Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-06 / 286. szám
8 1964. december 6. TOLVA MEGTET NEPŰJSAG i 4 4 4 4 4 4 4 4 4 í 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 \ 4 4 4 4 4 A 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 A manchesteri egyetemen egy szópárbaj tanúja voltam. Férfiak és nők vitatkoztak. John Coen professzor azt mondta nekem: „Látja, Johannes Hári, minden kísérlet hiábavaló. A nők percenkint 80, a férfiak pedig 50 szót képesek kimondani. Százhúsz másodperc alatt hasonló eltérések tapasztalhatók. A nők ennyi idő alatt 214. a férfiak pedig 152 szót képesek kimondani.” — És milyen következtetésre jutott a professzor úr? A professzor megvakarta kopasz fejét. — Ebből is látszik, hogy a nők többet foglalkoznak a gyerekekkel — mondotta — gyorsan kell válaszolniok a kicsinyek szapora kérdéseire. Ezt a következtetést vonta le ő, a következőt pedig én. 1. Reménytelen a vita a férj és a feleség között, mert ha a férj tovább is beszél, mint az asszony, akkor is a feleségé az utolsó szó. 2. Értekezleteken a felszólalási időt rövidíteni kellene a nőknél, és hosszabbítani a férfiaknál, mert ha a nők is olyan hosszan beszélnek mint a férfiak, akkor a felszólalás terüle- én is elveszítjük az egyenjogúságunkat. És most figyeljen ide! Hallottam, hogy egy országból egy másikba szállítottak 5000 sündisznót. A sündisznókat azért vásárolta az illető ország, hogy ezekkel irtassa ki a káros rovarölőit. Ez eddig rendben is lenne. A sündisznókat szaporítani szerették volna. És ehhez ugye elengedhetetlenül szükséges a nemek megállapítása, összefogdosták az ötezer sündisznót, hogy szortírozzák őket. De ebből semmi sem lett. Pedig híres tudósokat is hívtak. Hosszú töprengés után a tudósok a következő megállapodásra jutottak: „Azt, hogy melyik siindisznó a nőstény és melyik a hím, azt csak a hím sündisznó tudja megállapítani!” Korszakalkotó felfedezés! Csak egy szépséghibája van. Utánam jöttek rá. Én ugyanis nemrég Londonban jártam. Itt a fiatalok egy része hosszú hajat hord. Ez a divat Londonban, Hogy melyik a fiú és melyik a lány? Azt csak a fiúk tudják megállapítani! Feltéve, ha nem tévednek. Erről jut eszembe, hogy Svédországban kiment a divatból az egyrészes fürdőruha. Ehelyett a. legnagyobb divat most a kétrészes fürdőruha. Élénk színűek, elegánsak, férfi szemet vonzók. A fürdőruhát nem varrják, nem ragasztják, nem forrasztják, hanem közvetlenül a bőrre festik. Megtehetik. Jó a festékük! Próbálnák magukra pingáltatni a fürdőruhát a magyar nők, azt hiszem, gyorsan lemállana, leázna, lecsúszna róluk. Bizony, bizony magyar lányok, irigy dhelitek a svéd lányokat a kitűnő festékért! Ismeri Auguszta Frahlt? Én is a napokban ismerkedtem meg vele Baden-Badenben. Éppen 109. születésnapját ünnepelte. Az ünnepség 85 éves leánya lakásán volt. Az anya is, a leánya is özvegyek. Megkérdeztem a Matuzsálem asszonytól: — Mióta özvegy? — Hetvenhét éve! — válaszolta. 1 Ez igen! A hűség mintaképe! Az özvegyi fátylát már a molyok is kirágták, de az ő hűségét még az idő sem tudta kikezdeni. Gondoltam megírom az esetet. Talán egyszer zarándokhellyé válik Baden-Baden, ahova a.z özvegy asszonyok hűséget járnak tanulni és nem lesz meglepetés, ha köztük magyarokat is találunk, feltéve, ha addig férjhez nem mennek. A molyokról jutnak eszembe a Fülöp-szigeten éldegélő egerek. Itt is van belőlük bőven. Itt is széles körű harcot indítottak ellenük. Az állami tisztviselők itt nem beszélnek arról, hogy igy, meg úgy kell irtani őket, hanem cselekszenek. Ugyanis kötelezték őket, hogy havonta öt döglött egeret mutassanak be a főnöküknek. Hiába kutattam utána, azt nem sikerült megállapítani, hogy a főnökök kinek mutatják be a döglött egereket, Ez rejtély. Ezt nálunk otthon sem . lehetne megfejteni. És még valami. Elgondolkodtam: mi lenne, ha nálunk is be kellene mutatni mondjuk tíz döglött egeret hetenként? Biztos vagyok benne, hogy néhány héten belül már csak feketén, pult alól lehetne egeret kapni és végül a népi ellenőrzésnek kellene fellépni az egérűzérek ellen. Viszont nem lenne egér. És