Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-03 / 258. szám
Mi»! MEGYEI TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SÁROS DŰLŐÚT Téliesítés Ebben az esetben is első és ta Ián legfontosabb követelmény visszagondolni az elmúlt évekre s azokra a károkra, amelyeket £ tél, a nem megfelelő téliesítés az állatállományban, főleg a sertés- állományban okozott. A közös gazdaságokban — hozzátehetjük teljes joggal — a vezetők, a tagok elsősorban a korábbi években, a szükség diktálta típustervek szerint elkészült hideg, levegős épületekben látják a bajok legfőbb okát. Másrészt pedig abban, hogy elég körülményes anyag híján a megfelelő és okvetlenül fontos műveleteket ezeken az épületeken, ólakon, istállókon elvégezni. Mégis. Arról nem lehet és nem szabad lemondani, hogy óvjuk, védjük állatállományunkat a tél hidegétől és mindattól, ami ennek velejárója, a megbetegedéstől az elhullástól. Felesleges fontoskodás lenne a téliesítésre recepteket adni. A közös gazdaságok vezetői jól tudják mit tehetnek, de amit tehetnek, azt tegyék is meg, ne nyugodjanak bele abba, hogy úgyis mindegy. A Tolna megyei tsz-ek állattenyésztői, egyszóval az állattenyésztés felelős irányítói jelenleg Dunaújvárosban 10 napo6 értekezleten vesznek részt. Ezen a 10 napos tanácskozáson az áttelel tetés, a téliesítés gondjai megfelelő szinten szóba kerülnek, a legjobb szakemberektől kapnak a közös gazdaságok állattenyésztői útmutatást és tanácsot. Itt most csupán arról le hét szó, hogy a tanácsokat és az útmutatást hazatérve valóban érvényesítsék, a lehető legtökéletesebben fejezzék be, elsősorban a helyi anyagok felhasználásával a légtérszűkítést és mindazt, ami biztonságosabbá teszi az áttelelte- tést. Ennek itt a legfőbb ideje, hiszen ránk köszönt a november, nem sok idő múlva fagyok várhatók, és a késést, a halogatást az állatállomány sínyli meg; A helyi anyagoknál első helyen említendő a szalma. Nagy érték, de ez évben több van belőle, mint más években. Végső soron az sem elvetendő megoldás, ha az anyakocák férőhelyeinek a közösben semmiképpen nem lehet megoldani a téliesítését, akkor célszerű a szövetkezeti gazdák hozzájárulásával igénybe venni több megfelelő háztáji ólat. Mindenképpen azt tartsák szem előtt a közös gazdaságok vezetői, hogy a veszteség — a kondícióveszteség is — lehetőleg a legkisebb, a legkevesebb legyen. Ilyen szempontból a közös gazdaságok jó segítőtársai az állatorvosok. A tsz-elnök, vagy tsz-állattenyész- tő fogadja tehát szívesen az állatorvos közreműködését és ne tartsa felesleges és terhes okvetet- lenkedésnek azt, amit az állatorvos ajánl, javasol, vagy akár követel. Ezekben a napokban a fő figyelmet még mindig a vetésre és a betakarításra összpontosítják a szövetkezeti emberek. Ezzel egyidejűleg azonban a reszortfelelősök gondoskodjanak arról, hogy az állattenyésztők és az építőbrigádok tagjai a lehető leggyorsabban végezzék el a téliesítést. Véget ért az elnökválasztási kampány Washington (MTI): Hétfőn este Johnson elnök és Goldwater szenátor televíziós beszédével hivatalosan véget ért az amerikai választási kampány. A köztársaságiak vasárnap még igyekeztek némi tőkét kovácsolni a Bien Hoa délvietnami amerikai támaszpontot ért támadásból. Goi water szenátor kijelentette; ő már előre megjósolta: a választások előestéjén sor kerül majd valami hasonló akcióra. Vasárnap egyébként Humphrey demokratapárti alelnökjelölt Goldwater államában, Arizonában mondott beszédet. Vasárnap közölték, hogy letartóztatták Robert E. Babcock 39 éves férfit, aki szombaton autójával azon az útvonalon parkírozott, amelyen 8 perccel később Johnson elnök autókaravánja elhaladt. Babcock kocsijában egy távcsöves, és egy vadászpuskát találtak. Még egy választási hír: a szí- nesbőrűek haladásáért küzdő országos bizottság közölte, hogy