Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-17 / 91. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. április 17. Már exportra is termel az Orosházi Üveggyár Szállításra kész termékek az új gyár udvarán. Automata emeli az üvegeket a hűtőszalagra. Asszonyok szabják a szüntelenül kígyózó táblaüveget. (Kocziszky László felvételei.) 35. Clark levette sapkáját, végigsimította nedves haját (inkább ijedtnek akart tűnni, mint barátságosnak), és kezet nyújtott: — Jó estét kívánok!, A pásztorok tartózkodóan feleltek. — Csudára megijesztettek engem a vadállataitok! Soha életemben nem fogom elfelejteni. Hogy elkerülje a következő kérdéseket, azt mondta, hogy ő a kerületi állatorvos, akit tudományos célból küldtek a hegyi legelő nyájaihoz. — Egyik karámból a másikba vándorolok, és a kutyák mindenütt megugatnak. Az emberek görbén néznek rám: ki tudja állatorvos vagy te, vagy útonálló? Igazam van? Kitaláltam, mit gondolsz? Látom a szemedről, hogy kitaláltam. Clark barátságosan vállon veregette a fiatal pásztort, aki komolyan, gyanakodva nézett rá. A lenszőke fiatal legény zavartan mosolygott és leengedte viharlámpáját. Fekete steppelt kabátot, kockás inget és szürke, durva gyapjúnadrágot viselt. Lábán vastag talpú, nehéz bakancs volt. Régi katonasapkáján vörös csillag ragyogott. Kezében egycsövű vadászfegyvert és viharlámpát tartott. — A maga legénye biztosan minden új emberben kémet gyanít — jegyezte meg gúnyosan Clark az idősebb pásztorral beszélgetve. Az ősz bajuszú hegyipásztor kopott, fekete kalapot, szőrével kifelé fordított subát viselt. Nikotintól sárga fogai között füstölgő pipát tartott. Clark szavaira jó- akaratúan bólintott. — Állatorvos elvtárs, jöjjön be a kunyhóba! A kunyhó fatörzsekből épült, a gerendák közötti hézagokat moha töltötte ki. Bent jó meleg volt. Clark levette esőköpenyét, a tűzhöz húzódott, nedves ruhája, mintha füstölne, úgy párolgott. — Milyen jó itt! Mint amenny*- országban! — sóhajtott. Az élvezettől összehunyorította szemét, s hol a hátát, hol az arcát fordította a tűz felé. — Kóstolja meg a mi tejünket, állatorvos elvtárs! — szólt az ősz bajuszú hegyipásztor, és nagy agyagköcsögöt állított Clark elé. — Várj egy kicsit, papa, hadd melegedjem meg! Én ugyan szibériai vagyok, de fiatal csontjaim szeretik a meleget. — Széttárta karját, mintha át akarná ölelni a tüzet. — De jó itt! Clark élvezte a tűz melegét, de lopva állandóan a fiatal pásztort figyelte: vajon végleg megnyugo- dott-e, nem fogott-e gyanút? A lenszőke pásztorfiú a kunyhó ajtajánál a földön szekercéjével jármot faragott. Időnként abbahagyta a munkát, és félénken a vendégre nézett. Clark, amikor elkapta a fiú tekintetét, barátsá- gósan elmosolyodott. Clark megszárította ruháját, megitta a tejet, lehúzta csizmáját. Egy nyaláb jó szagú fenyőgallyat rakott a feje alá, élvezettel végignyúlt a pádon, aztán rágyújtott. — Úgy érzem itt magam, mintha az anyósom vendége lennék. Nagyon köszönöm, testvérek, hogy megsegítettetek, még meghálálom. Más karámokban félórás előadást tartok, de nektek két órát fogok beszélni. A fiatal pásztor figyelmesen nézett Clarkra. — Látom, hogy szereted a tudományokat, de várj most már holnapig. Bölcsebb a reggelre halasztott tanács. Clark nagyot ásított, behúnyta a szemét. Aludni! Aludni... Alud... Félig elszítt cigarettája a földre esett, és horkolásától visszhangzott a kunyhó, de nem aludt. Küzdött az álmossággal, várta, mit kezdenek a pásztorok. Ha nem hiszik el neki, hogy ő a kerületi állatorvos, ha meglátták, vagy megérezték benne a külföldit, akkor ez a kis gyors lábú pásztor azonnal elszalad a határőrökhöz, és bejelenti, hogy karámjukban gyanús ember jelent meg... Eltelt öt perc, tíz perc, fél óra, de a kunyhóban senki sem mozdult. Clark kissé kinyitotta a szemét. Az ősz pásztor hátát a kunyhó falának támasztotta, és pipával a fogai között békésen szundikált. Lenszőke segítőtársa nagy igyekezettel faragcsálta szekercéjével a jármot. A pásztortűz kialvóban volt. A kunyhó nyirfa- kéregből készült tetején kopogott az eső. Valahol lent, a közeli szakadékban farkasok vonítottak. Clark szemhéja egyre nehezebb lett, tudata lassan elhomályosult, elaludt. Nem tudta mennyit aludt, egy, két, vagy három órát. Amikor felébredt, hátáról az oldalára akart fordulni, hogy megnézze, helyükön vannak-e a pásztorok — de nem tudott. Minden erejét megfeszítette, rántott egyet magán, megpróbált felkelni. A kötél azonban, amellyel a bükkfa- padhoz kötötték, nagyon erős volt. Clark nagyot káromkodott, majd nyögni és ordítani kezdett. A kunyhó sarkából hallotta az ősz bajuszú hegyipásztor gúnyos hangját. — Pihenj csak tovább, te „kutyafejű”. Bölcsebb a reggelre halasztott tanács... Reggel lovas határőrök érkeztek a pásztorokhoz. Clark kezét összekötözték, felültették egy lóra, és elkísérték Jávorba. Még aznap átadták Zubavin őrnagynak. Szkiban, akit a magyar állam- védelmi szervek letartóztattak és mint szovjet állampolgárt visszaszállítottak Jávorba, már az első kihallgatáson mindent őszintén elmondott magáról, Dzubáról és legutóbbi főnökéről „Belograj úrról”. Zubavin őrnagy Szkibant átadta a vizsgálóbírónak, az ötödik határsértővel maga foglalkozott. Amikor az őrök „Belograj urat” az őrnagy szobájába vezették, a fogoly komoran és ellenséges kíváncsisággal végigmérte Zuba- vint. Clark a hegyi legelőtől a városi államvédelmi osztályig tartó úton kigondolta mentőötletét. Azonnal megértette, hogy Szkibant is elfogták és a lebukás teljes. Ostobaság volna tagadni, és az ártatlanul megsértett lakatos, Iván Belograj szerepét tovább játszani. Szkiban nyilván elmondta már, ki és hogyan ölte meg a leszerelt törzsőrmestert, ennélfogva a reális valóságból kell kiindulni. — önnek köszönhetem tehát, hogy ebbe a helyzetbe kerültem? — kérdezte fölényesen. Zubavin hosszú, napokon át tartó beszélgetésre készült fel, amelynek során mindenféle váratlan fordulatok történhetnek. Ezért tartogatta erejét, tartózkodással, türelemmel és nyugalommal fogott a kihallgatáshoz. ÁPRILISI PILLANATKÉPEK A Meteorológiai Intézet jelenti: „felhős idő. országos eső.” így jelezték pár napja, s a jóslat bevált. És azóta már visszavonhatatlanul megmutatja az április, hogy lám, ilyen is tud lenni. Ilyen; hidegrázás, borongás, elszomorító, — egyszóval, ilyen őszies. Van, aki szereti s van, aki bosszankodik miatta. Általában lehangoló ez a szürkeség, — de egyeseket megnyugtat egyhangúságával. Mert hiába! Ezekben a sokak által szidott, nedvességgel telített, szürkén gunnyasztó napokban is van, lehet szépség, vidámság, derű. íme, bizonyságul, egy-két pillanatfelvétel: Előttem lépked. Elégtétellel nézegetem. Vigaszt nyújtó látvány. Nem vagyok egyedül. Sőt! Ö mintha nálam is harácsolóbb volna. Nini! A harisnyája eredeti színe már