Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-04 / 2. szám

1965. január 4, TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 7 Egy lány a lejtőn Mit tudnak a szülök ? — Áldott rossz emberek A lányt, akiről az alábbiakban szó lesz, a fiatalkorúak bírósága javítóintézeti nevelésre utasította. Szomorú dolog ez, mert olyan, jobb sorsra érdemes lányról kel­lett ítéletet mondani, aki csupán néhány hónapja töltötte be 16. életévét. Tehát tulajdonképpen gyerek. Gondolkodásmódja azon­ban, fiatal kora ellenére is fur­csa vágányra tévedt. Nyolc hónap alatt hat esetben lopott harisnyát, karórát, pénzt, táskát, — mikor, mi került a keze ügyébe. Pedig úgy indult az életbe, hogy rendes, dolgos ember lesz belőle. Ahogy édesanyja betegsége miatt fel­mentették az iskolából, mindjárt munkát vállalt. Keresetét haza­adta — mindent úgy csinált, ahogy általában megszokott. S mégis lejtőre került, A verés eredménytelen — Tessék elhinni, nem tudtam semmit, sok dologra csak a tár­gyaláson jöttem rá. Előlünk min­dent eltitkolt. Az apa, Fekete János ágyban hallgatja, mit mond az asszony. Szemmel' láthatóan mérges, res- telli is magát, s fuldokló haraggal kifakad: — Én már megmondtam az is­kolánál, de nem hallgattatok rám. — Nem bírta a „tanulós tan­tárgyakat’’ — vélekedik az ide­gességében remegő asszony; — Más baj nem volt vele.; i Lecsitul a parázs szóváltás. Mint­ha megsejtenék: semmi értelme a vitának. Inkább a múltat emlege­tik, a tragédiákat Eltemettek két szép fiút, felrobbantak a háború után, s a két lányt, akik később születtek meg, a széltől is óvni akarták. Ez az óvás tulajdonkép­pen csak akkor szűnt meg, ami­kor Kovácsék szóltak, hogy Teri elvitte tőlük az órát — Nem bírtam uralkodni ma­gamon — így Fekete János. — Nekimentem, megvertem. De nem használt neki. Amikor az ügy le­zárult, kérdőre vontam, s azt mondta: csak ráfogták az egészet, mert az órát megtalálták. .; Hit­tünk neki..; Ez márciusban történt, s a lányt, cselekményeinek nagy részét ez­után követte el. Korábban csak a barátnőjétől vitt el egy pár haris­nyát, a pénzlopás, meg a boltok csak később következtek. Mindent visszaadott ? A feszült hangulat nem akar feloldódni. Különösen az ember arcán látszik a gond, mintha olyan titkokat sejtene, amiket vele még nem is közöltek. S mint kiderül, I Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet közület és lakos­ság részére rövid határidő alatt cserépkályha-építés, -át­rakás és -javítási munkákat vállal. Megrendelést a szö­vetkezet telephelyén Szek- szárd. Rákóczi u. 15, szám alatt lehet leadni. (126) A Tolna megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel felvesz 1 és gépírót | Jelentkezés a vállalat Szek- szárd, Keselyüsi úti telepén. (150) || 11 ez az igazság. Akkor tudódik ki, amikor az első pénzlopásra ke­rül sor. A lányt hivatali felettesei küldték lakásukra, hogy onnan hozzon el valamit. Meglátta az asztalon a pénztárcát, s 100 fo­rintot kiemelt belőle. Az apa fel­csattan: — Erről nekem miért nem szóltál? i— Nem mondtam meg, nem akartam, hogy te is idegeskedj. Az asszony nem mondhatna en­nél rosszabbat. Úgy tűnik, mint­ha a lány mentegetése visszájára fordult volna. Legalább is az apánál. Hogy persze ez őszinte-e, azt nehéz lenne megmondani. Sokféleképpen keverednek a sza­vak, s a végkövetkeztetés is na­gyon furcsa: Az asszony mondja el: — A lányunk tulajdonképpen mindent visszaadott. Nem is na­gyon értem, miért kellett fel­jelenteni? Az már más dolog, hogy nem adott vissza mindent. Például azt a két karórát sem, amit augusz­tusban az üzletből lopott el. A táskát is az eljárás során foglal­ták le. Befejeződik a vita; Most már csak egyetlen érv marad: rosz- szak az emberek. A jó szív nagyobb bajt szült Csakugyan rosszak volnának az emberek? Feketéék véleménye szerint igen, mert feljelentették a lányt, s nem inkább „egymás kö­zött” intézték el az ügyet. Lett volna ilyen lehetőség? Volt. Az elején, a harisnyánál, az első órá­nál és a pénznél így történt Sem­mit sem használt. A márciusi ve­rést augusztusra régen elfelej­tette; De mégis rosszak az emberek, azok, akik a lány lejtőre kerü­lésének elején károsultak voltak. Nevezhetnénk őket „áldott rossz embereknek is”. Mert mi tör­ténik, ha mondjuk az első két eset után feljelentik a lányt? A bíróság próbára bocsátja, vagy a szülőket figyelmezteti a gondo­sabb, körültekintőbb nevelésre, Teri azonban most valószínű javítóintézetbe kerül. El lehetett volna ezt kerülni? El, de csak ak­kor, ha a károsultak, meg a szü­lők nem valami féle szívjóságra, hanem az eszükre hallgatnak; Sz. I. HIRDETMÉNY Értesítem Tolna megye minden ál­landó jelleggel bejelentett lakosát, akinek személyi igazolványa érvé­nyességi ideje 1965. évben lejár, köte­les a lakhelye szerint illetékes rend­őrkapitányság által megjelölt helyen és időben személyi igazolványát ki­cseréltetni. I. A lejárt személyi igazolványok ki­cserélése 1965. január 15-től kezdetét veszi. A személyiigazolvány-csere szempontjából érintett személyeknek érdekük, hogy a csere mindenütt a lakóhely szerinti községben, város­ban, vagy a munkahelyen kerüljön végrehajtásra. A csere ilyen módszerű végrehajtása megkíméli az érintett személyeket attól, hogy utazni kell­jen, mely lényeges kiadásokkal, fá­radsággal, és a munkából való kiesés­sel járna. n. Minden személynek, akinek a sze­mélyi igazolványa érvényességi ideje lejár, saját érdeke, hogy az alábbi pontokban foglaltakat figyelemmel kí­sérje: 1. A fényképész-szövetkezetek és egyes községekben az ott működő fény­képész magánkisiparosok közzéte­szik, hogy a községben hol, és mi­kor lesznek fényképezések a sze- mélyiigazolvány-cseréhez szükséges fényképek elkészítése céljából. 2. A járási rendőrkapitányságok köz­zéteszik, hogy egyes községek la­kosainak, üzemek, vállalatok és szervek dolgozóinak mikor, hol, és milyen okmányokat kell benyújta­ni. 3. Ugyancsak a járási rendőrkapitány­ságok hirdetmény, vagy személyre szóló felhívás alapján értesítik az . érintett személyeket arról, hogy hol Olvassa, terjessze ’T.NA MEGYEI Népújságotl és mikor jelenjenek meg az új sze­mélyi igazolvány átvétele céljá­ból. III. 1. Azok a személyek, akiknek mun­kahelye az állandó lakásuktól 100 ki­lométernél távolabb van, — és ott bejelentett ideiglenes lakásuk van — a munkahely szerint illetékes já­rási rendőrkapitányságon is kicse­rélhetik a lejárt személyi igazolva- ; nyukat. 2. A járni képtelen betegek személyi igazolványát — amennyiben gyó­gyulásuk előreláthatóan egy éven! belül nem várható — a rendőrkapi­tányságok a lakásukon is kicseré­lik. A járni képtelen betegséget SZTK, vagy tisztiorvosi igazolvány­nyal kell igazolni. 3. Minden állampolgár, akinek szemé­lyi igazolványát kicserélték, köteles ' új igazolványával a lakóhelye sze- ' rinti illetékes lakónyilvántartó ; könyv vezetőjénél jelentkezni az új 1 személyi igazolvány adatainak a la­kónyilvántartó könyvbe történő be­vezetése végett. 4. A személyiigazolvány-cserével kap­csolatban felvilágosítást a rend­őrkapitányságok, rendőrőrsök, és körzeti megbízottak adnak. 5. A személyi igazolványok kicserélé­se köz- és magánérdek, ezért a rendőri szervek, valamint a lakó- í nyilvántartó könyv vezetők felhívá- | sának saját érdekében mindenki te­gyen eleget. 6. A rendelkezések be nem tartása szabálysértési eljárást vonhat maga után. Szekszárd, 1965. január hó 1. MEGYEI RENDÖRFÖKAPITÁNYSAG VEZETŐJE A Tolna megyei Tanács Kór­háza felvesz 3 vizsgázott fű- | tőt. Jelentkezés a kórház i műszaki irodájában. (11) í Apróhirdetés Szőrtelenítse lábát szőrtelenítő krém­mel. Ajkat, bajuszt, (női) hónaljt j szőrtelenítő porral. Egészségre, bőrre I ártalmatlan. Adagja: 9 Ft. Bőrkemé- nyedés, sarokrepedés, tyúkszemírtó i lakk. Lábizzadás elleni hintőpor. ; Hónaljizzadás elleni púder. Hámlasztó fehérítő szeplőkrém. Halványító fo- ! lyadék. Kakaóvajas fényvédő, púder­krém. Érzékeny száraz bőrre bőrtáp­láló zsíros krém. Ráncos bőrre kakaó- | vajas zsíros krém. Zsíros, mitesszeres," pattanásos tágpórusú arcbőrre arc­szesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz ( Száraz, törékeny, hulló hajra fejbőr­krém. Könnyálló szemöldök, szempilla lakk. Megrendelhetők utánvéttől dr- Rabinek Aladár vegyészmérnöknél Székesfehérvár Piac tér 53« (iá) Tisztítják a magot a tavaszi vetéshez A Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat 32 telepén, szerte az országban nagy lendülettel folyik a vetőmagvak tisztítása, osztályozása, ellenőrzése, csomagolása és szállítása. Tavaszig mintegy másfél millió hold bevetéséhez szükséges takarmány- és ipari növény-, konyhakerti, zöldség- és virágvető­magot szállítanak az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és szaküz­letek részére. A vállalat december közepéig az előirányzott mennyiség 84 százalékát már megtisztította. A magokat kiszállítás előtt a legszigorúbb laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá. Csak a magyar, illetve nemzetközi szabványoknak minden tekintetben megfelelő minőségű, tisztaságú, és csírázóképességű magvak kerülhetnek a zsákokba, amelyeket címkéznek és fémzárolnak. A tisztított vetőmagok legkésőbb január végéig, február elejéig kiszállí­tásra kerülnek, hogy a vetéshez időben rendelkezésre álljanak. (G.) Folyik a laboratóriumi vizsgálat Fémzárolás előtt címkével látják el a zsákokat. Virágmagvak tasakolása automata gépen. (MTI Foto es Fehérvár* Ferenc felvételei.) .

Next

/
Thumbnails
Contents