Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-06 / 261. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. november 8: Abdul Karim: Germanus Gyula Nyolcvan éves a nagy orientalista Nincsen olyan matematikai zseni, aki meg tudná határozni: a világhíres magyar professzor, Germanus Gyula hány kilométert tett meg élete során? Gyalogolt, tevére szállt, konfli- sozott, vonaton utazott, elefántháton ült, tengeren, óceánon hajózott, autón robogott, TU—104- esen repült, lovagolt, felszabadulás után ugyanis ő szervezte újjá a magyar lótenyésztést. Járt Konstantinápolyban, kutatta Kossuth Lajos emlékét Kuta- hiában, ellátogatott Hannibál sírjához, angolok fogságába -került a Dardanellákon, otthont talált Bengáliában, s elzarándokolt Mekkába. Vámbéry Ármintól tanulta tudományát, Rabindranath Tagore barátjának tekintette. Egészen fiatalon, mint az ifjútörökök titkos társaságának tagját, a szultán börtönbe vetette, halálra ítélték, az utolsó pillanatban szabadították ki jóbarátai. Arabul, törökül, perzsául is beszél, fogalmaz. Tanácsát kérik a világ minden részéből az orientalisták. A Korán ismerője, a mohamedán tanokat a kairói „Virágzó” mecset-iskolában, az ezeréves Azharban sajátította el. — A tanár, a, „seikh” egy oszlophoz támaszkodva ad elő, gyakran kénytelen eltűrni, hogy tudós diákjai ellen tmondjanak tanításának — mesélte budapesti lakásán a riporternek Abdul Ka- ! rim: Germanus Gyula. — A diák, néha otthagyja, másik oszlophoz ül és ott fejti ki különvéleményét, így ő is seikhé válik, és ha vem hallgatója, bátran taníthat tovább. Egy ízben én is összekülön- j böztem egy seikhel a Korán nyel- ve fölött. Botot emelt rám, mire ! egy másik oszlophoz ültem és ott1 fejtettem ki nyelvészeti vélemé-; njrfemet. Sokan követtek és egész kör alakult körülöttem. Bizony- j gattam, hogy a Koránban gram- j matikai hibák vannak a nyelvé-1 szék szerint. Feszült figyelemmel ] hallgattak és nyelvcsettintéssel' nyilvánították csodálkozásukat, j Beszédem után az egyik megszó- í lalt: O, Abdul Karim, bámulatos a te tudásod, és ilyen bölcsességet még eddig nem hallottunk. Sxalaí Jánost rS ÍTÉLETIDŐ A 80 éves Germanus Gyula. (Foto: Bozsán Endre) De nem lehet igazad, bármilyen kitűnően tudsz is arabul, mert a Korán Allah nyelve és ő talán mégiscsak jobban tudta az arab nyelvtant, mint te.” „Va huva kazálika!” — Ebben bizony igazad van — feleltem, s így lettem az Azhar mecset, seikhje.. s Hatvankét könyvet, tanulmányt írt, jelentetett meg. Nevét ismeri Európa, Ázsia, Afrika. Munkásságát számon tartják Londonban, személyét szívesen fogadják 3écs- ben, testvérként várják Kairóban. Az olasz Accademia del Mediter- raneo tagja. A nyelvészeti tudományok doktora. Tucatnál több nyelven levelez, publikál. Kedves városa — Budapest. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a keleti nyelvek tanszékének vezetője. Országgyűlési képviselő. Ma .is aktív társadalmi munkás. Tervez, szervez, rádióban, televízióban szerepel. Fordít, tanít, dolgozik — újabb könyveken. A friss szellemű „hadsi” ma ünnepli születésnapját. Egy ország szeretete köszönti a nyolcvan éves Germanus Gyulát. L. M. FfiDÍ CSILLAGOK • Feldolgozta : Márhusx Lásxló Rajzolta: Zórád Ernő ii. — Abból, hogy vasárnap, amikor elment Dani mellet a templomban, akikor, mintha rámo- solygott volna... — És Dani? — Az meg, mintha visszamo- solygott volna örzsére... Ajtó nyílott, megjött a férj. — Julis, Julis! — Na! — Esik az eső, cudar egy idő van. Úgysem tudok mit csinálni, átnézek egy kicsit Berkiékhez. — Ultizni? — Ühüm... — Jól van, menj. Később én is átnézek... Förtelmes zenét dobolt az eső a tetőn. Az ember mozdulatlanul feküdt : az ágyban. I Az asszony is. Egyikük sem szólt, de mind- 1 kettőjük arcáról', tekintetéről, gyűrött homlokáról le lehetett olvasni. hogy belülről valami feszíti őket. Az asszonyban ilyen j kérdések vilióztak: — Kj beszélhetett Istvánnal? < Ki feketíthette őt be? Kinek nem tetszett, hogy ők megértik egymást, hogy boldogan élnek? ! Az ember is kérdéseket mé- í ricskélt: I — Vajon igaz lehet az, amit ! Kányáné mondott? Igaz lehet, j hogy az ő felesége a Háttá Dani- i val...? ! — Elhiszi-e a férjem, amit i mondtak neki? Nem, nem hiheti i el! — Csak tudnám biztosan. Ha ! egyszer rajtakapnám őket! Az .isten se mentené meg,... I — Dani kívánatos, szép ember. I Magas, fekete hajú. Egy rakoncátlan tincs mindig a szemébe lóg. Erős. erősebb, mint Pista, de azért nem cserélném el Pistáért. — Talán itt, talán épp ezen az ágyon. Ezen az ágyon, ahol én fekszem, a hitvesi ágyon, ahol... — Belebolondul az ember ebbe a... ■ Erzsi, hé alszol? — szólalt 'meg az ember. — Nem! Miért? — Csak! — Elfújjam a lámpát? — Mit bánom én... Az asszony felkelt. Sötét lett a szobában, csak a gondolatok cikáztak, villogtak az agyakban. 