Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-23 / 300. szám
1964. december 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 ‘felhők fölött Szekszárdi gimnazisták túrája a Tátrában A szekszárdi Garay gimnázium természetjáró-szakosztálya az idei legnagyobb túráját Csehszlovákiában tartotta. Dr. Pataky József tanár vezetésével 22 fiatal indult el Szekszárdról a külföldi táborozásra. Budapesten átszálíva Somoskőújfaluig vonaton utaztak, onnan gyalog mentek fel a „Sal- gó” menedékházhoz. Salgótarjánban megnézték az üveggyárat, majd megmászták a 723 méter magas Karancs hegységet, felkeresték a Salgó és Somoskő várromokat. A somoskői várnál lenyűgözve látták az európai hírű bazal tömlőst, miközben tanáruk ismertette a vidék geológiai és kortörténetét. Negyedik nap hajnalban zuhogó esőben érkeztek a Somoskőújfalui határállomásra, ahonnan a menetrend- szerinti autóbusszal mentek Fülekre. Gyorsvonattal utaztak tovább Liptószentmiklósna, ahol az *,Iszkra” sportszállóban kaptak szállást. További útjukról így nyilatkoztak: <— „Reggel zsúfolt autóbusszal indultunk a dämjanovkai (dem- j énfalvi) cseppkőbarlanghoz, a világ egyik legszebb természeti látványosságához. A barlangban különféle színekben csillognak a cseppkövek a reflektorok fényében. Nevezetessége a 90 méter magas „Fagyott vízesés”, de a *,Rózsakért” és a „Zenélő cseppkövek” is felejthetetlen élményt nyújtanak. Másik emlékezetes élményük a lanovka (drótkötél- pálya) volt. Azon mentünk fel ugyanis, mesébe illő kilátásban gyönyörködve, a Chopok csúcsára. A Mecsek nagyságú hegyek domboknak tűntek. A Magas Tát* ra ormai napfényben fürödtek. — Az üvegtiszta levegőben a hegyek közelebbinek látszanak, mint a valóságban. A szomszédos Gyömbér megmászására már több mint egy órája mentünk, de a csúcs még mindig nagyon messze volt. Mire felértünk, a Magas Tátra hegyei már alkonyati pírban ragyogtak. — A Magas Tátra egyik legfes- tőibb részére: a Csorba és — a Poiprádi tóhoz gyönyörű időben látogattunk el. Útközben jóformán csak magyarokkal találkozTuristaszállú a Poprádi-tónál. A Sátán csúcsa a Poprádi-tótól. tunk, beszélgettünk győriekkel és bonyhádiakkal is. A poprádi-tónál elénktáruló csodálatos panorámában láthattuk a gerlafalvi és a Lengvelországban levő Zakopanéi csúcsokat is. A tó közelében van a „Szimbólikus temető”, amelyet 30 évvel ezelőtt létesítettek a csehszlovák turisták a Tátrában halálukat lelt kutatóknak Űtban Besztercebánya felé. és természetjáróknak az emlékére. Több magyar vonatkozású síremléket felfedeztünk. — Túránk legutolsó és legizgalmasabb napja a 2634 méter magas Lomnici-csúcs megmászása volt. Ótátrafüreien megtekintettük a Grand Hotelt, a Tátra első szállodáját. Fogaskerekűvel mentünk a végállomásig, ahonnan gyalog folytattuk útunkat a Lomnici-csúcs alatt, a csillagvizsgáló közelében épült „Encián” szállóig. Innen egyszemélyes lanovkákon mentünk fel a csúcsra. Mire felértünk, már a felhők fölött jártunk. A mély völgyekből füstként gomolyogtak ki a fellegek. Visszafelé nagyrészt a sziklákon át, gyalogosan tértünk szálláshelyünkre. — Besztercebánya felé indultunk hazafelé, miközben 22 alag- úton mentünk át. Füleken aludtunk, s másnap délután már Budapesten voltunk. így mesélték el élményteljes túrájukat a szekszárdi gimnazisták, dióhéjban. Előhívják a sok fényképfelvételt, amelyeket útjukról készítettek. S közben azt tervezik, hogy jövőre a jugoszláviai Dalmát-tengerpartra látogatnak. Nem gond az autóvásárlás Különböző gyártmányú személygépkocsit, korszerű családi házat garázzsal és személyautóval, külföldi utazásokat nyerhet a Szerencse-sorsjeggyel Ara: 4 forint Kapható: az üzemi közönségszervezőknél, hírlapárusoknál, ház- felügyelőknél! már megáll a maga lábán Földül rezet kocsizás alatt megelevenedik Uj- ireg eltemetett múltja. Elcsépelt közhely, hogy kezdetben nehéz volt. De hisz minden kezdet nehéz. Itt is az volt. Az elpártolt tsz-tagoki újra itthon dolgoznak. Utitársam, dr. Kiss Béla, az Ireg- szemcsei Kísérleti Intézet kutatója. ö a Béke tsz elnöke is. — Segítsünk a gyengébbeknek. Valahogy így szólt az 1962. évi VIII. kongresszus mezőgazdaságra vonatkozó határozata. Akkor jött 6, — segíteni. — Munkaegység helyett készpénzzel fizetnek. Ha átszámoljuk, 35 forintos munkaegységet kapunk. Az ország 80 százalékában még ragaszkodnak a régebbi formához. A Béke tsz tagjai már nem cserélnének. •— Bizonyára új tagokat is toborzott a jó jövedelem? — találgatom. — 130-an vagyunk. A falu 5 egyéni gazdájából jövőre már ketten velünk tartanak. — Es a fiatalok? Egy csöpp büszkeség is ragyog az arcán. Szívesen válaszol: — Dolgozóink többsége fiatal. Még 40 éven innen, de sokan 20— 25 körül. Jónéhányan hagytak el bennünket a reménytelenségben. Talán érthető, — türelmetlenek voltak. Az utóbbi két év alatt aztán hazatért a bányából Szabó László, Garics Alajos..; Varga János sem bánta meg a cserét. Novemberben 2600-at keresett. Belelapozok a múlt havi bérlistába. Pápai József szinte lekiabál a lapról: Keresete 5798 forint. Utunk a sertéstelephez vezet. Itt találkozom a 300 szép malac gondos „gazdájával”. — Mennyi időt fordít ezekre a jószágokra? — Reggel, este két-két órát. Elnézem a szép állományt. Selymesen ragyogó, gondozott fehér hússertések. Kifutójuk tisztára söpört cement, óluk cseréptetős, fehér falú, korszerű épület. A villanyt és a vizet is bevezették. — Itt minden patyolat! — Hát... még vagy két órát fordítok a tisztántartásukra is. Csak faggatásra vall, mint a bűnös. A márciusi fiaztatásnál 13 napig éjjel-nappal a helyén állt. Négyhetes koráig óránként etetgette, kényeztette a malacokat. Ismeri és szereti a munkáját. Novemberben 3000-et kapott a fiaztatásért, 2800-at a gondozásukért. 40 kocától 300 malacot választott le. — A nagyobbak hátán piros jelzés. Mit jelent? — Kedden szállítunk belőlük 60 darabot, de az idén még 120 nyolchónapos, egymázsás fehér sertést adunk el. Az elnök megjegyzi: — Az utóbbi időben 24 kiló a súlygyarapodás. Ha 10 lenne, akkor is elégedettek lennénk. Tehát 14 kiló a plusz. Pápaira pillantok. Becsületes, apró szemével végigtekint a kis birodalmon. A tenyerénél is jobban ismeri, melyik sertés melyik kocától való... nyolc hónap után. Négy órai elfoglaltsággal szerény, kedett. Pedig életét, szívét adja a munkájába. Két éve még 1600- ért emelgette 8 órán át a „szívlapátot” Komlón. A tsz-nél megtalálta számítását. És a tsz is őbenne. Évente 500 sertést nevel... de hogyan?! emberek, magya. Megváltoztak “ rázza az elnök. — A munkátlanabbjának is úgy adtam feladatot, hogy érezze a bizalmat Itt is vannak még kisebb problémák. De jó szóval, bizalommal ki lehet formálni a becsületes, munkás, emberi jellemet. Fellendült a szövetkezet és ő bízik a jövőben is. A kudarc a múlté, örökre eltemették, és most a biztató jelen küszöbéről integet. Dr. Kiss Béla elvégezte a kongresszus jelölte feladatot. Az óévvel búcsúzik az elnökségtől. Uj- ireg már megáll a maga lábán. Hegedűs Sándorné Menhely, szülő, állami gondozás A menhelyről nem lehet szomorúság nélkül beszélni. Mennyi, de mennyi megaláztatást, szekatúrát, verést és nélkülözést kellett elviselniük azoknak a gyerekeknek, akiket nem tudott óvni a szülői szeretet, akiket az utcára taszított a nyomor, akiket úgy hívtak: menhelyiek! Ezren, tízezren voltak ilyenek. A pa- mutkord ruha messziről hirdette: menhelyi gyerek. Akiknek nem jutott hely az intézetben, azt a sors nevelőszülőkhöz vetette. Voltak szerencsések, akik jóérzésű emberekhez kerültek; az ő meleg emberségük pótolja a nélkülözött szülői szeretetet. A zöme azonban az életnek csak az árnyékos oldalával ismerkedett meg, a nélkülözéssel, a gorombasággal, a szülő nélküli élet kínos-keserves valóságával. A gyerek csak arra kellett, hogy elvégezze a munka rosszát, s az érte járó néhány pengő teljesebbé tegye a család jövedelmét. Az előbbi kivételhez tartozott egy asz- szony Kisújszálláson. Kis Kálmánnénak hívják, gyerekeinek száma száz. Ennyien szólítják „anyámnak, édesanyámnak”. Közülük hat saját gyermeke, 94 pedig olyan, akit a sors az utóbbi negyven esztendőben megfosztott a szülői ház melegétől, örömétől, aki hosszabb- rövidebb időt töltött Kis Kálmánnénál s megismerte az igazi anya aggódását, féltését, takaró-igazító szeretetét, együttérző kedves örömét. A menhely ma már a lomtárba kerülő fogalmak közé tartozik. A fiatalok nem is emlékeznek rá, s azok akik valamikor a menhelyi gyermekek „egyenruháját” viselték, szeretnék emlékezetükből is kitörölni ezeket az éveket. Mo is vannak olyan szülők, akik felelőtlenül, nem törődve a gyermek szeretetet váró, bontakozó értelmével, eldobják maguktól, az általuk teremtett életet. Ma is sok csecsemő és gyerek van, akik nem tudják személyekkel azonosítani ezeket a szavakat: édesanyám, édesapám. De ma egy ország vigyázza őket. Állami intézetekben, felkészült pedagógusok gondoskodnak arról, hogy a hiányzó melegséget pótolja a. közösség melege. a hiányzó apát és anyát a társadalom segítőkészsége. (R. S.)