alig látszik. Ez azért már túlzás! Kicsit vigyázhatna. Mondjuk legalább úgy, mint én. — Szia! — perdül mellém Kati. Pusziváltás közben összeér az eső hidegétől kékülő orrunk. — No! —-_ örvend, — Te aztán jól nézel ki! Még a derekad is sáros. Hogy hogy lehet ilyen csámpásan járni!? Erre csak hallgatok. De volna egy javaslatom: Ha divat az antik — régi hatást keltő — cipő, miért ne lehetne sáros hatást keltő harisnyákat gyártani? a Tegnap hazajött a fiam. azt hittem, menten elájulok. — Hát te, hogy nézel ki?! — Esik. Egyszerű és tömör a válasz. Mégsem elégszem meg vele. Lassan magyaráz tovább. — A Farkas lefröcskölt. — A mackóját térdig birtokába vette a víz. Feljebb „csak” úgy foltokban van. — A Farkas..'. — kételkedőén, s jelentőségteljesen húzom el a szót. — Es mégis, hogyan? — kezdenek érdekelni a részletek is. — Hát... — belekezd, de hallom, ő is nyújtja a hangokat, ismerem őt, nem tudja, mit mondjon, — Hát... úgy, úgy lefröcskölt. — Kis szünet. Újból hozzálát. — Tudod, a Farkas mondta, hogy játsszunk fogót, aztán nekem jött a víz... — Hm... — Szóval mozdonyost játszottunk. meg autóst. És megnyertem a versenyt. A Farkas mondta, játsszunk, hogy melyikünk tud jobban fröcskölni. Én tudtam! A büszkeség sugárzik az arcáról, és így nekem is boldognak illik lennem, hiszen egy első helyezett fiam van. Megjutalmazom. Díjat is kap: egy-két fenekestül A busz álmosítón zötyög. Zuty- tyanva állunk meg. Uj utazótársaim: apa. meg fiacskája. Okosszemű, négy—öt év körüli gyerek. A papa egészen csinos, és ő is okosnak mutatja magát. A gyerek kérdez: — Apu, hány lába van a lónak? — Négy — s a válasz mellé puszi is jár, meg egy kis símoga- tás. — Négy?? — Kis csend. — És elől? — Kettő. — Puszi. — És hátul? — Kettő. — Símogatás. — Es jobboldalt? — A gyerek az ujján számolja a lábakat. — Csak kettő. — Puszi és sima gatás nélkül. — És baloldalt? — Kettő. — Mintha kicsit türelmetlenül hangzana. Rövid csend. — De apu! Akkor nyolc lába van! Csak be akartál csapni? — Igen. De te okos kisfiú vagy, és rájöttél, hogy nyolc. Hűha! Várom a fejleményeket. Nem csalódom. A gyerek nem hagyja annyiban a dolgot. — De apu! Én a múltkor megszámoltam, és csak négy volt. — Akkor minek kérdezted? Egyébként is, ne légy ilyen rossz gyerek. Hallgass egy kicsit! — De megszámoltam... — Rosszul számoltad! Te még kicsi vagy, nem tudhatsz jól számolni. A gyerek töprengőn néz maga elé. Látszik, nem érti a dolgot. Én sem egészen. MÉRY ÉVA — Nem tagadom — felelte komolyan Zubavin — minden tőlem telhetőt megtettem, hpgy maga ebbe a helyzetbe: az elfogott diverzáns, terrorista és kém helyzetébe kerüljön. Clark kellemetlen arckifejezést vágott: •— Tartsa meg, őrnagy, ezeket a szívettépő jelzőket a gyenge idegzetűeknek. Leült az íróasztal előtt álló székre, keresztbe rakta a lábát, és gőgösen mosolyogva várta a kihallgatás folytatását. „Én tapasztaltabb vagyok, mint ön, őrnagy — fejezte ki egész magatartása — okosabb, ravaszabb, messzebb látó. Ezenkívül ne felejtse el, hogy én már beletörődtem sorsomba, nincs vesztenivalóm, semmit sem sajnálok, így tehát senkitől és semmitől sem félek. Könnyen kitalálhatja, őrnagy, hogy önnek roppant nehéz helyzete lesz velem.” Az őrnagy rágyújtott. „Belograj úr” kínálásra sem várva minden további nélkül a cigaretta után nyúlt. Zubavin egy bontatlan csomag „Kazbek” cigarettát tett a fogoly elé. (Vége következik.)
