Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-17 / 40. szám

4 TOLlM WPG TW NEPtJJSÄC 1965. február 1". ...KEZÜNKBEN VAN AZ AMERJKAl Majna - frankfurti adója'nak „dk/ de moe hívójele... ...amellyel a KÖZPONT EGY ÜGYNÖKÖT HÍVÓT. A (TAPOSOLA T SIKERÜLT; KÉT KEJTJELZET TÁV­IRATOT VÁLTÓTAK. NOS, A SZÖVEGHEZ msmNENI ALL KENDEL KEZESÜNKRE A „KULCS." AZ ÜGYNÖK KILÉTE ISMERETLEN. MOST PEDIG... 8. — Ha Fazekas Ilona nem von­ta volna ki magát a földi igaz­ságszolgáltatás alól, több mint 100 gyilkosságért emeltem volna vá­dat ellene — mondta az ügyész. A mérgezéssel vádolt asszonyo­kat nem egyszerre, hanem hat csoportban állították bíróság elé. A hat nagyszabású bűnper több ezer oldalra terjedő jegyzőköny­veiből kirajzolódik Fazekas Ilona falusi bábaasszony élete s kitűnik, hogy nemcsak „angyglcsináló” volt, mint a legtöbb falusi bába, hanem a bűnözés történetének leg­nagyobb ,,özvegycsinálója” is. * Már gyermekkorában kivált a többi falusi lány közül. Szorgal­masan tanult, osztályának leg­jobb tanulója vált. A hat elemi elvégzése után Budapestre ment bábaképzőbe. Ö volt az első lány az egész Tiszazugban, aki tovább tanult. Az egyéves bábaképző tanfo­lyam elvégzése után két évig gyakornokoskodott, majd megkap­ta szülésznői oklevelét. Nemsokára férjhez ment, de hamar özvegyen maradt és mint fiatal özvegy tért vissza Tisza- kürtre. Mégsem ott, hanem a szomszédos Nagyrévben telepe­dett le, mert Kardos Jánosné, az ottani szülésznő folyton beteges­kedett. Huszonhárom évével még meg­lehetősen fiatal volt „tudós asz- szonynak” és kezdetben nem so­kan fordultak hozzá segítségért. De hamarosan híre ment, hogy ' nagyon ügyes kezű bába, és Bu­dapesten nemcsak azt tanulta meg, hogy kell a gyerekeket a vi­lágra segíteni, hanem sok mást ! is. | Mind több és több asszony for- , dúlt hozzá a faluból és a szom­szédos Tiszakürtről. A Tiszazug­ban ugyanis nem volt kívánatos a ! gyermekáldás. Már évek óta dí- I vott az egykézés, hogy az amúgy is kis családi gazdaságok ne ap- ! rózódjanak fel még jobban, j Fazekas Ilona kellő tanácsok­kal látta el a hozzáforduló váran- ; dós asszonyokat és hamarosan csak nagyon kevés „nem kívána­tos” gyermeket hoztak világra a két tiszazugi faluban. De nemcsak a gyermekáldás el­len tudott tanácsot Fazekas Ilona, , nemcsak magzatelhajtás végett fór j dúltak hozzá, hanem szerelmi bá- í natukat is megtárgyalták vele a j falusi lányok és asszonyok. Sze- i relmi bájitalokat kotyvasztott, és | jó pénzért árusította. Hamarosan I bizalmasa volt a két falu leányai­nak és asszonyainak. Csak egy ellensége volt Kardos Jánosné, a másik szülésznő, aki hamarosan átlátott vetélytársa praktikáin. A járási tisztiorvos többször magá elé idézte a fiatal szülész­nőt, s egyszer a rendőrség is ki­hallgatta, amikor egy falusi asz- szony koraszülés következtében meghalt. — Mivel magyarázza ezt? — kérdezték tőle. Fazekas Ilona a hatóságoktól sem félt. Készen tartotta kérdé­sükre a választ. — Segédkezett-e már a doktor úr falusi szülésnél? — vágott vissza. — Tudja-e, hogy ott nyílt kutakból merítik a vizet, s a ku­tak alig néhány méterre vannak a pöcegödörtől? Tudja-e, hogy a nagyrévi és a tiszakürti asszonyok már a szülés utáni napon mun­kába állnak, mert az uruk meg­követeli tőlük? Bántatlanul, diadalmasan tért vissza mindig a faluba. Sejtette, hogy Kardosné jelentette fel, s ezért bosszút esküdött ellene. Nem sokkal később Kardos Já­nosné nyomtalanul eltűnt a falu­ból. Csak a következő év tava­szán vetette ki feloszlott holttes- I tét a Tisza. — Nádvágás közben a vízbe esett és megfulladt. Ez volt a rendőrség megállapí­tása. A két faluban azonban azt suttogták, hogy Fazekas Ilona in­tézte el konkurrensét. Kardos Jánosné fia egy nyári este megleste Tiszakürt és Nagy­rév között, fegyvert fogott rá, hogy bűnének bevallására kény­szerítse. Fazekas Ilona azonban bátran szembenézett a fegyverrel, s ez annyira zavarba hozta táma­dóját, hogy habár rásütötte a fegyvert, golyója célt tévesztett. Kardost letartóztatták és más­fél évi börtönre ítélték. Fazekas Ilonának még nagyobb tekintélye lett a két faluban. — A golyó sem fogja — sut­togták a babonás tiszazugi asszo­nyok, és meg voltak győződve arról, hogy a bábaasszony való­ban természetfölötti erővel ren­delkezik. Ettől kezdve a másállapotos asz- szonyok kénytelenek voltak egy­re mélyebben a zsebükbe nyúlni, ha szabadulni akartak nem kívá­natos magzatuktól. De szívesen fizettek, mert tudták, hogy Zsuzsi néni — ahogyan Fazekas Ilonát nevezték — biztosan segít rajtuk. Még akkor is, ha már későn, elő­rehaladott, veszélyes állapotban fordulnak hozzá. Zsuzsi néni akkor is tudott se­gíteni, ha világra hozták gyer­meküket. Néhány csepp „orvos­ságot” adott nekik. — Szoptatás után adj be a ki­csinek két-három kanálkával — oktatta ki őket, s a csecsemő másnap, vagy harmadnap már halott volt. Ki vette volna gyanúba a bá­baasszonyt, ha az olyan gyakori bélhurut újra elvitt egy csecse­mőt? Az „orvossággal” arzénoldattal nemcsak fiatal anyákon, más is segített. — Minek hagynád kínlódni? — mondta Takács Lajosnénak, ami­kor az elpanaszolta neki, hogy férje az orvosok megállapítása szerint hátgerincsorvadásban szen­ved. — Élete csak teher neked is, meg saját magának is. Szaba­dítsd meg kínjaitól, add be ezt neki. Egy héttel később már eltemet­ték Takács Lajost, özvegy Ta- kácsné pedig leghűségesebb híve lett a bábaasszonynak. — Kérj tanácsot Zsuzsi néni­től. Biztosan segít rajtad. — mondta, ha valamelyik asszony a férjére panaszkodott előtte. * Fazekas Ilona az első világhá­ború alatt bonyolította le a leg­nagyobb forgalmat. 1916. szeptemberében grama- fon szólalt meg Kovács Sándor házában, a belső szobában. Női hangok zümmögve kísérték a me­lódiát. — Zenélő masinánk van — magyarázta a 15 esztendős ifjabb Kovács Sándor az ablak alatt áhítattal hallgatózó barátainak. — Tegnap hozta anyám Szolnokról. Akkora tölcsére van, hogy olyat még nem is láttatok. De nem a gramafon az egyet­len és legfontosabb újság, amit a háború vitt a tiszazugi falvakba. Teljesen megváltoztatta a falu­siak életmódját. Kovács Sándor- né hetenként egyszer kávédél­utánt rendez házában, s meghív­ja legjobb barátnőit. A háború előtt gondolni sem mert volna ilyesmire. Férje, vagy — mint ő mondja — az ura csak munka­erőnek tekintette, keményen dol­goztatta, s néhanapján, ha felger­jedt, futtában megölelte, s csú­nyán megverte, ha utána állapo­tos maradt. De amióta a férfiak bevonultak, gyökeresen megváltozott az élet. Most már az otthonmaradt asszo­nyok lettek az urak, ők paran­csolnak — az orosz hadifoglyok­nak. És nemcsak munkára paran­csolják őket... A tiszakürti és nagyrévi asszo­nyok valósággal kivirágzottak. Kovács Sándorné feledkezett meg elsőnek az uráról, ő volt az első, aki hálószobájába is bebo- csátotta a hozzá munkára beosz­tott orosz hadifoglyot. Pjotr szép szál, szőke legény volt. A háború előtt egy előkelő szentpétervári szállodában dolgo­zott, mint segédportás. Éjszakán­ként sokat mesélt Kovácsnénak a szállodában megszállt előkelő höl­gyekről, finom fehérneműjükről, illatos arckenőcseikről, arcfesté­kükről, bundáikról, ékszereikről. Az asszony most hallott először ilyesmiről, olyasvalakitől, akinek szavában nem volt oka kételked­ni. A harmadik esztendőben még egy nagy változást vitt a háború a falvakba, Tiszakürtre és Nagy­révbe is: a jólétet, a pénzbőséget. A városi lakosság akkoriban már erősen nélkülözött, nagy hiány volt élelmiszerben. A ki­utalt fejadagok egyre csökkentek szalonnát, fehér lisztet csak hír­ből ismertek a városiak. A falvak­ban gyakran jártak ugyan rek- viráló osztagok, de azért mégis akadt minden parasztházban né­hány tojás, némi liszt, zsír, sza­lonna, amit a városi zugkereske­delemben kitűnően lehetett érté­kesíteni. És sokféle városi holmit lehetett a pénzért vásárolni, vagy egyenesen élelmiszerért cse­rélni. Kovács Sándorné viselt a falu­ban először pántos félcipőt, vé­kony harisnyát, ő használt elő­ször városból hozott arckenő­csöt és pirosítót. És 1916-ban, egy szeptemberi napon gramafonnal lepte meg az asszonyokat. Habár igen emelkedett volt a hangulat, Fazekas Ilona mégis észrevette, hogy valami bántja a háziasszonyt. — Mi a bajod Mariska? — Holnap itthon lesz Sándor. Szabadságot kapott. Holnap itt lesz — súgta Kovácsné a bába­asszony fülébe. — Szóval az egyik fölösleges. De melyik? Kovácsné nem tudott rögtön válaszolni. — Nos, melyik a fölösleges. — A muszka — határozta el magát végül. A többi asszony közül egyik­másik sejtette, hogy Kovácsné miről beszélget a bábaasszonnyal, hiszen három gyilkos volt köz­tük: Takács Lajosné, Fazekas Ilona első ügyfele, aki megmér­gezte munkaképtelen, hátgerinc- sorvadásos férjét, Lipka Juliska, aki anyját ölte meg arzénnal, mert nem győzte kivárni a halá­lát és az örökséget, és Jóljárt Má­ria, a fiatal özvegy, akinek szen­de arcáról senkid sem olvashatta le, milyen embertelen gonoszság­ra volt képes. Egy évvel annakelőtte, , 1915. nyarán hazahozták férjét az orosz frontról. Egy gránátszilánk meg­fosztotta a szeme világától. — Egész nap eszik, dolgozni pedig nem képes — panaszkodott a szülésznőnek. — Segítsen raj­tam. Fazekas Ilona jól tudta, hogy a menyecskének még egy oka van siettetni vak férje halálát: már a háború óta viszonya volt egy jó­val fiatalabb parasztlegénnyel. Készségesen megadta a segítsé­get. Két héttel később eltemették a világtalan Jóljárt Jánost... Fazekas Ilona még aznap este bekopogtatott Kovács Sándorné házának ablakján. Egy kis üveget adott át neki (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents