Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-14 / 267. szám
TOLVA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. november 14'; Nem kívánatos „műemlékek” Kivéve az egész életüket falun élő embereket, jórészt mindenki megfordult már bérházak lépcső- házában. És ha gyors közvéleménykutatást rendeznénk emlékeink között, bizonyos, hogy többnyire az elhanyagolt állapotban lévő lépcsőházak maradtak meg emlékezetünkben. Nem roskadozó épületekre gondolok. Vadonatújakra is. Nálunk mintha „divat” lenne, hogy az alig egy-két éves épületeket néhány lakó valósággal „műemlékké” változtatja. Legalábbis belülről nézve. Nem az egészen elriasztó rongálásokra gondolok. Ma már szerencsére nagyon ritka az új parkettet eltüzelő vandál. Akad? Hellyel-közzel, riasztó példának. De tízezer- és százezerszámra nem is ilyen emberek lakják a házakat — és a házak mégis gyakran idő előtt ütött-kopottakká válnak. Tízezerszámra rendes emberek, jószándékú közömbösek, és figyelmetlen szorgalmasok lakják — és rongálják az épületeket. Mindezzel nem az építkezések hibáit akarjuk igazolni. Nagyon jól tudjuk, hogy lakásépítkezésünk minősége (különösen a kivitelezés és főként a szerelés néhány vonatkozásában) még meglehetősen gyenge. De sehol sincs megírva, hogy az épületek természetes sorsa a nyúzás. Nem az elhasználódás — mert az válóban természetes. De közömbös lehet-e milyen gyors az elhasználódás? Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a népgazdaságnak milyen óriási anyagi erőfeszítésébe került az új lakások tízezreinek felépítése. A legszebben kivitelezett épületnek se használ például az ajtók mennydörgésszerű csapkodása. Mégis, ki ne ismerné azt a szomszédot, aki másképpen nem is tud közlekedni? A jó vívmányok árnyoldalát mutatja az ablaktörések nagy száma. Egy új lakótelepünkön szinte egész nyáron — rendszeresen, napi pontossággal — hulltak az ablakok, csörrentek, törtek. — Hát aztán — mondta valaki, akivel beszéltem a dologról — biztosítva van, megfizetik. Az ablakbiztosítást a házfelügyelők valóban összegyűjtik elsején. Dehát honnan kerül elő az a sokszáz tábla üveg? Mondhatná valaki: ugyan, hát átépítéseknél, renoválásoknál maguk az építők is sokat betörnek. Csakhogy mások hanyagsága nem érv a saját hanyagságunk indoklására. És itt apró. valóban nem égbekiáltó hanyagságok halmozódnak fel. De felhalmozódnak, és ez a lényeges. Egy gyerek firkál a falakra: ugyan, semmiség. Legfeljebb még- egyszer odakerül: „Hajrá” vagy „Fujjj” — aszerint, melyik csapatnak szurkol a kislegény. De öt gyerek, tíz gyerek már egész telepek vadonatúj és nem olcsó lábazatfestését firkálja össze. Ki inti le őket? Sokszor senki. Kis parkokat taposunk és villanykapcsolókat törünk. Filléres holmi — egy darab belőle. De tízezer? Kis madár a seregély. Egymaga, „szólóban” apró, rokonszenves jószág, amit eszik, egy falat. Két szőlőszemmel jóllakik. De tízezer seregély rajba verődve veszedelem egy egész szőlőhegyre. És bizony vadászni kell rá, riogatni, ha nem akarunk károsodni miattuk. Apró felelőtlenségeink ilyen seregélyrajjá nőnek a bérházakban. Ne sajnáljunk tőlük — egy kis hessegetést. (b. f.) A mérgeit titka Érdekes esetek a bűnözés történetéből FfiPI CSILLAGOK • Feldolgozta : Márkus% László Rajzolta: Zórád Ernő GERGELY MEGHALLOTTA A KIALTATT...-^^ Már röviddel a második vizsgálat megkezdése után Gautrat védő arról értesült, hogy védencének helyzete egyáltalán nem mondható rózsásnak. Kohn-Abrest professzor vizsgálatai egyes testrészekben testsúlykilogrammonként 20 milligramm arzént mutattak ki. Még riasztóbb hírek érkeztek Griffon professzor laboratóriumából: Léon Besnard hajának maradványaiban olyan nagy meny- nyiségű arzént találtak, amely csaknem ötvenszeresen meghaladta az emberi haj normális arzén- tartalmát. UJ TAKTIKA Ennek alapján a védő taktikát változtat. Most már nem az volt a szándéka, hogy a legközelebbi tárgyaláson kétségbevonja az elföldelt holttest-maradványok arzéntartalmát, hanem arra alapozta a védelmet, hogy a kimutatott arzén nem mérgezés folytán került a holttestekbe, hanem a talajból szívódott fel. Csakhogy a vád szakértői is felkészültek erre. 1952. januárjában, a Louduni temetőben, egy olyan helyen, ahol a talajban a szokottnál nagyobb mennyiségű arzént találtak, emberi hajat ástak el. Egy évvel később kiásták, és megállapították, hogy még nyomokban is alig tartalmaz arzént. Gautraut is tudomást szerzett erről a kísérletről. Természetesen tudta, hogy a kísérlet eredménye súlyos csapást jelent védencére. Mégsem adta fel a küzdelmet. Beszerzett minden beszerezhető szakkönyvet, amelyben arzénről volt szó és minden idejét a szakkönyvek tanulmányozásának szentelte. Fáradozását végül is siker koronázta. 1953-bap egy tudományos értekezésre bukkant, amelynek szerzői — neves biológusok — talaj- mikróbákkal kísérleteztek és egészen új tudományos megállapításokra jutottak. A talajban levő mikrobák két nagy csoportra oszlanak. Az egyik csoportba tartozóknak anyagcseréjükhöz oxigénre van szükségük, csak oxigén tartalmú környezetben élnek. Ezeket aerob baktériumoknak nevezik. A másik csoportba tartozóknak, az anaerob baktériumoknak nincs szükségük oxigénre. Ezek csak olyan talajban találhatók, ahol erjedés, rothadás játszódik le. Nos, a tudományos értekezés tudós szerzői megállapították, hogy ahol anaerob baktériumok vannak a talajban, könnyen kicsapódik a talaj arzéntartalma, s ez az arzén vízben is oldódik. Ez a két tény mindaddig ismeretlen volt a toxikológusok, a mérgekkel foglalkozó tudósok előtt, sőt szöges ellentétben állt addigi véleményükkel. Gautrat védő már-már győztesnek tekintette magát, amikor erről a felfedezésről olvasott. Mert hiszen ha valahol, akkor a temetők talajában biztosan vannak anaerob baktériumok. Még jobban hitt győzelmében, amikor az értekezésben azt is olvasta, hogy könnyen kimutatható szoros összefüggés van az anaerobák és a holttestek hajzatában talált arzén között. A bíróság által kirendelt szakértőkkel szemben ellenszakértők kihallgatását indítványozta. Henri Oliver professzort, a párizsi orvostudományi egyetem laboratóriumának főnökét. Lepeintre professzort, a párizsi ivóvízellenőrző laboratórium tudós vezetőjét és Paul Léon Truffert profesz- szort, a párizsi egyetemi klinika becsületrenddel kitüntetett főorvosát nevezte meg ellenszakér- tőkül. Truffert professzor még egy ütőkártyát adott a tizenháromszoros gyilkossággal vádolt Marie Besnard védőjének kezébe. Ugyanis közölte vele, hogy Henri Griffon a felbontott sírokból előkerült hajzat arzéntartalmának kimutatására az atomkutatásban használatos módszereket alkalmazott. 1954. március 15-én, csaknem öt éve Marié Besnard letartóztatása után, megkezdődött a bűnper • második tárgyalása. Gautrat ügyvéd eléggé erősnek érezte magát, hogy még egyszer megnyerje a csatát az államügyésszel szemben. " . ___ A tizenháromszoros mérgezéssel vádolt Marie Besnard a poi- tiersi törvényszék vizsgálati fogházában töltötte ennek a hosszú időnek nagy részét. 1953-ban Bor- deauxba szállították, mert a felsőbb bíróság az ottani törvényszéket jelölte ki az ügy letárgyald sára. Ezúttal Steck államügyész képviselte a vádat. Szilárdan meg volt győződve, hogy a kiváló szakértők segítségével sikerül dűlőre vinnie a pert. A vád szakértői egybehangzóan azt állították, hogy a holttestmaradványokban halálos mennyiségű arzént találtak, és ez semmikéooen sem juthatott oda a temető tálaiéból. Gautrat védő óvakodott attól, hogy a tárgyaláson szembeszálljon a nasv tudományos tekintélyt élvező Kohn-Abrest és Fabre professzorok szakvéleményével. Akcióját Henri Griffonra összpontosította. aki az arzénkimutatásban atomikutatási módszereket alkalmazott. Támadását gondosan előkészítette. Valóságos tanfolyamot tartotta tárgyaláson atomfizikából és az arzén radioaktív elemzési módjáról. Csak amikor úgy vélte, hogy a laikus esküdtek is nagyjából tisztában vannak ezzel, akkor ment át támadásba. Véleményem szerint Griffon professzor úr nem járt el kellő gonddal az arzénvizsgálatban, azért megállapításai teljesen értéktelenek és elfogadhatatlanok. Steck államügyész megrökönyödve pillantott fel. Az elnök, a bírák, az esküdtek feszült figyelemmel előrehajoltak, hogy egyetlen szót se mulasszanak el. Griffon kézlegyintéssel fogadta a védő állítását, mintha azt akarta volna mondani: — Mit ért ehhez egy laikus! Ám, Gautrat védőt kemény fából faragták. Kérdéseivel valósággal ostrom alá fogta a szakértőt. Végül is Griffon kénytelen volt beismerni, hogy az általa alkalmazott vizsgálati módszer még teljesen új, annyira új, hogy eredményessége tekintetében tudományos körökben erősen megoszlanak a vélemények. Gautrat rögtön felismerte, hogy nyert ügye van. Szinte érezte, hogy megváltozott a közönség és az esküdtek hangulata: megrendült bizalmuk Giiffon szakvéleményében. Ezért tovább ütötte a vasat, kitartóan tovább ostromolta kérdéseivel a szakértőt: hány óra hosszat tette ki a radioaktív sugárzásnak a megvizsgált anyagot? Nem volt-e az túl rövid idő? Nem történhetett, tévedés? A kérdések annyira, kihozták sodrából Griffont, hogy öklével az asztalra csapott. — Engem akar kioktatni? Különb szakértőnek tartja magát, mint engem? — Nem állítom, hogy szakember vagyok — válaszolta a védő higgadtan. — Viszont Lebreton és Derobert professzorok kiváló szakemberek. Azt hiszem, ezt Griffon professzor úr sem vonja kétségbe. Gautrat ezzel kijátszotta első ütőkártyáját. Ugyanis közvetlenül a tárgyalás előtt sikerült a két említett szakértőt tanácsadóul megnyerni. Mindketten súlyos hibát fedeztek fel Griffon eljárásában. Súlyos hibának tekintették, hogy Griffon a louduni temetőből kihantolt. hajmaradványokat csak 15 óra hosz- szat „kezelte” az atomreaktorban, holott az atomfizika törvényei szerint legalább 26 órai „kezelés” szükséges. (Folytatjuk)
