S ez nem is valami üres szólam. A jó együttműködés ugyanis nagy erő. A megye legjobb közös gazda­ságaiban kivétel nélkül első he­lyen említik, mint a termelés egyik fontos mozgatóját, lendítő- jét, előresegítőjét. A mezőgazda- sági üzemekben, de főleg a ter­melőszövetkezetekben a csoport- tulajdon keretei között, a terme­lés döntő láncszeme a hasznos és gyümölcsöző együttműködés. De mit is jelent ez és hogyan jelent­kezik a gyakorlatban? Talán a pálfai közös gazdaságot érdemes ilyen szempontból köze­lebbről szemügyre venni. Ebben a tsz-ben tavaly ősszel azokon a napokon is dolgoztak a tagok, szállították haza a termést, ami­kor nagy volt a sár, csepergett az eső. Miért? Azért, mert nemcsak a vezetők érdeke a termést biz­ton _gba helyezni, hanem a ta­g oké és a vezetőké egyaránt. A pálfai szövetkezeti gazdák ebben az időszakban tehát nem azért vállalták a nehézségeket, mert a munkára a vezetőség utasítást adott, hanem azért, mert vannak dolgok, amelyeket egy adott idő­szakban el kell végezni, még ne­héz körülmények között is. Az együttműködés viszont leg­gyakrabban ott szenved csorbát, ahol egy, vagy több tag a szövet­kezeti demokráciát úgy értelmezi, hogy a közös gazdaságban min­denki azt csinálhat, amit akar, úgy dolgozik, ahogy akar, és akkor, amikor neki tetszik. Ilyen esetben a brigádvezetőnek, vagy az illeté­kes vezetőnek nemcsak joga, kö­telessége szólni, és a demokráciát önkényesen értelmező tagokkal szemben a felelősségrevonást al­kalmazni. Akkor elvszerű az együttmű­ködés, ha a gazdák döntő több­sége, a vezetők rendre, fegyelemre irányuló intézkedéseit nem ellen­zi, hanem egyetértéssel fogadja. Időszerű erről beszélni, hiszen az idei termelési feladatok, tenni­valók legelején vagyunk. Időszerű, mert néhány közös gazdaságban ez az egyik fontos feltétele annak, hogy a tsz, „helyére rázódjon”. Kurdon például talán mindennél többet fog érni az együttműködés­nek a jól értelmezett, elvszerű, hasznos formája, Érdemes megfigyelni, meg­jegyezni: ahol jó az összhang, ott pezsgő az élet, és kimondottan al­kotó a légkör. Egy ilyen légkör ki­alakulását a tagok bizalommal, a vezetők a legteljesebb őszinteség­gel tudják kezdeményezni. Az ok­talan, az állandó gyanakvás vi­szont a lehető legrosszabb tanács­adó. Lehangoló példája ennek Lengyel község, az ottani tsz, ahol tavaly már annyira elmérgesedett a helyzet, hogy akadtak emberek, akik nem riadtak vissza a rágal­mazástól sem. Végül ki látta en­nek a kárát? Kézenfekvő. A ta­gok. Egyébként az oktalan gya­nakvás csak azoknak jó, akik sze­retnek a zavarosban halászni. S ők azok, akik kiagyalt, soha meg nem történt, kitalált dolgokkal próbálkoznak éket verni a veze­tők és a tagok közé. Igen, mert nekik ez a légkör kedvez ahhoz, hogy tudjanak szerezni, jogtalan előnyökre szert tenni, az alapsza­bályt megsértve, üzletelni, stb„ stb. A jó együttműködés alapvető feltételével, az érdekazo­nossággal, valamennyi tsz rendel­kezik. Oktalanság, dőreség ugyanis elhinni, hogy a tsz-ben más a ta­A hét végén történt Műsoros összejövetel a kórházban Szombaton este a kórház klub- koztatták a meghívottakat. A sze- jában műsoros összejövetelt tar­tottak az egészségügyi szakiskola kiszesei. A műsor fél nyolc után néhány perccel kezdődött, telt ház előtt. A jól kiválasztott villám tréfákon, jeleneteken sokat derült a közön­ség. Az egészségügyi szakiskola tanulói több mint egy órás vál- idén képesítőző kolléganőik tozatos, színes előadással szóra- talmazására ajánlották fel. repeket maguk a fiatalok válasz­tották és tanulták be erre az al­kalomra. A műsor befejezése után tánc következett. A talpalávalót a honvédség zenekara húzta, éjfél utánig tartott a mulatság. A bevételt a KlSZ-fiatalok az ju­Hat megye amatőr ilmfesztiválja Szekszárdon gok és megint már a vezetők ér- dőlni kell a jövőre is, arra, hogy deke. Néha mégis elhangzik az a a közös nem egy évre szól és a kijelentés, hogy az elnök azért tsz-ben nemcsak a prémium adja szorítja a vetést, vagy a növény- a biztos jövedelmet. Szem előtt ápolást, mert jó pontot akar sze- kell tartani még, hogy a szocia- rezni a járásnál. A tagok többsége lista elvekkel teljesen ellentétes ma már szerencsére megmosó- olyat kapni, amiért nem dolgozott lyogja az efféle badar beszédet, meg valaki. Üjabban viszont jelentkezik egy súlyosabb, az együttműködést — \/égső soron pedig a termelés ha nem vigyázunk — egész évben ” rovására megy, ha a tagok zavaró jelenség, és ez nem más, felülnek azoknak a hangoskodók- mint a jogtalan, a mértéket nem nak, akik képtelenek mértéket ismerő követelések áradata. tartani, és akik kizárólag azt sze­retnék, hogy nekik mindent, és a Átmeneti és legyőzhető nehézsé- többieknek pedig azt, ami jut, gek ezek. Jórészt a tamási járás vagy ami marad. A józan gondol- területén terjedtek el. Arról van kodású szövetkezeti gazdák állja­szó, hogy vannak közös gazdasá- nak a sarkukra, utasítsák vissza a gok, amelyekben az ösztönző mód- közösségre nézve káros, a tagok szereket néhány ember teljesen a £s a vezetők együttműködését visszájára szeretné fordítani. A bomlasztó törekvéseket. Említet- hangadók látszólag úgy tesznek, tűk, ahol jó az összhang, ott pezs- mintha a tagok véleményét kép- gö> eleven az élet, és kimondottan viselnék, pedig valójában ennek alkotó a légkör. Ott mindent mun- az ellenkezőjét teszik. A tétel köz- kával akarnak megteremteni. S ez ismert és megcáfolhatatlan: a ta- a célravezető, mert annak nincs gok gyarapodásának, egyéni bol- semmi értelme, hogy hosszas al- dogulásának nélkülözhetetlen fel- kudozás folyjon a brigádvezető és tétele a tsz állandó erősödése, erő- a tagok között a jóváirandó mun- sítése. Ahol gazdag a tsz, ott a ta- kaegységen. Ez elég gyakori volt gok is jómódúak. Bizonyság erre m£g tavaly, a megye néhány ter- Döbrököz, Dombóvár, Tolna, Mözs, melőszövetkezetében. Pedigamun- Tengelic-Szőlőhegy, Szentgál-pusz- kaegység csak akkor érték, ha mö­ta és még több község. Viszont götte ott a teljesítmény. Értelmet­pontosan ezt az érvényes tételt ien dolog azt hinni, hogy a munka- Tahi és Leányfalu közelében lyák jelezték a tavaszt Az eső­szeretnék egyesek hátbatamadm. egység száma határozza meg a ta- emelkedik a Pilis hegység egyik be hajló, hűvös időjárás miatt a Hogyan? Úgy, hogy a tamasi ja- gok részesedését. Erről szó sincs, nagy csúcsa; a Vöröskő S2ikla. rás egyik-másik közös gazdaságú- Ha a tsz á tervét nem teljesíti, ha ; a Duna-kanyarban önálló hegy Szombaton hat megyéből jöt­tek el az amatőr filmesek Szek- szárdra, hogy a filmfesztivál ke­retében összemérjék tudásukat. Fejér, Somogy, Bács-Kiskun, Ba­ranya, Zala, Tolna megyéből 25 filmes, 20 alkotással vett részt a vetélkedőn. Szombaton délután megtartot­ták a selejtezőt. Filmesekből, néprajzi szakemberekből álló zsűri döntött a beérkezett alko­tások sorsáról. A döntőt vasár­nap délelőtt a városi művelődési házban tartották, szép számú kö­zönség előtt, ahol levetítették a legjobban sikerült filmeket. A vetítés után a díjkiosztásra ke­rült sor. Szekszárd város díját, egy ezüst serleget Kiss István ipari iskolai tanárnak és Katona Gyu­lának a MOKÉP főmérnökének ítélték oda, megosztva. Aranyfokozatot kapott Fán esi István szekszárdi amatőr és a dombóvári amatőr-filmklub kol­lektívája. Ezüstfokozattal jutalmazták Ko- hut László dunaújvárosi amatőrt. Bronzfokozatot kapott a pécsi filmstúdió kollektívája és a Tó­biás—Vesztergombi „páros7’ Absztrakt című alkotásával. Koszorúzás felhőben tavalyinak jóval kevesebb, de így is több ezer természetbarát bán a tagokat arra bíztatják, hogy éppen az alkudozások miatt meg- csúcson tizenhét évvel ezelőtt a gyűlt össze Budapest kerületei­o Icilkori- lrÁn-no Tro.t-óccol o nr\xrÁrvtr4rtr»l «Sc- * ___. 7. '-----------------1-------- -----j___-------------------7. ‘ „„ . . \ ... a vegyszeres művelésű kukori- késne a vetéssel, a növényápolás- munkásmozgalom veteránjainak, cáért, amelyet nem kell kapálni, saj és kevesebbet termelnek, ak- köztük Kossá Istvánnak a kez­követeljék azt a prémiumot, amit kor lehet egy tagnak akár e vr deményezésére felszabadulási addig kaptak, amíg a kukoricát munkaegysége is, jövedelme még- emlékművet emeltek. Azóta a kapálni kellett. A tamási járási ta- sincs. Viszont ahol megtermelik magyar szervezett természet já­nács mezőgazdasági osztályveze- holdanként azt a 25—30 mázsa rók „Mekkája" a sűrű erdővel mea a~ ünnevséa 9 mennénk kö­tője mesélte el a minap, hogy ahol májusi morzsolt kukoricát, 13—14 borított Vöröskő szikla. Minden szorúiát is elhe've-tükV az em­eletét akarják venni a premizálás mázsa búzát, 200—250 mázsa'cu- évben egy napon elzarándokol- l ékművön Mintha^ a-’ időin rév címén hangoztatott túlzott követe- korrépát, kilenc hónapos korra nak, emléktúrát tesznek oda az komorsága ielkéoes lett volna­léseknek, ott a vezetők lettek a nt> kilósra készítik el a hízót, ország turistái, s megkoszorúz- hiányzott Valaki aki több mint rossz emberek. Az együttmüko- S2ÓVt.«. ahol van termelékenység, zák ^ emlékművet: Tmfvtizedenát’ ünnertszónoka dést pedig kezdi felváltani a karos ott a száz munkaegység érhet anv- , , « osztozkodás. Mindennek van ha- nyit mint az örökké alkudozók Az idén vasarnap tartottak volt minden esztendőben a nő­ből és a megyékből. A pestiek most is sátorfalut vertek fel, s a legtöbben a tábortüzek körül melegedtek. Átvonuló felhőkben kezdődött Ezen a ha­tára. A premizálásnak is. A pre- tsz-ében az ezer. mizálás mértéke csak addig jó, ameddig a közös érdekek és az S ezzel ismét az egyuttmuko- egyéni érdekek egyaránt érvénye- déshez jutottunk el. Ahhoz, hogy sülnek. Helyesen járnak el tehát amikor a kukoricát vetni kell, ak- azok a tagok és vezetők, akik ki kor ezt ne csak a vezetők, de a A M, érdek hangját nem lehet es nem szabad embereket, hogy másnap ez és ez megbontani. A vegyszeres kuko- a dolog, akkor ne az legyen, hogy rica példájánál maradva, rövid, majd meglátom, hanem a brigád- egyéves .éven beid, «ok £ valóban jól jamak, akik annyi gz jejentse a hasznos együttműkö- részt kapnak kapálás nélkül, mint dést, szóval az, hogy amikor dol- kaptak természetben tavaly, ka- gozni kell, akkor nincs demokrá- pálással. De mit szólnak ehhez ciaí az állattenyésztők? Másrészt gon- Sz. P. Az idén vasárnap _______ m eg a vöröskői felszabadulási rösköi találkozónak turistaünnepséget. ~ Kossá Ist­vánra gondoltak a megjelentek. gyományokhoz híven, a Tolna Nemcsak a munkásból lett állam- megyei természetbarát-szövetség férfira, hanem a bajtársra, az háromtagú küldöttsége is részt íróra, az emberre és a turistára vett, köztük Debulay Antal el- is- A néma gyász perceiben mos­nak és Eberling István, a megyei dulatlanul álltak a régi harcos­szakszövetség titkára. Küldött- társak. Köztük egy fehér hajú ségünk borongás időben tette veteránturista, a náci koncentrá- meg Leányfalutól a hegycsúcsig c*ós táborokat átélt Szántó Gyű- vezető erdei ösvényt. Mire fel- M bácsi könnyeivel birkózott, értünk, sűrű felhő vonta be az ^fg az illegalitásban lettek bará- ju .. ., , . tök es eszmetarsak, s hetven­500 metemel magasabb hegyte- kilenc éves kora eUenére sok tőt. Odafenn a ködben inkább kilométert gyalogolva, felment novemberinek tűnt az időjárás, csak a levelet bontó szilfák, a A furkó-pusztai kendergyár dolgozói az áztatás megkezdése előtt felújítják az áztatomedenceket. A régi és rossz közfalakat kicserélik, elvégzik még a szükséges munkaiatokat, hogy aztan teljes lendülettel megindulhasson az áztatás. erre a magas hegyre, végtisztes­ségre. . ., , , ,, , , 5 amikor az pmlékiinneps^a buján nyila kankalinok es ibo- hirdették a harsonái-. a koszorúk zöldié és piros mű­virágai mellett illatozott néhány frissen szedett ibolyacsokor is. A legfiatalabb turisták, az úttörők tették od-a. BALLABÁS LÁSZLÓ Újabb 29 hideglevegős szénaszárító berendezés (Tudósítónktól). A pillangósok gyors és jó minőségben való be- 1 takarítását segíti elő a Vámosi­féle hideglevegős szénaszárító. A megye 24 termelőszövetkezetében az elmúlt év folyamán 28 beren­dezés üzemelt. Ez évben 26 tsz- ben újabb 29 berendezés épül. Mivel a berendezések megépí­tése és üzemeltetése a tsz-ek fel- (adata, megfelelő tájékoztatás I céljából az Agrártudományi Egye- ‘ sülét Tolna megyei Szervezete ; Bátaszéken és Kocsolán az idén j építő tsz-ek építésvezetői és szak- I emberei részére tájékoztatást tar­tott. A tájékoztató során felhasz- j náltáik az eddig szerzett tapasz- I tálatokat és felhívták a figyel­met a gyakrabban elkövetett hiányosságokra hibákra. A részt- i vevők megtekintették a beren­dezéseket, megvitatták a be­mutatott tervrajzokat. A széna- szárítók építését több helyen a hét folyamán már be is indítják.

Next

/
Thumbnails
Contents