Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-11 / 264. szám
t « 19&J. november 11. TOLNA MEGYEI VtPtJS.tG 7 Közel háromezer tanuló részvételével Szekszárdion, Dombóvárott és zeneiskola igazgatója, aki a mű- Eonyhádon megkezdődött az ifjú-, vészek kíséretét látta el alkal- sági hangversenyidény. Szekszár- mazkodóan és ugyancsak művészi don a városi kultúrházban, Dom- ' színvonalon. bóvárott az Apáczai Csere János1 Létay Menyhért gimnáziumi gimnázium impozáns kultúrtermé- tanár, aki a komoly zene egyik ben, Bonyhádon pedig a járási leglelkesebb propagálója Tolna kultúrházban gyűlt össze napi megyében, hangulatos összekötő két-két előadás keretében zömmel szöveggel járult hozzá a hang- a középiskolás tanulóifjúság, hogy versenyek sikeréhez. A szekszárdi, ismerkedjék a széppel, az iroda- dombóvári és bonyhádi diákok lom és a zeneirodalom remekei- sorozatába a közel lövőben bekan- vel, amelyek hallgatása elősegíti csolódnak a tolnai diákok is és a tanulóifjúság nemes lelkületé- velük már közel 3000-re nő az nek kialakulását, humanitásra, a ifjú zenebarátok tábora, akik azt szép szeretetére nevel, és elónyö- tűzték ki maguk elé, hogy a hangson befolyásolja az ifjúság ízlésé- versenysorozatok keretében ismernek alakulását. kednek meg a zeneirodalom reAz Országos Filharmónia Szék- mekeivel és mire középiskolai ta- szárdon, Dombóvárott és Bonyhá- nulmányaikat befejezik, kellő tá- don is ugyanazokat a művészeket jékozottságot szereznek zenei vo- szerepeltette. ezzel is dpkumen- natkozásban is. tálva, hogy ma már nincsen kü-1 A magunk részéről örömmel lönbség a városi és a falusi fiata- 1 üdvözöljük az Országos Filhar- lok igénye és kultúrszmvonala mónia kezdeményezését, amely- között. |hez a bonyhádi, a tolnai, a domA sorozat, amely négy alkalom- bóvári és a szekszárdi lcözépisko- mal gyűjti majd össze a fiatalo- Iák igazgatói, tanulói adtak le- kat a zene hallgatására, már az hetőséget a feléjük nyújtott műelső alkalommal komoly sikert sorok fogadásával — és kíván- aratott. Ennek okát abban kell csian várjuk a folytatást, látnunk, hogy az Országos Filharmónia a Kossuth-díjas Tőrök Erzsi. vagy az ország egyik legkiválóbb előadóművésze: Janesó Adrienne személyében élvonalbeli szereplőket biztosított és az együtés Husek Rezső is, a szekszárdi Értesítjük T. ügyfeleinket, . . hogy 1964. november 12», 13., 14-én a Lenker ruházati és hengerel szakmánál vagyonmegállapító leltárt hajtunk végre. AGROKER (46) ■ Kőműveseket, ■ női és férfi segéd■ munkásokat (is éven felüt) azonnali belépéssel felvesz budapesti munkahelyekre | az ÉM 44. sz. Áll. Építőipari Vállalat Budapest, V. Kossuth L. tér 13—15. I Munkásszállást biztosítunk. Tanácsi igazolás és szakmunkásoknak szerszám szükséges. Kívánságra szerződést is kü- I tünk. ! Felhívjuk a termelőszövetkezetek figyelmét, hogy téli mun- caellátottságot vállalatunk a tsz-tagok részére is tud biztosítani, a tsz vezetőséggel történő írásbeli megállapodás szerint. (52) test nagyszerűen egészítette ki a j Rácz Aladár cimbalmát birtoklói Szalay József cimbalomművész, | aki ebben a megyében született | Lerakatunknál az árukiadás november 23-tól 30-ig leltározás miatt szünetel. Az árukiadás kezdete december 1. VEGYIANYAG LERAKATA SZEKSZÁRD. II Területi Egyeztető Bizottság döntéseiből A szabadságon lévő dolgozó nem Jelel a távollétében bekövetkezett kárért Különös kártérítési ügy került ___ Apróhirdetés __ A z apróhirdetés díja szavanként hétköznap l Ft, vasárnap és ünnepnap 2 Ft. Az első, és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Takarítónőt felveszünk napi 3—4 óra elfoglaltsággal. Jelentkezni lehet a Tolna megyei Népművelési Tanácsadónól (Szétszórd, Hunyadi u. 5.) délelőtt. (59) Társasház-építkezéshez Simontornyo, Bony- hád és Bátoszék községekben 19Ó5. évi kezdéssel még lehet jelentkezni. Felvilágosítást adnak az Országos Takarék- pénztár illetékes fiókjai és a szekszárdi megyei igazgatóság. (43) Autóvillamossági szakembert és esztergályosokat veszünk fel azonnali belépésRózsát, újdonságokat, legszebb színekben ajánlunk. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. Rózsa kertészet, Budapest, Dalszínház 10. (206) a -napokban a Tolna megyei Területi Egyeztető Bizottság elé. Ez év júniusában a Tolna megyei Népbolt Vállalat 65-ös számú nagy mán yoki boltjában megromlott közel ezer forint értékű fagyasztott baromfi. A boltvezető, visszatért szabadságáról, június 10-én. akkor intézkedtek az elszállításról, azonban már későn. A vállalat 200—200 forint kártérítésre kötelezte K. A. boltvetó döntését, egyetértve annak indokolásával is. Ezek szerint a boltvezető köteles lett volna akkor is intézkedni a romlás megakadályozásáról. ha szabadságon volt, ezt megköveteli a szocialista munkaerkölcs. K. A. ezt a döntést továbbra is sérelmesnek és igazságtalannak találta, és fellebbezett a Területi Egyeztető Bizottsághoz. A TEB helyt adott a fellebbezésnek. Megállapította, hogy nem volt törvényes jogalap a kártérítésre, mivel a szabadságon lévő dolgozó nem kötelezhető arra, hogy ez idő alatt is munkahelye problémáival törődjék. Egyébként is időben jelentették a kár veszélyét a központnak, intézkedhettek volna. Más lett volna a helyzet, ha K. A.-val megszakíttatják szabadságát (erre van törvényes lehetőség) és utasítják a megromlás veszélyének kitett áru elszálKonyhak.rtés* hoyi fit.u,«! állást t.- zetot, és azt is, aki helyettesí- res. Cím: a Si.ksiórdi Hirdetób.n. (M) tette. (Érthetetlen, hogy csak őket ------- tették felelőssé, az ellenőrt nem.) F ígyeiemi Sjőlőoltyónyok ásti is to- K. A. panaszt nyújtott be a vál- vaszi szállításra m.grend.lheták. Cs*. lalati egyeztető bizottsághoz, az megefojok: szöiősk.itek királynőj., saszia, azonban helybenhagyta az igazga- ilítására. Motlósz János. Borfajok: olaszrlrling, pl- j sei. Állami Mezőgazdasági Gépállomás. Bölcska. (51) Építésztechnikust azonnali belépéssel felvesz a Gerjeni Állami Gazdaság, Jelentkezés írásban, vagy személyesen a gazdaság központjában. (50) K. A. szabadságon volt, a vál- lalat egyik dolgozója helyettesítette. A helyettes időben jelentette a vállalat ellenőrének, hogy a baromfihúst megromlás veszélye fenyegeti, azt el kellene szállítani, a központ azonban nem intézkedett. Csak amikor K. A. rosszlanka I. oszt., darabja 4 Ft, II. • oszt. 2 Ft, utánvéttel szállítok. Dér József j Miskolc, Bodósor 18. (66) ; iVem lehet meggátolni egy fiatal továbbtanulását kilépett” be jegy- lül d kellett foglalnia az új 16 kalapácsos László-féie Mediehágó termény- és szálastakarmány-daráló, ciklonnal eladó. Csépi Pál Medina. (62; A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat felvesz: hályh a fűtőt. i ! Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 9. (53) ___J H IRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságba n! Építőipari technikumi végzettséggel i rendelkező dolgozót beruhá- > 1 zási előadónak felvesz a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat. Jelentkezés: Szekszárd, Marx K. u. 11. (58) „önkényesen zéssel adta ki a SI man. tornyai Bőrgyár V. L. munkakönyvét, és ennek kijavítását kérte először a vállalati egyeztető bizottságtól, majd — miután az szavazategyenlőség miatt nem tudott dönteni — kerüli az ügy a Területi Egyeztető Bizottság elé. V. L. 1963. tavaszán jeles eredménnyel végezte a középiskolát. A Testnevelési Főiskolára pályázott, azonban — miután a felvételi vizsga előtt megsérült —nem vették fel. Elhelyezkedett a Simon tornyai Bőrgyárban, segédmunkásnak. Ez év nyarán ismét jelentkezett egyetemi felvételre, sikerült is a felvételi vizsga, azonban helyhiány miatt nem vették fel. V. L. mindenképpen tovább akart tanulni, és lehetőséget talált arra, hogy kéoesítés nélküli pedagógusként helyezkedjék el. Ez eset.ben ugyanis akár levelező úton tanulhat, akár felkészülhet — alaposabban — újabb felvételi vizsgára. Felmondott a vállalatnál, azonban — munkáshiányra való hivatkozással — nem járultak hozzá kilépéséhez. A fiatalember — mivel néhány napon bemunkahelyét az egyik általános iskolában — önkényesen kilépett. A vállalatnál nem javították ki munkakönyvét, azzal az indokolással, hogy az önkényes kilépés tény, ezen változtatni utólag nem lehet, A vállalati egyeztető bizottság két tagja azonban úgy foglalt állást, — ami aztán alapját képezte a TEB döntésének is —. hogy itt nem arról van szó, ami az ilyen kilépések gyakori oka. Nem nagyobb keresetért akar kilépni egy munkás, hanem tovább akar tanulni. A vállalat vezetősége, merev magatartásával kényszerhelyzetbe hozta V. L.-t. Persze, a teljesen szabályos eljárás az lett volna, ha V. L. a ! felmondás elutasítása ellen nyújt be panaszt a Vállalati Egyeztető Bizottsághoz és annak — vágj’ ha a döntés számára kedvezőtlen, a TEB-nek döntését — megvárja. Erre azonban az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor. A TEB végül is kötelezte a vállalatot az „önkényes” bejegyzés kijavítására. A tudatosan okozott kárt meg kell téríteni G. Gy. a KoLesd és Vidéke Körzeti f öJdm ü vessző vetkezel terv- és pénzügyi csoportvezetője fiktív elszámolással akarta félrevezetni a bankot. Előzménye ennek az, hogy a szövetkezet egyik felvásárlója a baromfiszerződések megkötésénél a szabályosnál több előleget folyósított a termelőknek. A banknál az 1900 forintos hiteltúllépést úgy akarták „eltüntetni”, hogy nem létező szerzódéi A Bátaszék és Vidéke Kör- j j zeti ’ Földművesszövetkezet, j Bátaszék, SZAKKÉPZETT CUKRÁSZT KERES, cukrász-bázisüzem vezetésére. Az üzem havi termelése | 120 000 Ft. . (57) ! i seket tüntettek fel az elszámolás- j ban. I A bank revizorai felfedték a szabálytalanságot, és emiatt pénz- büntetéssel és büntető kamattal sújtották a szövetkezetét. A szövetkezet az így keletkezett kár egy részét áthárította a terv- és pénzügyi csoportvezetőre. A szövetkezet egyeztető bizottsága helybenhagyta a határozatot, G. Gy. ezután a TEB-hez fellebbe- . zett. | A Területi Egyeztető Bizottság tárgyalásán különböző alminiszt- rációs hibákra hivatkoztak. a tényállásit azonban — amely szerint fiktív elszámolást nyújtottak be a banknak, és emiatt jogos a pénzbüntetés — nem sikerült meadörvteni. A kártérítési határozatot a TEB is helybenhagyta. Ismét nyerhet, ha könyvsorsjegyet vásárol! (44)