Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-02 / 78. szám

4

TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄ6

tws3. wprTTIs 2.

Épülő hazánk

Megépült a földgázvezeték Hajdúszoboszlótól Budapestig. Az év második felében az új vezetéken megindulhat a földgáz szállítása a fővárosba. A napi négymillió köbmétert szolgáltató hajdúsági földgázmező nemcsak a környező városok háztartásait és ipari üzemeit látja el fűtőanyaggal, hanem a feltörő gáz egy részéből a helyszínen fognak gazolint és propánbutángázt leválasztani. Képünk az épülő, teljesen automatikus berendezésű gazolin-levá- iasztó tornyait ábrázolja.

(MTI foto — Lajos György felvétele.)

Uj szerelőszalagot helyeztek üzembe a Székesfehérvári Villamossági, Televízió- és Rádiókészülékek Gyárában. Fiatalok dolgoznak a gyár folyamatos mozgású szalagján. Nyomtatott áram- körű tranzisztoros rádiókat állítanak elő.

(MTI foto — Balassa Ferenc felvétele.)

23.

Zubavin karonfogta Csekanyu- kot, félrevonta és nyugodtan, mintha mi sem történt volna, így szólt hozzá:

— Pjotr Petrovics, vannak magának rokonai? Nem itt Jávorban, hanem valamelyik távolabbi városban?

— Vannak. Nővérem él Uzsgo- rodban. Miért tetszik kérdezni?

— Jó viszonyban van vele?

— Igen, nagyon jóban vagyunk.

— Régóta nem látta?

— Több mint egy éve..: Miért érdekli ez az őrnagy urat? — kérdezte á művezető, s nyugtalanul nézett az őrnagyra.

— Miért? — Az őrnagy hallgatott. — Szeretném, ha vendégségbe utazna a nővéréhez. Legalább egy hétre. Ma. Most rögtön, az én kocsimon.

— Nem értem, de ha...

— Kérem, csak utazzon. S ne nagyon mutatkozzék Uzsgorod utcáin.

Csekanyuk megragadta az őrnagy karját.

— Mindent megértettem;

— Akkor rendben van.

*

Szkiban, mint rendesen, korán reggel ment munkába. A szövetkezet elnöke, Dzuba, mint jó gazdához illik, szigorúan fogadta.

— Kész a kocsi a hosszú útra?

— Kész.

— Megnézem.

Dzuba akadékoskodva vizsgiálta a tehergépkocsit, szidta a sofőrt, mert rosszul pumpálta fel a tömlőket, s nem mosta le kocsiját. Amikor kettesben maradtak, az elnök megkérdezte.

— Hogy van a szomszédod?

— Ma éjjel vendégek voltak nála;

— Na és? — Dzubának elállt a lélegzete, ráncos homloka gyöngyözött az izzadságtól. Szkiban szemrehányóan csóválta a fejét.

— Nem szabad így idegeskedni. Nincs értelme. A vendégek nem

IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR

csináltak zajt,. Csendesen, észrevétlenül magukkal vitték a „sógort”.

— Élve?

— Ugyan, főnök úr! Minden úgy történt, ahogy előre láttuk. A sógorral együtt eltűnt Csekanyuk isDzuba nagy vörös zsebkendővel letörölte homlokát.

— A fene egye meg, mindent elhittek neked. Pedig bevallom, én már féltem, hogy... — Dzuba hirtelen felemelte hangját. — Micsoda disznóság! Nem lehet ilyen piszkos kocsival utazni. Azonnal rendbe kell hozni!

*

Clark a vasútállomás szállójában töltötte az éjszakát. Reggel zuhanyfürdőt vett, megreggelizett és elindult a városba, hogy elintézze ügyeit;

Clark elsőnek a jávori katonai biztos, Pirozsnyicsenko őrnagy ellen indított támadást. Az ő segítségével akart gyökeret ereszteni a jávori talajban. Clark a hegyi vasutak robbantásának volt a szakembere, s elsősorban a jávori vasúti csomópont érdekelte. Meg volt győződve arról, hogy sikerül olyan csoportot létrehoznia, amely háború esetén meg tudja bénítani a vasúti forgalmat, fel tudja robbantani az alagutakat és a hidakat.

Clark egyes kollégái, akik nem voltak annyira felkészülve a konspirációs életre és akik kevésbé voltak magabiztosak, kitaposott ösvényen haladtak: olyan embereknél húzódtak meg, akik múltjuk, vagy jelenük miatt gyanúsak voltak a szovjet hatóságok szemében. Az ilyen rövidlátó emberek természetesen hamarosan lebuktak. Clark azonban más megoldást választott. Noha megvolt a lehetősége arra, hogy a határ átlépése után valamelyik régi amerikai ügynöknél, például Dzubánál rejtőzzék el, mégis inkább a vasútállomásra ment, amelyet a határőrség és a vasúti őrség járőrei állandóan ellenőriztek. Úgy vélte, hogy az ő papírjaival, az ő megjelenésével, az ő képzettségével fölösleges a bujkálás. Minél bátrabban cselekszik, annál kevésbé ad okot a gyanúra. Clark persze nagyon jól tudta, hogy megjelenése a határzónában bizonyos kockázattal jár. Akármilyen elővigyázatos is valaki, az illetékes hatóságok pontosan meg tudják állapítani, hogy mikor érkezett, honnan és milyen célból jött. stb. Nem szabad tehát bujkálnia, hanem határozottan, merészen kell cselekednie.

A Pirozsnyicsenko katonai biztossal való találkozás volt az első fok azon a létrán, amelyen Clark fel akart kapaszkodni. Pirozsnyicsenko őrnagynak természetesen sejtelme sem volt arról, milyen szerepet kell neki játszania Clark sorsában. Pirozsnyicsenko őrnagy soha életében nem tett olyasmit, ami foltot ejtett volna becsületén, vagy ürügyet szolgáltatott volna a külföldi kémeknek, hogy őt megzsarolják vagy kihasználják. Röviden szólva: az őrnagy nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül élt, egyaránt teljesítette kötelességét hazájával, családjával és barátaival szemben. így is akart élni élete végéig Clark, bár nem ismerte a katonai biztos életrajzát, jellemét és szokásait, mégis biztos volt a sikerben.^ A Nagy Honvédő Háború első éveit a Szovjetunióban töltötte, alaposan tanulmányozta az orosz emberek életét, jellemét és nemzeti sajátosságait. Egyszerű ruhába^ öltözve, szerényen járt- kelt_ a városban, egész napokat töltött az élelmiszerüzletekben, a mozik előcsarnokában, a piacokon, a sorbanállók között, sétált a ligetekben, megnézett minden futballmérkőzést, elolvasta az új regényeket és elbeszéléseket. Mint egy szövetséges hatalom képviselőjének, alkalma volt érintkezni katonákkal, tudósokkal és művészekkel. Később, megfigyelései alapján, könyvet írt „A szovjet emberek szívének titkos kulcsa” címmel. Fölöttesei jónak tartották ezt a művet, és olyan feladatot bíztak rá, amelynek megoldásával a gyakorlatban is bebizonyíthatja elméletének helyességét.

*

„Én, Iván Belograj, aki Sztálingrádtól Berlinig meneteltem, és véremmel, verejtékemmel öntöztem ezt a nehéz utat, én, Iván Belograj, az ízig-vérig katona, mégis tökfilkó vagyok, leszereltem, és most keservesen megbántam.”

Ilyen gondolatokat forgatott agyában Clark, amikor bekopogott a katonai biztos ajtaján; Megnyomta a kilincset, és óvatosan, bár nem túl szerényen benyitott az ajtón.

— Szabad bemenni, őrnagy elvtárs? — kiáltott csengő hangon a küszöbről.

Az őrnagy íróasztalánál ült és az egyik kihúzott fiókból reggelizett. Clark tapasztalt szeme azonnal felismerte a helyzet „drámai” voltát. Az őrnagy éppen szalonnát és savanyú uborkát tett a kenyerére, amikor a „leszerelt törzsőrmester” megzavarta. Clark tudta, hogy most az őrnagy haragszik rá amiért váratlanul berontott, s ezért úgy döntött, hogy valamilyen jó ürüggyel azonnal visszavonul.

— Jó étvágyat kívánok! — mondta szerény mosollyal. — , Bocsánat, őrnagy elvtárs, hogy

zavartam. Megengedi, hogy távozzam? — És választ sem várva, tisztelgett, majd katonásan megfordult.

— Megállj — hallatszott utána az őrnagy parancsoláshoz szokott, de jóakaraté hangja;

Pirozsnyicsenko őrnagy arcáról még nem tűntek el a bosszúság nyomai, de tekintete már jóindulatúan vizsgálta a jövevényt. Ez a tekintet azt kérdezte: „Honnan jöttél te szimpatikus, jóképű fiú? Te, ízig-vérig katona, miért nem viselsz vállpántokat?”

— Igenis, őrnagy elvtárs! — felelte Clark. Visszatért a szobába (nem felejtette el gondosan betenni maga után az ajtót), és a katonai biztostól tisztes távolban megállt.

Az őrnagynak nagy, kerek, fénylő koponyája, kidudorodó homloka és vastag orra volt. Uj, gondosan vasalt egyenruháján úgy csillogtak az érdemrendek, mintha csak egy órával ezelőtt kerültek volna ki az éremgyárból. Feje fölött a falon Kárpátalja térképe függött. A térképre tűzött kicsiny vörös zászlócskák — amint azt Clark kitalálta — azt az utat jelölték, amelyet az őrnagy csapatteste a felszabadítási hadműveletek során megtett.

Clarknak mindössze néhány másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy lássa: öreg katona

ül előtte, aki nem könnyen vitte fel az egyszerű közlegényi sorból az őrnagyi rangig. Ezért becsüli meg olyan nagyon az őrnagyi csillagot, és ezért örül a leszerelt törzsőrmester félénk tiszteletének.

— Mitől ijedté] meg? — kérdezte az őrnagy jóakartú mosollyal. — Talán én valami szokatlan dolgot csinálok? Látod, hogy reggelizem — mondta, s megpöccintette az előtte álló poharat — tejet iszom... Szolgáltál a fronton? — kérdezte az őrnagy. és tovább rágcsálta szalonnáját.

— Igenis! — Clark vidáman és alázatosan nézett a katonai biztosra. — Sztálingrádnál harcoltam. Iván Fjodorovics Belograj gárdista vagyok. Mint törzsőrmester szereltem le. Berlinben szolgáltam.

(Folytatjuk)