4. Berkiéknél még fönt voltak. L Négyen ültek az asztal körül, és ^kártyáztak. Az asszonyok néha, i oda-odafigyeitek a kárt.vázókra, I különösen akkor, ha pénz csörögött. Különben ők is jól szórakoztak. Nemcsak a cérnát, hanem a nyelvüket is szaporán öltöget- tók. Minden szóba került. Egy- szercsak Kányáné azt kérdi a többiektől: — Hallották? — Mit? — Valóban nem hallották? El sem akarom hinni, hisz már az egész falu beszéli... — Mit? — Hát azt, hogy Kovács örzse, a tanyai Tóth István felesége, a Háttá Danival cicázik. — Jó gusztusa van. — Kinek? — Hát az örzsének. — Azt hittem, hogy a Daninak. — És mit szól ehhez az ura? — Mamlasz az. Már az egész falu tud az esetről, csak ő nem. — Olyan, mint az apja. — Már ő is tud róla! — kacsint Kányáné. — Megmondta neki? — Hát, ha nem jött rá magától... — Aztán ki látta? — Bolond ember az, aki nyíltan csinál ilyesmit... — Hé, asszony! — zavarta meg a pietykázókat Horváth Vince — Készülj! Megyünk haza. — Befejeztétek? — Én be, de folytathatom még, ha adsz egy kis pénzt. — Elvesztetted a pénzt? Azt a sok pénzt?! — A húsz forintot? — Az is pénz manapság. Nyolc napi cigarettapénz. És ezt egy este elvesztetted... Horváthné még akkor is lármázott, amikor kiléptek az ajtón. Kint még mindig tombolt a vihar. Horváthék nagy üggyel- bajjal tudtak csak hazamenni, pedig a szomszédban laktak. 5. Az ember nyugtalanul forgolódott. — Kimerült szegény. Hosszú lehetett az út a viharban. Agyonfázhatott. — gondolta magában az asszony, amint a másik ágyról a férjét figyelte. Áz ember időnként valami érthetetlent mormogott, aztán vadul cibálta a dunnát. Álmodott. Borzalmas volt az álma. örzse ott állt a tornácon. Ünneplőbe öltözött. Azt gondolta, hogy István megint a faluba ment. Tévedett, mert István ott állt az egyik bokor mögött és figyelt. örzse mosolygott. Egyszer- csak, mintha repülni akarna. Kitárta két kezét, lábujjhegyre állt. A megfeszült izmok szebbé tették a lábait, dagadó keble úgy remegett, hogy Istvánnak kedve lett volna most mindjárt megszorongatni. Bodri vakkantott egyet, majd farkcsóválva futott az érkező ember elé. — Dani! futott ki István száján. — Hát mégiscsak eljöttél? — El szivem. — Úgy vártalak. — István? — Elment. Nyugodt lehetsz. Bízik bennem. Nem gyanakszik. Semmit sem gyanít. — Pedig ha tudná...' — Jaj, ne is mondd... Örzse átölelte Danit. Bementek a szobába. Becsukódott mögöttük az ajtó. Még így a csukott ajtó mögül is kihallatszott kacagásuk. — Csókolóznak, cicáznak... A keserves úristenit ennek a világnak! — rántotta szét a bokrot István. Óvatosan, hogy észre ne vegyék, az ajtó felé kúszott. Már bent volt a konyhában. A szobából Örzse hangját hallotta. — Ne! Várd meg, majd ha a feleséged leszek... — Nem tudok várni! Megöl a szerelem. Szeretlek örzse, nagyon nagyon szeretlek... Hirtelen kicsapódott az szoba ajtaja. — /Cafat! Te, te cafat...! — bömbölte István. Kés villant, hörgés hallatszott, majd minden elcsendesült. — István! Mi van veled? Ébredj, hé?! István felriadt. Álmosan a mellette ülő asszonyra pislogott. — Mi történt veled István? — Semmi! — felelt az ember és a fal felé fordult. 6. A falióra egykedvűen ketyegett. Kint még mindig tombolt a vihar és oly borzasztóan mennydörgőit, hogy Örzse félelmében amennyire csak embertől tellik, összekuporgott. Az álom végül rajta is győzedelmeskedett. Bodri csaholásba kezdett. Azt az embert fogta, aki az imént fordult be a tanya udvarára. Alig támolygott. Látszott rajta, hogy nagyon elfáradt. Sudár termete mint dacos fa küzdött a viharral. Hajadonfőit volt és így látni lehetett göndör haját, amit úgy összekuszált a szél, de egy tincs a szemébe lógott. Az ablakhoz ment. Megzörgette. — Hé, István itthon vagy-é? A kérdésre nem jött válasz. — István, hé... Az asszony felébredt. Az izgalomtól a szive a torkában dobogott. (Folytatjuk) ÉJSZAKA A WR0K0K FELTÖRTEK A VÁROS PINCÉIT... MIÓTA A PUSKAPOROS KAMRA LEVEGŐBE REPÜLT, HÍJÁN VOLT A PUSKAPOR, A MALOM ÉJJEL-NAPPAL DU- H0G0TT. TIZENKÉT KÓ'íYU TÖRTE 4 SALÉTROMOT ES,SZENET SZORGALMAS HETESSEL AZ EGEDRŐL HORDJAK A FÖLDED ÉS A ROZSÉT. KAPITÁNY URAN/ EZÉK A PŰ6ANY0K, HORDÓKBÓL E/fÉLNÉK HEGYET. puskázzátok KÖZÉJÜK egynéhányat \ K/RALYSZEK FELŐL , AKNATAS A TÖRÖK/
