Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPtJSAG 1965. január 1. Két meztelen lány hajolt (öléin...; Egy öreg dalmát tengerész furcsa kalandja - Hajótörés Japán délkeleti partjainál Nikola Chitanovics, az öreg tengeri medve nemrégiben töltöt­te be 93. életévét, de azért még mindig jól bírja magát, s olykor tíz kilométert is megtesz, hogy el­látogasson barátaihoz egy-egy kártyapartira. Pulában él, város­széli, csendes kis lakásában. Ott piheni ki a hosszú évtizedes vi­lágjárás, hajózás fáradalmait. Valamikor rengeteg, izgalma­sabbnál izgalmasabb kalandon esett át. Legemlékezetesebb nyil­ván az volt, amelyik még a szá­zad elején esett meg vele. Annak idején a nagy világlapok is meg­emlékeztek róla. ö volt állítólag az első európai, aki elvetődött a távoli Japán délkeleti részén fekvő Ago-öböl partjára. Ez az öböl még ma is az amákról, a hí­res gyöngyhalásznőkről nevezetes. Az amák naponta három-négy iórát is dolgoznak víz alá bukva, majd a napon sütkéreznek, tel­jesen meztelenül. Ma már filmet is készítettek életükről, s az Ago-öböl újabban valóságos turisztikai attrakcióvá vált. Akkor azonban, amikor Ni- kola bácsi odavetődött, egészen más volt a nép ott. A kék messzeség varázsa — Úgy bizony, öcsém — kezdi mondókáját Nikola bácsi. — An­nak idején még a Manchester Guardian és a Héráid Tribüné is megemlékezett rólam. Valóban, furcsa és felejthetetlen élmény volt az. — Vegyük sorjában, Nikola bácsi, mikor született? — 1871-ben, Makarskán. Már gyerekkoromban megszerettem a tengert. Ellenállhatatlanul von­zott a végtelen, kék messzeség. Húszéves koromban már egy vi­torláshajón teljesítettem szolgá­latot. Legalább tízszer körül­hajóztam a Földet és sok helyen megfordultam. Hajótörésben is volt részem nem is egyszer. Va­lahogyan azonban mindig sike­rült ép bőrrel megúsznom. Leg­izgalmasabb kalandomat mégis éppen az első hajótörés alkalmá­val éltem át. — Az mikor volt? — Hatvannyolc évvel ezelőtt, pontosabban 1896. november vé­gén. Huszonöt éves voltam, a Spielsel nevű osztrák vitorláson szolgáltam. Akkor már három és fél hónapja voltunk el, s London érintésével New Yorkba érkez­tünk. Célunk azonban a távoli Japán volt. December elején kel­lett volna megérkeznünk a fel­kelő nap országába, csakhogy közbejött 1896. november 27-e. Ezt a napot soha életemben nem fogom elfelejteni. Néhány mér- földnyi távolságra voltunk Japán délkeleti partjaitól. A tenger iszo­nyúan háborgott. Ez volt utunk legnehezebb szakasza, rengeteg víz alatti szírt van arrafelé, ami akkor még egyetlen térképen sem volt megjelölve. A hajótörés A vihar rettenetesen felkorbá­csolta a tengert. Koromsötét éj­szaka volt, amikor hajónk irtóza­tos reecsenéssel nekivágódott va­laminek. Víz alatti szírt volt. Az árbocos, mint valami megsebzett vén elefánt, oldalára dőlt. Mind­annyian tudtuk, hogy rövid időn belül elsüllyed. Általános riada­lom, lótás-futás keletkezett. A tengerbe vetettem magam, s tel­jes erőmből úszni kezdtem. Ha­nem a hullámok! Hej, öcsém, leg­alább olyan magasak voltak, mint Ez nem divathóbort! ■ \Mim egy emeletes ház. Majd két napig < küszködtem az őrjöngő vízzel. Kö- ( röskörül semmi, csak a tenger, ( meg az ég. Szerencsére sikerült, egy deszkadarabba kapaszkod- ( nőm, ennek köszönhetem életem., Az éhségtől és a rettenetes vias-1 kodástól halálosan ki voltam me- { rülve. Úgy éreztem, végem van. ( Másnap, alkonyat tájban mint va- < lami lázálomban, a távolban pár- i tot véltem látni. Egy széles, nagy < öböl volt. Utolsó