Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-13 / 292. szám
1 1964. december 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Emberek — indulások Utolsó A Magyarország című iap " egyik mnukatársa hat napot töltött Szekszárdion: ismerkedett a megyeszékhellyel, a város embereivel és amikor elment, azt mondta: Az emberek voltak rá a legnagyobb hatással. A felszabadulás közelgő évfordulójára húsz várost mutat majd be olvasóinak. Ehhez gyűjti az anyagot. Járt a tirpákok földjén, napokat töltött Orosházán, onnét jött Szekszárd- ra és már az eddigi tapasztalatait azzal az örvendetes felfedezéssel összegezi, hogy vidéken sok a lelkes, tehetséges ember. « U úsz évvel ezelőtt a történel■* mi igazságszolgáltatás beteljesedett és a hatalom azoknak a kezébe került, akik addig jó- szerint jogokkal sem rendelkeztek. Ma már két évtized távlatából talán a megbocsátó megértés hangja illeti azokat is, akik az induláskor nyomban eltévedtek és a proletárdiktatúrát úgy értelmezték, hogy csupán csak szerepcsere történt. Tévedtek. Gyakran gondolok rá, hogy erről a tévedésről talán nem is tehetnek. Nálunk a földosztó bizottság tagjai egy volt pékmester elnökletével gyorsan és igen határozottan végezték dolgukat. Nem féltek a rémhírektől, amelyek szerint a németek hamarosan visszajönnek és a földosztó bizottság minden tagja kötelet kap. Ennél még vadabb rémhírek is közszájon forogtak. A földosztó bizottság fittyet hányt mindegyikre. Végezte dolgát, megvalósította falunkban is a szegényparasztság ezeréves álmát — és megtollaso- dott, mármint a bizottság. Maguknak mindenből a legjobbat és a legtöbbet utalták ki és az élet csúfondáros, kaján grimaszaként a földosztó bizottság legtöbb tagja néhány év múlva már a kuláklistán szerepelt. Ez a különös fordulat mutatta meg érdekes módon nálunk először a falunak, hogy a mi rendszerünk erkölcsileg is magasabb rendű. Érdekes viszont, hogy a helyzet ilyetén való alakulása az új gazdákat nem lepte meg. Kárörömmel vették tudomásul és igazságosnak tartották. Az öreg V. A. ment el legtovább. Pedig jól kezdte: a szegénysorú parasztemberek szószólója volt, hosszú ideig. Ám vesztére a felszabaduláskor a változás lényegéből nem értett meg semmit, a fejlődés irányáról halvány fogalma nem volt, és lett belőle 1947-ig oly gőgös basa-1 rosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézetet. Az innen kapott szakértői vélemény szerint Benedek Gábor szappanjában még csak véletlenül sem lehet felfedezni a 23 kilós lúgkőfel- használást. Kiöntötte talán az aljalúggal? Valamennyit bizonyára kiöntött, de annyit amennyit ő állít, aligha. Bérfőzés, vagy közvetlen csere ? — Amit most terhemre rónak, i— vélekedett Benedek Gábor, -— félreértésen és szakmai tájékozatlanságon alapul. Arról van szó, hogy igen sok bérfőzést végeztem, s ezeket most cserének minősítik. Ha a könyveket néznénk, újfent nehéz lenne az eligazodás. Azokban minden a helyén van. Csak a könyvelés logikája ebben az esetben is egyedi és sajátos. Amit ugyanis ott bérfőzésnek látunk, az sok esetben olyan csere volt. amire Benedek Gábor nem fizethetett rá. Tegyük tehát félre a könyvet, s hallgassunk meg inkább élő tanút. Vincze Ferenc döbröközi lakostól 1962 januárjában vett át főzésre zsiradékot. A könyvek szerint az érte járó szappant március elején adta ki. A termelési napló ezt mondja. Az elfogulatlan tanú paraszt, hogy párját kellett keresni. Pocakot eresztett, nagy kajla bajuszt növesztett, béreseket, részaratókat fogadott és szabályosan utánozta pöffeszkedésben, modorban egyaránt a volt nagygazdákat. Meglepődött, fűhöz-fához sza- ladozott, amikor a kuláklistára tették. Hivatkozott a meglévő érdemeire, persze hiába. Ö, a hatalmat úgy értelmezte, hogy a kizsákmányolás marad, csak a kizsákmányolok személye változik. A földosztó bizottság másik tagja kiigényelte magának az egyik Volksbund-vezér kocsmáját, berendezéssel, felszereléssel együtt. Mindezt szabályosan tette. Utána kért és kapott iparengedélyt, s eddig B. úr vizezte a bort, ettől kezdve ő vizezte, ő lett a kocsmá- ros. Rohamosan kezdett gyarapodni, s már nem is tetszett neki, hogy a volt részesarató barátai csak így „te András” szólítják. Az 1950-es évek elején fejeződött be számára is az aranyélet. Nemrég nála jártam: csendes, rendes ember. Szerződést köt évente 80— 100 hízó libára, megtörni azokat és abból él. Magának való lett teljesen, nem jár sehova, pedig vérei, a volt agrárproletárok már rég megbocsátottak neki. C okfélék voltak az indulások. ^ Egyesek pályája az ötvenes években gyorsan felívelt, és gyorsan aláhanyatlott. Néha egyik napról a másikra lett valakiből nagy ember, csinált hős, anélkül, hogy tehetett volna róla. De abban az időben a magyar történelem színpadára léptek azok az emberek is, akikből később megformálódtak az igazi .hősök. Ma. a politikai, a gazdasági és a kulturális élet különböző posztjain találkozhatunk velük. De az ötvenes évek elején rendszerünk a gyermekkorát élte és arra az időszakra úgy is emlékezünk, hogy nem mindig kezeltek bennünket felnőttként. Ez most más lapra tartozik, viszont letagadhatatlan tény, hogy a falvak, a városok legmélyéről, az ötvenes években került felszínre a sok jóeszű, tehetséges ember. Káder. Ez volt a nevünk és ez a megjelölés a mozgalom berkeiben kitüntetésnek számított, azonkívül a káder sokfajta gúny céltáblája volt és jócskán akadtak ebben az országban emberek, akiknek a szemében a káder általában egyenlő volt a semmihez nem értéssel. 1 Túl vagyunk rajta és napjainkviszont azt állítja, hogy a szappant azonnal megkapta, s mindjárt magával is vitte haza. A már említett félrebeszélő könyvek tehát tartalmilag sem felelnek meg a valóságnak. Van egy másik momentum is, ami még jobban bonyolítja a dolgokat. Benedek Gábor 1962-ben ötszáz esetben vett át zsiradékot, bérfőzésre. Ezért, ugyancsak a termelési napló adatai szerint, abban az évben csak 405 esetben adott ki szappant. Kilencvenöt főzető az év végéig nem is jelentkezett járandóságáért. Ez enyhén szólva furcsa, mert nehéz elképzelni. hogy az emberek csak ennyire szeretnék saját tulajdonukat? Kisüzem és nagyüzem vitája Említettük már, hogy Benedek Gábor vegyészmérnök, magas fokon ismeri a szappanfőzés technológiáját, s megfelelő üzleti érzékkel is rendelkezik. Erről győzött meg az a beszélgetés, amelyet nem nagy bizalom közben folytattunk. Úgy érvelt ekkor, ahogy szakember csak érvelhet: — Más a nagyüzem és megint más az enyémhez hasonló, primitív, kezdetleges kóceráj. A pyárban l^Viptoér0« hogy 16 kiló lúgkő felhasználásával előálltában csupán derűs anekdotának számít a sok-sok már talán el is felejtett kádertörténet. Egyet leírnák. Az öreg K. elvtársat, miután felesége országgyűlési képviselő lett, kinevezték az egyik megyei földművesszövetkezeti központba, szakcsoport-szervezőnek. Rendben lett volna minden, ám K. elvtárs úgy döntött, hogy a szakcsoportok szervezése helyett a földművesszövetkezetekben le fogja leplezni az osztályellenességet. Tehetséget is érzett ehhez és főleg a gazdasági kártevőkre óhajtotta specializálni magát. Az egyik fmsz-ben átnézte a könyvelést. Mondani sem kell, a számvitelhez semmit nem értett. Szemet szúrt néki, hogy van két felirat. így: tartozik, követel. Ezeket átböngészve megállapította, baj van, mert sokkal nagyobb összeg szerepel a tartozik oldalon, mint a követel oldalon. A főkönyvelőt habozás nélkül felfüggesztette, feje tetejére állította az egész irodát. Nagy futkosás és ijedelem támadt, mert K. elvtárs mégiscsak a megyétől jött. A dolognak az lett, a vége, hogy beszélni kellett a képviselő asszonnyal, K. elvtárs feleségével. A családon belüli fejlemények részletei ismeretlenek, de otthon K. elvtárs feltehetően megkapta a magáét, mert attól kezdve az osztályellenség leleplezését mellőzte. Különben végtelenül jószívű ember, feleségétől nagyon tart, s két év óta hivatalsegéd annál a vállalatnál, ahol az egykori főkönyvelő igazgató, * A ro$ta persze működött • megállás nélkül, de az igazi értékek, a tehetségek nem hul- l£>tÍ3^vki''-jt'ajta,' .:At yolt-'M^er^. döntő:többs'ége győ’z&.'az^mamot, lépést tudott tartani a követelményekkel. S a jelent ábrázolni akaró tudósító, aki itt Szekszár- don járva a város politikai, gazdasági, kulturális vezetőivel beszélgetett, örvendezve tapasztalta, hogy a volt káderek mindegyike művelt, értelmiségi fellépésű és megjelenésű ember, rendszerint diplomával a zsebben. Külön regény lehetne, hogy egyik-egyik miként kezdte. Mindenesetre valahol itt ezen a ponton látjuk megvalósulni a minőségi változást. SZEKULITY PÉTER nak 100 kiló szappant. Én azonban felszereléseim elavultsága és kisüzemi volta miatt képtelen vagyok erre, s ezt a vizsgálatok során figyelembe se vették. Úgy hangzik ez, mintha igaz lenne. De jó a tévedéseket eloszlatni. A vizsgálatot végző szervek alaposan tisztázták a körülményeket. Egy szakvéleményről már szóltunk, most beszéljünk egy tapasztalatról. A Szekszárdi Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat szappanfőző részlege hasonló feltételek között állítja elő a szappant, mint Benedek Gábor. A módszerek itt is régiek és a nyersanyag is nagyon vegyes. Ráadásul a főzőknek nincsen vegyészmérnöki képesítésük. Nem sütik ki az alapanyagot, mégis, 100 kiló szappan előállításához alig több mint 14 kiló marónátront használnak fel. Minőségben pedig ugyanazt gdják, mint Benedek Gábor. Nos, tehát ha semmi más bizonyíték nem • lenne, csak ez az egy, ez is elég volna. Meggyőzne arról, hogy j nem a szappanfőzés technológiá-' jának kidolgozatlansága, vagy a J kisipari módszerek elavultsága a hibás, hanem a szóbanforgó kisiparos véleménye az adózásról, arról az adómorálról, amihez a 1 legtöbb ember próbál igazodni. Sz. I. I simítások Kívülről már szép képet mutat a Wossinszky Mór utcai bérház Szekszárdon. Bent azonban még javában folyik a munka. Dolgoznak a szerelők, a parkettázók, villanyszerelők, asztalosok. Egyre inkább kialakul a korszerű elrendezésű bérház minden lakása. Az utolsó simítások ezek, s az átadás határideje nem kis részben azon múlik, hogyan, milyen ütemben és minőségben végzik el ezeket a munkákat. Képünkön Futó József és Arany János ipari tanulok szerelik a vízvezetéket. (Síi,ß sbdágt.po-vrj r A parkettázókat találtuk legnagyobb elfoglaltságban. Közülük majdnem minden lakásban dolgozott valaki. Gresa János parkettás az egyik kis szobát vette munka alá. Amikor elköszöntünk tőle már csak a szélezés hiányzott, s néhány négyzetcenti- méternyi terület a cserépkályha körül. — Fényképezzenek csak nyugodtan bennünket nem zavarnak — mondták a szobafestők, akik munka helyett ultizással töltötték az órákat. Nem az elsőt, hanem sorrendben már a negyedik munkanapot. Amikor arra kértünk választ, miért nem festenek inkább, szinte egyszerre válaszolták: nincs mit, nincs fal. Hihető, hogy valamivel jobb szervezés segítségével el lehetne érni, hogy nyolc szakember a drága időt munkával töltse. Ez azonban már nem rajtuk, hanem az építkezés vezetőségén múlik.
