Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-08 / 6. szám

1965. január 8. TOLNA MEGYEI NEPtJSAG s Az idő múlik, — a tíz folyik Kevesen tudják, hőforrással is dicsekedhet. Pedig van ilyen, Decstől nyolc kilomé­terre, Bogra-pusztán. Az odavaló­si emberek emlékezete szerint még az 1910—20-as évek idején fúrtak ott egy kutat, és akkor tört fel a meleg víz. Abban az időben negyven foknál is maga­sabb volt a Bogra-pusztai víz hő­foka. Most már csökkent a nyo­mása és a hőmérséklete is. Negyven-ötven év telt el azóta, hogy feltört ott a meleg víz. Az­óta folyik, nap mint nap. és elég számottevő mennyiségben. Senki sem hasznosítja semmire. Sörfőző István, a decsi tanács vb-elnöke azzal fogadott, amikor a Bogra-pusztai víz felől érdek­lődtem, hogy vizsgálták azt már vagy hat szervtől, mégsem lett belőle semmi. Mondták: nem elég magas a hőfoka. Valóban, a víz most 36—37 fokos, ennél mele­gebb forrás is található Magyar- országon, szép számmal. Azt is megállapította a vizsgálat, hogy nincs különleges gyógyító hatása, nem tartalmaz értékes vegyi anyagokat. Érthető, hogy így a Bogra-pusztai víz az egészségügyi szerveket nem érdekli. Használni azért mégis lehetne valamire, azon kívül, hogy az ott lakók mosásra, főzésre hordják. Lehetne ott hajtatóházat építe­ni, ami biztosítaná, hogy a ter­melőszövetkezet mindig primőr­rel tudjon megjelenni a piacon. A „fűtőanyagot” maga a termé­szet szolgáltatja. De az a terület csak közigazgatásilag tartozik Decshez. A Bogra-pusztán élő em­berek az őcsényi termelőszövet­kezet tagjai. Az útviszonyok any- nyira rosszak, hogy csak akkor érné meg a primőrtermelés, ha a termést biztonságosan el is lehet­ne onnan szállítani. Ahhoz vi­szont kilométernyi földút kövezé­sére lenne szükség. Erre megint nirics fedezet. Gondolkoztak azon is a tanács vezetői, hogy hétvégi telepet ala­kítanak ki azon a területen, va­lami fedett épülettel, ahol télen is lehetne fürdeni. A környezet ehhez megfelelő lenne. Közelben ott az erdő, nem messze pedig a Duna. Ha sikerülne Fadd-Dom- borihoz hasonlóan kialakítani, bi­zonyára sokan keresnék fel hét végén. Ugyanúgy, mint az előző­nél, itt is az útjavítás költséges­Ki sváros kis gondokkal Posta A posta világhírű. Olyan bravú­rokra képes, amiről álmodni sem mernék. A képrejtvény alapján megtalált címzett gyakori ese­mény, szintúgy gyakori jelenség, hogy párosunkban vasárnap dél­ben már nem lehet fővárosi lapot kapni. Itt volt a két nagy ünnep- dömping a nyakunkon. Aki korán kelt újságot lelt, de aki csak tíz óra után kocogott a standokhoz, vagy az állomási árushoz, egy la­pot csak szerencsével kapott, mert választék az nem volt, ebből kö­vetkezik. hogy a lapokból bőség sem volt. ágy órától, kettőig kihalt a pos­ta. Ilyenkor mindenki ebédelni megy. Hiába a tengernyi nép, csak egy ablak mögött ül tiszt­viselő. Délután öt után pedig ak­kora tömeg gyűlik össze, hogy a két-három ablaknál lévő tiszt­viselők csoda, hogy nem követ­nek el valami nagy hibát. Egyéb­ként is, nem volna helyes a bolti és vendéglátóipari pénzek be- adatása közvetlen a főpénztárba? Fejlődik a város. Uj bérház- és családiház-negyedek épültek már. De a posta még a városban van, holott ennél kisebb község­ben, például Dombóvárott — há­rom hivatali helyiség is van. Csak Szekszárdon kell az ügy­feleknek kilométereket gyalogolni a város végétől, az új lakónegye­dekből a postára? ÍJ sietek Nem merem állítani, hogy üzle­teink kisvárosias jellegűek, még kevésbé azzal illetni, hogy falusiak, mert falun ma már gazdagabb vá­lasztékú, szebb, korszerűbb üzle­tek vannak, mint a megye szék­helyén. De baj van a nyitva tar­tási időkkel is. A boltok nagy ré­sze — nyolcvan százaléka — már lezár délután tizenöt óra körül. Marad a sarkon lévő áruház féle üzlet — kis válaszúkkal, szegé­nyes kollekcióval. Pedig a város­ban becslések szerint mintegy kétezer háziasszony dolgozik dél­után öt óráig, — akik öt után vá­sárolnának. Arról alig merek szól­ni, hogy tejet délután a városban már egyáltalán nem lehet vásá­rolni ... életünkben, eláraszt bennünket. A technikai felszerelés, eszköz „hasznos” tulajdonsága, hogy gya­korta romlik. Mi sem egyszerűbb, az ember a rossz jószágot beviszi a javítóba. Beviheti Tolnán, Ta­másiban, Bonyhádon; Szedresen érte mennek, Tévéiről elviszik, Németkérről beszállítják. Csak itt Szekszárdon nincs egy gyors és megbízható szolgálatot végző he lyi ipari üzem. A Vasipari Válla lat ugyan negyed kézzel ilyen dől gokkal is foglalkozik, de nem győzi a munkát, meg a fő „meg élhetési” forrása mégsem ú mo­sógépjavítás, hanem ipari áruter­melés. KIK Azt mondják majd ezer -bérle­ményről gondoskodnak, és elége­detlenek munkájukkal a KIK ve­zetői, munkásai. Mert talán ők a leginkább megmondhatói annak mennyi rossz vízvezeték, nyílás­záró-szerkezet meg egyéb rossz van a bérleményekben, s a ja­vító munkás mégis kevés hozzá. Nincs létszámkeret. De van lehe­tőség ennek nyomán arra, hogy a filléres hiba forintossá nőjjön, hogy ezreket kelljen kiadni majd a generál javításért, mert a tata­rozásra nem volt néhány forint. sége miatt vetették el a tervet. Az idő múlik, pedig folyik, lassan fél évszázada. A község vezetői is belefáradtak a kilátástalan tervezgetésbe, ők sem szorgalmazzák tovább az ügyet. A decsi tanácsnak sohasem lesz annyi pénze, hogy az idővel meg­térülő beruházások anyagi fede­zetét egymaga biztosítsa. És ha lenne is, sok más egyéb, sürgő­sebb, fontosabb dologra kell a pénz a faluban. Csakhogy a kör­nyéken nemcsak egyedül Decs van. Alig messzebb, ott a másik két falu, öcsény és Sárpilis. Va­jon nem lehetne-e együttesen tenni valamit a hőforrás haszno­sítása érdekében? Nem akarunk korszakalkotó felfedezést tenni, az illetékesek is tudnak a hőforrás létezéséről. Erre utalnak a tanácselnök sza­vai. aki azt mondta, sokan vizs­gálták már ezt az ügyet. Annyi tehát már majdnem biztos, hogy a Bogra-pusztai vízből nem lesz országos hírű fürdőhely, vagy nyaralótelep. Azt azonban jó len­ne megvizsgálni, hogy más módon való hasznosítása mennyire éri meg a befektetést. Meg kellene mert ha néhány év múlva valaki rájön arra, hogy mégis lehet va­lamire hasznosítani a Bogra-pusz­tai meleg vizet, ne kelljen keserű szájízzel gondolni arra, hogy ezt előbb is megtehettük volna. Kónya József Dokumentumokat gyűjtenek a szekszárdi gimnazisták A Szekszárdi Garay János Gim­názium tanulói készülnek a vetél­kedőre. Ez a vetélkedő — bár sok vonatkozásban megegyezik a szo­kásos, olykor vidám, máskor in­kább egyes szaktárgyak isme­reteit megkövetelő játékokkal —, annyiban azonban eltér ezektől, hogy itt értékes pontokat lehet szerezni, már a vetélkedő nyil­vános megkezdése előtt is. Ugyan­is az iskola tanári kara és KISZ- szervezete — igen helyesen —, a vetélkedőbe felvette a dokumen­tumgyűjtést is. Sikerült a fiataloknak eddig három röplapot találni a Magyar Tanácsköztársaság időszakából. Az egyik röplap a Tanácsköztár­saság parasztpolitikáját foglalja össze, és felszólítja a falusi lakos­ságot, vegye kézbe a nagybirto­kokat, és kezdjen kollektív gaz­dálkodást. A másik röplap a pro­letár haza védelmére hív: „A pro­letárhatalom megerősítése érde­kében azonnal induljon meg az akció az egész vonalon, a Vörös Hadsereg megszervezése és ki­építése érdekében! Fegyverbe, proletárok!”. A harmadik röplap a Magyar Szocialista Párt fel­hívása, amely tudtul adja a la­kosságnak a hatalomban végbe­ment változást, egységre, aktív cselekedetre szólítja a magyar munkásokat. „A falvak, városok és községek népe alakítsa meg sürgősen a munkások, katonák és földmíves-szegények tanácsát. A tanácsok vegyék át mindenütt a hatalmat és a proletár kézben lévő fegyverek erejével teremtsen rendet mindenütt”. A gyűjtés főleg a felszabadulás utáni időszak dokumentumainál eredményes. Eredeti, díszes bir­toklevelet találtak, amit 1946. má­jus elsején a nagydorogi községi földigénylő bizottság állított ki Kocsis István nevére, melyben igazolja, hogy a földreform során öt hold földet kapott. Előkerült a decsi házhelyigénylők névsora 1945-ből. A listán 27 név szerepel. A gimnáziumi tanulók találtak nemzeti színű telekkönyvi vég­zést is, amely a földhözjuttatott tulajdonjogát rögzíti. Jelentős anyag gyűlt össze az 1947-es választásról is. Egy ki­vételével valamennyi dokumen­tum a Nemzeti Paraszt Párt vá­lasztási tevékenységéről ad ké­pet (Az NPP választási prog­ramja, Veres Péter bonyhádi vá­lasztási gyűlésen készített fény­kép, választási röplap). Előkerült az 1947-es választás decsi 1-es szavazókörzetének választási jegy­zőkönyve is, szabályszerűen ki­töltve. A gyűjtés során számos régi megyei és központi politikai napilap is előkerült. A fiatalok munkáját január Vé­gép pontozza a zsűri. Az össze­gyűjtött okmányokat pedig átad­ják a megyei pártbizottság archí­vumának megőrzésre és feldol­gozásra. A vetélkedő izgalmán túl a fiatalok megismerik a do­kumentumgyűjtő munka örömeit és újabb ismereteket szereznek az ország és a megye XX. századi történetéből. Érdemes lenne más iskolákban is követni a Garay Gimnázium hasznos kezdeménye­zését. így él az emlékezetben... Bor Javítás Modernizálódik a háztartás, az élet. A technika utat tör magának Ha szerét tehetem, hivatalos, félhivatalos és magánbeszélgeté­sek során nem mulasztom el abbéli kifogásaimat hangsúlyozni, hogy városunk amiről híres, az nincs. A borra gondolok. — Az ország híres borvidékein minde­nütt létesítettek — vagy tsz vagy állami gazdasági kezelésben — borkóstolót. Szekszárdon tíz éve ütjük már ezt a vasat, de kihűlt már a vas, lassan bennünk is a lelkesedés, pedig már nagy az igény a szekszárdi jellegzetesség után. Turisták jönnek, mennek, kapnak is szekszárdi bort a kós­tolóban, de az minden csak nem szekszárdi. Ugyanilyen 23 forin­tos szekszárdi kadart ihat a tik- kadt utas Sopronban és Nyíregy­házán — immár tíz éve, e bor soha nem fogy el, ez mindig egy­formán gyenge minőségű, és nem szekszárdi... Vajh, megérhetném, hogy a szekszárdi borkóstolóban szekszárdi borral olhatnám szom- jamat?! — púi kovács jenő — Újraéledt a szekszárdi posta A robbanás okozta sérülések nyomait a kupola környékéin né­hány éve még megtalálták. A visszavonulóik kézigránáttal akar­ták a levegőbe röpíteni az azidő- tájt korszerűnek számító ötszá­zas automata telefonközpontot. Tervükről akkor sem mondtak le, amikor az első kísérletet Kap- ronczai József és László Károly meghiúsították. Eltávolították a robbanóanyaghoz vezető gyújtó- zsinórt. A kár így kisebb lett, az embereket természetesen megdi­csérték, előléptették. — Régi dolgok ezek. Kutatni kell az embernek az emlékezeté­ben, hogy valamennyire is össze­függő képet adhasson az akkori szekszárdi postáról — vélekedik Bintalan József hivatalvezető. — Én összeszámoltam, abból a régi gárdából már csak öten va­gyunk csupán, akik még dolgo­zunk — így Beszterczei György rovatoió, aki az egyik legöregebb postás. Harminchét éve dolgozik a szekszárdi hivatalban. Hossza­san gondolkodik, felidézi a régi történetet: — Az utolsó mozgópostával ér­keztem haza Sárbogárdról. Az ál­lomáson azzal fogadtak: Ha álcá­nak menekülhetek Veszprémbe. De hova menjen a magamfajta ember és miért? Beszterczei György tehát ma­radt, s maradtak azok is, akik most az átvonuló front riadalmai­ra és a felszabadulás első percei­re emlékeznek, meg arra, hogyan tért vissza az élet a szekszárdi postahivatalba. Az akkori tele­fonközpontos, Juhász Zoltánná, így emlékezik: — Az utolsó napokban nagy volt a kavarodás. A menekülők hoztak magukkal mindent: felsze­relést, okmányokat, pénzt. Aztán mintha elvágták volna az összes vonalat, nagy csend borult a pos­tára. Ez a csend azonban megtévesz­tő, mert a szekszárdi posta élt valamilyen kezdeti háborús életet. Takarították a romokat, rendez­kedtek. őrködtek. A szótlan ké­szülődés egyik legnagyobb ese­ménye az volt, amire Beszterczei György talán a legszívesebben gondol vissza: — December vége, január ele­je lehetett. Elindítottuk Sárbo- gárdra az első mozgópostát. Czirá- ki Ferenc meg Báli János vitték. S hogy előtte hogyan dolgoztunk? A felszabadult országrészekben várták a híradásokat, s jöttek a levelek. A húsz év előtti időben levelet továbbítani roppant súlyos gond volt. A postások egyben éj­jeli és nappali ügyeletesek voltak: vonatot vártak az állomáson, s ha jött egy, amelyik szállításra al­kalmasnak látszott, felrakták a küldeményeket. A dologhoz tarto­zik, hogy ezek inkább csak tar­talmuk miatt voltak postai leve­lek, hiszen sokszor hiányzott ró­luk például a bélyeg. — Kifogytunk belőle — nevet az emléken Birtalan József. — így aztán azt csináltuk, hogy fel­vettük a levelet, bélyegzőt nyom­tunk rá, s hosszú listát vezettünk arról, hányán fizették be a bér­mentesítési díjat. A telefonálás sem volt egysze­rű. Az ötszázas központ megron­gálódott és Juhász Zoltánná, g még ma is meglévő asztalon, két kis központtal kínlódott. — Később szereztünk többet, s ekkor már — képzeljék el — húsz készüléke volt a városnak. Hogy milyen volt az első telefon- könyv? Egy papírlapra felírtuk a névsort. Könnyű volt, hiszen jól emlékszem, még az alispánnak sem volt készüléke. A második telefonkönyv mór érdekesebb. Terjedelmét tekintve ez is alig nagyobb egy irkalapnál. De még megvan. A készülék-tu­lajdonosok közül legelöl Davidov gárdakapitány neve szerepel, $ irodájának telefonszáma a 22—37. Most a Szekszárdi Állami Gazda­ság központjának egyik hívószá­ma ez. Innen ugorjunk egyet. Vissza­tért a postára az élet, de teljes csak 1945. szeptemberében lett. Birtalan József így beszél erről: — Ekkor már elmondhattuk, hogy újra posta lett a posta. Már külföldi levelek is jöttek hozzánk és mentek is tőlünk. Akkor már azon is jót nevettünk, micsoda szenzációként újságoltuk, hogy az egyik telefonközpontosunk január, februárban összekerült a nagy- dorogi hivatallal, s beszélgetni tudott az ottani kezelővel. Köny- nyű volt nevetni, hiszen a nyár végére rendszeres lett a kapcso­lat az ország minden részével. Húsz esztendő telt el azóta, hogy a szekszárdi posta telefon- központját fel akarták robbanta­ni. A két évtized rengeteget ho­zott a hivatalnak. Ma száztíz dol­gozó áll az ügyfelek rendelkezé­sére, s tennivalójuk bőven kerül. Havonta körülbelül 140 ezer kö­zönséges levél megy át a szek­szárdi postán és 120 ezer azoknak a száma, akik helyi beszélgetést folytatnak a város 800 telefonján. S hogy a felsorolás teljes legyen: Szekszárdró! havonként 20 ezer távolsági beszélgetés indul, s 23 ezren keresik a város hivatalait, üzemeit és magános előfizetőit hazánk minden vidékéről. Az már csak többletként jön az eddigiekhez, hogy a posta vég­zi a hírlapterjesztést, szedi a rá­diók és a mind jobban szaporodó televíziókészülékek előfizetési díjait. Szívesebben inkább ezekről a dolgokról beszélünk, mert az em­ber könnyen felejt. Néhányan tudják például azt. hogyan éledt újra a háborús viszontagságok után a szekszárdi postahivatal. SZOLNOKI ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents