Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-15 / 89. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1965. április 15. Jön a nyuszi, gyerekek! Reméljük, örülnek neki. Lehet ismét játékot vásárolni. A kará­csony már régén elmúlt. A játé­kok és a tavalyi hó hol van már?! A Sport-, Hangszer- és Játék­áru Nagykereskedelmi Vállalat lelkiismeretesen felkészült a hús­véti rohamra. Több mint ezerféle játékból választhatnak a szülők. Lesz az üzletekben minden, ami­re csak a gyerekek vágynak. Elemes kishajó, ami úgy szeli a vizet, mint egy igazi jacht. Mo­dem háromkerekű bicikli, autó­kormánnyal. A „sztár” azonban — gondoljuk — a Mikrolin-kis- vonat lesz. A gyerekek már ki is próbálták. Előre-hátra szalad az apró szerelvény, még gyorsítani is lehet s menet közben szét- és összekapcsolni az apró kocsikat. És a hajtóműve mindössze egy lapos zseblámpaelem, még hat forintba sem kerül. A kislányoknak mit vigyen a nyuszi? A műanyagtestű babákat für­dethetik, sőt még a hajukat is megmoshatják. De a kirakatok­ban máris sok-sok apró gumi­baba, incselkedő játék mosolyog a kíváncsiskodó gyerekekre, vár­ja a labda, mechanikai játék kis gazdáját... (Foto: Regős) Melyik baba szebb? Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet kőműves szak­munkásokat, segéd­munkásokat és kümüvesipari tanulókat vesz fel szekszárdi munka­helyre. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Rákóczi u. 15. Munkaügyi előadónál. (77) j Az ÉM. Betonelemgyártó Vállalat Dombóvári Telepe I keres felvételre 1 fő villany- j szerelőt 8—10 éves gyakor- I lattal. Felvételhez szükséges j munkakönyv, miilap, sze- J mélyi igazolvány, katona­könyv, szakmunkás-bizonyít­vány, 1 hónapnál nem ré- ! gebbi tanácsigazolás. Szál­lást tudunk biztosítani. Üzemi konyhával rendelke­zünk. (103) HIRDESSEK a TOLNA MEGYEI 33. Végül egy váratlan forrásból kapott adat teljesen megoldotta a Kárpátokban elkövetett gyil­kosság rejtélyét. Gromada tá­bornok a napokban felhívta Zu- bavint, és közölte vele, hogy a prágai vonattal Jávorba érkezett a híres Vjera Melnyikova, a Szovjetunió két hősének anyja. A határon megkérte a határőrö­ket, hogy vezessék el a „Hajnal a Tisza felett” kolhozba, mert szeretne találkozni a leszerelt törzsőrmesterrel, akivel egy hó­nappal azelőtt a vonatban ismer­kedett meg. Zubavin őrnagy azonnal a vas­útállomásra sietett, s a Melnyiko- vával folytatott beszélgetés Étlap­ján megállapította, hogy mikor, ki és milyen célból gyilkolta meg Iván Bélograjt és ki sajátította el nevét. * Zubavin az ejtőernyőst az ab­lakhoz vezette, óvatosan elhúzta a függönyt és megkérdezte: — Ó az? Karéi Groncsak azonnal meg­ismerte főnökét, bár az most más ruhában volt. De nem sietett a válasszal. Nagyon szerette volna azt mondani: „Nem.” Csakhogy az orosz őrnagy gúnyos arckife­jezése figyelmeztette, hogy most már nem is fontos, mit mond. Akár „nemet”, akár „igent” mond — mindegy. Az ejtőernyős szótlanul lehaj­totta fejét. « Az 50—49-es mozdony a fűtő­ház egyik eldugott sarkában állt. Clark messziről megismerte a ké­ményére erősített Komszomol- jelvényről és a kazán fénylő rézbordáiról. Gojda mozdonya két órával ezelőtt tért vissza a Kárpátokból, és az újabb utazás előtt lassan fűtötték, alacsony gőznyomáson tartották. Hajnal­ban az 50—49-es mozdonyon megjelenik Vaszilij Gojda, és a Tiszán keresztül szerelvényt von­tat Magyarországra. Clark órájának világító szám­lapjára tekintett. Kevés ideje van, sietnie kell. Az ügyeletes fűtő a mozdony meleg kazánburkolatához tá­maszkodva bóbiskolt. Clark ezt kihasználta, és ész­revétlenül a mozdony alá kúszott. Szkiban már régen ott várt rá a szerkocsi alatt. Clark megszorí­totta a vállát, és alig hallhatóan suttogta. — Mehetünk. Kész vagy? — Igen. — Szkiban forró ajkát Clark füléhez tapasztotta, és rö­viden elmondta, hogy mit tegyen vele. — Szerencsés utat. itt a pénz, és a jelentkezési cím ... Clark megszorította Szkiban kezét, aztán ügyesen és gyorsan, mintha ezredszer csinálná, végre­hajtotta a feladatot: becsomagol­ta Szkibant egy kettős azbeszt­zsákba, amelyen mindössze egy sűrű gézzel befedett légzőnyílás volt. A megmerevedett, tehetet­len bábut benyomta a hamuszek­rénybe arccal a rostély felé, amelyen keresztül friss levegő áramlott a mozdony fűtőterébe. Azután felmászott a mozdonyra, és alaposan Jerázta a fűtőtérből a hamut. A lehulló tüzes salak és félig égett szén betakarta a hamuszekrényben megbújt az­besztbábut. Clark elvégezte feladatát, de nem sietett. Leült a szferkocsi alá, rágyújtott egy cigarettára, pihent és gyönyörködött munká­jában. „Ezt ravaszul kigondolta ez a csirkefogó! Ha kereket kell oldani, én is felhasználhatom ezt a Szkiban-féle módszert” — gon­dolta magában. Hazafelé menet Clark a Sztyeppnaja utcáig senkivel sem találkozott. Egyetlen lelket sem látott az egész körn veken. Még­is úgy találta, hogy most is óva­tosnak kell lennie. Nem fordult be a Sztyeppnaja utcába, tovább ment, és meg sem állt egy magas gazzal benőtt üres teleikig. Itt megbújt egy lakatlan romházban, és figyelmesen hallgatózott, bá­mult a sötétbe, nem követi-e va­laki. Köröskörül csend honolt. Clarknak a szovjet határ át­lépése óta nem volt egy nyugodt pillanata sem. Mindig el volt ké­szülve arra, hogy csapda várja. Ez nem is lehetett másképp. Clark jávori sikerei ellenére sem hitegette magát: előbb-utóbb le kell hogy leplezzék. Elődei lebu­kásának tapasztalata azt mutat­ta, hogy az ilyesmi váratlanul szokott történni. Erre a „várat­lan” eshetőségre tehát mindig készen kell lennie. Clark már a kémiskolában alaposan tanulmányozta Jávor városát és környékét. Ugyancsak jól ismerte az országhatár mel­lett elterülő vidéket. Menekülés esetére kitűnő útvonalat dolgo­zott ki: elbújik a magas hegye­ket borító ősi erdőben, a román havasok szomszédságában, s az­tán valamelyik nagyon ködös éj­szakán átszökik a határon. Clark elhagyta a romos házat, keresztülment az üres telken, és a Sztyeppnaja utca 16-os számú házának kertje alá ért. Sötétség­hez szokott, tapasztalt szeme für­készően járt ide-oda. Hátha csap­da várja? De nem látott semmi gyanúsat, csendesen átmászott a kőkerítésen, és biztos léptekkel indult a ház felé. Zaj nélkül dug­ta a kulcsot a zárba, kétszer meg­fordította. és térdével csendesen benyomta az ajtót, nehogy nyi­korogjon. Clark nem sietett át­lépni a küszöbön. Valami vissza­tartotta. A régi faház, amelyet már régen le kellett volna bon­tani, korhadt szagot árasztott. Ez az ismerős szag most valami új illattal — talán dohányszaggal — keveredett. Clark mélyet lélegzett az orrán keresztül. Igen, ez ci­garettafüst, nem tévedett. Hon­nan került ez ide, hiszen Mari néni nem dohányzik? Rajta kívül pedig senki sem szokott ilyenkor a házban lenni. Clark jobb kezében pisztolyát, bal kezében kis villanylámpáját szorította. Gondolatban végig­ment a mindenféle ócskaságokkal — törött székekkel, félig elkor­hadt kosarakkal, repedt köcsö­gökkel, demizsonokkal teli elő­szobán. A keskeny ajtó a kam­rába vezet. Valószínűleg áll mö­götte valaki. A kemence mögött is biztosan áll valaki, sőt a konyhában is. Órák óta várják őt, és úgy telefüstolték a sötét, szűk előszobát, hogy lélegzeni sem lehet. Clark nem mozdult. Hátrané­zett, vajon elzárták-e a vissza­vonulás útját. Senki sem volt a tornácon. Az udvarban és a kert­ben csend volt. A ház dohány- füstös belseje felől egyetlen hang sem hallatszott. Clark nyugodtab. ban lélegzett, letörölte homloká­ról a gyöngyöző izzadságot, és határozottan, dobogó szívvel át­lépte a küszöböt, meggyújtotta villanylámpáját. Ebben a pilla­natban a bejárati ajtó mögül va­laki Clarkra ugrott, valaki el akarta kapni a kezét. Clark azonban, aki tökéletesen ismerte a csonttörő közelharc minden fo­gását, váratlan erővel és a csap­dát érző vadállat dühével ke­resztül dobta magán a támadót, és kirohant a kertbe. Futott meg­állás nélkül, fejével súrolta a fák ágait. Hallotta, hogy géppisz­tolyból tüzelnek utána, de egyet­len golyó sem érte. Clark egy átjáróházon keresz­tül a Dnyepr utcába jutott. In­nen — a korábban elgondolt terv szerint — a Kamennaja utcán keresztül el kell jutnia a Déli csatorna kiszáradt medrébe, on­nan az erdőbe, azután a hegyek­be. Egy váratlan körülmény meg­könnyítette Clark útját. A néptelen csendes Dnyepr ut­cán a pékség előtt egy kis ke­nyérszállító gépkocsi állt. A mo­tor be volt gyújtva, a sofőr he­lyén nem ült senki. Clark ki­nyitotta a sofőrfülkét, beült a kormány mellé, lenyomta a ten­gelykapcsoló pedálját, és első se­bességgel, óvatosan, csekély gáz­zal megindította a kocsit. Az ut­casarkon hátranézett: a sofőr ha­donászva, orditozva szaladt a ko­csija után. Dehát egy ilyen gyors, engedelmes gépet nem lehet fut­va utolérni. A motor óramű pon­tossággal működött. Száz kilomé­teres sebességet is ki lehetett be­lőle szorítani. Ezt Clark meg is tette. Végigrobogott a Kiev ut­cán, befordult az Uzsgorod ut­cába, aztán a Krasznaja, majd a Tarasz Sevcsenko utcába. Kikap­csolta a kocsi fényszóróját, noha 'ez kockázattal járt, hiszen a sö­tétben könnyen nekimehetett va­lamilyen oszlopnak vagy kerí­tésnek. A hegyi negyed sötét kes­keny utcáin át kijutott a vasút­hoz. A vágányokon keresztül át­ment a cigánytelepre, amely nád­dal és szalmával fedett vályog- házikóival az országút két oldalán terült el. Itt aztán Clark nem álcázta magát többé, bekapcsolta a reflektort, teljes gázt adott a kocsinak, és szinte repült a he­gyek felé. Az esőtől tisztára mo­sott aszfaltút teljesen néptelen volt. Virradatig több mint két óra ideje volt még Clarknak. A gép­kocsi benzintartálya tele volt, a motor kitűnően működött. Clark mégis megállt a negyvenedik ki­lométernél, még jóval Dubrovka nagyközség előtt. Ha tovább megy, feltartóztathatják, fegyver- tűzzel fogadhatják — gondolta. Nem kapcsolta ki a motort, el­engedte a kéziféket, és kiszállt a kocsiból. A kenyereskocsi könnye­dén, egyre fokozódó sebességgel gurult le a lejtőn. Az út hirtelen fordulójánál a kocsi első ütkö­zője áttörte a védőkorlátot, és a bokrokon átgázolva lezuhant a sű­rű hajnali köddel teli szakadék­ba. Reggel a határőrök és az .ál­lamvédelmi szervek egyik cso­portja felfedezte a szakadékban a Jávorból elhajtott kenyeres gépkocsi roncsait. A menekülő nyomát azonban elmosta az eső, Kárpátalja legjobb nyomozó ku­tyái sem tudták megtalálni. * Reggelre Clark beért a he­gyek közé. Innen már csak ne­hezen járható ösvények vezettek tovább, amelyeket ősidők óta csak a pásztorok jártak. Az ös­vények egyikén Clark gyorsan, rövid úton elérhette volna a ha­tárt. A hegyi ösvények kétségte­lenül előnyösebbek voltak, mint az őserdő úttalan bozótja. Clark mégis sokáig gondolkozott, mi­előtt rászánta magát, hogy az ös­vényre térjen. Az ösvényen ugyanis váratlanul szembetalál­kozhat emberekkel. Akárki is legyen a szembejövő, számára veszélyt jelent. Clark most már minden emberben halálos ellen­séget látott. Fogatlan vénember, copfos kislány, daloló suhanc vagy hallgatag favágó kerüljön is az útjába, senkit nem enged tovább az útján, senkinek nem szabad megtudnia, merre vitt az útja. Megállás nélkül ment órákon át. félt egy percet is pihenésre vesztegetni. Vastag mohával be­nőtt, ^ vagy éppen korhadásnak induló bükkfatörzsek hevertek az ösvény mindkét oldalán. A ned­vességtől duzzadt, buja moha minden követ smaragdzöldre fes­tett. Az ösvény helyenként puha talajában az emberek és állatok lábnyoma zavaros esővízzel telt meg. A barna sziklák repedései­ből rozsdaszínű forrásvíz bugyo- gott. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents