Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-29 / 303. szám

lö&i. december 29. Tfir'jA mceTR mptiwo 3 Vasárnap is dolgoztak a dalmandi „vetőmaggyárban” A Dalmandi Állami Gazdaság hibridkukorica-üzemében a két napos pihenő után. vasárnap haj­nali 6 órától kezdve újra folytat­ták a munkát. A korszerű üzem­ben ugyanis, a bővebb termés következtében még ebben az év­ben a tervezett 520 helyett 800 vagon fajta- és hibridkukorica­vetőmagot kell feldolgozni több mint felerészben kivitelre, vala- rhiint a hazai termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok ellátá­sára. Ezért a kukorica letörése óta vasárnapokon is három mű­szakban dolgoznak, s eddig 700 i vagonnyi vetőmagot készítettek j elő. 1 Az üzemben gépekkel morzsol­ják, tisztítják, csávázzák, szárít­ják, válogatják és zsákokban fém­zárolják a külföldi megrendelé­sekre Tolna megyében elszaporí­tott lengyel, továbbá kelet- és nyugatnémet kukoricafajiákat is. Az óév utolsó vasárnapján hétfő hajnalig egyfolytában mintegy tízezer hold bevetésére elegendő, mintegy ezer-ezerkétszáz mázsa MV 5-ös hibridvetőmagot készí­tett elő szállításra az üzem 150 dolgozója. Hétfőn 2700 mázsa ve- tőmagszállíimányt indítottak el Ausztriába. Áttolón túlszárnyalták a bikali csodát A Tolna—Baranya megyei Hal­gazdaság határidő előtt 105 száza­lékra túlteljesítette az évi tervét. 1 Több mint egymillió-negyven-. háromezer kilogramm halat le­halászott. amelyből negyven va- I gonnyit külföldre — ebből 28 va­gonnal az NSZK-ba — szállított vagy szállít. Bár az előző évi zord tél meg- gyérítette a halállományt, az óesztendőt mégis kitűnő ered­ménnyel zárja a Tolna, Baranya és Somogy megyékre kiterjedő halgazdaság: az at tali, az inámi, a szenbiváni összesen több száz holdas tavaiban például a napok­ban a sajtóban közölt bikali cso­dálatos ereményt is felülmúló 13, és fél mázsás „haltermósük” volt holdanként az idén, sőt a 72 hol­das fürgedi halastavukból 10—17 mázsányit fogtak kj egy-egy hold­ról. A szinte hihetetlennek látszó eredményt annak is köszönhetik, hogy Attalán az idén korszerű mesterséges halkeltetőt helyeztek üzembe, amelyből 9 millió — közte mintegy 90 ezer 18 dekás súlyú — ivadékot helyezhettek ki a tavakba. A gazdaság teleltetéiból a télen is állandóan szállítják a halat bel- és külföldre; hétfőn 60 mázsa harcsát küldtek Nyugat-Német- országba. kedden pedig Csehszlo­vákiába indítanak újabb szállít­mányt. Jutalom a legjobb mozilátogató iskoláknak A megyei Moziüzemi Vállalat kedvező lehetőségeket teremtett az iskoláskorú gyermekek mozi- látogatáséra. A gyerekek többnyi­re az iskola szervezésében nézik meg azokat a filmeket, amelyek főként az irodalmi és művészeti vonatkozású tananyagok elsajátí­tásához nyújthatnak segítséget. Az 1,50 forintos kedvezményes hely­ár, igen sok iskolást vonz a film­színházakba, de legalább ennyire népszerű a bérleti rendszer. A szervezett előadások és az egyéni moziba járás eredményeként az elmúlt tanévben több mint száz­ezerrel növekedett azoknak a gye­rekeknek a száma, akik részt vettek a filmvetítéseken, össze­' sen 338 662 iskolás volt moziban 1963. szeptember és 1964. június ! 