ez is valamil Olaszországban barangoltam, néhány napig. Eljutottam Alberone falucskába is. Mutattak nekem itt egy tyúkot. Csodálatos tyúk ez. Zöld tojást tojik. Mondtam is: emberek, messze van még a húsvét, nálunk csak olyankor szoktak tojást festeni, mire megnyugtattak: ez nem festett, hanem ori- ginál zölden tojt tojás. Tehát szó sincs tojásfestésről. Ez a tyúk annak ellenére, hogy ugyanazt a takarmányt kapja, mint a többi minden nap két tojást tojik és méghozzá zöldet. A- olasz tudósok most tzzal kísérleteznek, hogyan lehetne ezzel a tyúkkal nemzeti színű tojást tojatni. Ha sikerül — nemzeti tyúkká avatnák. Milyen jó lenne a tyúknak! Nem lenne szabad megenni! Nekünk is volt egy ilyen tyúkunk. Csakhogy ez a nemzeti tyúk aranytojást tojt volna, ha időközben el nem viszi a vész. Milyen jó, hogy elpusztult. Ezzel zárom soraimat Tisztelettel: Piaci árn Szombat délelőtt. A piacon hosszú sorokban idős, fiatal, hallgatag és hangos eladók kínálják töméntelen eladnivalójukat. Nagy láda almák, csirkék, hízott libák és kacsák várják vevőiket, rengeteg bab, sütőtök és savanyúság társaságában. A bágyadt nap még biztatóan mosolyog a szín-. tén eladó őszirózsákra, és csillogva törik meg a nyár melegéi összegyűjtő paprikafüzéreken. Gyors vásárok váltakoznak, hangos alkudozásokkal. Piaci hangulat... • A bejáratnál görnyedt vállú, mártírképű férfi hirdeti portékáját, a piaci árusok jellegzetes tónusában: „Valoódi fekete, tükörfényes vaspor, tükörfényes..., fekete..., fényes..fekete...”. Vásárlója kevés akad, de mondja, mondja fáradhatatlanul. Nyakba- akasztott „üzlete” egy kiérdemesült gyümölcsláda. Az istenbe’ lehet ebből megélni?! • A bejárattól jobbra egy ötvös kisiparos ízléses árúi mellett a megyében márkává vált Börcsök- bicskák várják vásárlóikat. Szemben kiterjedtebb sátor szerényte- lenkedik, a búcsúi bazárok szemkápráztató tarkaságával. Van itt minden. Similabda, hajtű, bicska, igazolványtok és zsebtükrök, hátlapjukon sportegyesületek aranylábú fiúival. — Mit parancsol uraságod? — reccsen rám a vevőt szimatoló főnök. Uraságom ugyan semmit nem parancsol, de ezt restelli bevallani. Egyébként is — gondolom —, megtréfálom. — Szeretnék — mondom — egy ilyen tükröt, hátlapján a Szekszárdi Petőfi csapatával. A főnök fölényes és jól informált. — Ugyan, uram, egy kieső vidéki csapatról? — Felesége még megtoldja: csak oesti csapatokról van. Üzletet tehát nem kötünk. De még megnézem a pult fölött függő nyakláncokat. Nem akármilyenek. Foglalat van rajtuk, fényképnek. Bárki — akinek úgy tetszik —, belehelyezheti a kedves képét. Bár fényképpel is el vannak látva. Az egyik cizellált képkeretből részvétlen tekintetű Krisztus nézi rosszallóan a földi kufárkodást. Balján és jobbján (a kereskedői leleményt dicsérő modem szentháromság), Albert Flóri és a mélyen dekoltált, égő szemű Lollobrigida. Kinek, mi kell?. ., kimérés, szintén szépszámú érdeklődővel. A kiszolgálás folyamatos. A várakozók — bizonyára puszta unaloműzésből — a napjainkban oly népszerű „Ki mit tud?”-játékok egy sajátos változatát játsszák. Azt találgatják — egészen közvetlen hangon, hogy ki jött előbb? A játékban aktívan és sokan részt vesznek. Főleg nők... — .. .Azt próbálná csak meg, hogy én elém állna be. Majd én megmondanám neki. Hiszen amikor én ideálltam, akkor ő még... — mondja elismerést váróan egy hasonló közszereplésekhez már láthatóan hozzászokott résztvevő. A játék élességéből még az sem vesz el semmit, hogy teljesen öncélúnak látszik. A fogasokon van még sertés- és bőven marhahús, a pulton pedig pucér baromfiak garmadája magaslik. A derűs képű hentej- és játékmester, amikor únja már a szöveget, egy marhafelsál szeletelése közben joviális mosollyal inti türelemre a türel metlen ked őket. * A bejárattal szemben fehérköpenyes szépasszony ínycsiklandó illatú lacipecsenyével várja éhes vendégeit. Nem várja hiába. Sokan várakoznak, vannak akik 6—8 szeletet is vesznek és becsomagolva hazaviszik. Akik helyben fogyasztanak, azokat soron kívül kiszolgálják. Magam is a helybenfogyasztókhoz csatlakozom. Helyben, de hol? A bejárat mellett van ugyan egy rácsos alkalmatosság, de rendeltetését illetően nehéz dönteni. Asztalnak alacsony, padnak magas. Egyébként foglalt is, és akik elfoglalták, láthatóan az utóbbi mellett döntöttek. Lábukat lógázva, derűs képű cigány- gyerekek ülik végig, számszerint heten. A jövő-menők mosolyogva nézegetik őket, hogy ilyen , szépen összejöttek. Panaszt, hogy valamit elemeitek volna, nem hallani rájuk. Ittlétük mégis elgondolkoztató. Délelőtt tíz óra van és közülük legalább öt iskolaköteles. Problémáikkal az arra illetékes szervek sokat foglalkoznak, sokat foglalkozik a sajtó is. De az írott szónak csak akkor van hatása, ha eljut azokhoz, akikről vagy akikhez szól. ök azonban még nem tartoznak az újságolvasók táborához, így vajmi kevés a remény arra, hogy a velük foglalkozó; akár legkitűnőbb újságcikk is* valamit is változtatna világ- és életszemléletükön. A piaci nyüzsgés „csínytevésre” ingerlő forgataga nem a legmegfelelőbb környezet ahhoz, hogy azzá nevelődjenek ezek a gyerekek, amivé szeretnénk. Sokat kell még tenni értük. Tragikus lenne, ha ez az életformájában ma is több évszázados örökséget cipelő — számában sem jelentéktelen — népcsoport, ősei szellemi igénytelenségében termelődne újjá. • Halboltunkban hallatlan halbőség van. Akváriumában lomha mozgású, testes pontyok pipálnak — jövendő halászlék még élő kellékei. A kiszolgálás folyamatos, így a vásárlók sem szaporodnak egymást taposó, tömeggé; Az említett bőség azonban csak mennyiségi, a választékra még nem vonatkozik. A mérlegre jóformán csak pontyok kerülnek; Elégedjünk azonban meg a máris lemérhető nem kis fejlődéssel, és ne élcelődjünk oktalanul, a még meglévő hiányosságokon. Ne élcelődjünk az üveg falitáblán sem, amely hivakodó felsorolásban tudatja a vásárlókkal, hogy menynyibe kerül a sügér, compó, csuka kilogrammja. Nézzük úgy ezt az ártáblázatot, mint a jövő választékbőségének biztató ígéretét, és így már van valami előremutató ebben a dekoratív felsorolásban; • A piaci nyüzsgés mintha mérséklődött volna. Az eladók — máu akiknek sikerült a vásár — egymásba rakják a kiürült kosarakat. Egy vikszoltcsizmás hasz- náltcipőárus is eltakarítja eladatlan — ahogy látom, szinte eladhatatlan — portékáját. Köztük! egy-két pár egészen antik darabot, amelyek még így, az alkalomhoz kikenve, is olyan avíttak; hogy nem találtak magúkhoz méltó kispénzű vásárlóra. A bejárónál már a kifelé törtetők vannak többségben. Be-; vásárló háziasszonyok, telt kosai rakat és degeszre tömött sportszatyrokat cipelnek. Hátát a falJ nak vetve, még mindig ott áll ä vasporárus. Szemeit az égró emelve, úgy mondja monoton szövegét, mintha valami pogány) imát mormolna: „Valoódi, fekete^ tükörfényes vaspor, fényes..^ fekete. fényest?-; fekete, EGER JÖZSEI? . Távolabb, egy kis asztalkán különböző nagyságú késeket árul készítőjük. Minőségüket — ahogy az ilyen helyen szokás —, nem szűnik dicsérni. Mondja, hogy acéljuk a lehető legjobb díszkardból készül. Érvelése csak részben nyugtatja meg az érdeklődőket, egyik kétkedő meg is jegyzi: — Ugyan már, honnan szereznének ennyi díszkardot? — A válasz, amit többen várunk érdeklődve, nem is várat magára, zord és megdöbbentő: — Elszed- i ü k a csendőröktől. * A csarnokkal szemben lévő oldalon. nagy, tarka sátorban sok hasznos és ízléses ruházati cikk mellett rikító falvédők vonják magukra a tekintetet. Fejlődött a giccsipar is. A hajdani falvédőkön olvasható népi, vagy népies, de kedvesen primitív feliratokat bárgyú slágerszövegek váltották fel. „Valaki vár, ha hazamész" — hirdeti az egyik, melyiken egy egyensúlyát vesztett apa rohan kretén családjához. A másikon szénaboglya, színes felhők, és kis ház, kéményén egy dögkeselyű torz karikatúrájával, amelyet — vélhetően — gólyának szándékolt, hiányos hozzáértésű alkotója. A nagy sátor mellett, szürkére festett kis deszkabódéban — a konkurrencia —, a Népbolt Vállalat szerény kollekciója. ♦ A vásárcsarnok földszintje majdhogynem tömve van. A MÉK árudája előtt rendezett sorban, bevásárló háziasszonyok topog-1 nak fázósan. Mellettük a húsjBöngészés a sorok között
