Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-26 / 48. szám

e TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ IXTTO. ZTTOrtTZIT » ♦TP") —---------aBB. H at év után az NB ll-ben Mégis érdemes volt költeni a csapatra — Komoly felkészülés a rajtra Cél: hetedik-nyolcadik helyen végezni Simontornyán 1959-ben alakult meg hivatalosan a kézilabda­szakosztály. Ebben az időben megyénkben még gyerekcipőben járt a kézilabdasport, így nem is volt szövetség által irányított bajnokság. A Simontornyai BTC csapata ebben az évben egy csonka bajnokságban vett részt, melyen a környező községek csapatai voltak a partnerek. Még ebben az évben a szak­osztály kettévált. A női csapat edzéseit Szép Antal, míg a férfi- csapatét Tauker István vette át. 1960-ban Pécsett a terembajnok­ságban szerepeltek, ahol az ötö­dik helyen végeztek. A csapat ekkor még fiatal, többségükben kezdő, játékosokból állt. Ebből a csapatból még ma is az együttes gerin­cét alkotják Vincellér István, Vincellér László. Vida László, Holik Imre, Macher Tibor, Cserháti Gábor és Szabó Gyula. A terembajnokság után a terü­leti bajnokságban szerepeltek, ahol a ma már NB I-es Pécsi Bányász és NB Il-es Pécsi Urán mögött harmadik lett a Simon- tomyai BTC. 1961-ben már önálló megyebaj­nokságot rendeztek Tolna megyé­ben. Ezt a bajnokságot biztosra nyerte az SBTC a Szekszárdi Honvéd és a Tolnai Spartacus előtt. Mint megyebajnokságot nyert csapat. Zalaegerszegen vet­tek részt az osztályozón az NB II-be jutásért. A csapat vezetői tudták, hogy esélytelenek, mégis részt vettek. Az osztályozó vég­eredménye a vezetőket igazolta: Még pontot sem szerzett Simon- tornya, de mégis sokat tanultak, melynek a későbbiek során hasznát vették. A csapat fokozatosan kialakí­tott egy sajátos stílust, különböző posztokra megvoltak már a já­tékosok A következő évet, 1962-t a terembajnoksággal kezdék Tol­nán majd a szabadtéri bajnok­ságban sem okozott különösebb nehézséget a bajnoki cím elnye­rése, ahol másodiknak Tolna és harmadiknak Dombóvár végzett. Ez évben az NB II-be jutásért Simontornyán rendezték az osz­tályozót. Itt az SBTC már esélyes volt az első hely kiharcolására; a csapat megérett már arra, hogy NB II-be jusson, mégis csak a második lett a simon- tornyai csapat, mert az NB II-be a Zalaegerszegi Dózsa jutott. A megyebajnokságot 1963-ban is Simontornya nyerte. A köny- nyen nyert bajnokság elbizako- dottá tett egyes játékosokat. Kö­zülük többen rendszertelenül jár­tak edzésekre, baj volt az erőn­létükkel, így a csapat rosszul játszott, az osztályozót a Buda­pesti Honvéd Budai Nagy Antal csapata nyerte. A simontomyai csapatot a me­gyében sokan balszerencsésnek könyvelték el de voltak olyanok is, akik egyszerűen kijelentették: Kár költeni rájuk a pénzt, úgy­sem lesz belőlük NB Il-es csapat. A játékosok, de nem utolsó sor­ban, a sportkör vezetői és a csa­pat edzője, Tauker István azon­ban másként vélekedett. A téli hónapok alatt több megbeszélést tartottak, és megvitatták azt a programot, melynek alapján már nem a megyebajnokság megnyerése volt az elsődleges cél, hanem olyan együttes összekovácsolása, mely az osztályozót is képes meg­nyerni. NB Il-es csapatok ellen szerepel­tek az elmúlt év januárjában Budapesten a Péceli úti terem­bajnokságban A bajnoki cím el­nyerése után közvetlenül részt vettek azon a terembajnokságon, melyet Csepelen rendeztek és NB-s csapatok voltak többségben. Az erős mezőny alkalmas volt arra, hogy a kollektíva tovább erősödjön, megszokja a „rázós” mérkőzéseket. Az elmúlt év úgy­szólván pihenő nélkül telt el. És ez volt az első pozitív eredmény, a biztató jel arra. hogy az 1964- es évnek meg kell hozni a NB Il-t az SBTC számira SPORTHÍREK A Dombóvári járási TS február 28-án, vasárnap délelőtt rendezi a spartakiád járási sakkversenyt. Ezen a körzeti döntők helyezett­jei vesznek részt. A férfiak verse­nyében Kocsola, Paks, Dalmand, Mucsi. Döbrököz, Dombóvár, Dombóvári Tsz és Ujdombóvár, míg a nők versenyében Kocsola, Dombóvár és Mucsi versenyzői vesznek reszt. A járási versenyt a községi tanács nagytermében rendezik, délelőtt 9 órai kezdettel. * A Tamási Járási Labdarúgó Szövetség elnöksége határozatot hozott az 1965. évi járási labda­rúgó-bajnoksággal kapcsolatban. Többek között határozatot hoztak, hogy március 28-án vagy április 4-én kezdődik a bajnokság — a csapatok létszámától függően. Amennyiben a nevezés létszáma nagy lesz, úgy nem e-gy, hanem két csoportban rendezik a járási bajnokságot. A sorsolást március 15-én készítik el. * Február 28-án, vasárnap dél­előtt 9 órai kezdettel rendezik a járási egyéni sakk-spartakiád ver­senyt Pakson, az ifjúsági házban. A csapatversenyekre március 7-cn kerül sor, melyre eddig Bölcske, Madocsa, Paks, Nagydorog és Danaföldvár küldte el nevezését. * ötven kosárlabda-játékvezető- jelölt kezdi meg a rendszeres ta­nulást a megye három községé­ben. Bonyhádon 16-am, Pakson 20-an míg Dombóváron 14-en vesznek részt a kosárlabda-játék­vezető tanfolyamon. A megyei szövetség közlése szerint a vizs­gára március utolsó hetében kerül sor, amikor a megye legjobb já­tékvezetői vizsgáztatják a játék­vezető-jelölteket. * Február 27-én, szombaton dél­után 5 órai kezdettel Tolnán, Kul­csár Gergely, a tokiói olimpia ezüstérmese tart élménybeszámo­lót. Előadása után levetítésre ke­rül a tokiói olimpián készült film. • A Simontornyai BTC labdarúgó- csapata vasárnap délután Sár- bogárd csapatát fogadja barátsá­gos mérkőzésre. A simontornyai csapat két hete volt Sárbogárdon, ahol a hazaiak győztek 2:l-re. * Hőgyészen is megkezdődött a labdarúgó-játékvezető taníolyam szervezése. Előreláthatólag tíz- tizenkét hallgatója lesz a játék­vezető-tanfolyamnak. s többségük volt aktív játékos. A tanfolyamot Nlchter, a Hőgyészi MEDOSZ labdarúgócsapatának kapitánya szervezi. • A Simontomyai BTC termé­szetjáró-szakosztályának 40 tagja júliusban csehszlovák—lengyel túrára indul. A változatos és szépnek ígérkező túra nyolc na­pos lesz, melyen a szakosztály legjobb és legaktívabb tagjai vesznek részt. Kilenc hónapon át 65 mérkő­zést játszott a csapat, köztük a Magyar Népköztársasági Kupáért, a magyar válogatott ellen, több NB I-es csapat ellen, és az összesített ered­mény 82 százalékos teljesít­mény. Az osztályozóra ezúttal kitűnő szellemű, jó átütő erejű csapat állt Tauker edző rendelkezésére. Az elmúlt években a védelem volt bizonytalan, de ezúttal si­került azt megerősíteni és az osztályozón két kapus felváltva, remek teljesítményt nyújtott és nagy részük van a kiharcolt si­kerben. Veretlenül nyerte az SBTC az osztályozót és jutott az NB II-be. Beérett hat év nehéz munkájá­nak gyümölcse. Nemcsak Simon­tornyán, hanem az egész megyé­ben örömmel fogadták a hírt, si­került a simontornyai fiúknak az NB II-be jutás. A tavalyi fárasztó mérkőzés­sorozat után egy hónap pihenő következett, majd december kö­zepén Tauker edző megkezdte az alapozást a csapattal. Heti há­rom edzésen készítette fel a fiú­kat és most jelenleg a formába hozó időszakhoz érkeztek. Köz­ben részt vettek Komlón a terem- Dajnokságon. ahol a második he­lyen végeztek. A csapat erőnlétével az idén sem lesz baj, hiszen egy-egy edzés alkalmával tíz, de sok esetben tizenöt kilométeres távot futnak, mélytálajú szán­tóföldeken. Megvolt az első ellenőrző mér­kőzés is. Az ifjúsági csapat ellen játszott az NB Il-es csapat és az edző a látottakkal elégedett. Már elkészült az idei program: március 7-én a Pécsi Dózsa NB I-es csapatát fogadják Simontor­nyán. A mérkőzést délelőtt ren­dezik. hogy a simontomyai szur­kolók minél nagyobb számban tudják megnézni. A vezetőség tárgyalásokat folytat a Budapesti Elektromos NB I-es csapatával, hogy március 14-én, vagy 21-én játsszanak mérkőzést. Ugyan­csak tárgyalás folyik a Budapesti Honvéd vezetőségével is egy fe­dettpályás mérkőzésre — amely Budapesten lenne Az első bajnoki mérkőzést április 11-én játssza az SBTC idegenben, Győrben, az Épí­tők ellen. Otthonában április 18-án játszik Simonornya a Zalaegerszegi Dózsa ellen. A vezetőség terve — amennyi­ben ehhez az ellenfelek is hozzá­járulnak. a mérkőzéseket szom­baton délután, vagy este játsz- szák le. Az esti mérkőzésekre a simontornyai pálya világítása megfelelő és különösen a nyári időszakban kedvező az esti idő­pont. Végül néhány szót a vezetők­ről a szurkolókról: Az elért eredményekben nagy része van az SBTC vezetősé­gének, akik a kritikus idő­pontban nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is megad­ták a szükséges támogatást a csapatnak. A simontornyai szurkolók százai nézték vé­gig a hazai mérkőzéseket és kísérték cl az őszi osztályo- zókra a csapatot. Buzdításukkal, lelkesítésükkel se­gítették a csapatot, ami a játé­kosoknak minden esetben jól­esett. Ezt az elkövetkező idő- . szakban is jó játékkal szeretnék i meghálálni. A vezetők reális ter- ' vet tűztek a csapat elé: megka­paszkodni az NB II-ben, a hét­nyolcadik helyen végezni a 12 csapatos mezőnyben. ] Az egész megye sporttársadal­ma nevében sok sikert kívánunk a simontomyai csapatnak az NB I II-ben A Felszabadulási Kupáért Dombóvári Spartacus — Szekszárdi Dózsa 3:1 (1:1) Dombóvárott találkozott a két csapat, ahol a következő össze­állításban kezdtek: Dombóvár: Dobos — Miklós. Palotás, Tamás — Tallósi. Berki — Horváth, Ma- ! rosi, Poór, Faragó, Ludas. Sz. Dózsa: Szlavicsek — Tamás, Tár­nok. Szalai — Ulrich, Szűcs — [Dósai. Novak, Gahó. Lizák, Nagy. Az első félidőben jó játékot, egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség. A 20. percben Palo­tás fejes góljával vezetéshez ju­tott Dombóvár, amit Dósai egyen­lített a 40. percben. 1:1. A má­sodik félidőben a dombóvári csa­pat bizonyult jobbnak, és Palo­tás góljával, majd a második fél­időben beállt Tamási öngóljával 3:1 arányban megérdemelten győ­zött a dombóvári csapat. Nagymányok—Dombóvári VSE 2:0 (1:0) Nagymányokon játszották a mérkőzést, ahol a két csapat a következő összeállításban lépett a pályára: Nagymányok: Bancsi — Hűekért, Komáromi. Tóbiás — Nagy, Farkas — Kozma. Schmelcz Molnár, Demeter, Csordás. Dom­bóvár: Hilbert — Potó. Korpádi, G. Kiss —Kalmár Lehőcz — Szóka. Sonkoly. Tapaszti, Varga, Horváth II. A sáros, mély tala­jon jó játék nem alakulhatott ki, mindkét csapat közepes teljesít­ményt nyújtott. A látottak alap­ján mindkét csapatnak sokat kell javulni a szezon megkezdéséig. Az első félidő 15. percében Molnár szerezte meg a vezetést. A má­sodik gól a mérkőzés 51. percé­ben esett a második félidőbein be­állt Becze révén. Egyéniben Kiss (Dunaföldvár), csapatban Böicske győzött Pakson rendezték a spartakiád járási asztalitenisz-versenyt A paksi járási asztalitenisz­szövetség vasárnap délelőtt Pak­son, az ifjúsági házban rendezte meg a spartakiád járási asztali­tenisz-versenyt. Eredmények: j Ifjúsági egyéni: (18 induló): 1. Kiss János (Dunaföldvár), 2. Ko­vács Pál (Dunaföldvár), 3. Sino- rovlcs István (Paks). I Ifjúsági páros: (6 pár indult): 11. Kovács—Kiss (Dunaföldvár), 2. Sinorovics—Schukkert (Paks), 3. Kocsis—Molnár (Nagydorog). \ Ülést tart a megyei TS A Magyar Testnevelési és Sport- szövetség Tolna megyei Tanácsa március 3-án, szerdán délelőtt 10 órakor Szekszárdon. a városi ta­nács nagytermében tanácsülést tart. Ezen Lépő László, a megyei TS elnöke beszámol a megyei el­nökség 1964. évi munkájáról, va­lamint ismerteti az 1965. évi fel­adatokat. A beszámoló után vitá­ra, felszólalásokra kerül sor, majd a megye legjobb társadalmi aktíváit jutalmazza meg a megyei TS-elnöksége. Ifjúsági csapat: 1. Bölcskei Tsz SK (Majrák, Hidvégl, Móricz), 2. Dunaföldvári Vörös Lobogó (Tóth, Kovács, Kiss), 3. Paksi Kinizsi (Wolf, Schukker, Sinorovics), — oOo — Ugyancsak vasárnap délelőtt rendezte a járási szövetség az if­júsági asztalitenisz-bajnokságot is. Ennek eredményei: Egyéni, 10 induló: 1. Lukács Sándor (Kaj- dacs), 2. Marosi László (Bölcske), 3. Deák József (Kajdacs). Páros: 1. Deák—Lukács (Kajdacs), 2, Szabó—Marosi (Bölcske), Bene— Szepesi (Paks), A városi röplabda­bajnokság állása 1. Bőrdíszmű 4 4 — 192:112 8 2. Gépjavító 4 3 1 226:144 6 3. KISZÖV 4 3 1 186:153 6 4. Városi Tanács 4 2 2 191:127 4 5. Honvéd 4 2 2 178:169 4 6. Vasipari 4 1 3 168:176 2 7. GELKA 4 1 3 94:231 2 Í8. Műszergyár 4 — 4 116:251 0 A Benfica lelépte a Real Madridot Szerdán kezdődött és csütörtö­kön ért véget a Da Luz Stádion- ban a portugál Benfica és a spa­nyol Real Madrid óriási érdeklő­déssel várt Európa-kupa mérkő­zése. 90 000 néző előtt a remek formában lévő Benfica valósággal lelépte a Real Madridot és négy gól előnyt biztosított a március 17-i visszavágóra. BENFICA—REAL MADRID 5:1 (3:0) Vezette: Howeley (angol). Gól­lövők Eusebio (2), Augusto, Si- moes és Coluna, illetve Gento. A 9. percben Simoes szögletét Augusto a hálóba fejelte. 1:0. A 12. percben a tisztára játszott Eu­sebio 14 méterről lőtt a hálóba. 2:0. A 25. percben Torres fejjel szöktette Eusebiot és a kitűnő csa­tár kapásból látványos gólt lőtt. 3:0. Szünet után Puskás labdáját Gento a hálóba vágta. 3:1. A Benfica emtán újra átvette a já­ték irányítását, a 7, percben Si­moes, a 85. percben pedig Coluna fejese került a hálóba és így ala­kult ki a váratlan, 5:l-es végered­mény. Miquel Munoz, a Real Madrid edzője: — Régen láttam ilyen jól játszó csapatot, bár az 5:l-es eredmény kialakulásában közrejátszott, hogy a Benficának minden sikerült, nekünk meg semmi sem. Puskás véleménye szerint a Benfica lényegesen jobban ját­szott, megérdemelte a győzelmet. Hibáztatja viszont az angol já­tékvezetőt, aki szerinte két jogos tizenegyest nem adott meg a spa­nyolok javára. Elek Schwarz, a Benfica ma­gyar származású edzője így nyi­latkozott: — Úgy játszott a csapat, ahogy már régen szerettük volna. A madridi visszavágón sem állunk | be védekezni, mert a Benfica ! ereje a támadásban rejlik.

Next

/
Thumbnails
Contents