erőmet össze- ( szedve arrafelé úsztam. Mikor ( partot értem, összeestem, s mély | álomba merültem. Két meztelen lány... Amikor felébredtem, alig akar­tam hinni a szememnek. Két csi­nos, meztelen lány hajolt fölém... Csodálkozó szemmel vizsgálgat- _ tak. Nem tudtam, ébren vagyok-e, i vagy álmodom. Hol vagyok? — kérdeztem magamban. Meghal­tam? Aztán motyogni kezdtem angol nyelven. A lányok persze egy szót se értettek belőle. Ké­sőbb értettem csak meg, hogy tu­lajdonképpen az amák, a japán gyöngyhalásznők foglya lettem. Az egész öböl az övék volt. Fur­csa teremtések voltak, annyi bi­zonyos. Magas, izmos termetűek, de azért szépek. Képesek voltak három-négy órán át, lebukva a víz alá, kutatni a drágagyöngyök után. Nikola bácsi elhallgat, szemé­vel hunyorít, mintha kutatna emlékei között, majd folytatja: — Nemrégiben arról olvastam az újságban, hogy az európai für­dőhelyeken nagy megbotránkozást keltett a felső rész nélküli für­dőruha. Pedig hát, ebben semmi új nincs. Az amák már száz év­vel ezelőtt teljesen meztelenül fü- rödtek és dolgoztak. Két hónapot töltöttem ezek kö­zött a furcsa amazonok között, aztán egy éjjel csónakba szálltam |i és elindultam. Hová? Magam sem tudtam; Másnap egy olasz hajó a fedélzetére vett Amikor elmond­tam, milyen kalandon estem át, kinevettek, és egyetlen szavamat i sem akarták elhinni — fejezte be < elbeszélését az öreg tengeri medve. (Magyar Szó) ■ 1 Ez az indiai férfi jó barátságot kötött az óriáskígyóval. Morzsák Apák egymás között. — Mit csinált a lányod a nyá­ron? — A körmeit lakkozta. Két ismerős találkozik: — örülök, hogy ismét láthatom — mondja az egyik. — Hogy van a gyönyörű, fiatal felesége? — Azt hiszem összetéveszt va­lakivel. nekem csak egy felesé­gem van. • — Hová szalad, kollega úr? — Haza, ebédet kell főznöm. — Talán csak nem beteg a fe­lesége ? > — Nem. Éhes! 1 • i — Szégyellheted magadat! Ilyen1 későn és berúgva jársz haza. Jól-' nevelt férj ilyesmit nem tesz. 1 — A jólnevelt asszony éjszaka berúgott férfiakkal nem áll szó-1 ba ( * ( — Mondja, szomszédasszony,< hogyan tudja a férjét arra kény-K szeriteni, hogy a kertben dolgoz-? zék? i1 — Állandóan azt hajtogatom(l neki, hogy ne csinálja, mert mát öreg. Megint elment egy év. De nem nyomtalanul. Nos, én az elmúlt év nyomait kerestem, olyan dolgokra vadásztam, ame­lyek nevezetessé tették az 1964-es évet. Találtam. 1964-ben új szakma hódított teret Kazahsztánban. Ez pe­dig a felhővadászok. Biz isten felhőre vadászták. Azt nem tudom, hogy mivel, de tény, hogy vadásztak. A Kazah Hidro- meteorológiai Tudományos Kutató Intézet küldte ki ezeket a felhővadászokat, hogy télen lőjenek le annyi felhőt, amennyit csak lehet, hogy nyáron legyen elég víz Kazahsztánban, mert voltak ám itt olyan vidékek is, ahol a békák még kétéves ko­rukban sem tanultak meg úszni. Hogy milyen sikerrel járt ez a felhővadászat, arról saj­nos nem tudok beszámolni. Ahogy én tudom, otthon állandó­an esik az eső. Lehet, hogy a felhővadászok hajtói eltévesz­tették a hajtási irányt? Van itt egy másik dolog is. Angliában például 1964-ben sikerült kitenyészteni a papucskakast. Gondolták az ángliu- sok, ha már Olaszországnak van zöld tojást tojó tyúkja, ak­kor ők azért is rádupláznak erre a Közös Piac országra, amely üzletbe ők sehogysem tudnak bekapcsolódni. Ezért ki­tenyésztették a papucskakast, amely ugyanolyan, mint a töb­bi kakas, a tollazata is ugyanolyan, csak abban különbözik a többi kakastól, hogy ez tojik is. Mégpedig nem olyat, mint a többi kakas, hanem olyat mint a többi tyúk. íme, az állat­világ is kezd átalakulni. Lassan szegény kakasok is oda jut­nak, ahova a férfiak. Belőlük papucskakas lesz. csak külső­re kakas, belsőre tyúk. Neki tojni kell, nekünk férfiaknak pedig főzni, felmosni. Mi lesz, ha egyszer mi férfiak is úgy járunk, mint ez a kakas? Rossz rágondolni! Ha már szóba került a biológiai tudomány előrehaladása, érdemes szólni a legújabb, 1964-ben elért nevelési eredmé­nyekről is. Floridában köztudomásúan sok a rossz gyerek. De nem sokáig! Nem bizony. Az itteni pedagógusok megtalálták ugyanis a rosszaság ellenszerét. Az iskolában szemléltető villamosszéket állítanak fel, hogy lássák a nebulók a jövő­jüket. Nálunk nem divat a villamosszék! Gondolkodhatnak a pedagógusok: nálunk, hogyan lehetne a rosszaság következ­ményeit szemléltetni. A könyvkiadás is óriási szenzációval szolgált 1964-ben. New Yorkban ugyanis kiadták az Ínyenc kutyák receptköny­vét. Ezt a receptkönyvet csak a nagy kutyák vásárolták, mert nekik vannak kiskutyáik„ főleg olyan kiskutyáik, amelyek ínyencek is. Mert sok állat van itt Amerikában, de mégsincs elég. Ezt onnan tudom, hogy 1964-ben megszületett az első elektroni­kus állat is. Ez az elektronikus aüat maga táplálkozik a konnektorból.... 1964-ben szaporodtak az állatok Amerikában! Méghozzá természetellenesen. De nemcsak az állatszaporításban értek el ilyen ered­ményt. Az egyik cég ugyanis bevezette az orron keresztüli reklámot. A vásárlókat az orrukon keresztül fogja meg. Kü­lönböző illatokkal csalogatja őket. Ez az illatreklám úgy ér­zem nem új. Otthon ezt a reklámot már régóta alkalmazza a talajerőgazdálkodási vállalat. És most lássunk néhány technikai újdonságot 1964-ből. New Yorkban előregyártott alumínium ablakokát szerelnek be, amelyekbe villanymotort tesznek és így az ablak gomb­nyomásra kinyílik. Jelentős találmány, de azért a mi új la­kásainknak ablakait meg sem közelítik. A mieink ugyanis gombnyomás nélkül, maguktól kinyílnak, sőt megvan az az előnyük is, hogy be sem lehet őket csukni. 1964-ben Ausztráliában kipróbálták a Kék madár nevű ejtőernyős autót, amely olyan nagy sebességgel száguld, hogy megállításához ejtőernyő szükségeltetik. Nálunk otthon még csak rendes autók futnak, de így is sok gépkocsivezetőnek szárnya nő, amivel átrepül a másvilágra. Ha egyszer nálunk bevezetik ezt az ejtőernyős autót nem lesz gondja egyetlen bűnügyi riporternek sem. 1964. óriási jelentőségű a kopaszság megszüntetésében is. Dr. Kenneth Gummings amerikai orvosprofesszor megoldot­ta a kopaszság problémáját. Mégpedig úgy, hogy meglévő hajat tizenötös csoportokban átülteti a kopasz részre. Azt mondja nem fájdalmas. Ez meglehet! Mindenesetre ezt a hírt a magyar kopaszok figyelmébe ajánlom. Nem lesz töb­bé kopasz fej és ezt is az 1964-es évnek köszönhetjük. Ez nem találmány, de kitűnő újítás. Görögországban lát­tam. 1964-ben vezette be egy bizonyos Bodoszaki Atanaszia- desz görög gyáriparos. Hogy alkalmazottainak idejét meg­takarítsa, dolgozószobáját egy nagy liftbe rendezte be, amely emeletről emeletre jár. Munkatársai ebben a felvonó irodában keresik fel jelentéstétel végett a főnöküket. Ez kitűnő találmány. Jó lenne otthon is bevezetni, mert így több idő lenne az irodákban feketézésre, csevegésre. Búcsúzunk az óévtől, amely sok új, hasznos dologgal lep­te meg az emberiséget. Remélem, hogy az elkövetkezendő év is legalább ennyi eredményt szül. Ennek reményében zá­rom soraimat. Tisztelettel: l.

Next

/
Thumbnails
Contents