Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-12 / 36. szám
t A ' TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1SSS. február Í2. Dughagynafelszetf és halászlé az óceánban KÉTSÉGTELENÜL nem lenne megvetendő dolog, ha a világtengerek halászai nyomban főtt állapotban emelnék hálójukba a halakat. Só már úgy is van az óceánokban, csak a többi fűszerről kellene gondoskodni és At- lanti-óceái|nyi katlanokban Totyoghatna a halászlé. Az ötlet — szerzője számára — bizonyára komoly volt, épp úgy. mint ahogy az alábbiak szerzői sem sajnálták a százhúsz forintos illetékbélyeget és benyújtották elmeszüleményeiket az Országos Találmányi Hivatalnak. Az óceánokban főzni szánt halászlé megvalósítása egyszerű Csak a Föld belsejébe kell í efúrni, egészen az izzó magmáig és a többit elintézi az energiabőségben levő természet. A visegrádi vízierőművet is létre lehetne hozni jóval olcsóbban. Két szemben levő hegy között kell megerősíteni a függesztett óriásturbina tengelyét és máris kezdődhet az áramtermelés. Szerepel még az ötletek közt turbómegbajtásos kerékpár, „találmány” a sűrűbb fizetésemelések megoldására, a táncközbeni lekérés megszüntetésére, a tege- ződés általánossá tételére és akad egy szellemesnek vélt módszer, mely lebeszélné a selyemhernyót a begubózásról. Ehelyett leszúrt pálcikák közt sétáltatná és ilyesformán a hernyó maga szőné meg a selyemkelmét. Csak a pálcikákat kellene kihuzigálni és ott a kész selyem. A találmányi hivatal szakemberei magas hozzáértésű tudományos dolgozók. Az említettekhez hasonló ötletek természetesen csak derűt fakasztanak, nem nehéz meggyőződni tarthatatlanságukról. Az ilyesmi azonban csak tört része a ténylegesen feldolgozott anyagnak, melyek elbírálásához sűrűn hívnak meg külső szakembereket, neves egyetemi tanárokat, műszaki kiválóságokat. Az emberek gondolkodási készsége az, hogy jobbat, többet, hasznosabbat akarnak, mindenhogyan becsülendő. A múlt esztendőben 2046 találmányi bejelentés érkezett a hivatalhoz és ezeknek kereken egyharmadát elfogadták, mert hasznos, valamilyen módon előbbre viszi a termelést vagy fejlődést jelent az előző állapotokhoz mérten. Néhány a legközelebbi múlt elfogadott találmányaiból: Vavra Imre bányamérnök újrendszerű, önmentőikészülékhez tartozó légzőszerkezet leírását nyújtotta be, mely szelepek nélkül üzembiztosán működik és független a környező légtér oxigéntartalmától. Dr. Györbíró Károly, nyugalmazott műszaki akadémiai tanár, kulcsnélküli zárat szerkesztett. Nyitása a távbeszélő tárcsázásához hasonló módon történik. Egyformán felszerelhető ajtókra, de gépkocsikra is Utóbbi esetben a kormány rögzítődik, a motor gyújtási áramköre megszakad, ilyesformán az esetleges au tó tol vajnak legalábbis darús- kocsival kell rendelkeznie ahhoz, hogy a járművet helyéből kimozdítsa. A tárcsa számkombinációjának lehetősége felmérhetetlen variációkat kínál. A vendéglátóipar és a palacsintakedvelők egyformán örülhetnek a palacsintasütő gép feltalálásának. A Váradi—Hanyi—Gyopáros trió félautomatikus gépet szerkesztett, mellyel nagymennyiségű, kifogástalan minőségű palacsinta süthető. Ezt az élelmiszeripari gépészeknek idáig nem sikerült meg- oldaniok A kertészet — így megyénk kertészkedő termelőszövetkezetei részére is — nagy- jelentőségű a dughagymafelszedő- gép. Feltalálói Bruder János és Kovács Mihály, a rövid hetek alatt jelentkező és rendkívül nagymértékben kézierő-igényes munkacsúcsokat akarták eltüntetni. Szerkezetük ásókorongja egyenletes munkamélységben, kellő biztonsággal dolgozik. A NÉGY EMLÍTETT találmány mindegyikének szabadalmát engedélyezte az Országos Találmányi Hivatal. Ez azonban csak engedély, nem megvalósulás, amit a feltalálók sokszor igen keserűen tapasztalnak a maguk bőrén (nem egy cikk foglalkozott már ezzel a hazai lapokban), de tudniok kell azoknak is, akik esetleg Tolna megyéből fordulnak ötleteikkel a Találmányi Hi-. vatalhoz. (ordas) Ezerhalszáz forint értékű könyvet vásároltak nyolc nap alatt a könyvesbolt becsületasztaláról Szekszárdim. 4. A levél megérkezésekor a gyermekekkel együtt nevelőjük, egy fiatal teológus is jelen volt. Nem vette le szemét könnyező úrnőjéről. A grófné intésére kivezette a gyermekeket. — Beszélni valóm van önnel, kedves Briancourt — szólt hozzá, amikor magukra maradtak. Amióta a birtokon tartózkodtak, a grófnénak gyakran volt beszélni valója a fiatal teológussal. S a beszélgetések rendszerint a késő éjszakai órákig tartottak... Briancourt nem is sejtette, milyen pokoli élvezetet szerzett a grófnénak egy papnövendék elcsábítása. Szótlanul sétáltak a parkban. Végül is a grófné törte meg a csendet. — Nagyon sokáig tartott... — Szegények, bizonyára sokat szenvedtek — mondta a teológus részvétteljesen. — Nem érdemeltek jobb sorsot. Briancourt megállt. Tekintete a grófné szemét kereste. Marié Madeleine nyugodtan állta a tekintett. — Megmérgezték őket Briancourt később bevallotta a bíróságon, hogy már akkor sejtette, ki mérgezte meg a d’ Aub- ray testvéreket. Mégis még egy álló évig a grófné szolgálatában maradt, mint gyermeknevelő, udvarmester és — szerető. A két d’ Aubray holttestét felboncolták. — Mérgezés. — állapították meg a boncoló orvosok. Azonban a gyanúnak még az árnyéka sem vetődött Brinvilliers grófnéra. Fivéreinek temetése után a grófné visszaköltözött Párizsba. Tüntetőén meggyászolta fivéreit, de ez nem gátolta meg abban, hogy palotájában rendszeresen fogadja Sainte-Croix-t. Briancourt természetesen nem nézte ezt jó szemmel. Közben férjével is számolnia kellett a grófnénak. Ugyanis Brinvilliers márki, aki évekig mit sem törődött feleségével és családjával, most váratlanul megváltozott, igen egyszerű okból: pazarló életmódjával teljesen nyakára hágott a vagyonának, felesége viszont tekintélyes vagyont örökölt. Rendszerint négyen ültek az asztalnál: a grófné az asztalfőn, jobbján Sainte-Croix, balján a férje, szemben vele Briancourt. A gróf maga választotta azt a helyet, mert így közelebb volt a tálalóasztalhoz és megfigyelhette az ételek tálalását. Minden étkezés előtt és után zsebéből egy ezüstszelencét vett elő és egy csipetnyit bevett a tartalmából. A szelence növénykivonatot tartalmazott, amelyről az a hír járta, hogy hatékony ellenszere minden méregnek. Sejtett-e valamit a gróf felesége gonosztetteiről? Ez a kérdés sohasem tisztázódott. Később, a tárgyaláson tisztázta magát minden gyanú alól. A bíróság felmentette. De a jelek szerint mégis a legnagyobb gonoszságra is képesnek tartotta feleségét. És nem is tévedett. Marie Madeleine ugyanis valóban szeretett volna megszabadulni férjétől, hogy házasságot köthessen Sainte- Croix kapitánnyal. A tárgyaláson be is vallotta, hogy öt vagy hat ízben mérget adott be férjének. — Azonban megbántam tettemet. Gondosan ápoltam, úgyhogy meggyógyult... Brinvilliers gróf nem felesége gondos ápolása folytán kerülte el a halált, hanem éppen vetélytár- sának köszönhette életét. Ugyanis Sainte-Croix visszarettent még a gondolattól is, hogy feleségül vegye az apa- és testvérgyilkos grófnőt. Gondosan ügyelt arra, hogy a grófnak ne történhessen baja. Talán ellenszert adott be neki, vagy pedig ártatlan szereket adott a grófnénak mérgek helyett. Bármiképpen is történt a dolog, Brinvilliers gróf életben maradt. Nem sokkal később, egy éjszakai együttlétük alatt a grófné újabb titokba avatta be a teológust. — Még nem vagyok egészen készen... Briancourt rögtön tisztában volt hogy ez csak egyet jelenthet: a grófné sógornőit is meg akarja mérgezni, hogy megkaparintsa az egész családi vagyont. — Ne tegye az istenért. — kiáltott fel a teológus. Ezt nem engedhetem meg. — Szóval önben nem bízhatom. A teológus könnybe lábadt szemmel kérlelte a grófnőt, tekintsen el szándékától, és erősen fogadkozott, hogy addigi tetteit nem árulja el. De nem bírta ki tovább a palota légkörét. Megszö-* kött, elmenekült, kolostorba vonult. SAINTE-CROIX HALÁLA 1672. július 30-án Picard párizsi rendőrbiztost Jean Baptiste Sainte-Croix lakására hívták. A kapitány — tisztázatlan körülmények között — váratlanul meghalt. Mivel tetemes adósságot hagyott hátra, Picard azt a megbízást kapta, írja össze a hagyatékot. Picard az egyik asztalon egy lepecsételt vastag borítékot talált Bűneim felirattal. — Bűneid az istenre tartoznak! — jegyezte meg, és felbontatlanul elégette a borítékot. Egy lezárt fiókos szekrény tetején a következő írást találta a rendőrbiztos. „Krisztusra kérem a hatóságokat, ne nyissák ki a fiókokat, hanem a zárt szekrényt szolgáltassák ki Brinvilliers grófnénak.” A halottnak ezt a kívánságát már nem teljesítette, hanem a fiókos szekrényt is lajstromozta és lepecsételtette. # — Istenem, a fiókos szekrény! Ezzel a felkiáltással reagált a grófné szeretője halálának hírére. Minden követ megmozgatott, hogy a szekrényt kiszolgáltassák neki — de hiába. A rendőrség ragaszkodott ahhoz, hogy a szekrényt a hagyatéki tárgyaláson bírósági felügyelet alatt nyissák ki. Nem mintha már ekkor méregre és mérgezésre gyanakodott volna, hanem azért, mert azt hitte, hogy Sainte-Croix értéktárgyakat tartott a fiókokban és kj akarja játszani hitelezőit. A hagyatéki tárgyalás előtt Sainte-Croix egykori lakája, La Chaussee is megjelent a rendőrségen. Bejelentette, hogy a kapitány neki is tartozott. Picard jegyzőkönyvbe vette az adatokat. — Legjobb lesz, ha eljön a hagyatéki tárgyalásra — mondta. — Pénzt nem találtunk Sainte- Croix úr lakásán. Lehetséges, hogy pénzét abban a lezárt fiókos szekrényben tartotta, amelyet csak a hagyatéki tárgyaláson nyit ki a bíróság. Mihelyt a fiókos szekrényről hallott, La Chaussee sarkonfor- dult, s úgy eltűnt, mintha nem is járt volna ott. A hagyatéki tárgyaláson sem jelent meg. De a grófné sem. A szekrény fiókjaiból először egy csomó levél került elő. A leveleket Brinvilliers grófné írta szeretőjének. Egy másik fiókban két kötelezvény volt a grófné aláírásával. Az egyik 30 000, a másik 25 000 aranyra szólt. A többi fiókból kisebb-nagyobb csomagokat emeltek ki a bírósági szolgák. A legnagyobbikban színtelen, szagtalan, kristályos por volt. A hagyatéki tárgyalást vezető bíró sürgősen gyógyszerészt hivatott. Az rövid vizsgálat után megállapította, hogy a színtelen por nem egyéb, mint szublimált mercuriusnak nevezett erős méreg. A csomagban lévő mennyiség akár négyezer ember megmérge- zésére is elegendő. A többi csomag tartalmát is megvizsgálták. Mindegyikben méreg volt, köztük addig teljesen ismeretlen mérgek. Picard rendőrbiztos legszívesebben arculütötte volna magát, hogy olyan könnyelműen elégette a halott kapitány vallomását tartalmazó borítékot. — Kerítsétek elő La Chaussee-t — utasította embereit. A kapitány egykori lakájának azonban nyoma veszett. Csak négy hét múlva akadtak nyomára, letartóztatták és Picard elé vezették. A rendőrbiztos egyelőre nem tért ki a mérgekre, hanem azt szerette volna tudni, milyen követelése van La Chaussee-nak egykori urátóh La Chaussee nem tudott kielégítő magyarázatot adni. — Meg tudná-e mondani, hogy a grófné milyen címen tartozott Sainte-Croix-nak 55 000 arannyal? A lakáj vállat vonva kijelentette, hogy ura nem avatta be titkaiba; — De azt bizonyára tudta, hogy Brinvilliers grófné a megmérgezett d’ Aubray testvérek húga? — Sejtelmem Sem volt róla — válaszolta La Chaussee és ezzel végzetes hibát követett el. — Egy évig szolgált a d’ Aubray uraságnál, és nem tudott erről a rokoni kapcsolatról? Ez roppant gyanús. Rögtön letartóztatta Sainte- Croix volt lakáját. Picard most már szilárdan meg volt győződve, hogy a grófné tud valamit fivérei megmérgezéséről. Egyik legjobb emberét, Régnier hadnagyot bízta meg a grófné kihallgatásával; Marie Madeleine grófné közben elhagyta Párizst, vidéki birtokára költözött, Régnier ott kereste fel. A grófné alig észrevehetően megrezzent, amikor Regnier közölte vele La Chausse letartóztatását. Egyébként — mondotta —, szegény fivérei halálának körülményeiről semmit sem tud, mert akkoriban nem tartózkodott Párizsban. Könnyek buggyantak ki a szeméből és színészkedésével teljesen félrevezette a fiatal rendőrtisztet. Régnier azzal a meggyőződéssel indult vissza Párizsba, hogy Marie Madeleine grófnét ártatlanul gyanúsítják. Párizsba menet útba ejtette azt a kolostort, ahol Briancourt teológus, a grófné szeretője és gyermekeinek egykori nevelője tartózkodott. — La Chaussee-t letartóztatták — közölte vele. — Akkor a grófné is elveszett! — Kiáltott fel Brincourt. Régnier most rájött, hogy súlyos mulasztást követett el. Visz- szafordult Dél-Franciaországba, hogy letartóztassa a grófnét, de a birtokon már hült helyét találta. Gyermekeit a cselédség gondjaira bízta, ő maga pedig nyomtalanul eltűnt. Négy évig bujkált, rejtőzködött Marie Madeleine Brinvilliers grófné Angliában, 1674 végén elhagyta a szigetországot, Liégebe költözött. (Folytatjuk)