15 között Tolna megyében, s egy- egy tanulóra 8 előadás jut. I A fentieknél azonban sokkal magasabb eredményt értek el Ta­másiban, ahol a megnézett elő­adások száma egy gyermekre 16, Kétyen, ahol az iskolások 5717 if­júsági jegyet vásároltak az elmúlt tanév során. A Moziüzemi Vállalat a közel­múltban megjutalmazta azokat az iskolákat, ahonnan a legtöbb ta­nuló volt ifjúsági előadáson. A ta­mási iskola 3000 forint, a kétyi 2000, a mucsfai iskola pedig 1000 forint értékű tárgyjutalmat ka­pott. Ma húsz éve: És újra élt a vasút MODERN NÉPVÁNDORLÁS. Nyakig sáros emberek, szétlőtt teherkocsik az útszélen, vándorló, a front előtt kétségbeesve ván- szorgó telepesek. Német tankvo­nat. Fejetlenség az állomáson. Zűrzavar az országúton. A for­galomirányítók kiabálnak és meg­jelenik az égen három Rata. Le­csapnak az állomásra, mint héja a csibékre. Géppuskáik golyói vé­gigpásztáznak a vagonsorokon, fél perc alatt elnéptelenedik az ál­lomás. A fűtőház tetejére állított német villámgéppuska kelepelni kezd, azután a Ráták megfordul­nak, Pécs felé tűnnek el, s a zűr­zavar, a káosz még nagyobb az állomáson. November 25-e volt. Huszonha­todikén egy kétfedelű PO—2-es (varrógép) hajnalban kosámyi apró aknát szórt az állomásra. Azután eltűnt ez a gép is, a né­metek páncéltörőket állítottak a szekcsői útra, az állomáson el­indították az utolsó menekítő vo­natot Lepsény felé. 328-as gép vitte a vonatot. Ezen a vonat­szakaszon még soha nem közleke­dett ilyen nagy gép, most vitte a nyugatra menekülőket, pánik­ba esett családokat Pécsről, Szentlőrincről, Abaligetről, és Dombóvárról. Dombóvárról csak egy vasutas ült fel a menekítő vo­natra családjával és-húszkilós csomagjával együtt. Egy sváb ko­csirendező volt. Huszonnyolcadikén felrobban­tották a hidakat. Ezen a napon valamennyi váltót aláaknázták. Fondorlatos módon rakták be a váltónyelvek, szerkezetek közé a sárga dinamdrtrudakat. a fényes, bádogdobozba préselt TRI—2-t. Huszonkilencedikén egy fél sza­kasz beásta magát a fűtőház mel­lé, az állomáson összeállították a Rába típusú autómozdony szerel­vényét, indulásra előkészítették, hogy majd ezzel tudjanak elillan­ni, ha szorul a hurok» s utolérjék még a Lepsény felé vonuló né­met csapatot. Hazatértek a vasutasok a közeli állomásokról, kidobták a mozdo­nyokból a tüzet, és otthagyták a vonatot a pálya közepén. Azután jött olyan hír is, hogy kénvszerí- tették a vonat vitelére a moz­donyvezetőt. Már valahol Wie­nerneustadt alatt járt a dombóvá­ri mozdony — dombóvári sze­mélyzettel. NOVEMBER 30-ÄN az állomás azt példázza: hogyan működhet együtt a szülő és a parancsnok azért, hogy közösen kialakítsák azt az embertípust, amelyik egy­formán megfelel minden igény­nek. Taps jelzi a tetszést. S aztán, amikor a ismertető véget ér, megkezdődik a beszélgetés. A KISZ-szervezet titkára arról be­szél egy idősebb, külsejéről ítél­ve értelmiségi foglalkozású szü­lővel, mivel töltik az idejüket fia­tal katonáink a kiképzés után: — Több szakkörünk alakult már. Ezekben egyformán kínál­kozik a szórakozás, a pihenés, a sport és a tanulás. Alakult kul- turcsoportunk is. őket a beszélge. tés végén megláthatjuk. Kiss János fia is itt szolgál, a szekszárdi laktanyában. Az idő­sebb. nem keveset próbált apa így vélekedik: — Hasznosnak tartom, hogy a parancsnokok megkérdeznek és meghallgatnak bennünket. Hihe­tő, hogy ezen a módon fiaink még jobban fejlődnek majd, s sikeresebb lesz az a vizsgájuk, amit itt tesznek. Strényer Béláné talán a leg­többet tudja mondani az érteke/, létén megjelent szülők közül ar­ról, milyen is az a vizsga. Két fia szolgáit már az utóbbi évek során a honvédség különböző ala­A századparancsnok, aki két éven át neveli, oktatja beosztottjait. Előadásából a szülők megtudhat­ták, hogy gyermekeik nevelése jó kezekbe került. kulatainál. A legkisebb, a har­madik, most tölti az idejét. — Tőle azt várom, hogy olyan legyen, mint két idősebb testvére. Mindketten kiváló jelvényes ka­tonaként szereltek le. S hogy a legfiatalabb nem hoz szégyent a családi