mintegy hatmillió néger iratkozott fel a választási listáikra. Délen kétmillió a néger szavazók száma, míg egy évvel ezelőtt csupán egymillió volt. A szovjet sajtó a választási hadjáratról Az Egyesült Államokban lezajlott választási hadjárat eseményeit a szovjet sajtó kommentálva megállapította, hogy a mostani amerikai elnökválasztás nem a hagyományos forgatókönyv szerint folyik; a választási harc sokkal élesebb, mint eddig bármikor volt. Ennek okát a következőkben látják: Nem annyira pártok, mint inkább programok harcáról van szó; hosszú évek óta először választhatnak az amerikaiak két, egymástól meglehetősen eltérő politikai irányvonal között; a választási harcban olyan kérdések kerültek előtérbe. — a háború és béke kérdései —, amelyek senkit nem hagynak közömbösen; a szakszervezetek — tagságuk egy részének követelésére — a korábbi választási hadjáratoktól eltérően, teljes súllyal sorompóba léptek; a választási eredmények nemcsak az Egyesült Államok belpolitikájára, hanem külpolitikájára is döntő hatással lehetnek. A moszkvai sajtó általában fenntartással fogadja az előzetes amerikai közvéleménykutatások eredményeit, nem egy lap megjegyzi, hogy ezek sok esetben a választók megtévesztésére, a hangulat befolyásolására szolgálnak. Az „átállások mérlegét” a szovjet lapok tudósításai úgy vonják meg, hogy jelentősebb erők pár- toltak át a republikánusok közül Johnsonhoz, mint amennyi déli fajgyűlölő demokrata támogatja ma Goldwatert. Erb János felvétele Kitüntették olimpikonjainkat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn délben a Parlament kupolacsarnokában kitüntette a 18. nyári olimpiai játékokon eredményesen szerepelt magyar sportolókat és a szakvezetőket. Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke üdvözölte a 18. nyári olimpiai játékokon szép sikert elért magyar sportolókat és köszönetét fejezte ki teljesítményükért az Elnöki Tanács és az egész magyar dolgozó nép nevében. Kisházi Ödön tolmácsolta köszönetét az edzőknek, a szakvezetőknek, a társadalmi munkásoknak és a sportegyesületek vezetőinek is, akik minden lehetőséget megteremtettek sportolóink olimpiai felkészítéséhez. Végezetül Kisházi Ödön arról szólt, hogy ilyen eredményeket nagyon nehéz elérni, de még nehezebb megtartani, s ehhez kívánt további sikert a magyar sport legjobbjainak. A következőkben kitüntetéseket Ahol tudtak hétfőn is szántottak, vetettek Vasárnap megyeszerte dolgoztak a földeken. A Bölcskei Gépállomás nagyon jó eredményt ért el körzetében: 32 vetőgéppel 640 holdat vetett el ezen az egy napon, Du- nakömlődön befejezte az őszi búza vetését. Ugyanakkor 32 univerzális erőgéppel szántottak, vetőágyat készítettek, 16 járművel a terményt szállították a gépállomás dolgozói. Ezzel a Bölcskei Gépállomásnak már csak két napi vetni való ja maradt. Hétfőn már virradatkor folytatták munkájukat a vetőgépek. A megeredt esőben csak délelőtt 9 óráig dolgoztak, azután le kellett állniuk. A hétfő reggeli igyekezettel mintegy 160 holdon sikerült még földbe tenni a magot. A kényszerű szünetben azonban továbbra is készenlétben voltak, s a gépeket a homokosabb részekre csoportosították át, A Nagydorogi Gépállomás traktorosai mintegy 200 holdat vetettek és körülbelül ugyanennyi talajelőkészítést végeztek vasárnap. A körzetben 15 erőgép volt készenlétben mélyszántásra hétfőn a homokos földeknél. A gépállomás körzetében — ha nem jött volna közbe a hétfői eső — szerdáig befejezték volna a még hátralevő 800 holdnyi vetést. A Dalmandi Gépállomás körzetében 80 gép szántott, vetett, magágyat előkészített vasárnap, s mintegy 800 holdat vetettek, kb, 1000 holdat megműveltek, előkészítettek. Döbröközben és Váron- gon már csak kevés hiányzik a vetés befejezéséből. A gépállomás körzetében az esőzés miatt hétfőn csak a terményeket szállíthatták, de 11 Sz—100-as nehéz, lánctalpas erőgéppel mélyszántást is végeztek Dombóváron, Lápafőn, Na- kon. Gyulaion és Szakcson. j nyújtott át a 18. nyári olimpiai játékokon eredményesen szerepelt sportolóknak és szakvezetőknek. A Munka Érdemrend aranyfo kozata kitüntetést kapta: Pólyák Imre birkózó, dr. Törők Ferenc öttusázó, Újlaki Jenőné Rejtő II dikó vívó, Matura Mihály és Sá- kovics József szakvezető. A Munka Érdemrend ezüstfokozata kitüntetésben részesült Pézsa Tibor kardvívó, Kozma István birkózó, Hammeri László sportlövő, dr. Kausz István párbajtőröző, Boros Ottó vízilabdázó, Hegedűs Frigyes szakvezető, Lakat Károly, Laky Károly és Gu- rics György szakvezető. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem aranyfokozata kitüntetést kapta: Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Géléi József, Ihász Kálmán. Katona Sándor, Komora Imre. Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly. Szentmihályi Antal. Szepesi Gusztáv labdarúgók, Juhász Katalin. Marosi Paula, dr. Mendelényi Tamásné Ágoston Judit. Sákovics Józsefné Dömölky Lídia tőröző. Bárány Árpád. Gábor Tamás, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán párbajtőröző. Ambrus Miklós. Bodnár András, Dömötör Zoltán. Felkai László Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar. dr. Kárpáti György. Konrád János. Mayer Mihály, Pó- csik Dénes, Rusorán Péter vízilabdázó. Kulcsár Gergely. Rudas Ferencné Antal Márta és Zsi- vótzky Gyula atléta, Hesz Mihály kajakozó. Földi Imre, Tóth Géza súlyemelő. Makrai Katalin tornász. Varjú Vilmos atléta, Veres Győző súlyemelő, Jánosi Ferencné Ducza Anikó tornász. Nagy Imre öttusázó Szécsénvi József atléta, Hatz József. Vas Imre, Szűcs János. Tari István Kis- györgy Lajos szakvezető, Koltai Jenő edző. Sárosi Imre, Bakó Jenő szakvezető. Vass László, Szőcs Bertalan vívóedző és Po- rubszky László szakvezető. A Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüstfokozata kitüntetést kapta: dr. Török Ottó öttusázó, Munkácsi Antónia atléta, Hollósi Géza birkózó, Szabó Ambrusné Nagy Zsuzsa atléta, Sütő József atléta, Dobay Gyula úszó, Dobay Gyuláné Madarász Csilla úszó, Varga Zoltán labdarúgó, Turóczy Judit, Erdélyi Éva, Takács Katalin úszó, Szöllősi Imre, Mészáros György. Kemecsei Imre, Szente András, Hajba Antal, Soltész Árpád kajakozó, dr. Kamuti Jenő vívó, Nagy Zsig- mond atléta, Ecser Károly, súlyemelő, Rizmajer Antal és Kiss Ferenc birkózó, Kun Szilárd sportlövő. A Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronzfokozatát a következőknek adta ■ át Kisházi Ödön: Orosz Pál, Nagy György, Nagy István, Dunai Antal. Káposzta Benő labdarúgók. Kovács Jenőné Mák Gyöngyi, Tréssel Mária, Erdősi Lajosné Tolnai Márta, Müller Katalin tornász, Bakonyi Péter, Meszéna Miklós, Kovács Attila, Horváth Zoltán vívó, Huszka Mihály súlyemelő, Csikány József, Lenkei Ferenc. Gulrich József úszó, Nemessánvi Árpád súlyemelő, dr. Kleiber Ferencné Kontsek Jolán atléta. Bo- dó Gábor, Czafik Béla, Flórián Tibor, Gálos László, Ivancso Vilmos, János Ferenc, Kansyerka Antal. Lantos Csaba, Molnár István. Prouza Ottó, Tatár Mihály, Tüske Ferenc röplabdázó, Sza- niszló József öttusázó. A kitüntetettek nevében dr. Török Ferenc öttusázó olimpiai bajnok mondott köszönetét és tett fogadalmat arra, hogy jövőben is töretlen szorgalommal és akarással készülnek a nagy világversenyekre, segítik majd a feltörekvő fiatalokat, hogy az 1968. évi mexikói olimpián még ütőképesebb magyar együttes vehessen máj d részt. Az ünnepi esemény baráti fogadással zárult, amelynek során Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke is megjelent a versenyzők között és szívélyesen elbeszélgetett velük a tokiói olimpia nagy napjairól, versenyeiről. XIV. évfolyam, 258. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Kedd, 1964. november 3.