Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-02 / 282. szám

6 TOLNA MEGYEI NfPÜJSAO 1964. december 2. Természetjárók közgyűlése az építőknél — Cseretúrára mennek az NDK-ba — A Tolna megyei Tanács Építő­ipari Vállalatának természetbarát szakosztálya „zárszámadó” köz­gyűlést tartott pénteken a válla­lat klubjában Szekszárdon. Az ülésen részt vett dr. Kovács Ká­roly sportfőorvos is, a Tolna me­gyei Testnevelési és Sportszövet­ség képviseletében. László István, az építőipari vál­lalat igazgatója elismeréssel szólt a természetjáró szakosztály fej­lődő közösségi életéről, s a sport tömegesítésének további felada­taira hívta fel a figyelmet. Debulay Antal, a természetjáró szakosztály vezetője beszámolt a Szekszárdi Építők turistáinak te­vékenységéről és terveiről. TurislaSiáz az öreg vízimalomból Visszapillantott a múlt év ápri­lisában megalakult természetba­rát szakosztályra. Elmondotta, hogy Mecseknádasd község veze­tőinek és más barátoknak a jó­voltából, s a vállalat vezetőségé­nek hathatós erkölcsi és anyagi támogatásával a Mecsekben meg­kapták a volt Stein-malom épü­letét, amelyet még a tavalyi nyár elején barátságosan berendezett turistaházzá építettek át. A me­nedékházban nemcsali a vállala gas Tátrában, s legutóbb a Pilis hegységben. 12 nagyobb túrát könyvelhetnek el az egész évben. Részt vettek mindenütt a verse­nyeken is, bár kevesebb sikerrel. Télapó-est a Mecsekben A sport népszerűsítéséért to­vább kívánják bővíteni a termé­szetbarát szakosztály létszámát, szeretnének újabb sportszakosztá­lyokat alakítani, így például asz­talitenisz-, röplabda- és sakkszak­osztályt, ez utóbbiak létrehozása folyamatban van. A turístaház eddig még kiépí­tetlen malomrészét klubhelyiség­gé alakítják át, úgy, hogy pót­ágyakat is helyezhessenek el ben­ne a férőhelyek szaporítására. El­határozták, hogy december 5-én és 6-án társadalmi munkát vé­geznek az óbányai turistaházban ennek a feladatnak az előkészí­tésére. Ugyanakkor a Zengőt megmászó túrát tartanak. A tu­ristaházban rendezik meg Miku­lás-estjüket, s akkor megajándé­kozzák a legtöbbet túrázókat. De­cember közepén Pécsre mennek, Ma este; Varjú Vilmos élmény­saját turistái hanem országjáró beszámolója Szekszárdon termeszetbaratok is megfordultak, J megelégedéssel használták a vál-l A Tolna megyei TS meghívá­lalat dolgozói családtagjaikkal,' sara Varjú Vilmos ma este, 18 valamint KISZ-fiataljai. Az idén tízezer forintot fordítanak a tu­ristaház fenntartására, további kiépítésre, felszerelésére. A vállalat turistái bejárták órai kezdettel Szekszárdon, a TIT-klubban élménybeszámolói tart a tokiói olimpiáról. A súly- 15kő bronzérmesünk élménybeszá­molója iránt nagy érdeklődés Szekszárd környékét és a Mecsek j nyilvánul meg a város sportkörei- vidékeit, voltak a nyáron a Ma-' nél és közéoiskoláiná). fm»miTTrmmmf»Tvy»T»tr»Tnrm»TriivrrrmTmii»M» hogy a Nyugati Mecseket is be­írják majd túranaplójukba. A versenyzőket tájékozódási és térképészeti oktatással készítik fel a télen a jövő évi turistaver­senyekre. A felszerelésüket már be is szerezték, s oktatójuknak, Dala Lajost, vezetőjüknek Farkas Jánost jelölték ki. A jövő évi programból kiemelkedik az NDK turistavezetőkkel nemrégiben Vi- segrádon megkötött barátságon alapuló cseretúra. Eszerint Lip­cse környéki turistákat fogadnak 1965. júliusában az Építők, viszon­zásul a Szekszárdiak körülbelül 10 napos útra mennek augusztus­ban az NDK-ba. Szász-Svájcba. 10 perces testnevelés Ezután Fehér László gazdasági ügyintéző ismertette az 1965. évi költségvetést, amely szerint 11 500 forintot ad a sportszakosztályi cé­lokra a vállalat és a szakszerve­zet a jövő évben. Az MTS me­gyei tanácsa nevében dr. Kovács Károly sportfőorvos szívélyesen üdvözölte a közgyűlés részvevőit. Hangsúlyozta, a természetjáró sport egyike a legegészségesebb és a legszebb sportágaknak. Arra kérte az Építők turistáit, hogy jó példájukkal szerezzenek baráto­kat a testnevelésnek és a többi sportágnak is, mert a testnevelés és a soort naey segítséget nyújt az egészség megtartásában és a munkában. Felhívta arra a fi­gyelmet: — Hasznos lenne mun­kaszünetben p tízperces testneve­lést bevezetni, meri ez növeli a munkatel iesíi mén vt. Az értékes tanácsot megfogad­ják az építők. _______________ (— bs. —) H oldautó, kistrakfor, Böbe baba Felkészült a kereskedelem a téli játékvásárra Közelednek az ajándékozási ün­nepek, a gyerekek és a szülők mind többször állnak meg a já­tékboltok kirakata előtt, tervez­getik, mit kérhetnek, mit ajándé­kozhatnak. Mi is ez iránt érdek­lődtünk: milyen a kereskedelem felkészültsége, áruellátása, lesz-e bő választék, vannak-e újdonsá­gok a téli játékvásáron. Kérdé­sünkre az ország valamennyi já­tékot árúsító üzletének szállító Sport-, Hangszer-, és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat veze­tői válaszoltak. A vállalat az idén jobban el tudja látni áruval a kiskereske­delmet, mint tavaly — hangzott a tájékoztató. Éveken keresztül sok volt a panasz, mert nem le­hetett például az egyik legnép­szerűbb fiújátékból, az elemes és hálózati kisvasúiból elegendőt kapni. Az idén lényegesen több van a raktárakban, sokat impor­táltak az NDK-ból s kapható ma­gyar gyártmányú kisvonat is. Eb­ben az évben külön síneket és alagutakat is forgalomba hoznak. Közvetlenül a téli vásárra elké­szült az elemes holdautó, amely önmagától kitér az akadályok elől, jelzéseket ad és mozgó ra­darral van felszerelve. Az ára 180 forint. Hasonlóan új cikk a távirányítású go-kart kocsi ! és elemes kisautó. Kapható az j országszerte ismert D—4—K típu- i sú „igazi” traktor felhúzható hű- ! séges mása, s ugyancsak az új­donságokhoz tartozik a 46 forin­tos rakodó vonat, amely tolat, felrakja az árut és kiüríti a va­gont. Az egyéb felhúzható játékokból szintén bőséges a választék, köz­tük törpeautó, repülőgép és hul­lámvasút:. Árusítanak majd új­típusú modern karosszériájú lend­Labdarúgó a tekepáh Már gyermekkorában a labda­rúgás szerelmese volt. Ha csak tehette — és erre alkalom nyílóit — a kerek bőrlabdát rúgta a sió- agárdi iskola udvarán. Tehetségét, rátermettségét hamar észrevették és 1940-ben már a sióagárdi ifjú­sági csapatban játszott. 1942-ben a Szekszárdi Törekvésbe igazolta magát és közel 10 éven át becsü­lettel megállta helyét. A felszaba­dulás után alakult Építők csapa­tában játszott még néhány évig, majd 1952-ben búcsút mondott a labdarúgópályának és a sportkör irányításában vállalt tisztséget. A Szekszárdi Építőipari Szövet­kezetnél dolgozott 1960-ban, ami­kor gyűlésen a tagság elhatároz­ta: megalakítják a tekeszakosz­tályt. Ennek megszervezéséhez Herr Jánost javasolta a tagság. — Nem értek én a tekéhez, vi­lág életemben labdarúgó voltam, — tiltakozott Herr János, de a vezetőség hajthatatlan maradt: legalább az első hónapokban ad­jon segítséget az új szakosztály­nak, A szakosztály megkezdte edzé­seit a szekszárdi tekepályán. Eze­ken a szakosztályvezető is részt vett, és dolgozó társai sokat bíz­tatták: ,János, próbáld meg, hát­ha sikerül neked is a tarolás.” Nem a tarolás, de még a dobás sem volt kielégítő. Sporttársai jót neveltek ügyetlenségén, és ez je­lentette a fordulópontot a volt labdarúgó-játékosnál, — Azért is megmutatom, va­gyok olyan ügyes, mint ti. Ettől kezdve ö volt az edzések legszorgalmasabb látogatója. Első­nek érkezett, és a többiek már ré­gén elmentek, de ő még mivdi'- gyakorolt. Az első bajnoki senyén nagy lámpalázzal küzdött. Ugyanúgy érezte magát, mint amikor 14 éves korában a sió­agárdi labdarúgó-csapatában tor­nacipő helyett futballcipőben, normálméretű labdával kellett játszania. A lámpaláz eredménye volt, hogy csak 286 fát tudott dob­. .Pírt ni. Ez elkeserítette, hiszen az ed­zéseken már megközelítette a négyszázas eredményt is. A levertség csak egy hétig tar­tott. Ez alatt ismét hangoztatta: — Abbahagyom ezt a sportot, belátom, igazatok volt, nem ne­kem való. Játékostársai ezúttal már nem csúfolódtak vele, hanem bizony- -aiták: ügyes versenyző vagy, a '■•■natban a helyed. Újra, próbálkozott, és a követ­kező mérkőzésen már 390 fás eredménnyel a legjobbak közé ke­rült. 1961-ben a megyei egyéni bajnokságon már a 8. helyet har­colta ki magának. 1962-ben éppen az ő eredményes játékával a Szek­szárdi Spartacus tekecsapata meg­nyerte a városi bajnokságot, és a 200 dobásos egyéni versenyben 848 fával megszerezte a város baj­noka címet. Az 1963-as év váltakozó sikere­ket hozott, de a 400 fa már nem számított szenzációnak. Ekkor már remek formában volt, és a megyei tekeszövetség értékelésében Herr nevét minden héten ott találtuk a legjobbak között. Az idei év újabb sikert hozott számára; és a Szekszárdi Spartacus tekecsapatá­nak is, Tolna megye nagvgolyós tekebajnoka címet szerezték meg. Beérett a szakosztály több éves munkájának gyümölcse. Herr János időközben nemcsak mint versenyző, hanem mint já­tékvezető is bebizonyította, hogy ebben a sportágban is rendelke­zik megfelelő képességekkel, A tekesport rajongója és propagan­distája lett. Távlati terve: még néhány évig a szövetkezeti csa­patot erősíteni. Csak egy a pana­sza: a fiatalok távottartják ma­gukat ettől a sporttól, pedig — mint mondotta — ez a svortág is lenalább annyira szép. élvezetes és izqalmas, mint például a lab­darúgás. És ez minden bizonnyal így is van, hiszen Herr János tudhatja, mert a labdarvnást közel 15 évig űzte. de a tekében is már 4 éve aktív sportoló és saját bevallása szerint még 10 évig az is szeretne maradni. — Ny — É. M. Komlói Állami Építő­ipari Vállalat azonnali belé- j pésre felvesz kőműves, ács, víz-fűtésszerelő, burkoló, szobafestő­mázoló szakmunkásokat, továbbá kubikos segédmunkás dolgozókat Tolna megye területére. Je­lentkezni lehet: Szekszárd. III. sz. Főépítésvezetőség, Zrínyi u. 62. (170) A Gyönki Gépállomás me­zőgazdasági gépszerelőket, géplakatosokat, járművilla­mossági szerelőket és eszter­gályos szakmunkásokat ke­res azonnali belépésre. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Fizetés meg­állapodás szerint. Lakás le­hetséges. (25) kerekes kisautókat, a többi között Fiatot, Citroent, és Mercedest. Jó az ellátás politechnikai játé­kokból. Többfajta szerszámkészlet van 52-től 170 forintig. Kielégít­hetik az igényeket különböző fémépítő-szekrényekből, s ajánl­hatják a villanyszerelés játékos megtanulásához a jól bevált „Elektro” építőkészletek többié le változatát. Az új magyar sza­badalomból, a Jáva építőből is megszűnik a hiány, a múlt évinek duplája kerül az üzletekbe, s új műanyag ügyességi játékok is bővítik a választékot: a Babylon építő, a Technoplasztik és a Szinmozaik. A kislányoknak új babatípusokat ajánlanak Érdekes, hogy a textilből készített játékbabák helyett egyre inkább a tartósabb, higiénikusabb mű­anyagból készülteket keresik. Kapható a műanyagból készült Anci baba 14 forintért, a polieti­lén Ica baba 20 forintért, mű­anyag alvós, pólyásbaba 30 fo­rintért. Már az üzletekben van a tv-ből ismert Böbe baba figura, 20 forint az ára. A drágább játék- babából is többféle kapható, s az esetleges hiányt NDK importtal pótolják. Viszont nem tudott az ipar elég játék babakocsit készí­teni, s akadozott a mackók hazai gyártása is. Ezért a kereskedelem igyekszik minél több német, cseh­szlovák és lengyel mackót im­portálni, remélik, hogy időben megérkezik a megfelelő mennyi­ség. Régóta keresték a kislányos mamák a baba varrógarnitúrákat, most ismét kaphatók. Lesz elég festett és porcelán játékedény, kistűzhely is, a többi között elem mel működő villanytűzhelyek. A legkisebbeknek sok műanyag játékot és csörgőt szereztek be, kevés viszont — évek óta keveset termel az ipar belőle — a fajá­ték. Különösen a fa építőszekré­nyek hiányoznak. A keresletet az NDK-ból, Csehszlovákiából és Romániából behozott cikkekkel próbálják kielégíteni. Társasjátékokból kielégítő a választék és a mennyiség. Ismét kapható a 180 forintos német já­tékmagazin, amely ötfajta társas­játékot tartalmaz, a nagyon nép­szerű „Gazdálkodj okosan” játék­ból is jóval több van, mint ta­valy, s az eddigi választékot négy­öt újabb fajtával bővítették. Vál­tozatlanul nagy népszerűségre számíthat az évek óta jól ismert asztali rugós futballjáték. Sajnos az olcsóbb és praktikusabb mű- anvagváltozatának még nem kez­dődött meg a sorozatgyártása. Sokan fogják keresni a követ­kező hetekben a téli sportszereket is. Ezek nagyrésze az elmúlt években hiánycikk volt. Korcso­lyából az idén 30 százalékkal töb­bet, mintegy 80 ezret kapott a ke­reskedelem, de valószínűleg ez sem lesz elég, műkorcsolya vi­szont megfelelő mennviségű van. Valószínűleg az 50 százalékkal több ródli sem oldia meg az évek óta jelentkező hiányt, pedig 39 ezer hagyományos, fából készült és 3—4000 korszerű, összecsuk­ható fémszánkó kerül az üzletek­be. Felnőtt és gyerek sílécekkeí és sítartozékokkal azonban meg­felelően ellátták a boltokat. A nagykereskedelmi vállalat ve­zetői elmondották, hogy a boltok ellátásában — a korlátozottan kapható cikkekkel együtt — nem tesznek kivételt, a fővárost és a vidéket egyformán ellátják. Az üzletek raktárait már feltöltöttek, várják a vásárlókat, s szeretnék, ha az utolsó napok rohama előtt más most, nyugodtabb körülmé­nyek között megkezdenék a vá­sárlást. (U. Gy.)

Next

/
Thumbnails
Contents