Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-20 / 43. szám
4 TOLW MEGYEI NEPÜJSÄÖ 1965. féhruSr 20. ... CSODÁLKOZVA MEREDT A MENEKÜLŐ (/TAN, ARNEfC HIÁNYZÓT A JOBBLÁBAS CSIZMÁJA. AZ IDEGEN NYOMTALANUL ELTŰNT A SŐPÜ TLENGE TECrBEN. MAS NAP FOLYTATAK, AZ ÜLDÖZÉST... R-E AAOTO ...EGY MAGAS. ÁPOLT KÜLSEJŰ FÉRFI S7/UL7 BE A GÉPKOCSIBA.. AZ ŐRNAGY MEGÁLLAPÍTOTTA. HOGY EZ NEAA AZONOS EGYEN A.. n. — Azt, hogy Marika Sigalla évek óta pereskedik a csendőrrel. Apasági keresetet indított ellene a bíróságon és azit állítja, hogy az első gyermekének a csendőr az apja. * Ez a meglepő adat új irányt adott a nyomozásnak. Mivel Springer erősen gyanúba keveredett, nem szerepelhetett tovább hivatalos személyként a nyomozásban. A nyomozócsoport vezetője viszont nem akarta leváltani, nehogy felkeltse gyanúját. Ezért egyelőre megszakította a helyszíni nyomozást, hazaküldte a déli szünet után összesereg- lett béresasszonyokat, visszautazott Beuthenbe. és a bíróságtól átkérte a Sigalla—Springer gyermektartási per iratait. — Valórásos regény — mondta az iratok áttanulmányozása után. EGY GYERMEKTARTÁSI PER BONYODALMAI Egy évvel mielőtt Marika feleségül ment Sigalla főfejősmes- terhez, akkori szeretőjével, Josef Jablonsky béreslegénnyel együtt valamilyen lopási ügybe keveredett. Springer csendőr folytatta le a nyomozást. Jablonskynak sikerült átszökni a határon, Marika tisztázta magát a gyanú alól úgy hogy hamarosan szabadlábra került. Ideje eltelte múltán gyermeke született. A gyámhatóságnál Jab- lonskyt nevezte meg a gyermek apjának. • A gyermeket Marika szülei nevelték, s akkor is náluk maradt, i amikor Marika egv évvel később I feleségül ment Sigalla főfej ős- j mesterhez. Hamarosan bevallotta I férje előtt, hogy nem a külföldre | szökött Jablonsky a gyermek, ap- I ja, hanem Springer csendőr, aki ! visszaélt a helyzetével, amíg le- ' tartóztatásban volt. j A gyermek megszületése után megvesztegette, hogy a gyámhatóságnál Jablonskyt nevezze meg j gyermeke apjának. I Férje sürgetésére 1928-ban visz- szavonta a gyámhatóságnál tett nyilatkozatát. Kijelentette, hogy Springer a gyermek apja, egyúttal apasági keresetet indított ellene és tartásdíj megítélését kérte. Az apasági kereset roppant kellemetlen helyzetbe hozta a csendőrt, annál is inkább, mert amúgy is abban a hírben állt, hogy a csendőrségre beidézett asszonyokkal szemben többször visszaélt a helyzettel. Csak azért tartották meg a szolgálatban, mert kemény kézzel bánt a lengyel parasztokkal. Kereken letagadta az apaságot, első fokon mégis elvesztette a pert. Ügyvédje útján fellebbezést adott be a marasztaló ítélet ellen. A másodfokú bíróság — hosz- szas huzavona után — 1931 novemberére tűzte ki a tárgyalást. Mindkettőjüket beidézték szembesítés végett. Négy héttel a kitűzött tárgyalás előtt a bíróság gépírásos levelet kapott. — Első gyermekemnek nem a csendőr, hanem Jablonsky az apja. Szükségesnek tartottam ezt közölni, mert nem akarom hamis esküvel terhelni a lel kernet — állt a levélben. A gépírásos levélen Marika Sigalla aláírása volt. A bíróság ennek alapján értesítette a peres felek jogi képviselőit, hogy a tárgyalás elmarad, a per tárgytalan — Nem én írtam a levelet — állította Sigalláné az ügyvédjének. Az ügyvéd ennek megfelelő beadványt intézett a bírósághoz. ; Azt állította, hogy a levél kö- 1 zönséges hamisítvány. A csendőr jogi képviselője erélyesen visszautasította ügyfele gyanúsítását. Újabb huzavona után a bíróság végül is 1932. április 27-éne tűzte ki a tárgyalást. Négy nappal a kitűzött nap előtt Marika Sigalla sztrihnin- mérgezés következtében, keserves kínok között kiszenvedett... A nyomozócsoport vezetője beidézte Springert és kereken megmondta neki, hogy a periratok alapján őt gyanúsítja a gyilkossággal. A csendőr felháborodva visz- szautasította a gyanúsítást. — Nem vagyok Marika Sigalla gyermekének az apja, még kevésbé vagyok Marika gyilkosa — állította. — Csák nem képzelik el, hogy én, akit harminc kilométeres körzetben minden gyermek ismer, fényes nappal beállítok Sigallá- ékhoz, és pusztán egy fekete szemüveggel és két sebtapasszal álcázva, gyilkosságot követek el. Ez eléggé meggyőzően hangzott, de biztos alibivel kellett alátámasztani. — Hol tartózkodott a gyilkosság napján? — kérdezte a detektív. Springer egy ideig feszülten gondolkozott, azután felderült az arca. — Kreuzburgban voltam, az építésügyi hivatalban — állította. Táskájából elővett egy írást, amellyel 1932. április 23-ára a kerületi építésügyi hivatalba idézték garázsépítés ügyében. — Ugyanis nemrég autót vettem s garázst szándékozom építeni házam udvarán. Ezért építési engedélyért folyamodtam. A nyomozó telefonon' felhívta az építésügyi hivatalt. — Igenis, határozottan emlékszem, hogy azon a szombati napon Springer csendőr már korán reggel, nyolc óra tájban jelentkezett az idézéssel. Az időpontra azért emlékszem olyan pontosan, mert ő volt aznap az első ügyfelem. Később, a délelőtt folyamán átvette a közben elkészített és a főnökkel aláíratott garázsépítési engedélyt, Kreuzburg körülbelül 90 kilométernyire van Broslawitztól. Kis Opel kocsiján a csendőr nem tehette meg ezt az utat oda- vissza három óra alatt még akkor sem, ha úgy hajt, mint egy gépkocsiversenyző. Azon felül azt is számításba kell venni, hogy ha ő volt a gyilkos, előbb átöltözött, álcázta magát, azután legalább tíz percig tartózkodott Sigalláék- nál, és utána újra át kellett öltöznie. Tehát a gyanú összeomlott, a nyomozás holtpontra jutott. A gyilkossági nyomozócsoport" vezetője azonban nem adta fel ezt a nyomot. Újra meg újra nyomozókat küldött Broslawitzba, hogy megtudják, mit beszélnek az emberek az esetről. Amikor a falubeliek megtudták, hogy még a rettegett Springer is gyanúba keveredett, megindult a szóbeszéd. Különféle mendemondák kaptak szárnyra. — Pán Springer nem személyesen mérgezte meg Marikát, hanem mással küldte el neki a mérgezett cukorkát. Ezt a változatot Sigalla Marika legközvetlenebb szomszédasz- szonya terjesztette, akinek lakását csak vékony fal választja el Sigalláék lakásától. Állítólag a falhoz tapasztott füllel hallgató- zott, és sokkal többet tudott a2 esetről, mint amennyit kihallgatása alkalmával a nyomozóknak mondott. Bebizonyosodott, mennyire igaza volt a jószágigazgató öreg szolgálójának, amikor azt mondta, hogy a kihallgatott asszonyok egytől egyig hazudnak, mert. félnek a csendőrtől. Hiszen kinek nincs valami a rovásán ...? Apróbb lopások, csempészés a közeli határon, tiltott szeszfőzés... Mindenki félt, rettegett Springertől. Újra kihallgatták az illető asz- szonyt. Most is csak vonakodva vallott. Szinte harapófogóval kellett kihúzni belőle minden szót. — Hallottam, hogy miről beszélgettek, amikor Marika kikísérte látogatóját. Azt mondta neki ;.. „Miért akart megtréfálni pán Springer?”. A látogató azt válaszolta, hogy Marika téved, mert ő nem Springer. „De pán Springer küldött — mondta. — Sokszor üdvözöl és azt üzeni, hogy a tárgyaláson csak a tiszta igazat mondjad, az Isten megfizet érte...” — Akkor egy cukorkát nyomott a szájába — állította a szomszédasszony — és azt mondta: „Ezt is pán Springer küldi...” Bármennyire is valószínűtlennek hangzott ez az állítás, a csoportvezető mégis utána járt a dolognak, Újra beidézte Springert. — Ostoba szóbeszéd! — tiltakozott a csendőr ismét a gyanúsítás ellen. — Kit küldtem volna magam helyett Marikához? — * Négy hét múlt el a gyilkosság óta, és a nyomozás még mindig eredménytelen volt. A környék összes gyógyszertáraiban átvizsgálták a méregvásáriási engedélyeket, de ez sem vezetett eredményre. Éppen a gyilkosság napját követő negyedik szombaton a nyomozás vezetőjének dolga akadt Kreuzburgban. Kihasználta az alkalmat, elment az építésügyi hivatalba, hogy újra beszéljen azzal a tisztviselővel, aki Springer garázsépítési engedélyét kiállította. A tisztviselő most már nem volt olyan biztos a dolgában, mint a telefonbeszélgetés alkalmával. — Egészen bizonyos, hogy Springer reggel nyolc órakor jelentkezett nálam az idézéssel, de az engedély kiadására már nem emlékszem pontosan. Visszalapozott előjegyzési naptárában. — Most látom csak, hogy nem is adhattam ki az engedélyt. Azon a napon egy helyszínelő bizottság tagja voltam, és már tíz órakor kiszálltunk egy tervezett építkezés helyére. A szomszédos irodahelyiségbe ment és egy másik tisztviselővel tért vissza. — Ez a kollégám intézte Springer ügyét, ő adta ki az engedélyt. — Igen, én adtam ki a garázsépítési engedélyt — állította a másik tisztviselő. — De úgy emlékszem, hogy nem Springer, a xiondslaszi csendőr vette át, hanem egy helybeli csendőr. Azt mondta, hogy Springer őt bízta meg az engedély átvételével. A • detektív megelégedéssel hagyta el az építésügyi hivatalt. A kreuzburgi rendőrségről felhívta a beutheni államügyészséget, majd kocsijába ült, de pii- előtt elindult, percnyi pontossággal feljegyezte az indulás időpontját. Nyolcvan kilométeres sebességnél nem hajtott gyorsabban, mégis másfél óra múlva a Xiondslas és Broslawitz közötti erdő szélére ért. Ott megállt és kombinálni kezdett: — Ha Springer fél kilenckor elindult autóján Kreuzburgból, és ha mielőtt Kreuzburgba ment, egy kerékpárt rejtett el itt a bozótban, elegendő ideje volt, hogy az utóban magával hozott kellékekkel álcázza magát, kerékpárjára üljön és fél 11 órakor ismeretlen látogatóként bekopogtasson Marika Sigalla lakásán... (Folytatjuk)