hagyományra, abban segítenek az ilyen beszél­getések is. Fülöp J.inosné, a nagymama és Holcz Xstvánné, az édesanya Sár. pilisről jöttek az értekezletre. Na­gyon meglepődtek, mert a fiú, Bujdosó Károly így fogadta őket: — Ne csomagoljanak ki mama semmit. Most reggeliztem. A két asszonynak ez volt az első ismerkedése a laktanyával, a laktanyai élettel. De másodszor már bizonyosan kisebb csomag­gal érkeznek... A beszélgetést egy időre han­gulatos konferálás szakítja félbe. Az alegység KISZ-szervezetének titkára a műsort ismerteti. Aztán rázendít a zenekar. Peregnek a számok. Szóba kerülnek azok, akik kisebb rafinériával megpró­bálnak kibújni a kiképzés alól. Az „orvos” csalhatatlan gyógy­módokat ajánl. Javaslatai nem eredménytelenek: egyelőre még csak derült jókedvet, kiadós ne­vetést váltanak ki, a továbbiak­ban azonban más sikert is hoz­hatnak ... Délutánba hajlik az idő, ami­korra a program végére pontot tesznek. A beszélgetés persze még tart tovább. A szülői értekezletek sorában ez volt az első a szek­szárdi laktanyában. A folytatás majd ezután következik. Sz. I. olyan üres volt, mint még talán soha. Valamennyi kijárati jelző pirosat mutat. Az állomáson öt- ven-hatvan teherkocsi állt, várva a kifosztásra. A katonai raktár öreg népfelkelői, védői már vala­hol hetedhét határban járhatnak, civil ruhában, mert már azt is jó előre beszerezték. Valahogy átjöttek a Kapóson az első orosz katonák. Hogyan kel­tek át a folyón, máig is titok, de mi egy nyolc méter széles víztü­kör 2000 kilométeren át harcoló egységnek? Olyan veszettül veret­ték a mágocsi rész felől az állo­mást, a fűtőházat géppuskáikkal, golyószóróikkal, hogy a német katonáknak nem volt idejük el­menekülni, ott vesztek valameny- nyien a sínek között épített lö- vészteknőkben. Még az este meg­keresték a szovjet előőrsök a vas­utasokat. Jó lenne megtudni an­nak a hadnagynak a nevét, aki először zörgette végig a vasutas kolónia lakásait, németet keres­ve, s vasutast találva. December másodikén, már nyolc-tíz vasutas ott ült a for­galmi irodában. Feszengve, talán félve is, attól a szőke, jóképű mérnök-kapitánytól, Scserbakov- tól, aki bejelentette, hogy ő az állomás parancsnoka, és megin­dítja a munkát. Mosonyi Pali szerbül próbálta tolmácsolni az orosz tiszt szavait: — Itt a helyettesem, Pasinszki. ö a forgalom irányítója. Az uta­sításait, parancsot teljesíteni kell! Itt vannak a szolgálattevők, az átmenesztők, s rámutatott a mel­lette álló katonalányokra. S másnap már begyújtottak az első mozdonyba. Nem tudjuk, ki volt az első mozdony vezetője, de szt már dokumentumok is bizo­nyítják, hogy Örmosi Lajos bri­gádja még ezen a napon mente­sített minden váltót a robbanó­anyagtól. Hozzáfogtak a fűtőházi munkások a fellelhető kocsik helyreállításához, s már fogadták az első vonatot a csikóstöttösí hí­don túl, mert ezt a kis hidat is felrobbantották. Egy műszaki sza­kasz csinált a roncsból ismét hi­dat, s a felszabadulás utáni ötö­dik napon már Bátaszék felől mu­nícióval rakott vonatok jöttek a dombóvári állomásra. Rendületle­nül érkezett a szállítmány, az utánpótlás. Pedig nem múlott el nap, hogy legalább kétszer Mes- serschmidtek és Stukák ne repül­tek volna végig a vasút felett prédára lesve. DECEMBER KÖZEPÉTŐL olyan esős, sáros, enyhe idő volt, mint­ha soha nem akart volna tél len­ni. Pedig a vasutasok csak úgy jutottak tüzelőhöz, hogy a szovjet állomásparancsnok egy-egy vonat­ról leakasztott egy szénnel rakott vagont, Syazt kiosztották a dolgo­zók között. Mert fizetés még ek­kor sem volt. Pedig már a hu­szadik felszabadult napot töltöt­ték az állomáson, s ekkor már mozgolódni kezdtek olyan elvtár­sak, mint Bemáth István és Dé- kány János, akik a kommunista pártot szervezték, akik azon vol­tak, hogy mielőbb teljes értékű­vé váljon a dombóvári csomópont. A fűtőházban Hornyák Márton vezetésével fogtak a párt, de a munka szervezéséhez is. Farkas IV. József, Bán Károly, Mandl István, Malomsoki József, Borbás János és még néhányan, akik relsőnek álltak oda a szovjet ka­tonai parancsnok mellé, ott vol­tak, amikor vendégségbe hívta őket. Scserbakov kapitány kará­csony estjén. Káposztás húsos, ri- zses ételt, bádog csajkában hord­tak fel a lányok. Délelőtt már meghozták a bort, soha azóta, s azelőtt sem fordult elő a vasút történetében, hogy a karácsonyi ünnepségre mozdonnyal, gépme­netben hozzanak bort, a szeretet és a békesség ünnepén koccinta­ni felszabadítók és felszabadítot- taknak. A jövőről beszéltek ekkor is, mint annyiszor karácsonyig, a felszabadulás óta. Tervezték a holnapot, mert már messze járt a front, valahol a Balaton környé­kén dübörögtek a fegyverek, és ekkor már a német Stukák sem merészkedtek Dombóvárig, meg­elégedtek azzal, ha Kaposvár kör­nyékén szétlőhettek egy-egy moz­donyt. Egy Messerschmidt merész­kedett csak el Dombóvárig, de azt is úgy szétlőtték a fürge moz­gású Ráták pilótái, hogy darab­jait alig tudták összeszedni. ELMÉLT a KARÁCSONY. Ek­kor már elkészültek a Kapóson átívelő hidak is. Talpfákból rak­tak máglyát, arra erősítették a sínpárt tartó vasszerkezetet. Lé­pésben csattogtak át a ideiglene­sen összeillesztett hídon a vona­tok, akkorákat döccent a sín- összee resztéinél egy-eigy vagon, mintha szögletes keréken gurul­na. Veterán szovjet katonák áll­tak őrt a hidaknál, akik már vé­gigharcolták az intervenciót Szov- jet-Oroszországban. Az évforduló eseménytelenül telt el, alig vették észre, hogy át­fordult a világ az 1945-ös évbe. Hisz nem volt semmi különös ek­kor már. Az a néhány vonat, ami egy-egy fél nap jött-ment, lőszert hozott. Kint a mosónál, meg a fatelítőn rakták össze, ott osztot­ták el a páncéltörő ágyuk, a lég­védelmi ágyuk lőszerét meg a ta­posó aknát, mert a háború még tartott. Csak itt, Dombóvárott volt már vége, mert itt szinte békes- séges volt a forgalom ahhoz ké­pest, ami előtte egy hónappal volt. Pálkováes Jenő Rekordforgalom a szekszárdi könyvesboltban Decemberben 400 ezer forint értékű könyvet vásároltak a városban A szekszárdi Babits Mihály könyvesboltban évzárásra készül­nek. Az előzetes becslések szerint nagyforgalmú esztendőt zárnak: soha ennyi könyvet nem adtak még el, mint 1964-ben. Az év hónapjai közül azonban a legeredményesebb az utolsó, a december volt. Rekordforgalmat értek ed: értékesítési tear ükét 60 ezer forinttal teljesítettek túl, s 400 ezer forint értékű könyv ta­lált gazdára és olvasóra a boltban, a korzón felállított sátorban és az üzemi könyvterjesztőknél. Az ünnepi könyvvásár még a vártnál is élénkebb forgalmat hozott. Sok érdekes munka kö­zött válogathattak a vásárlók: A tapasztalat szerint főként az if­júsági regényeket keresték, de igen sokan kérték Dosztojevszkij A félkegyelmű című művét, Pas- suth László munkáit. Molnár Gá­bor Ahol az ösvény véget ér cí­mű könyvét, s Beritesi András Se;iő a pecsétgyűrűn című regé­nyét A Lányok évkönyvéből a vásár végén már mutatóba sem lehetett találni. Jelentős sikert aratott a vásá­ron a Magyarország története cí­mű hézagpótló munka I. kötete is. Sokan megvásárolták, azonban ! e munkából még mindig tud adni vásárlóinak a szekszárdi könyves- • bolt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents