Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-30 / 304. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1915. áecemtier 3(K TOLNA MEGVtip NETUJSAB A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAnACS LAPJA Világszerte ítéletidő Anglia nyugati részét sújtotta leginkább a téli időjárás, sok­helyütt megszakadt az áramszol­gáltatás, s a lakásokban így sem világítani, sem fűteni nem tud­tak. A délnyugat-angliai Devon­ban a hadsereget hívták segítsé­gül a kétméteres hó által elte­metett gépkocsik felkutatására. Franciaország területén a hava­zás zavarokat okozott a vasúti és az országúti közlekedésben. Észak-Olaszországban Milánót, Torinót és Velencét hótakaró bo­rítja, az olasz Riviérán eső esett, Rómát viharos jégeső sújtotta. A nyugat-németországi Hessen és Észak-Raj na-Vesztfália tarto­mányokban a hőmérséklet mínusz 20 fokig süllyedt. Észak-Svédor- szágban a hőmérséklet mínusz 25 fok volt. Jugoszláviában szintén hóviha­rok voltak. Montenegróban a hó­fúvás megállásra kényszerített öt autóbuszt, az utasoknak maguk­nak kellett utat ásniok a hóban, hogy egy hegyi kunyhóhoz jussa­nak, ahol bevárhatták a segítsé­get. Boszniában két vonat rekedt meg a hóban. I Bolíviában a La Paztól 240 ki­lométernyire délre fekvő Oruro városra hétfőn nagy eső zúdult, a víz több mint 20 házat meg­rongált. Az elemi csapás 16 halá­los és 50 sebesült áldozatot köve­telt, többen eltűntek. Argentína középső részében va­sárnap 100 kilométer óránkénti sebességű forgószél rombolt, amely két személy halálát okozta és jelentős anyagi károkat idézett elő. Indiában 18 év óta nem volt olyan kemény tél. mint az idén. Az ország északi részében két napig esett a hó. Uj-Delhiben 20 személy az utcán alva megfagyott. Madrasz indiai állam belügy­minisztere a Ceylon és India kö­zött a múlt héten végigsöpört forgószél pusztításairól szólva közölte, hogy a Panuskodi-szige- ten egy indiai halászfalunak mind a 300 lakosa elpusztult, az első hírek szerint a halálos áldozatok száma Dél-Indiában 500 és Cey- lon-szigetén 350 volt, azóta sajtó­jelentések arról számolnak be, hogy India déli partjain 1500 cey­loni holttestét vetette ki a tenger. A vihar még egyéb katasztrófákat is okozott: mintegy ötven ceyloni a szemébe fröcskölő sós víztől megvakult és a csaknem ezer el­tűnt halász özvegyei közül soknak elméje megzavarodott. és sárt Lemaradt utasok pénstárak Újabb panaszok a szekszárdi vasútállomás ellen A szekszárdi vasútállomás jegy­kiadásánál sokat ostorozott ideg­tépő tumultus úgy látszik idültté vált. Kedd hajnalban is hosszú sorban álltak az utasok az egyet­len nyitva levő pénztár előtt. A pesti személyvonatra, szerencsére még sikerült feljutni, mert a szerelvényt később indították, a Bátaszékre menő vonatról azon­ban többen lemaradtak. — Váró vonat nincs, csak váró utas! — jelentette ki a forgalmis-j ta Stolczenbach Kálmánnak, a bátaszéki népbolt dolgozójának reklamálására. Pedig ő idejében, az indulás előtt 25 perccel oda- állt a jegyért várakozók sorába. Németh Károly, a decsi mester­séges megtermékenyítő állomás dolgozója is még az öt órai ha­rangozáskor kijött az állomásra, s hasonlóan maradt le az 5.35 óra­kor induló vonatról Angyal Fe­renc bajai ipari tanuló is. Az ilyen jegyváltás tortúrájá­nak kitett utasoknak csupán az a megjegyzésük: — Ha váró vonat nincs, váró pénztár legyen! Az ügyész életfogytiglani fegyház­büntetést javasolt Krumey és Hunsche ellen Frankfurt (MTI). Hermann len életfogytiglani fegyházbünte- Krumey és Otto Hunsche, Eich- tést javasolt a főállamügyész a maim két budapesti cinkosa el-. Frankfurtban folyó perben. A vád képviselői, dr. Hans Gross­•■■■■ii mm ■■■■■ ■■ mill 111 llllll II Hill KÉP SZÖVEG NÉLKÜL.. mann főállamügyész és Kari Wag­ner ügyész vádbeszédeikben hang­súlyozták: a tárgyaláson bebizo­nyosodott, hogy Krumey és Huo- sche bűnös legalább 300 000 ember aljas indító okból elkövetett ke­gyetlen és álnok módon való meggyilkolásáért. Mind Krumey. mind Hunsche tudták, hogy a deportáltakra Auschwitzben a gázhalál vár, vagy pedig ember­telen körülmények között végzett kényszermunka közben pusztul­nak el. Wagner ügyész szerint a 437 000 magyar deportált közül legfeljebb tíz százalék maradt életben. Hunschét még külön felelősség terheli a kistarcsai táborból el­hurcolt 600 ember haláláért. Eb­ben az esetben Hunsche különö­sen álnok módon járt el, mert megakadályozta, hogy a budapesti zsidótanács képviselői idejében közbeléphessenek a kistarcsai foglyok deportálása ellen Horthy kormányzónál, aki július elején megtiltotta a további deportálá­sokat. Négy hónap ittas vezetésért Ittasan motorozott Hamvasi Jó­zsef bátyai lakos, ezért a paksi járásbíróság négyhónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Meg kell fi­zetnie ezenkívül — tudósítónk ér­tesítése szerint — közel 300 fo­rint bűnügyi költséget is. Hamvasi ez év augusztus 14-én motorjával a 6-os úton Dunaföld- vár közelében járt. Előzőleg azon ban Dunaújvárosban a súlyos al­koholos befolyásoltság határáig „feltankolt” az italboltban. Jogo­sítvánnyal nem rendelkezett. Amikor a földvári körforgóhoz közeledett meglátta, hogy a rend­őrök ellenőrzik a járműveket, meg akart fordulni, hogy kicsúsz- szon az ellenőrzés alól. Nem si­került, belement az árokba. így került a bíróság elé. _________________(h—e.) Ké meket, diverzánsokat tettek ártalmatlanná Indonéziában Djakarta (TASZSZ). Az indonéz állambiztonsági szervek leleplez­tek és felszámoltak egy földalatti kuomintangista szervezetet Maka- sar városában, Dél-Celebes köz- igazgatási központjában. Mint az Antara hírügynökség jelenti, ez a messze elágazó kém­hálózat felforgató és szabotázs akciókra készült Indonéziában. A szervezet, amelynek hat vezető­jét letartóztatták, még 1925-ben teremtette meg a kapcsolatokat a kuomintangista klikkel és „ko­moly károkat okozott az indonéz nép harcában”. A szervezet főhadiszállásán le­foglalt titkos okmányokból ki­tűnik, hogy a szervezetnek körül­belül háromezer tagja volt, a ta­gok Zöme kínai származású. Poli­tikai és gazdasági jellegű kém- értesüléseiket szereztek és juttattak külföldre, ópiummal és más ká­bítószerekkel csempészkereskedel­met űztek. A nyomozás befejezése után a letartóztatott személyeket bíróság elé állítják; A TELEVÍZIÓ MŰSORA: I 9.30: Iskola-tv. Földrajz. 10.00: Tv- híradó. (Ism.) 10.10: Filmmozaik. 11.10: Selyemlétra. Olasz vígoperafilm. (Ism.) 17.23: Hírek. 17.30: A Magyar Hirdető műsora. 17.40: A nyelvész válaszol. 18.05: Vallomások. 18.55: Esti mese. 19.05: Közvetítés a Nemzeti Színház­ból. Darvas József: Részeg eső. Drá­ma 2 részben. 21.30: Beszélgetés az olasz filmnapokra hazánkba érkezett küldöttségek tagjaival. 22.05: Tv- hiradó. CIGARETTASZÜNET 1984. december 30., szerda. A Nap kél 7.32 órakor, nyugszik 16.01 órakor. A Hold kél 4.16 órakor, nyugszik 13.43 órakor. Névnap: Dávid. 20 éve. 1944. december 30- án halt meg Romain Rol­land, francia költő, iró, tör­ténetíró és esztétikus, év­tizedekig I ,,Európa lel- j Romai*, Rolland kiismerete", a béke messze- hangzó szavú élharcosa. Fő- ' műve a tízkötetes „Jean Christophe" j című regénye. Beethoven életéből me- j rített vonásokkal egy nagy zeneköltő életútját rajzolja meg. Michelangelo- ról, Beethovenről, Tolsztojról irt ta- , nulmányai a világirodalom maradan- i dó és értékes alkotásai. * 20 éve, 1944. december 30-án felsza­badult Karancskeszi, Karancsság, Endrefalva, Do lány (ma Bencurfalva). j — 500—500 forint pénzbüntetés­re ítélte a bonyhádi járásbíróság Papp Lajosné és Szabó Éva má­zai lakosokat, mert 1964 augusz­tusában és szeptemberben több alkalommal kukoricát loptak Dó­zsa Mihály mázai lakos földjéről. A kártérítési igényt polgári perre utasította a bíróság. — Hivatalos személy elleni erő­szak bűntettében mondotta ki bű­nösnek a paksi járásbíróság Sztojka Katalin és Nyári Jánosné Bölcske kenderföldi lakosokat. A helybeli postást munkájában aka­dályozó és sértő Sztojka Katalint 3 hónapi, Nyári Jánosnét 2 hó­napi szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Nyáriné esetében az íté­let végrehajtásiát 3 évi próbaidőre felfüggesztették. — Már a jövő évi konzerves- üvegeket szállítják. — A paksi konzervgyárba megkezdték a jö­vő évi termeléshez szükséges kon- zerves üvegek szállítását. Napon­ta 2—3 vagon üveg érkezik a gyárba. — Gyors ütemben építi Ár­mány György kőművesbrigádja a szekszárdi I/A jelű huszonnégy- lakásos bérházat. A lakóépületet akalmassá tették a téli munkára is. Rövidesen átadják a Mayer-rét legújabb bérházát a lakóknak. laras Várható időjánás szerda estig: lassan felszakadozó felhőzet, nyu­gaton többfelé havazás. A nyu­gati országrészben az utakon sí­kosság. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő szél. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában mí­nusz 2, plusz 2 fok között. — Megkezdték a fadd—dombori horgásztelep telkeinek árusítását. A tolnai OTP-flók a napokban értesítette az érdekelteket, hogy a jövő év első napjaiban a vá­sárlások megkezdődnek. így le­hetőség nyílik a kora tavaszi épí­téskezdésre is. — Tehénprogramnak nevezik a Dalmandi Állami Gazdaságban azt a tervet, amelynek segítségé­vel korszerűsítik a szarvasmarha­tenyésztést. A körülbelül 20 mil­lió forintos nagyságrendű terv végrehajtásához már hozzákezd- tek, s 1966—67-re fejezik be, A JÁNOS VITÉZ 500. ELŐADÁSA Az Állami Déryné Színház fel­újította Heltai—Kacsóh: János vitézének bemutatását, amely né­hány éve nagy sikerrel szerepelt falujáró műsorában. A Petőfi el­beszélő költeményéből készült népszerű dalj.#ték öts*ázadik elő­adását tartotta meg kedden este Nagydorogon a Déryné Színház: A főszerepeket Ribár Éva, Ju­hász Tibor, Szántó Margit. Hetés György. Mátyás Emmi és Bede Csaba alakították Csongrádi Má­ria rendezésében. A színház ze­nekarát Orbán Leó vezényelte. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér l. Telefon: 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi osrahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069.

Next

/
Thumbnails
Contents