Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-12 / 60. szám

1935. március 12. Tolna megyei nepűjsaö 7 Gazdasági alapfogalmak Húsz év — húsz név i nemzeti jövedelem felhasználása Manapság szinte minden család gyűjt valamire, ki tv-t, ki mosó­gépet, ki meg családi házat sze­retne venni, vagy építeni. Az ilyen tervek valóra váltása persze nem megy máról-holnapra. A jö­vedelem egy részét félre kell tenni, fel kell halmozni addig, amíg összegyűlik a családi beru­házáshoz szükséges összeg. Vala­hogyan így jár el az állam is: a nemzeti jövedelmet kétfelé oszt­ja, fogyasztási alapra, meg felhal­mozási alapra. Milyen célt szolgál a felhalmo­zási alap? Hasonlót, mint a csa­ládi beruházásokra gyűjtött ösz- szegek. Az elhasznált termelési eszközök, gépek pótlása csak azt biztosítja, hogy a termelés ugyanolyan színvonalon és ugyan­olyan mértékben megismétlődhes­sék, mint az előző évben. De hát manapság nap mint nap új cik­kek termelésére kerül sor, a ko­rábban gyártott termékek közül is sokat fejlettebb módon állít­ják elő. s a mezőgazdaságban is egyre több gépre, épületre, vegy­ipari termékekre stb. van szük­ség, mint a megelőző termelési időszakban. A termelésnek ezt a bővítés-ét, tökéletesítését a felhal­mozási alapból fedezzük. Ugyan­csak ebből az összegből valósít­juk meg azokat a beruházásokat is. amelyek nincsenek közvetlen összefüggésben a termeléssel. Ilyenek például az állami erőből épülő lakóházak, a kórházak, is­kolák, kultúrházak, színházak, stb. építése, fejlesztése, egyszóval a kommunális, szociális és kultu­rális beruházások. A felhalmozás tehát óriási szerepet játszik az ország fejlődésében, nagysága és részletes felosztása döntően meg­határozza. hogy a gazdasági élet egyes területein hogyan, milyen ütemben haladhatunk előre. Igen lényeges gazdasági kérdés, hogy a nemzeti jövedelem milyen arányban oszlik meg, fogyasztási és felhalmozási alapra. Hazánk­ban 1963-ban például a nemzeti jövedelem mintegy 28 százalékát felhalmoztuk, és 72 százaléka szolgálta a fogyasztás céljait. Ez az arány persze nem állandó, az adott időszak gazdasági feladatai szerint változik, de nagy általá­nossá “bán a fenti számok körül ingadozik. A fogyasztási alap fedezi az ország lakosainak egyéni fogyasz­tását, valamint az úgynevezett társadalmi fogyasztást is. Ide tar­tozik például a bölcsődék^ óvo­dák, iskolák, kórházak, stb. fenn­tartása, ösztöndíj, nyugdíj, táp­pénzkifizetés. utcák, parkok gon­dozása, világítása, stb. A fogyasz­tása alap két része tehát eltérő módon áll a dolgozók rendelkezé­sére. Az egyéni fogyasztási ala­pot a végzett munka szerint oszt­ják el, a társadalmi fogyasztási alapból viszont más elvek szerint részesednek a dolgozók. A szo­cialista társadalomra az jellem­ző. hogy mindenféle jövedelem alapja a munka, munka nélkül senki sem juthat jövedelemhez, míg a kapitalizmusban éppen a kizsákmányolok, akik nem dol­goznak — vágják zsebre a leg­nagyobb jövedelmeket. (B. Gy.) CIKKÜNK NYOMÁN: Meggyorsult a fűtöházi fürdő felújítása Február 25-i lapunkban bírál­tuk a MÁV Építési Főnökségét, mert a Dombóvári Fűtőház für­dőjének felújítását lassan végzik, írásunkra most a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője, Mágya- ri István válaszolt. „Az átalakító, korszerűsítő munkát végző szerveket, dolgo­zókat ellenőriztettem. Megállapí­tottuk, a cikknek igaza volt. Uta­sítást adtam a rendelkezésre álló költségkerethez mérten, a mun­kálatok meggyorsításához. Tekin­tettel arra, hogy a felújítás a für­dő üzemeltetése közben történik, a szokástól eltérően, itt a mun­ka lassabban halad — írja Ma­gyart István válaszában. Örömmel tapasztaltuk mi is, hogy a fűtőházi fürdő felújítása meggyorsult. Bízunk abban, a munkaterületet úgy tudják a jö­vőben is biztosítani, hogy a mun­ka egyenletesen, és a tervezett módon haladjon. Az MHS megyei elnöksége nyitja meg a felszabadulási kiállítássorozatot 300 hold talajjavítás Szakoson mmmá, Országszerte folyik a készülő­dés a felszabadulás 20. évforduló­jának méltó megünneplésére, Megyénkben is már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a készülő­dés. és egyebek között számos kiállítás mutatja be az elmúlt húsz év eredményeit. Gazdag anyagot gyűjtött a Ba­logh Ádám Múzeum, és számos társadalmi szerv is rendez helyi kiállítást. Az MHS egy megyei vándorkiállításra készül, amely tablókon száznál több képben — köztük eredeti felvételeken —, térképeken nyújt áttekintést a szovjet hadsereg felszabadító harcairól, a magyar partizánok tevékeny-' “érői, és' felszabadult országunk életéről | A kiállítás ünnepélyes megnyi­tóját március 13-án délután há­rom órakor tartják az MHS-szék- ház nagytermében. A megnyitón | a gimnázium tanulói szerepelnek műson-al. Az ünnepi évfordulóra az MHS megyei elnöksége újból ki­adja Szabó Lajos ifjúsági regé­nyét, a Tanácsköztársaságról szó­ló „Szekszárdi vulkán”-t. A kiállítás március 22-én zárul. A tanulók köznaponként 8—14 óráig látogathatják, a felnőttek pedig 16—19 óra között. Vasár­nap 8—12 óra közt tart nyitva a ki#rí+ás, melynek tablóit Szabó Lajos 1919-es veterán állította össze. Nagyóbhméretű talajjavításba kezdett az ősszel a szakcsi Uj Élet Tsz. Évszázadok viharaitól, csapadékától erodált háromszáz holdnyi lejtős területet termővé változtatnak a Cseri, a Vamyas dűlőben, sertés- és fekáltrágyával kevert tőzeggel. A termelőszövetkezet és a teve- li talajjavító gépállomás jármű­veivel húsz—huszonöt vagon tő­zeget szállítanak a dombóvári bányából naponként a helyszín­re, s eddig mintegy huszonöt hol­don szétterítették a talajjavító anyagot. Ügy tervezik, hogy már az idén kukoricát vetnek ezen a földdarabon. Szerdán tizennyolc kocsival terítették szét a tőzeget, többel azonban már nem lehe­tett, mert megengedett a talaj. Két. saját erőből nemrégiben vásárolt nagyteljesítményű, né­met és lengyel gyártmányú mű­trágyaszóró géppel folytatják 2300 holdnyi őszi kalászos fejtrágyázá­sát is. Apr óhi r detések Fél ház, jövedelmező füstölővel, két szoba, előszoba, mosókonyha, fizetési könnyítéssél, beköltözhetően eladó. Pécs, Alsóbalokány u. 69. (70) Házat vennék sürgősen hatvanöt- ezer készpénzzel. Decs, öcsény, Mözs vagy Szekszárdon. Cím a szekszárdi hirdetőben. (66) * 1 2 3 4 A DÉDÁSZ szekszárdi üzemvezető­sége értesíti fogyasztóit, hogy folyó hó 14-én, vasárnap Szekszárd város északi és déli területén 7 órától 12 óráig részleges áramszünetet tart. Az áramszünet az egyes területeken kb. 30—40 percig tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: 1. Kenyérgyár, Béke-telep, Északi- kertváros, Újváros, Borkombinát, Mé­rőműszergyár, Palánki Téglagyár, Pa­lánk Tsz. Palánk Vízügy., Palánk ÁG. 2. Déli-ipartelep, Déli-kertváros, AKÖV., Csatár község, Csatár Tégla­gyár, B. B. Tsz., Öcsény-hegy Tsz., Öcsény-hegy község. 3. Tejüzem, Vízmű, (G. D. kutak). 4. Belsped-telep, Anna-major, József- puszta, Özsák, Kendergyár, Keselyűs. (67) Bonyhád, Budai u. 25. szám alatti ház beköltözhetően eladó. (65) 19... augusztus 23. ra, hogy Budapesten nagy sport­Avery Brundage, a Nemzetközi eseményeket rendezzenek. Kiilö- Olimpiai Bizottság elnöke buda- nősen a három nappal azelőtt fel­pesti sajtóbeszámolóján kijelen- avatott nagyszerű sportlétesítmé- tette, hogy a magyar sportolók- nyünk biztosítja ezt a lehetősé- nak a helsinki olimpián elért nagy get. Mint mérnök, különösen mél- sikerei az egész világot felvilla- tányolta a gyönyörű építészeti nyozták. Nem kis része van en- megoldást. nek az eredménynek abban, hogy A világhírű sportlétesítmény New York-ból a meghívásra kész- megnyitó ünnepségén a Budapesti ségesen ellátogatott a magyar fő- Honvéd nagy küzdelem után 3:2 városba. A magyarok sportlétesít- arányban legyőzte a Moszkvai ményei kiválóan alkalmasak ar- Szpartak együttesét. Az üzletek új nyitvatartási rendje Szekszárdon Mint megírtuk, március 15-én I lép életbe Szekszárdon az üzletek nyitvatartásának új rendje. Az ez­zel kapcsolatos problémákat a lap Miért kisváros Szekszárd? című cikkeiben tárta a nyilvánosság elé. Ennek kapcsán a városi párt­bizottság kezdeményezésére ille­tékes megyei, járási és városi szer­vek képviselői, a Népboltközpont javaslata alapján vitatták meg a nyitva tartás körüli panaszokat, és határozták meg az új rendet. A bizottság javaslatát a Népbolt- központ dolgozta ki, s a városi ta­nács végrehajtó bizottsága elé ter­jesztette, amely a március 10-i ülésén a 37/1965. számú határoza­tával az alábbiak szerint hagyta jóvá a város területén lévő üzle­tek nyitva tartási idejét: A 31. számú és a 47. számú tej- bolt naponta 5—12 óráig tart nyit­va, a 133. számú tejbolt (vásár- csarnok) 6—11 óráig és délután 16—18 óráig üzemel. Hétfőn szün­napot tart ez az üzlet (a vásár­csarnoki), mert vasárnap reggel is árusít. A 73-as számú és 74. számú hús­bolt kedd, szerda, csütörtök, pén­teki napokon 7—11 óráig, szom­bati napon 7—11 óráig, és dél­után 15—19 óráig tart nyitva. A 72. számú húsbolt hétfőn zár­va van, kedd, szerda, csütörtök, pénteki napokon 7—12 óráig és délután 15—18 óráig, míg szom­bati napon 6—12 óráig és délután 15— 19 óráig tart nyitva. A 101. számú vegyes ruházati bolt naponta 8—16 óráig, szom­bati napon 8—15 óráig üzemel. A 18. számú rövidáru, a 19. szá­mú méteráru, a 20. számú lakás­textil, a 21. számú konfekció, a 32. számú cipő, a. 90. számú üveg­porcelán, a 109. számú gyermek­kötöttáru, a 127. számú gyermek- konfekció és a 165. számú kötött­divatáru bolt naponta 8—15 óráig és délután 16—18 óráig, míg szom­bati napon 8—15 óráig tart nyitva. A 150. számú bőrdíszmű, a 30. számú, 51. számú és a 94. számú leértékeltboltok, a 66. számú edénybolt, a 71. számú jármű­szakbolt, a 89. számú sport­hangszer és az 52. számú játékbolt naponta 8—14,30 óráig és délután 16— 18 óráig, míg szombati napon 8—15 óráig lesz nyitva. A 35. számú villamossági szak­bolt naponta 8—18 óráig, szombati napon 8—15 óráig lesz nyitva. A népművészeti és háziipari szakbolt, valamint az OFOTÉRT üzlet naponta 8—14 óráig és dél­után 16—18 óráig, szombati na­pon 8—15 óráig tart nyitva. A TELEVÍZIÓ jövő heti Kedd MÁRCIUS 16. 8.05—16.50: Iskala-tv. 17.23: Iskola-tv postája. 17.45: Hírek. 17.50: Falusi dolgokról. Az átlagos életkor és a szakképzettség. 17.55: FTC—AS Ró­ma. Vásárvárosok Kupája labdarúgó­mérkőzés. Kb. 18.45: A Magyar Hir­dető műsora. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Napi jegyzetünk. 20.25: A vesztes nyer. Magyarul be­szélő angol filmvígjáték. 21.45: Ma este Berkesi András dedikál. 21.55: Tv-híradó. — 2. kiadás. Szerda március 17. 9.30: A vesztes nyer. Magyarul be­szélő angol film. Kb. 10.50: A kis- filmek kedvelőinek. 11.20: Tv-bébi postája. .17.38: Hírek. 17.25: A 79. brigád. Riportfilm. 17.45: Kukkantó. 18.25: Ipari riportműsor. 18.45: Esti mese. 18.55: Kovács János zenetör­ténész bevezetője. 19.05: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Pro- kofjev: A három narancs szerelme. Opera 2 részben. Kb. 21.30: Levél­váltás. Magyarul beszélő nyugatné­met kis játékfilm. 21.55: Húsz év legszebb verseiből. 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. Csütörtök MÁRCIUS 18. 17.10: Iskola-tv. 17.43:> Hírek. 17.50: Hol volt, hol nem volt. 1. A világító- toronyban. NDK bábfilm. 2. Bátor akarok lenni. Szovjet rajzfilm. 18.20: Prospektus helyett. A háziasszonyok munkáját segítő újdonságokról. 18.35: Napló. 18.40: A jövő hét műsora. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi Jegyze­tünk. 19.55: Élő tenger. Madársziget. Angol film. 20.20: Klasszikusok a képernyőn. Polikuska. Magyarul be­szélő nyugatnémet film. 21.30: Zenés beszélgetés Szabó Ferenccel. 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. Péntek MÁRCIUS 19. 1 8.05: Iskola-tv. 9.40: Klasszikusok a képernyőn, Polikuska. Magyarul műsora : beszélő nyugatnémet film. 10.50: Élő tenger. Madársziget. Angol kisfilm. 11.15: Telesport. 11.30: A jövő hét műsora. Szombat március 20. 16.00: Kis zenetörténet. A színpadi muzsika. 17.53: Hírek. 18.00: Belépés csak tv-nézőknek! Látogatás a Párt­történeti Intézetben. 18.40: Falusi könyvespolc. 18.45: Van kedve tán­colni? 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hír­adó. 19.50: Hétről — hétre. 20.00: A vidéki kórház. Amerikai burleszk- fllm. 20.20: Magazin. A tv-híradó melléklete. 20.40: Kamera Varieté. Artistaműsor a stúdióból. 21.15: Iro­dalmi képeskönyv. Nagy Lajos: Egy óra a Grün-irodán. 21.50: Fodor Já­nos énekel. 20.20: Farsangi karnevál. Riportfilm. 22.40: Tv-híradó. — 2. ki­adás. Vasárnap március 21. 9.00: Iskola-tv. 10.00: Tízéves a Ma­gyar Rádió és Televízió Gyermekkó­rusa. Riportfiím. 10.30: Három csil­lag. Magyar film. 14.00: Döntő a kamerák előtt. 15.00: Alkotóműhely. Mozaik és kerámia, összeállítás. 15.15: Szokásos tavasz. Román ter­mészetűim. 15.25: Tatabányai Bá­nyász-Dorogi Bányász. Bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. A közvetítés szü­netében: A Magyar Hirdető műsora. 17.20: Találkozás a stúdióban. 17.50: Döntő a kamerák előtt. 18.50: A zene barátainak Európa koncerttermeiből. 19.05: Napló. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Nagy felfedezések. Aranymezők, gyémántbányák. II. 20.25: Nagy siker volt. Viharos alko­nyat. Magyarul beszélő szovjet film. 21.55: Húsz év legszebb verseiből. Benjámin László: Tűzzel — Késsel. Két évtized. 22.05: Sporthírek. 22.15: Tv-híradó. — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents