Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-04 / 29. szám

1965. február 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Vallanak a vásárcsarnok betörői j,Betörtek a szekszárdi vásár- csarnokba!” — terjedt el futó­tűzként a hír. Mindenki azt ta­lálgatta: ki, vagy kik, miért és hogyan hatolt be az épületbe? E hármas kérdés foglalkoztatta a rögtön megindított nyomozás résztvevőit is. Az utóbbi két ta­lány megfejtéséért nem kellett messzire menni: a tettesek a pin­cén keresztül jutottak be, s az eladóhelyiségek felfeszített rá­csai közt bebújva pénzt, italt, déli gyümölcsöt és egy karórát loptak. Nehezebb volt a tettesek kilé­tét megállapítani, s elfogni őket. Mintha szalmakazalban kéné megkeresni egy tűt. De ha mód­szeresen csinálják, ez is sikerül. A helyszín sokat mondott. Az, ahogy a mély aknán és a kis szén­leeresztő ablakon át az eladó­helyiségekbe bejutottak, magas termetű, sovány, betörőket sej­tetett. Az áruló nyomok tovább szűkítették a kört. Egy el­dobott fél szivar, egy elvesztett narancs, azt mutatta, hogy az is­mert idősebb és testesebb betö­rők a gyanúsításnál háttérbe szo­rultak. Méginkább fiatalokra te­relte a nyomozók gyanúját az, amit elvittek. Az ismert notórius tolvajok nem elégedtek volna meg csak papírpénzzel. Elvitték volna a forintosokat is. De felpa­koltak volna ingekből, pulóverek­ből is. Itt pedig példás rend ma­radt utánuk. Konkrét nyom akadt az egyik pulton: egy szenes láb­nyom, eltérő a megszokott, álta­lános bakancsformától. így szűkült le a kör fiatalok­ra. Megtalálásuk már csak idő és vizsgálat kérdése volt. Sorra vették az ismert bűnözőket. El­jutottak S. Jánoshoz. Nem tudott elszámolni az idejéről, a nála ta­lált 420 forintról. Jancsi vallott társáról, a nála egy évvel idő­sebb, 16. esztendejében járó L. Józsefről is. Jóskával már nehe­zebben ment a dolog. Először kö­römszakadtáig tagadott. De ami­kor elébe tették a padlásukon, a széna közt megtalált bakancsát — ettől származtak a nyomok —, a pincébe, egy tégla mögé dugott 570 forintot, a padláson a cserép alá rejtett konzerveket, pengé­ket, nem volt más választás: vallott. Borozással kezdődött — Miért tettétek? — hangzott a kihallgatáson az első kérdés Jancsihoz, aki egyébként ipari tanuló. A hosszúra nőtt gyerek nem mer a kérdezőkre nézni, csak néha vet egy-egy sunyi félpillan­tást felfelé, különben a kezeit nézi, s monoton mormolással be­szél: Január 28-án délután Jóska fel­kereste őt és hívta egyik közös barátjukhoz bort inni. N. Józse- féknél azonban a szülők otthon voltak, ott nem lehetett inni. Ezért egy üvegben elvitték és az utcán itták meg. Estig csavarogtak, s körien megegyeztek, hogy Jancsi eladja az acélkardját Jóskának, 6 liter borért. Az üzlet meg volt köt­ve, s mindjárt a borért is el akartak menni, de nem volt üveg. — Demizsont akartam venni — mondja, — de a vásárcsarnok már bezárt. Ekkor emlékeztem rá, hogy a tanácsklub udvarán ki vannak rakva ládában az üvegek. Hátulról be akartam mászni és hozni onnan. De nem mertem, mert még világosság volt. — Üveget akartunk — hajto­gatja egyre. — Ekkor kérte el Jóska az álkulcsomat, hogy a csarnokba be tudjunk menni. Az ajtók nem nyíltak. Lehet ide másként is bemenni — mondtam én. Sokat játszottam itt az épít­kezés alatt. Az akna rácsa nyitva állt, felemeltem, az ablakot be­nyomtam, s a kazánházba ju­tottam. Lesegítettem a barátomat is, villanyt gyújtottunk, s fel­mentünk a földszintre. Az iroda nyitva volt, de ott nem találtunk semmit. Nyugodtan aludtak — Nagyon szeretem a befőttet — mondta Jóska, amikor az egyik helyiségben meglátta. — Be akar­tam menni, de a lakattal nem boldogultam. Jóska mutatta meg, mint kell a rácsot a kampókból kiakasztani. így mentek aztán be sorba min­denüvé. Ittak sört, tejfölt és tö­mény italt vegyesen, ettek na­rancsot, s egy szál szalámit, ke­nyér nélkül, összeszedték a pén­zeket, elsősorban azokat, amik nem voltak elzárva. Tartalékot is gyűjtöttek. Csak éppen borosüve­get nem szereztek, mert amikor a zöldségespavilonba másodszor is bementek és találtak demizsont Jancsi nem engedte, hogy Jóska elvigye. Miért? Nem 'tudja meg­mondani. Ahogy jöttek, úgy tá­voztak, s éjfél után néhány perc­cel már aludtak. A tettes visszatér Jancsi reggel 7 órakor ébredt, s készülődött a rendőrségre. Ki­hallgatták 2 jogtalan mötorhasz- nálat bűntette miatt. A rendőr­ségről jövet a vásárcsarnok felé vette útját, s amikor látta a nagy mozgást, barátját kereste, s Decs- re utaztak. Este jöttek vissza, amikor már várták őket. A körülményekre vonatkozóan Jóska is hasonlóan vall. Fiatal kora ellenére ő is elég hosszúra nyúlt. Látszatra nyílt, szembenéz a kérdezőkkel, de úgy ugrál a tekintete egyikről a másikra, mint aki nagyon figyel, s fel akar ké­szülni mindenre. Bűnösnek érzi-e magát? Körmönfont választ ad: bűnös vagyok — mondja — mert a ba­rátomra hallgattam, s mert én is ott voltam és loptam. — Miért nem loptál káposztát? — kérdezik Józsitól tréfásan. — Azt nem szeretem — feleli nagy komolyan. — A narancsot szereted? — Azt sem — mondja. , — Akkor miért ettél meg nyol­cat? Csak vállrángatás a válasz. A tettesek tehát, a rendőrség gyors munkája nyomán megke­rültek. A bűnösök felett ítélkezni a bíróság dolga. Érdekes kérdés azonban, hogy a szülőknek nem volt furcsa, ha fiúk éjszakánként elcsavarog, s ilyen fiatalon iszik. Az sem érdektelen, hogy a vásár­csarnokban a pince felől a leg­elemibb biztonsági berendezések és intézkedések is hiányzanak. Szalai Endre Szórakozva nyerhet! Kedden, február 9-én indul a Népújság tíz­hetes nagy rejtvénypályázata: Húsz év — húsz név címmel A rejtvényeket minden héten a keddi és a pénteki szá­mokban közöljük. Eredményhirdetés május 1-én. Vegyen részt Ön is, a Népújság nagy rejtvénypályázatán. Kísérje fi­gyelemmel a Népújság számait. így nemcsak szórakozhat, de nyerhet is. A nagy rejtvénypályázat díjai: első díj: ezer forintos vásárlási utalvány Ezenkívül kisorsolunk még egy hatszáz, egy háromszáz, egy kétszáz és egy száz forintos vásárlási utalványt is. Ne felejtse el: szórakozva nyerhet a Népújság kedden induló nagy rejtvénypályázatán! Mező László gordonkaestje-4-4-4 •4 4-4 í 4 ■4 •4 •4 ■4 •4-4 ■4 <4-4 •4 •4 4 ■4 •4 •4-4 •4-4 •4 •4-4 ■4-4 ■4-4 •4-4 •4 . •4 3 Hozzászólás a „Miért kisváros Szekszárd?” című cikkhez A Népújság január 31-i száma igen figyelemre mél­tóan elemzi a megyeszékhely jelenlegi helyzetét, a lakos­ság különböző igényeinek ki­elégítésére hivatott feltételek meg­létét, illetve hiányát. Röviden em­líti a szolgáltatások nem kielégítő voltát, illetve a Tempó Ktsz hiá­nyát. A szerkesztőség és a lap olva­sói előtt is ismeretes, hogy tavaly nyáron megjelent egy újságcikk arról, hogy Szekszárdon Tempó­szövetkezet fog rövidesen ala­kulni, a legkülönbözőbb szolgálta­tásokat fogja végezni. De azóta sehol semmi, a szövetkezet nem alakult meg. Vajon miért? A KISZÖV-nek az volt az el­képzelése, hogy olyan szövet­kezet működjön, amely el­végez mindennemű, nem gépi eró't igénylő szállítást (tüzelő, építőanyag, szemét, stb.) ellátó boy-szolgálatot, takarítást, stencilezést, könyvkötési, sző­nyegjavítást és tisztítást, tűzi- fa-fűrészelést, stb. A szövetkezet rentabilitási szem­pontból a szállító és sokszorosító, illetve könyvkötőrészlegre lett volna építve, mint ahogy ilyen helyzet van Szolnokon, Pécsett és más városokban is. Amikor javaslatunkat a megyei tanács illetékesei elé terjesztettük, az nem talált egyetértésre, mond­ván, hogy az egyik AKÖV-, a másik pedig nyomdaipari profil, s a szövetkezet ne foglalkozzon ezzel a tevékenységgel, így továbbra is magánkisiparo­sok, jobb híján kontárok, vagy senki sem végzi a kisebb szállí­tásokat — még közületeknek is, — továbbá a különböző írásos anyagok sokszorosítását. Könyv­kötési a nyomda végez, ha vál­lalni tudja, vagy kisiparos elégíti ki az igényeket... ha tudja, de a szövetkezet számára ez a tevé­kenység nem engedélyezhető. Ha az említett részlegek nélkül kerülne megszervezésre a boy-, szőnyegjavító és tisztító, takarító-, töltőtolltöltő-, stb szolgálat, nem lenne megoldás, mert kis volu­mene és veszteséges volta miatt maga a szövetkezet is felszámo­lásra kerülne. Nem értjük, hogy miért lehet­séges ilyen szövetkezet működte­tése nagyobb városokban — mint Pécs, Szolnok, Székesfehérvár, stb. és miért nem lehetséges Szek­szárdon? Miért végezhet kisiparos, kon­tár és minden rendű és rangú személy ilyen tevékenységet, csak a szövetkezeti ipar nem? Felmerül a kérdés, hogy sok esetben magunk — akik ebben a városban élünk, dolgozunk — hátráltatjuk, hogy Szekszárd „nagyváros” lehessen, jóllehet nem tudatosan, csupán bizonyos jogszabályok dogmatikus, vagy nem megfelelő alkalmazásával. A cikk említést tesz a tartós fogyasztási cikkek — elsősorban a televíziójavítás nem kielégítő voltáról. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ugyanúgy, ahogy helytelen kisebb községek­ben. falvakban, hogy két szektor: a szövetkezeti ipar és a GELKA is végez szolgáltatást, ugyanúgy, helytelen, hogy Szekszárdon csak a GELKA végez ilyen tevékeny­séget. Meggyőződésem, ha egy másik jól műszerezett, jó szak­emberekből álló szocialista szek­tor részlege is végezne a megye- székhelyen ilyen tevékenységet, (volna • mindkettőnek mit tenni!), akkor megszűnne az „egyeduralmi” helyzet, s ezúttal a párhuza­mos fejlesztés a lakosság hasznára válna, .. .ismét hozzáteszem, amint ez más, nagyobb városokban is van. Samu Lajos, KISZÖV szöv. pol, csoportvezető Hétfőn este az Országos Filhar­mónia rendezésében Mező László, több nemzetközi verseny díjnyer­tese tartotta hangversenyét a ze­neiskola termében. A műsor első felében Bach régi táncokból szőtt sorozatát, az Esz-dur szólószvitjét játszotta. Bár a művet kifogás­talanul adta elő, a mű problema­tikájában annyira elmélyedt, hogy közben nem tudott a közönség szívéhez utat építeni. Hogy pedig milyen szuggesszív légkört tud ez a művész teremteni, azt meg­mutatta Beethoven A-dur szoná­tájában. Beethoven maga jegyezte fel e művére, hogy könnyben és bánatban született. Tényleg kony- nyeket éreztünk. A bánatot el­varázsolta gyógyító, vigasztaló, bensőségesen áradd dallamokká, és vált a mű magas hőfokú lírai szonátakölteménnyé. A nagy si­kert egész sor ráadással köszönte meg, és kápráztatta el közönsé­günket Opper-, Mozarté és Rach- maninoff-művekkel. Szűcs Lóránt zongoraművész az elképzelhető legeszményibb ka­marapartner, aki valaha Szek­szárdon járt. Hajlékony alkal­mazkodása és szárnyalóan előre­vivő együttmuzsikálásának leg­főbb titka, hogy Mezővel egyen­lően magas, nemzetközi szín­vonalú előadó. Forgács Éva énekszámaival, ha nem is nyújtott ugyanolyan rangú élményt, szépen formálta számait, és tette színesebbé a műsort. Husek Szabályozták a postahivatalok munkaszüneti napokon valá nyiivatartásál A Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium február 7-től kez­dődően egységesen újra szabá­lyozta a postahivatalok munka­szüneti napokon való nyitva tar­tásának idejét. Az új rend szerint a fenti időponttól megyeszék­helyeken a postahivatal 7—21 óráig, járási székhelyeken ugyan­csak egy postahivatal 8—13 óráig tart nyitva. Ahol több postahiva­tal van, az említett szolgálatot az L számú postahivatal tartja. Egyéb községekben lévő posta­hivatalok munkaszüneti napokon 8—10 óráig fognak nyitva tartani. Apróhirdetések Bonyhádon, Budai Nagy Antal u. S. szám alatti ház beköltözhetően eladó. (15) A távbeszélőközpontok szolgálata azonban nem változik. Közlekedési ankét a fegyveres erők klubjában Vasárnap délelőtt — február int. teáikén — a Hazafias Népfront városi bizottsága és a BM. Tolna megyei Rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztálya közlekedési ankétot tartanak. A résztvevő gépjárművezetők, köz­lekedési szakemberek előtt Tölösi Kálmán rendőrszázados tart film­vetítéssel illusztrált előadást a KRESZ-ről. valamint a napokban megjelent új közlekedési rendele­tekről. Jókarban levő P—70-es eladó, piros­fehér tetővel. Érdeklődni, Nagydorog, Fodrász Ktsz. (8) TÜZÉP szekszárdi telepe meghatá­rozott időre éjjeliőrt vesz fel. (23) Kukorica 15 mázsa 200-ért eladó. Cím a szekszárdi hirdetőben. (21) Szerelőket, dömper, dóser és kotrók javításához felvesz a Földmunkát Gépesítő Vál­lalat építésvezetősége. Szé­kesfehérvár, Seregélyesi u. 83. (22) A Növényvédő Állomás azonnali belépéssel felvesz vontatóvezetőket és segédmunkásokat permetezőmesteri munkakör­be. Jelentkezés: Fácánkerten, az állomás igazgatójánál. (20) A kakasdi Egyetértés Tsz­nél igáslovak és 3 éyes eladók. Érdeklődni pontban. csikók köz­mű) A Pincehelyi Vegyesipari Ktsz azonnali felvétellel ke­res jó képzettségű, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező építőipari technikust, vagy képesített kőművesmestert műszaki vezetői beosztásba. j Fizetés megegyezés szerint. (138)

Next

/
Thumbnails
Contents